Fejléc menü

Kiemelt utazási ajánlatok

Utazás:
repülővel, menetrend szerinti LOT járattal, átszállással
Elhelyezés:
3-4* központi szállodákban
Ellátás:
Félpanzió (program szerint)

Miért ez az út?

1. Az ősi alapokon nyugvó, nagyon jó állapotban megmaradt grúz és örmény templomok egy letűnt világ hangulatát idézik.

2. A körutazás 8 UNESCO világörökségi helyszínt keres fel, emellett a természeti látnivalók sem elhanyagolhatók, a Szeván-tó vagy a Kaukázus hegycsúcsai minden évszakban elragadók.

3. Azerbajdzsánban két merőben eltérő látnivaló hívja fel magára a figyelmet: míg Bakuban a modern felhőkarcolók Dubai gazdagságát idézik, addig az UNESCO világörökségi védelem alatt álló gobusztáni sziklarajzok az ősemberek világát elevenítik fel. 

Garantált indulás

Garantált indulás

Kis létszámú csoport

Kis létszámú csoport, max. 25 fő

Magyar idegenvezetéssel

Magyar idegenvezetéssel

UNESCO világörökségi helyszínek

A program 8 világörökségi helyszínt is érint.

Természeti látnivalók

A körutazás természeti látnivalókat is kínál, pl.: Szeván-tó, Kazbegi 2.170 m magas csúcsai.

Több országot érintő program

Mindhárom ország korlátozások nélkül látogatható, sem oltás, sem pedig teszt nem szükséges. Az aktuális azeri beutazási feltételekről ITT tájékozódhat, a grúz feltételekről ITT, az örmény feltételekről pedig ITT.

Program nyomtatása

Részletes program

1. nap: Budapest – Baku

Indulás Budapestről Azerbajdzsán fővárosába, Bakuba az esti órákban menetrend szerinti járattal, Varsón keresztül, rövid átszállással. Éjszaka a repülőn.

2. nap: Baku - Abseron-félsziget

Érkezés Bakuba a hajnali órákban. A szállás elfoglalása, és egy kis pihenő. Reggeli után Baku nevezetességeivel ismerkedünk meg. A Mártírok sugárútjánál kezdjük, ahonnan szép kilátás nyílik a városra. Ezt követően felkeressük a középkori óvárost a shirváni sahok palotáját, a karavánszerájt, a középkori piacteret, a szőnyegszövő műhelyt, valamint a Szűztornyot. Rövid szabadidő a belvárosban, melynek során egyénileg is felfedezhetjük a várost, vagy elfogyaszthatunk egy finom ebédet.

Majd látogatás az Abseron-félszigeten található „Égő hegynél” és a Tűz templománál, mely az ősi zoroaszter (tűz- és víz imádat) vallás szerzeteseinek egykori palotája volt. Látogatás az Atesgah szentélynél, a tűzimádók templománál. Ismerkedés a zoroaszter vallás alapjaival és a szentély ősi történetével. A Janar dag (jelentése: égő hegy) fényképezése, ismertetővel az ókori perzsa idők óta lángoló domboldal működéséről. Este vacsora egy helyi étteremben. Szállás Bakuban (3 éj).

Tervezett szállás: Ganjali Plaza 4*

3. nap: Gobusztan – Baku

Reggeli után indulás a tengerpart mentén dél felé. Az olajkutak és tengeri fúrótornyok fényképezése. Ismerkedés az olajkitermelés XIX-XX. századi történetével, az olajkincs mai gazdasági szerepével.

Látogatás az UNESCO Világörökségi védelem alatt álló Gobusztánban, az „ősember múzeum”, majd az üledékes plató perem és a csodálatosan ép, ősi sziklarajzok megtekintése. Kirándulás taxival a különleges iszapvulkánokhoz, a vulkáni- és utóvulkáni jelenségek ismertetése, majd az egyedülálló iszapvulkánok megmászása, sárlávák és iszapkürtők fotózása.

