Fejléc menü
Fontos információk az úticélról
Azerbajdzsán utazási tudnivalók
A Kaukázus ötezer méteres csúcsai és az egykori Thetys ősóceán lefűzött reliktum tengere, a Kaszpi-tenger közé ékelődik ez a kis ország, Azerbajdzsán. Amilyen kicsi, olyan változatos és szélsőséges. Az örök hó hazájától a szubmediterrán klimatikus foltokig szinte minden éghajlati anomália megtalálható itt.
Azerbajdzsáni utazás alatt két merőben eltérő látnivaló hívja fel magára a figyelmet: míg Bakuban a modern felhőkarcolók Dubai gazdagságát idézik, addig az UNESCO világörökségi védelem alatt álló gobusztáni sziklarajzok az ősemberek világát elevenítik fel. Kevés olyan hely létezik a Földön, ahol az ókori perzsa idők óta "égne a hegy". Ez az érdekes természeti jelenség az Atesgah szentélynél megtekinthető.
A gyakorlatilag érintetlen természetvédelmi (UNESCO világörökségi helyszínek) területektől, ahol Gobusztán sziklái között sziklarajzok vallanak arról, hogy a billegő Föld tengely hogyan változtatta ezt az egykoron csapadékban, vízben, vadban, halban dúsgazdag vidéket félsivataggá alig pár ezer esztendővel ezelőtt, egészen az emberi tájrombolás netovábbjáig, az Absheron-félsziget elavult, himbás olajkút berendezéseinek ezreivel tönkretett hatalmas térségéig minden kitárul az utazó előtt. Itt pöfögnek a világ egyedülállóan különleges, hideg iszap vulkánjainak tucatjai, de itt lángol évszázadok óta természetes módon a hegyoldal (Janar-dag), és ide, a tűz szentélyébe (Atesgah) jártak imádkozni a legendás selyemút Délről Északra vonuló karavánjainak messzi földről érkezett kereskedői, és még Indira Ghandi is megfordult itt.
Ezzel szemben pedig Baku határait elhagyva egy általunk sem ismeretlen poszt-szocialista környezet lakótelepei, összedőlt ipari létesítményei és "kockalámpás lada" életérzése kerít hatalmába. Rendkívüli kontrasztot ad a látogatásnak Baku, a főváros pazar eleganciája. Mindegy, melyik történelmi korszak épületeit szemléljük: ugyanúgy igényesen felújítva ragyognak a Sirvansahok középkori palotái és a "mesés kelet" hangulatát idéző óváros várfalai, sikátorai, teázói, bazárjai mint a "boldog békeidők" első nagy olajmámorának eklektikus-szecessziós középület tömege (Vigadó, Színház, Középiskolák, Múzeumok) és a Nobel-korszak olajbáróinak legendás palotái. A mindent átható és minden gazdagság forrásának számító olaj illata úszik a levegőben. Lélegzetelállító méretekben, ultramodern és abból is a legtrendibb anyagokat, formakincset, színvilágot, hozzáadott szellemi értéktöbbletet képviselő, a látványt minden elé helyező modern épülettömege egy egészen más dimenziót rajzol körénk. A vízcsepp alakú (Vízművek), vagy csavarodó keleti szőnyeg formájú (Szőnyeg múzeum), vagy lángnyelveket imitáló (Láng tornyok) épületek formájának alap ötlete adott, de a színek, fények, formák összhangjával az építészek képesek voltak elkerülni, hogy ezek a jó ötletek a kivitelezés során sablonossá silányuljanak. És ezen ragyogó épületállomány között, a több kilométeres Kaszpi-tengeri sétányon, a belváros sétáló-és vásárló utcáin és az óvárosban csak úgy sorjáznak a nagy világmárkákat képviselő üzletek, illatos, olasz-angol eleganciával öltözött emberek tömegei és európai életvitelű fiatalság áramlik velünk szemben.
Baku Földünk egyik legdinamikusabban fejlődő metropolisza. Az olaj milliárdoknak is köszönhető, hogy az „amerikai tempóban” növekedő városban a középkori karavánszerájok és az ultramodern felhőkarcolók harmóniában férnek meg egymással. A városkapukon kívül meglepően változatos turisztikai kincsekkel találkozhatunk: A Kaukázus égbeszökő főgerincétől a Kaszpi-tenger kiépítetlen, homokos partjaiig 7 különböző éghajlat található a szubtrópusi erdőktől a sivatagos hegyekig, a teaültetvényektől a jégmezőkig.
Azerbejdzsáni utazásunk alatt megismerkedünk az ország konyhájával is. Az ázsiai ízvilág és pompakedvelés keveredik az európai ízekkel, Bakuban tiszta és jól fogyasztható minden étterem ételkínálata, és csillogó kirakat-város jellege ellenére az átlagos magyar pénztárcához mérten sem számít drágának a város. Kiváló közbiztonságával, nagyvonalú eleganciájával és a szuperluxustól a korrekt közép kategóriáig igen széles palettán kínált szolgáltatásaival várja ez az ország, ez a város a turizmus térképén üdítő újdonságként a látogatókat.
További érdekességeket Azerbajdzsánról UTAZÁSI MAGAZINUNKBAN olvashat.
Tovább olvasom
Vízumra a magyar állampolgároknak – kivétel a diplomata és szolgálati útlevél – továbbra is szükségük van.
Magyar államplgárok csak érvényes vízummal utazhatnak be Azerbajdzsánba. Amennyiben szolgáltatásunkat igénybe veszik, irodánk a vízum beszerzését vállalja és az ehhez szükséges papírokat biztosítja. További információval kapcsolatban forduljanak kollégáinkhoz.
Azerbajdzsánba történő utazáshoz sem oltási igazolás, sem pedig PCR teszt nem szükséges, szabadon látogatható.
Az aktuális beutazási feltételekről, COVID információkról ide kattintva tájékozódhat.
A turizmus fellendítése érdekében az Azerbajdzsáni Külügyminisztérium 2013. nyarán bevezette az elektronikus vízumot is, amelyet a turista célból az országba beutazni szándékozó külföldiek igényelhetnek. A vízum egyszeri belépésre jogosít.
Az azeri vízumoztatást irodánk intézi, melyhez színes, jó felbontású, jpg formában scannelt útlevél szükséges. Az útlevélnek a vízum kiállításának időpontjához képest még 6 hónapig érvényesnek kell lennie.
További információk: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/utazasi-tanacs
Tovább olvasomAzerbajdzsán hasznos tudnivalók
Azerbajdzsán hivatalos fizetőeszköze az azeri manat (AZN)
Aktuális árfolyam itt (www.xe.com) látható.
A nemzetközi valutákat a legnagyobb bankokban váltják. A vidéki helyeken előfordulhatnak váltási nehézségek, ezért Bakuban javasolt a valutaváltás.
VISA és MASTER típusú kártyákat elfogadják a főbb bankokban, vendéglátóhelyeken, boltokban és a fővárosi éttermekben. Az ország vidéki részein előnyben részesítik a készpénzforgalmat.
Azerbajdzsán elektromos hálózata, telefonálási lehetőség
Az elektromosság ugyanaz, mint Magyarországon. 220V, átalakító nem szükséges. Minden magyar mobiltelefon szolgáltató működik. Internet használat minden szállodában lehetséges. A kellemetlen meglepetés elkerülése végett indulás előtt érdeklődjenek a szolgáltatójuknál, hogy a saját mobil telefonjukat tudják-e használni, és ha igen, azt milyen díjjal tehetik meg
Azerbajdzsán - Magyarország időeltolódás
+2 óra Budapesthez képest.
Azerbajdzsán időjárása
Az országban szinte minden éghajlati zóna megtalálható, a félsivatagostól a hegyvidékiig. A nyár forró és száraz, még a Kaukázusban is meleg van. A tél enyhe és csapadékos, tavasszal és ősszel előfordulhatnak áradások és földcsuszamlások. Nyáron népszerűek a Kaszpi-tenger strandjai. A város közelében nem ajánlott fürdőzni, ott nagyon szennyezett a víz, viszont Bakut elhagyva számos jól kiépített, tiszta strandot lehet találni.
Azerbajdzsán egészségügyi szempontból
Az ország közegészségügyi helyzete jó. Különleges betegségek nincsenek. A csapvíz fogyasztása nem ajánlott, palackozott vizet kell vásárolni. Az orvosi ellátás jó, a gyógyszertárakban az esetleg szükséges gyógyszerek gazdag választékban elérhetők. Bakuban működnek jól felszerelt, jó színvonalú ellátást nyújtó magánklinikák is, oroszul és angolul is beszélő személyzettel. Ha megtörténik a baleset, célszerű ezeket felkeresni. E klinikák díjszabása azonban olyan magas, hogy egy egyszerű baleset is több százezer forintos költségvonzattal járhat, ezért felhívjuk a figyelmet az utas-, illetve baleset biztosítás kötésének szükségességére.
Ruhaviselet Azerbajdzsánban
Azerbajdzsán egyszerre modern és konzervatív ország, muzulmán szokásokkal, ezért az öltözékünket is ennek megfelelően válogassuk össze. Nőknek és férfiaknak tanácsos hosszú, vállakat eltakaró inget, blúzt viselni. Mecsetekbe, vallási helyeikre másként nem is engednek be minket. (Hölgyeknek bokáig érő nadrág, hosszú szoknya, vállakat elfedő ing, uraknak hosszú nadrág, hosszú ujjú ing!)
azerbajdzsáni árak
Azerbajdzsánban a bérek meghaladják a magyarországiakat. Alapvetően azonban a magyarországi árszínvonalra lehet számítani. Az egyre bőségesebben kapható külföldi cikkek ára a nemzetközi színvonalnak megfelelő.