Visszatérés Bakuba. Kora délután látogatás a Tagijev Múzeumban, ismerkedés az ország leggazdagabb olajmilliárdosának és néhai városának életével és múltjával. Pihenő a csodaszépen felújított Nagymecsetben. Az UNESCO Világörökség részévé nyilvánított iszlám Óváros, az Icseri Seher bejárása. Séta és fényképezés az ősrégi Leánytoronynál, majd a karavánszerájoknál. Látogatás a középkori azerbajdzsáni dinasztia, a Sirvánsahok palotájában, majd a Mártírok dombján, a város gyönyörű panorámájának fényképezésével. Séta a Kaszpi-tenger partján kiépített csodaszép Bulváron, a világ talán legnagyobb és egyik legszebb tengerparti sétányán. Este vacsora egy helyi étteremben

4. nap: Sheki - Maraza 

Reggeli után indulás Sheki felé. Sheki városa jelentős selyemipari központ volt. Legfontosabb látnivalói közé tartozik: az 1762-ben épült Sheki kán nyári palotája, az erődítmény, a 18. századi karavánszerájok, illetve számtalan templom és mecset. A városnézés folyamán a csodálatos freskókkal és festett üvegablakokkal díszített Sheki kán palotáját, a múzeumot és az erődöt tekintjük meg, majd a helyi kézműves műhelyek és a bazár felkeresése. 

Utunk a Muganly-hágón át vezet, ahol egy kis időre megállunk, hogy lefotózhassuk a csodaszép hegyi tájat. Útközben felkeressük Marazát, melynek fő látnivalója a Diri Baba mauzóleum. Vacsora egy helyi étteremben. Éjszaka Shekiben

Tervezett szálloda: Sheki Park Hotel Inn

5. nap: Lagodehki - Kish - Sighnaghi - Tbiliszi

Reggeli után kijelentkezés a szállodából, és utazás Grúzia felé. A grúz Lagodehki határátkelést előtt Kish települést látogatjuk meg, amely a St. Elishe templom által ismert. Kisbuszokba szállunk át, hogy megtekinthessük a templomot.

Határátkelés követően Sighnaghi megerősített középkori városába utazunk. Ha kigyönyörködtük magunkat a környékben és a csodálatos épületekben, akkor lehetőségünk nyílik felkeresni Szt. Nino sírját, a 4. századi Bodbe kolostorban.

Városnézésünk után látogatást teszünk egy helyi családi borászatban, ahol megkóstoljuk az ősi módon készült fehér-, illetve vörösbort. A grúz borok feltehetően a történelem leghosszabb előzményeire tekintenek vissza, állítólag a bortermelés eredete is a mai Grúzia területéről származik. Még az egészen különleges betűiket is a szőlőkacsokhoz hasonlítják. Az ősi borkészítési eljárás nagyjából az alábbi: a szőlőmustot méhviasszal lezárt agyagedényekben (grúzul kvevrikben) a földbe ásták, hogy ott állandó, alacsony hőmérsékleten végbemenjen az erjedés. Megkóstoljuk a friss grúz kenyeret, majd saslik ebédet és hagyományos grúz ételeket fogyasztunk. Késő délután utazás Tbiliszibe, elfoglaljuk a szállásunkat. Szállás Tbilisziben. (5 éj)

Tervezett szálloda: Holiday Inn Express 

6. nap: Ananuri komplexum - Kazbegi

Napunkat a grúz hadiút megismerésével töltjük. A hadiút a Kaukázus 2-5.000 méteres hegyei között található. Az út Örményországot és Grúziát kapcsolja össze Oroszországgal. Szépségét számos irodalmi műben leírták, sok, Kaukázusban szolgált orosz írót és költőt megihletett a látványa.

Felkeressük az Ananuri komplexumot, amely a 17. századból származik. A létesítmény közel áll ahhoz, hogy felkerüljön az UNESCO Világörökség listájára. A komplexum csodálatos helyen, az Aragvi folyó partján fekszik, és a történelme folyamán számos csata helyszíne volt.