Azerbajdzsán kiszámítható gazdasági növekedéssel bíró, folyamatosan gazdagodó ország. Baku szaporodó bevásárlóközpontjaiban minden kapható (nyugateurópai árszínvonalon).
Magyar Külképviselet Azerbajdzsánban
Baku – Nagykövetség és Konzuli Hivatal
Cím: Mirza Mansur 72, Icheri Sheher, 1004 Baku, Azerbaijan
Telefon: +994 12 497-4581
Előhívó: 00-994-12
Fax: 492-1273
Ügyelet: +994 50-645-3520 (hétvégén, ünnepnapokon, illetve munkaidő után)
Mail: mission.bku@mfa.gov.hu
Honlap: baku.mfa.gov.hu
Azerbajdzsánba való beutazáshoz, a vízum ügyintézésről ide kattintva tájékozódhat.
Azerbajdzsán gasztronómiája
A konyha keleties, kaukázusi ételekkel szolgál. Ételei szinte ugyanazok, mint az örmény ételek. A különbség talán az, hogy gyakrabban használják a sáfrányt ízesítőnek. Hasonlít a török konyhához is. A leghíresebb azeri étel a dovga, amely egy leves spenótból és joghurtból. Az azeriek kedvelik a paprikát, hagymát, zöldségeket. Kedvenc fűszereik a citrom, a fahéj, és a bazsalikom. A helyi konyha nevezetes a keleti édességeiről is. Ezeknek a keleti csemegéknek a száma több mint kétszáz, felsorolni nehéz lenne őket. Szinte legtöbben szerepel a dió, a mandula. Bajramkor (újév) és más ünnepeken az a szokás, hogy a legtöbb háziasszony valamennyi általa ismert édességből bőven készít.
Tovább olvasom
Azerbajdzsán
Körutazás, Városlátogatás ajánlataink
Vélemények útjainkról
Magyar család, 2024 március
Hosszú hétvége Bakuban
Kedves Tóth Péter!
Nagyon jól éreztük magunkat ezen az Önök által szervezett úton. Kiváló idegenvezető volt Marianna és az ottani idegenvezető is.Nagyon segítőkészek és kedvesek, figyelmesek voltak.Csak jót tudok mondani Róluk. Maga a program is jól szervezett volt és nagyon sok információt tudott Marianna ismertetni és nagyon színezetten, érdekfeszítően mesélt a látottakról. Bármi váratlan dolog volt azonnal megoldották. Volt köztünk egy születésnapos, olyan figyelmes volt Marianna hogy még az ünnepeltet is sikerült nagyon meglepni. Sajnos nekünk is volt egy kis problémánk, nátha és köhögés kapott el bennünket és segített gyógyszert vennie nekünk az ottani patikában,nagyon jól esett az azonnali segítség. Még egyszer köszönjük a jó szervezést, a jó idegenvezetést!
László, 2024. március
Hosszú hétvége Bakuban
Kedves Tóth Péter!
Köszönjük a megkeresést. Nagyon-nagyon jó és tökéletes volt az út. Az idegenvezetőnkről Mariannról csak szuperlativuszokban tudunk beszélni. A programok tökéletesen voltak összeállítva. Köszönjük!
Marianna, 2024. március
Hosszú hétvége Bakuban
Kedves Tóth Péter!
Mindketten elégedettek voltunk az utazással. Jól szervezett programok voltak, a szálloda színvonalas volt, megfelelt a minősítésének. Elegáns éttermekben voltunk. A magyar idegenvezetőnk profi, hatékonyan koordinálta a csoportot, mindenkivel megtalálta a kommunikációs csatornát, sok információt adott a helyszínekről, az országról, a szokásokról. A helyi idegenvezető is felkészült volt, mivel több nyelven beszélt, ő is kereste a kommunikációt a csoporttagokkal. Remélem, sikerül még más utazáson is találkozni velük.
László és Lászlóné, 2023. április
Hosszú Hétvége Bakuban
Kedves Kozma Tímea!
Köszönjük a megkeresést, az utazás és az ott eltöltött idő nagyon jó volt, csak rövid. Jó lett volna még többet látni. Az idegenvezető nagyon kedves, segítőkész volt minden helyzetben és alkalommal. Nagyon-nagyon jól éreztük magunkat, reméljük máskor is utazhatunk Önökkel.
Auguszta, 2023. október
Hosszú hétvége Bakuban
Kedves Tamás,
A program felülmúlta az elképzeléseinket! Számunkra felejthetetlen élményt nyújtott az út. Eddigi útjaim során találkoztam elég sok különböző típusú idegenvezetővel, de Fülöp Gabriella nyomába egyik sem léphet. Tündéri, elragadó, bűbájos, humoros, olykor bohókás, aki mindent megtett a csoport "jólétéért". Tapasztalt, rutinos vezető, aki kellő tudással rendelkezik. A szükséges információkat nem könyvszerűen "ledarálta", hanem plusz kiegészítésekkel színesítette, egy percet nem unatkoztunk az út során (a mellé kihelyezett azeri idegenvezető is 10 pontos). Hosszú hétvége Bakuban c. út egy 10-es skálán min.18 pont.
Ildikó, 2023. október
Hosszú hétvége Bakuban
Tisztelt Giber Tamás!
Nagyon jól éreztem magam , de szerintem ezt a csoport nevében is mondhatnám. Mindkét idegenvezető (Fülöp Gabriella és Tural Musayev) remekül végezte a munkáját, a rengeteg információt nagyon lelkesen, sok humorral átszőve adták át. Az egész utazás nagyon érdekes volt, Baku gyönyörű, de az út a Kaukázusba, majd az autentikus vendéglátás Xinaligban felejthetetlen, valódi élmény volt!
Klára és Tamás, 2023. május
Baku, a kaszpi Dubai
Kedves Tamás!
Érdeklődésére válaszolva, jól éreztük magunkat az Azerbajdzsáni út során. A szállás megfelelő volt, az ágyak kényelmesek,
a reggeli bőséges. A napi programok jók és kimerítőek voltak, és a nap végén a vacsora helyszínek lenyűgözőek, változatos bőséges azeri
ételekkel (melyek nagyon finomak). Igazán gasztronómiai élmény volt számunkra.
Nekünk nagyon tetszett az út, szép és érdekes országot ismertünk meg.
D. Zsuzsanna, 2022. október
Baku, a "kaszpi Dubai"
Nagyon profin volt összeállítva program, az idegenvezető is kiváló volt, nagyon felkészült mindenben.
Legjobban a vacsora helyszínek voltak számomra lenyűgözőek, igényesen megszervezett jó helyeken vacsoráztunk.
A szállás is nagyon igényes volt, minden nagyon rendben volt.
Zsuzsa és Attila, 2022.május
Baku, a 'kaszpi Dubai'
Kedves Tamás !
Minden nagyon jó volt , ugyan kicsit fárasztó az első nap , de megérte !
A szálloda is minden igénynek megfelelt , nagyon kényelmes volt. A programok is nagyszerűek voltak! A vacsora helyszínek és az ételek is fantasztikusan voltak ! Az idegen vezetőnk , Mariann meg egyszerűen csodálatos !!!
Nagy tudású , humoros , minden kívánságunkat azonnal teljesítő , szolgálatkész , tényleg az utasokért van !!!!
A helyi idegenvezetőnkre is csak jót lehet mondani, nagyon szimpatikus fiatalember volt !
Köszönjük az élményt !
M. Kata., 2014. október
Baku, a „kaszpi Dubai”
Kedves Szilvia!
Szándékomban állt a hazautazás során kapott papírkérdőív kitöltése, de így szavakkal, szabadon fogalmazva sokkal könnyebb válaszolni a feltett a kérdésekre.
Idegenvezetők: A csoport 2 részre volt osztva, én a párommal Norbert csoportjába tartoztam. Norbert rendkívül tájékozott vezetőnek bizonyult, aki nem csak a konkrét látnivalóval kapcsolatban mesélt, hanem az egész országról, az ország történelméről, kultúrájáról, vallásáról, stb. Buszozás alatt is gyakorlatilag folyamatosan mesélt, érdekesen, érthetően. Időnként Viktorral is kapcsolatba kerültünk, ő is segítőkész volt. Szóval mindkét idegenvezetőnkkel nagyon meg vagyok elégedve.
A szálloda kényelmes és tiszta volt. A reggeli ízletes volt, és elég sokféle ételből lehetett választani.
A városnéző buszra semmi rosszat nem tudok mondani, tiszta volt, elég kényelmes is volt – szóval a célnak teljesen megfelelt.
Irodában dolgozók ügyintézése: ezzel is teljesen elégedett vagyok, nagyon készségesek, segítőkészek voltak és gyorsan reagáltak, akár telefonos, akár mail-ben történő megkeresés esetén.
Köszönjük szépen, jól éreztük magunkat!
L. Tamás, 2014. április
Baku, a „kaszpi Dubai”
Kedves Szilvia!