Kazbegibe érkezésünk után átszállunk négykerék meghajtású terepjárókba és egészen 2.170 méterig jutunk fel velük, gyönyörű völgyeken és erdőkön keresztül, egészen a Gergeti Szentháromság templomig. Innen lenyűgöző látvány tárul elénk a Kazbegi 5.047 méter magas csúcsára. Visszautazás Tbiliszibe, ebéd útközben egy helyi étteremben.

7. nap: Mcheta - Gori - Upliszcihe

Reggeli után Grúzia ősi fővárosába és vallási központjába, Mchetába indulunk. Városnézés: Jvari székesegyház-kolostor (6. sz.) és Szvetichoveli székesegyház (9. sz.). Mindkét székesegyház a világörökség része.

Majd indulás Goriba, mely leginkább arról nevezetes, hogy itt született Sztálin, szülőháza ma is áll, mellette múzeum létesült, még a szovjet államfő életében, és ahol mintha megállt volna az idő. Egy rövid fotószünet Sztálin szülőházánál és múzeumánál.

Ezt követően a város környékén található barlangváros, Upliszcihe (Kr.e. 1. sz.) felkeresése. Megtekintjük az egykori lakóhelyiségeket, a borospincéket, a pékséget, az antik színházat és a középkori bazilikát. Visszautazás Tbiliszibe, útközben ebéd helyi étteremben.

8. nap: Tbiliszi

Ezen a napon a grúz főváros látnivalóiban gyönyörködünk. A város és környéke már az i.e. 4. évezredtől lakott, a legkorábbi írásos említés i.sz. 4. századból származik. Jelenlegi arcát mutatva harmóniában fér meg egymás mellett az ősi és a modern városrész, kicsit európai, mégis kicsit keleties, ahol szépen felújított sétálóutcák és éttermek csalogatják a látogatókat. Tbiliszi utcáin sétálgatva bepillantást nyerhetünk a város történetébe, miközben felfedezhetjük az egyházi és a világi építészet műalkotásait. A városnézést az óvárossal kezdjük, ahol a szűk kis utcákban lépten-nyomon gyakran ősi időkből származó látnivalókba botlunk: Narikala erőd, Szentháromság templom, Szioni Székesegyház (6-7. sz.), Ancsiszkáti templom (6. sz.). A városnézés során megtekintjük: Metekhi templom, Sulphur fürdő, Narikala erőd, zsinagóga, Sioni katedrális, Ancsiszkáti templom, Rusztaveli sugárút, Grúz Nemzeti Múzeum. Vacsora folklór műsorral.

9. nap: Tbiliszi

Szabad program Tbilisziben. 

Adódik lehetőség egyénileg felfedezni a várost, akkor a szálloda környékén sok kiváló étterem található, ahol elfogyaszthatnak egy helyi ételkülönlegességekből álló ebédet. Felülmúlhatatlanok a friss grúz zöldségek és fűszerek, a különböző tésztaételek, házisajtok, saslikok és természetesen a grúz vörösborok. Néhány tipikus grúz étel: harcso (grúz marhahúsleves), hinkali (töltött főtt tésztabatyu), hacsapuri (sajtoslángos-féle), kazinaki (mézes, magvas édesség). Javasoljuk, hogy keressék fel a Grúz Nemzeti Múzeumot.

10. nap: Haghpat – Fioletovo – Dilijan - Sevan-tó

A határon átkelve elköszönünk grúz idegenvezetőnktől, átszállunk egy másik buszra, mellyel Örményországban folytatjuk utunkat. Elsőként meglátogatjuk az egyik UNESCO világörökséget, a Haghpat apátságot. Ez a komplexum a középkori örmény építészet csodája. A komplexum területén számos kacskár kereszt található, melyek a középkori örmény keresztény művészet gyöngyszemei. Ezen díszesen faragott sírkövek az UNESCO Szellemi Kulturális Világörökségi listáján szerepelnek.