Érdeklődésére az azeri úttal kapcsolatban a következőket tudom elmondani. Nagyon jól szervezett út volt, sok szép élménnyel lettünk gazdagabbak. Külön értékes volt, hogy nem csak Bakura fókuszált a program, hanem a környező érdekes helyeket is bemutatta. Talán a legérdekesebb a kaukázusi falu meglátogatása volt. Hihetetlen amit láttunk, ez a XIX és XXI sz. keveréke. Az idegenvezetőnk nagyon informatív volt. A szállásunk jó volt, tiszta, komfortos kényelmes ágyakkal. Összességében elmondható, hogy ár érték arányban kiváló programon vettünk részt.
K.ZS., 2022. május
Baku, a 'kaszpi Dubai'
Kedves Tamás!
Nagyon jól éreztük magunkat az azerbajdzsáni út során. Többet kaptunk, mint amire számítottunk.
Sűrű volt a program, de minden percét élveztük. Gyönyörű tájakon jártunk és rengeteg mindent megtudtunk az országról. Mind Mariann, mind a helyi idegenvezető rendkívül felkészült volt, mindketten nagy tudással rendelkeznek az országról.
A csoport is remek volt, összekovácsolódtunk az út végére.
Köszönjük a szervezést és a sok élményt, amiben részünk lehetett!
H.Éva, 2022.október
Baku, a 'kaszpi Dubai'
Tisztelt Giber Tamás úr!
Nagyszerű utazás volt. Jól összeállított program. Jól tájékozott idegenvezető. Megfelelő szállás. A vacsorák helyszíne fergeteges volt.
Köszönjük a rugalmas segítséget és a "kárpótlást" a repülőgép késés miatt!
G. László., 2014. október
Baku, a „kaszpi Dubai”
Kedves Szilvike!
Mindenről csak magaslatokban beszélhetek. Megérkeztünk már nem feküdtem le, már a várost jártam. Indulás előtt szintén nem feküdtem le a várost és a bulvárt jártam. Igaz így fárasztóbb volt a megérkezésem haza, de megérte. Gögös úr is jól adta magát ahogy megszoktuk.
Köszönöm, hogy végül is Önökkel sikerült ebben az évben elmenni. Mindenkit buzdítok egy azerbajdzsáni látogatásra. További szép utaztatásokat kívánok Önöknek és köszönök mindent!
G. József, 2013. október
Baku városlátogatás
Az utasok igényeihez alakítva
Kedves Eszter!
A múlt héten szerencsésen megérkeztünk Bakuból, ahol nagyon jól éreztük magunkat. Rácsodálkoztunk a városra éjjel és nappal is. Igazán jó szívvel ajánlom másoknak is! A szállás is megfelelő volt, bár hajnalban (érkezésünkkor) egy kicsit bolyongtunk, mert a taxi nem tudott az ajtóig vinni, és pont a másik lépcsőt mutatta a bejárat felé. Talán érdemes lenne egy térképet csatolni a vendégeknek a Giz Galasi-hoz. A téli menetrend miatt mi már később indultunk vissza, de az odaérkezők már reggel a 116-os busszal is tudnak menni a belvárosba (igaz, nem az óvárosig), de átszállhatnak a metróra, aminek a végállomása - bizonyára Ön is tapasztalta - közel van a szállodához, bár a falon kívül. Hihetetlenül olcsó, de a taxi (padlizsán) is kb. 25 manat volt. A reggelinél a szakács/felszolgáló aranyfogú nénike egy jelenség volt, főleg, hogy oroszul is tudtunk vele beszélni, úgyhogy hozta a különböző frissen elkészített ételeket kívánságunk szerint. A szállodához legközelebbi boltban is gyorsan híre ment, hogy magyarok vagyunk és oroszul is beszélünk, így az utcán - a Giz Galasi környékén - több idős ember megállított, kifejezte örömét, hogy magyarok vagyunk. Másnap a boltos is ugyanannyiért a pult alól elővette a jobb minőségű vodkáját és söreit is. (A bőrünk színe árulkodott, hogy mi vagyunk a magyarok.) A lányom és a feleségem jó néhány márkás ruhával, cipővel tért haza. A boltokban csak néhol működött az angol (érdekes, hogy a bekötött fejű fiatal hölgyek általában beszélnek angolul), de nem okozott gondot. Összességében az éjjeli taxizás (a török zene és a kivilágított város) a repülőtérre az 1001 éjszaka hangulatát nyújtotta. Munkám során sok helyre eljutottam, de ez egyik legkülönlegesebb utunk volt az ellentétek világában, a fehér városban, illetve a láng országában. Köszönöm, hogy segítségével hozzájutottunk ezekhez az élményekhez!
F. É., 2013. október
Baku, a „kaszpi Dubai”
Kedves Szilvia!
Köszönjük érdeklődését, és persze köszönjük a jól szervezett, gyönyörű utazást is. Mindennel tökéletesen meg vagyunk elégedve, az idegenvezető történelmi tudása, helyismerete is kimagasló!
Szívesen utazunk Önökkel, és persze Norberttel a jövőben is. Reméljük rövidesen lehetőségünk lesz ismét részt venni olyan útjukon, ahol Ő vezeti a csoportot.
Egy kedves utasunk, 2014. október
Baku, a „kaszpi Dubai”
Kedves Szilvia,
köszönjük érdeklődését. Röviden a véleményünk az útról: nagyon jól éreztük magunkat, a szállás teljes mértékben megfelelt az elvárásainknak, az idegenvezetés is. A két különböző típusú ember jól kiegészítette egymást. Norbit már ismertük Alaszkából, nagy tudású ember, nagyon sok információt ad át. Viktor pedig inkább az emberekkel foglalkozott, többször végigment a csoporton érdeklődve, hogy van-e kérdés probléma stb. Röviden ennyit.
D. Judit, 2016. május
Baku, a „kaszpi Dubai”
Kedves Szilvia!
A férjemnek és nekem is nagyon tetszett az út. Különösen értékeltük Gőgös Norbert felkészültségét és tájékozottságát, igazán élmény volt az ő vezetésével utazni, sok érdekes történetet hallottunk tőle minden téren.
Cs. Erika és csapata, 2013. június
Baku városlátogatás
Az utasok igényeihez alakítva
Daróczi Eszternek szeretnénk megköszönni a tavalyi azerbajdzsáni utunkkal kapcsolatban nyújtott segítségét. A szálloda ajánlásában, majd a szállás lefoglalásában, illetve a vízum ügyintézésben nyújtott nekünk nagy segítséget. Mi egy teljesen más szállodát választottunk ki, de hallgattunk Eszterre és egy csodálatos helyen lévő, nagyon elegáns szállodában szálltunk meg Bakuban. Mivel még Azerbajdzsán nem nagyon ismert a magyar turisták körében (tavaly meg még kevésbé volt az), ezért Eszternek sokszor tettünk fel kérdéseket, minden esetben türelmesen, készségesen állt rendelkezésünkre. Mi a másodikként induló közvetlen bakui járattal voltunk Azerbajdzsánban júniusban és elmondhatom, hogy egy nagyon csodálatos országot volt szerencsénk megismerni, mindenkinek bátran ajánlom. Baku tényleg egy kis Dubai, viszont autóval bejártuk a néhány száz km-re lévő szegényebb települések egy részét is, voltunk a Kaukázusban, a sárvulkánoknál és még nagyon-nagyon sok helyen. Az emberek önzetlenül nyújtanak segítséget, zavarbaejtően aranyosak voltak, tényleg nem tudtunk olyat kérni, kérdezni, amelyben ne lettek volna segítségünkre. Még egyszer nagyon köszönjük a segítséget, nem volt kérdés, hogy idén ismét az iroda segítségét kérjük közel egy hét eltöltéséhez, immáron Moszkvában. Reméljük, hasonló élményekkel térünk haza onnan is!
B. F., 2014. április
Baku, a „kaszpi Dubai”
Kedves Szilvia!
Köszönettel vesszük érdeklődését. Ez a tény is mutatja, hogy az Önök irodája jól végzi az utazások szervezését és bonyolítását. Ez a véleményünk az azerbajdzsáni utazásunkra is vonatkozik. Nagyon örülünk, hogy rátaláltunk erre az útra és az Önök irodájára. Az utazási ajánlataikat nézve, további útjaikon történő részvételünket is tervezzük feleségemmel.
Tetszett az, hogy eljuthattunk egy olyan nem szokványos utazási célpontra, ahol úgy éreztük, hogy felfedező úton járunk. Nagyon sok hasznos információt kaptunk Gőgös Norbert idegenvezetőnktől és sok élménnyel gazdagodtunk.
Az úttal kapcsolatos elégedettségünk nem csupán a ránk, hanem az általunk „toborzott” nyolc fő véleményére is vonatkozik.
Judit, 2024 május
Kaukázus gyöngyszemei
Kedves Péter,
Nagyon jól éreztük magunkat ezen az úton. Ezek a csodálatos országok tényleg gyöngyszemek. Jó volt hogy találkozhattunk helyi emberekkel, ez színessé tette a programot. Nagyon jók voltak az éttermek, a szállodák.Kicsit több szabad program jó lett volna a városokban, de annyi sok a látnivaló hogy érthető miért van ennyi program. Szuper út volt, köszönjük szépen!