Utunkat folytatva megállunk Fioletovo faluban, ahol egy orosz etnikai kisebbség, a "molokánok" élnek. Meglátogatunk egy vendégszerető háziasszonyt, Nataljat, aki finom piroskival (káposztás és burgonyás pitével) fog vendégül látni minket. Szamovárban készült teát is iszunk, miközben Natalja mesél a molokánok hagyományairól, illetve az életmódjukról a faluban. 

A következő megállónk Dilijanban lesz a régi Sharambeyan utcában, ahol megnézzük a régi dilijáni építészeti stílust.

Ezután megérkezünk a világ egyik legnagyobb magashegyi tavához, a hegyekkel gyönyörűen határolt Sevan-tóhoz. A tó mellett fekvő Sevanavank komplexumot keressük fel, melyet a 9. században alapítottak és két épületével a félsziget ékessége. Vacsora a tó melleti étteremben gyönyörű kilátással. Szállás a Sevan-tónál.

Tervezett szálloda: Marriott Tsgahkadzor

11. nap: Geghard – Garni - Jereván

Reggeli után kijelentkezés a szállodából. Ezt követően utazás az UNESCO Világörökség részéhez tartozó, csodálatos természeti környezetben fekvő, nagyrészt sziklába vájt Geghard apátsághoz. Az építmény bejárata három oldalról magas falakkal körülkerített, míg negyedik oldalról a hegy védi. A kápolnák és lakóhelyiségek között egy forrás is megbújik.

Majd továbbutazás a Garni-ban lévő hellén-pogány templomhoz. A monumentális építmény festőien szemlélteti az ókori örmény építészetet. A kereszténység kihirdetése után a templom nyári rezidenciaként üzemelt.

Utazás Jerevánba, ahol elsőként megállunk a "Gum" gyümölcspiacon, ahol friss gyümölcsöket, aszalt gyümölcsöket, dióféléket, fűszereket, stb. vásárolhatunk. Majd elfoglaljuk a szállásunkat. Vacsora egy helyi étteremben, folklór műsorral. Szállás Jerevánban (3 éj).

Tervezett szálloda: Ani Central Inn

12. nap: Jereván - Zvartnotsz - Ecsmiadzin

Reggelit követően városnézésre indulunk. Elsőként a Matenadaran múzeumot keressük fel (ősi kéziratok gyűjteménye), majd az örmény genocídum emlékművét tekintjük meg, meglátogatjuk a belvárosi vízesést és a Gafesdzsian Művészeti Központot. Séta a belvárosban: Köztársaság tér, Parlament, Elnöki Palota, Opera. Ellátogatunk a “Vernissage” piacra, ahol ajándékokat, ékszereket és kézműves tárgyakat is vehetünk.

Délután kirándulás Zvartnotsz templomának romjaihoz, mely a 7. században épült és szintén a világörökség részét képezi. A székesegyház közel 300 évig állt, majd bár egy hatalmas földrengés elpusztította, ennek ellenére mégis fenséges látványt nyújt, háttérben az Ararat csúcsaival.

Ezt követően utazás az Örmény Apostoli Egyház központjába, Ecsmiadzin-be. A Szt. Hripszime templom és a katedrális megtekintése, melyek Örményország legősibb keresztény templomai. A katedrális alapjait a 4. században tették le, 2000-től a világörökség része. Vacsora egy helyi étteremben.

13. nap: Khor Virap - Noravank - Areni

A mai napon az első megállónk Khor Virap. A kolostor híres zarándokhely, ahol Szt. Gergely 13 évig raboskodott. A monostor lenyűgöző épületegyüttese egy főtemplomból és két sírtemplomából áll. Az apátság felett magasodik az Ararát hegye, mely csodálatos látványt nyújt.