Dr. H. E. és Dr. B. D., 2024. október
A Kaukázus gyöngyszemei: Azerbajdzsán, Grúzia, Örményország
A Kaukázus gyöngyszemei úttal kapcsolatban a véleményünk a következö :
- minden szálloda kifogástalan volt, bőven megfelelve a megadott négy csillagos kategóriának
- a buszok megfelelőek
- a sokrétű program komplex betekintést nyújtott az illető országok történelmébe és jelenébe
- a különböző karakterű helyi idegenvezetők mindegyike szakmailag felkészült és barátságos volt
- külön ki kell emelni Parlagi Gáspár (magyar idegenvezetönk) renkívüli felkészültségét, egyetemi szintű, mély betekintést nyújtó magyarázatait/előadásait, empatikus hozzáállását csoporunkhoz, rikán látott rendkívül jó idegenvezetö
- szerencsés körülményként az egész utat érdeklődő, aktív, egymással toleráns csoporttársak tették még kellmesebbé
Összefoglalva, a fentiek alapján igen kellemes és tartalmas utazásban volt részünk. Köszönet érte.
Dr. Sz. K. és Dr. Z. T., 2024. október
A Kaukázus gyöngyszemei: Azerbajdzsán, Grúzia, Örményország
Kedves Lilla!
Nagyon jó, tartalmas út volt, mind a szervezést, a programokat és a szállásokat tekintve.
Külön kiemelném idegenvezetőnk, Gáspár személyét, aki hatalmas tudásával, kedvességével, segítőkészségével és szerénységével nagyon sokat adott ahhoz, hogy igazán jól érezzük magunkat.
V. Gabriell, 2024. szeptember
A Kaukázus gyöngyszemei: Azerbajdzsán, Grúzia, Örményország
Kedves Péter!
Szándékomban állt megosztani a későbbiekben a gondolataimat az útról, de ha már megelőzött, leírom pár sorban. Bizonyára sok idő lesz, mire feldolgozom ezt az utat, azt a rengeteg élményt. Ha csak egy szóval kellene jellemeznem: lenyűgöző. De ez kevés. Hozzáteszem, nem voltam a társas utazások híve, de tavaly egy norvég útjukon már kezdtem visszavenni ebből az érzésből, csodálatos utazás volt az is. Na de ez!! Fantasztikus, ahogy napról napra gyűltek az élmények, fel sem ocsúdtunk az egyikből már jött a másik. Ha újabb utat tervezek, először az Önök kínálata lesz amit megnézek.
Hiszen az, hogy egy ország, nép életét közvetlenül náluk, velük ismerhettük meg a kedves vendéglátásukon keresztül, ahogy a szívüket kitárták egy messzi országból érkezőknek, minden elképzelésemet felülmúlta. Az a gasztronómiai betekintés, élmények, vacsorák vagy ebédek különösen a folklórral egybekötöttek még inkább segítettek egy nép megismerésében.
Marianna pedig a fáradhatatlanságával, elképesztő lexikális tudásával, spontán akcióival, figyelmességével nyűgözött le.
A szállások is rendben voltak. Személy szerint nagy túrázó vagyok, így a legfontosabb, az alvás és tisztálkodás, a szállásoknál mindegyik teljesítette a minimális elvárásokat, Nyilvánvaló a Mariott hozta a legjobb színvonalat, ahol egy fárasztó nap után valóban megkülönböztethető volt a kiváló minőség, annyi mozgalmas nap után már igencsak jól esett a wellness részleg igénybevétele. Mindenképpen egy ilyen útnál jó, hogy nem naponta röppenünk tovább.
Egy szó mint száz, remek szervezésű út volt.
Éva, 2024 július
Kaukázus gyöngyszemei
Júl. 27-aug. 8-ig vettem részt a "Kaukázus gyöngyszeme" elnevezésű körutazáson. Erről szeretnék véleményt írni.
Nem az első alkalom, hogy az Önök utazási irodája által szervezett úton vettem részt. Most is megtapasztaltam az iroda profizmusát. A 13 nap változatos programjai, a kolostor-, templom,- és városlátogatások, a különleges természeti jelenségek megtekintése, a helyi szokások megtapasztalása, a helyi ételek, italok kóstolása mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy életem egyik felejthetetlen körutazásaként gondoljak vissza erre az útra. Külön szeretném említeni az idegenvezetők profizmusát,különösen Mariannét. Látszik, hogy rengeteget tud ezekről az országokról és nagyon szereti is ezeket. Sok-sok információt adott át a hosszú utazások alatt, bármilyen probléma megoldásában számíthattunk rá, akár egyéni akár csoportos volt az.
P. Zoltán, 2017. május
A Kaukázus gyöngyszemei
(Grúzia, Örményország, Azerbajdzsán)
Tisztelt Nagy Gergő!
Köszönöm érdeklődését, észrevételeimet az alábbiakban szeretném összefoglalni. Kedvező az Örményország-Grúzia-Azerbajdzsán utazási sorrend, mert így a látogató egyre gazdagabb (ezért talán jobb, vagy kényelmesebb) országba jut. Szintén kedvező a program változatossága, a templomok-mecsetek-múzeumok mellett piac és pincészet látogatás, hajó kirándulás.