Ezt követően kirándulás a 13. században alapított Noravank apátságba, mely a középkori örmény építészet egyik remekműve. Az apátság az alatta elterülő hegység vörös szikláiból épült, ezáltal a vörös sziklák völgye, az apátság és a mélykék égbolt gyönyörű kontrasztot alkot.

Útközben megállunk egy családi borászatnál, mely ízletes vörösborairól ismert. Látogatásunk során bejárjuk a szőlőültetvényeket, megismerjük az örmény borászati hagyományokat, beszélgetünk a pincészet tulajdonosaival, és megkóstoljuk a finom boraikat.

Vacsora Noravankban egy helyi étteremben. Visszautazás Jerevánba.

14. nap: Jereván  - Budapest

Transzfer a repülőtérre a hajnali órákban. Visszautazás Budapestre menetrend szerinti járattal, Varsón keresztül, rövid átszállással. Érkezés Budapestre a déli órákban.  


UNESCO Világörökségi helyszínek

Azerbajdzsán

  • Baku óvárosa
  • Gobusztáni sziklarajzok
  • Sheki kán nyári palotája

Grúzia

  • Mcheta város székesegyházai

Örményország

  • Ecsmiadzin
  • Geghard monostora és az Azát-folyó felső szakasza
  • Haghpat–kolostor 
  • Zvartnotsz templom

 


A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!

 

Fakultatív programok:

Fontos információk:

Várható menetrend (változhat)

Légitársaság: LOT

Odaút:

Budapest - Varsó 17:35-18:55 LO538 / Kb. 1ó 20p

Varsó - Baku  20:30-02:40 (érkezés másnap) LO719 / Kb. 4ó 10p


Visszaút:

Jereván - Varsó 04:20-06:15 LO728 / Kb. 3ó 55p

Varsó - Budapest 07:45-09:05 LO533 / Kb. 1ó 20p

A légitársaság a menetrend változtatás jogát fenntartja.

Utazás LOT  járattal

A LOT járatokon maximum 23 kg-os lehet a poggyász súlya (csoportos foglalás esetén). A fedélzetre egy, maximum 8 kg-os kézipoggyász vihető fel (55 cm x 40 cm x 23 cm méretben).  A fedélzeten a kézipoggyásznak be kell férnie a poggyásztartóba vagy az ülés alá.

Az ültetés általában díjmentes (kivétel ülőhelyek nagyobb lábterekkel vagy vészkijárat közelében). Amennyiben különleges kérése van, kérjük jelezze részünkre a foglalása során.

Forrás/ további információ:  https://www.lot.com/hu/hu

 

 



Utazás hagyományos légitársasággal (általános információk)

Amennyiben rendelkezik az adott légitársaság(ok)ra érvényes törzskártyával, kérjük feltétlen jelezze felénk a foglalás során. A kártyaszámot a foglalásban rögzítjük és így nem vesznek el a mérföldek.

Kényelmi  szempontú ülőhelyválasztás esetén (Ülőhelyek nagyobb lábtérrel / vészkijárat közelében) a  légitársaság előzetesen megszabhat feltételeket (mint például az angol nyelv ismerete, fizikai alkalmasság az ajtó kinyitására). vészkijárat közeli üléseket családosok részére (gyermekkel, babával utazók) nem tudunk biztosítani felár ellenében sem.
Ingyenes ültetés esetében a légitársaságok “standard” típusú ülőhelyeket biztosítanak.
Esetlegesen előforduló géptípus csere esetén nem garantálják az azonos jelzéssel/számmal ellátott ülőhelyet.
Egyes járatokon az ültetés csak felár ellenében kérhető (ilyen igényüket kérjük jelezzék előre)!

Olyan úticélok esetében, ahol az adott országban belföldi járaton is utazunk, az igénybevenni kívánt járatok/légitársaságok szabályzata egymástól eltérő lehet. (pl. poggyász méret/súlyhatár). Részeteket az aktuális utastájékoztató tartalmazni fogja.

Nehezen mozgó/mozgáskorlátozott utasaink részére a hagyományos légitársaságok tolószéket tudnak biztosítani, mellyel az utas repülőtéri közlekedését/átszállását segítik a jegykezeléstől a kapuig. Kérjük ilyen igényét szíveskedjen előre jelezni.

A fedélzeti ellátásban a légitársaságok között eltérés lehet. A standard ételkínálat mellett az alapvető érzékenységeknek illetve elterjedt étkezési szokásoknak megfelelő ételek közül tudunk választani. Különleges ételrendelés esetén (vegán, laktóz-,gluténérzékeny, diabetkus stb.) a menük nem keverhetők. Előfordulhat, hogy néhány úticél esetében különböző okokból korlátozott (pl vallási okok) ételkínálattal találkozhatunk. Egyes - jellemzően rövidtávú járatok - előfordulhat, hogy fedélzeti ellátás nincsen, vagy fizetős szolgáltatás.

Biztonsági okokból szúró-, vágóeszköz, manikűrkészlet valamint 1 dl-nél több folyadék szállítása csak a feladandó poggyászban lehetséges. 

 

 


Vízum

Az azeri vízumoztatást irodánk intézi, melyhez színes, jó felbontású, jpg formában scannelt útlevél szükséges. Az útlevélnek a vízum kiállításának időpontjához képest még 6 hónapig érvényesnek kell lennie.

 



Útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítás

Útlemondási (storno) biztosítást minden szolgáltatás részvételi díjából számolunk. Az útlemondási biztosítás mértéke: 2,5%
Amennyiben az útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítást együtt rendelik meg, abban az esetben útlemondáskor az utast nem terheli önrész a következő esetekben:
Utas Covid-19 megbetegedése (ezen belül pl. indulást megelőző 14 napon belül pozitív PCR teszt eredmény esetén is), sürgősségi körházi fekvőbeteg gyógykezelése, elhalálozása, vagy a következő típusú baleseti sérülései: csonttörés, szalagszakadás, legalább III. fokú égési sérülés.
Minden egyéb esetben az önrész: 20%
A BBP biztosítás további előnye, hogy esetleges járattörlés vagy repülőgép késése esetén 150 EUR összeghatárig fedezik a légitársasági kártérítés behajtásának ügyintézési költségét, amennyiben az arra specializálódó cégen keresztül történik az ügyintézés. (Utasbiztosítás szabályzat G pontja.) További részletekről érdeklődjön kollégáinknál.
Biztosításokra vonatkozóan 2022. január 1-től az EUB Biztosító feltételei az érvényesek.
A biztosításokról bővebben IDE KATTINTVA tájékozódhat.

Nehezebben mozgó utasaink figyelmébe

Felhívjuk azon utasaink figyelmét arra, akik kevésbé mozgékonyak vagy mozgásukban kissé korlátozottak, hogy a kaukázusi országokban (Azerbajdzsán, Grúzia, Örményország) nem kötelező a mozgáskorlátozottak részére kialakított akadálymentesítés. Vagyis a körutazásaink során felkeresett helyszíneken sok helyen kell számítani lépcsőzésre és meredekebb emelkedőkre. A megértésüket megköszönjük!

Májusi és szeptemberi csoport idegenvezetője:

 

Négyesi Miklós

other_218_37184_1000ut-idegenvezetok-negyesi-miklos.jpg

Az utazás mindig is fontos része volt az életemnek. Szüleimnek köszönhetően már gyerekkoromban bejártam Európa számos országát. Később felnőtt fejjel pedig egyre távolabbi helyre próbáltam eljutni. Szerencsésnek mondhatom magam, mert manapság pedig már a munkám is a hobbim: az utazás. Bölcsész végzettségemet remekül tudom hasznosítani az utakon és az se zavar, ha le kell térni a járt útról. Azt vallom, hogy éljük meg, ne csak át. Egy országot nemcsak a történelmén, hanem a jelenén keresztül kell megismerni, ezért fontosnak tartom azt, hogy az adott helyet a helyiek szemszögéből is próbáljuk megnézni.


 

Ismerje meg a Kaukázust!

Az alábbi videót két kedves törzsutasunk készítette grúziai útjuk során. - P. Marika és Péter (TV PP)

Az alábbi videó pedig az azerbajdzsáni utazásuk alatt készült. - P. Marika és Péter (TV PP)

Vélemények az utazásról

Ügyfeleink az utazásról

Árak és időpontok

Indulás - visszaérkezés
Garantált indulás/társítás
Időtartam
Ár
2023.09.13 - 2023.09.26
14 nap / 12 éj
975 000 Ft

A foglalás gombra kattintva elsőként az utazás végösszege kalkulálható.
Ha az ajánlat megfelelő, akkor ugyanazon a felületen a foglalás is elkészíthető.

Jelentkezem az útra
Személyes adatok
A checkbox kipipálásával kijelentem, hogy az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és elfogadtam.

A fenti adatokat kizárólag annak érdekében használjuk fel, hogy az ajánlatot megadhassuk Önnek.

Az ár tartalmazza

  • a repülőjegyet illetékkel, 
    személyenként
    1 db max. 8 kg
    kézipoggyásszal és
    1 db max. 23 kg-os 
    feladható poggyásszal
    (melynek értéke májusi
    időpontban kb. 170.000 Ft, 
    szeptemberi időpontban
    kb. 200.000 Ft)
  • a megadott szállásokat
  • az azeri vízumdíjat
  • az ellátást program szerint
  • a szükséges transzfereket légkondicionált autóbusszal
  • a belépőjegyeket
  • a magyar nyelvű idegenvezetést

Az ár nem tartalmazza

  • a borravalókat
    (helyszínen fizetendő)
    kb. 70 EUR/fő
  • az útlemondási biztosítást
    (Covid fedezettel): 2,5%


EGYÉB KÖLTSÉGEK

  • Egyágyas felár
    185.000 Ft
  • BBP utasbiztosítás
    (EUB Biztosító)
    Nívó: 640 Ft/fő/nap
    Top: 860 Ft/fő/nap
    Top Extra: 1.320 Ft/fő/nap

Kérdése van az útról?
Kérdezze szakértőnket!
Vagy kérjen visszahívást!

(Megnézem az adatvédelmi tájékoztatót)

Vélemények az utazásról

Ügyfeleink az utazásról

Kapcsolódó magazin


Endrei Judit - A sokarcú Grúzia 1. rész

Egy utazás számomra soha nem akkor kezdődik, amikor repülőre vagy autóbuszra ülök, hanem jóval korábban. 

Elolvasom ››

Endrei Judit - A sokarcú Grúzia 2. rész

Tbilisziben volt kis csapatunk főhadiszállása, egy kellemes szállodában. A várost hegyek veszik körül, mégis sokkal tágasabbnak tűnik, mint Budapest.

Elolvasom ››

A grúz konyha titkai

Grúzia különleges ország, ahol a vendég Isten ajándéka a háznál, és a közös étkezés társadalmi esemény. 

Elolvasom ››

Utazási magazin


Hasonló utazások


Kis létszámú csoport
Grúzia

Szilveszter Grúziában

6 nap / 4 éj
2023.12.30
összesen 1 időpontban
505 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Grúzia

Grúziai kaleidoszkóp

6 nap / 5 éj
2024.06.21
összesen 4 időpontban
475 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Kolumbia

Kolumbia - Ecuador körutazás, Galapágos-szigetek hosszabbítással

13 nap / 11 éj
2023.12.02
összesen 1 időpontban
1 870 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Spanyolország

Barcelonai városlátogatás

5 nap / 4 éj
2023.10.19
összesen 6 időpontban
399 000 Ft/fő
Egyesült Arab Emírségek

Novotel World Trade Center Dubai 4*

8 nap / 7 éj
2023.10.18
összesen 7 időpontban
602 000 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!