P. I., 2014. szeptember
A Kaukázus gyöngyszemei
(Grúzia, Örményország, Azerbajdzsán)
Az út nagyon jól sikerült, csodálatos helyeken jártunk. Részemről kifogás nem merül fel, az út szervezésével kapcsolatosan. Végtelenül, nagy hálával köszönöm, azt az igyekezetet, amit 1000 Út tanúsított az út megszervezése során.
Ö. B., 2014. szeptember
A Kaukázus gyöngyszemei
(Grúzia, Örményország, Azerbajdzsán)
Tisztelt Gorszkij Jaroszlav Úr!
Az utazás során nagyon jól éreztem magam, sikerült történelmi, kulturális és földrajzi ismereteimet bővíteni, rendszerezni a Kaukázus környékéről, amit Miczek György idegenvezetőnk tudása nagyban elősegített. Továbbá nagyon jól szerepeltek a helyi vezetők Laci, Alex és Aida. A szállások jó színvonalúak és jó helyen voltak. Az éttermi kiszolgálás bőséges volt az ebéd- vacsora egy része el sem fogyott. Az emberek mindhárom országban kedvesen kommunikáltak. Kiemelkedő az a korrekt kiszolgálás és kedvesség, amit mindhárom országban kaptunk úgy a vendéglátóktól, mint a helyi lakosságtól.
Pl: - az udvaron pálinkáját főző örmény tanár úrtól aki önzetlenül pálinkával, sajttal és friss kenyérrel kínálta a csoportot,
- az azeri borbélytól aki nem akart a hajvágásért pénzt elfogadni, mivel magyar vagyok,
- a jól megszervezett út és programok, amin az idegenvezetők lelkiismeretesen, precízen végig vittek.
A repülőtéri elköszönésen többek között ez is elhangzott „jó buli volt”.
Köszönöm Önöknek ezt a felejthetetlen utat és további sikereket kívánok.
Mónika, 2015. szeptember
A Kaukázus gyöngyszemei
(Grúzia, Örményország, Azerbajdzsán)
A Kaukázus gyöngyszemei - találó a cím hisz valóban gyöngyszemeket láthattunk az utunk során, aminek a fényét emelte az 1000 út által szervezett változatos, élményekben gazdag program sorozat. A jól leszervezett út nem hagyta pihenni az érzékszerveinket. Végig az út során élvezhettük az ott létünk minden percét- hajókázhattunk a Kaszpi-tengeren, barangolhattunk a Baku-i olajmezőn vagy épp feljuthattunk zsigulival a felhő között lévő kolostorhoz.
Jó ötlet volt a borkóstolót már az első napokra "betáblázni" hisz attól kezdve egymást megismerve baráti hangulatban járhattuk körbe úti célunkat. Ennek a tortának a habja az idegenvezető (Miczek György) sikeres megválasztása volt. Gyuri bá profizmusa / felkészültsége / kedvessége tökéletesre emelte az egész körutat. Még a fárasztó monoton buszozást is kellemessé tette a sok kedves történeteivel, amikkel szórakoztatott minket hosszú kilométereken keresztül.
Ezúton is köszönöm áldozatos munkáját, fiatalokat megszégyenítő energikusságát, amivel felejthetetlenné tette számomra (számunkra) a Kaukázust illetve örülök, hogy az iroda (különösen Szilviáét, Lászlóét) az álomból valóságot teremtett - megalkotta ezt a programot - így én is láthattam (láthattuk) azokat a gyöngyszemeket. Szívből ajánlom ezt az utat azoknak, akik élvezni akarják a nyaralásuk minden percét, gazdagabbak akarnak lenni ezer és egy élménnyel valamint vágyik a minőségi körutazást.
L. M. Éva, 2017. május
A Kaukázus gyöngyszemei
(Grúzia, Örményország, Azerbajdzsán)
Kedves Gergő!
Élményekkel gazdagodva, feltöltődve érkeztünk haza utunkról. Nálunk a top Noravank, Tbiliszi, a grúz hadiút és Baku volt.
Élmény volt az örmény idegenvezetőt hallgatni, és az azerbajdzsáni idegenvezető gondoskodása (pl. étkezéseknél) is említést érdemel.
Túravezetőnk élménybeszámolóit, történeteit szívesen hallgattuk, egy teljesen más világlátást ismertünk meg általa. Gábor személyében egy csupa szív, mindenkinek a legjobbat akaró embert ismertünk meg, aki igény szerint este is a csoport rendelkezésére állt.
J.Á., 2018. szeptember
A Kaukázus gyöngyszemei
Tisztelt Iroda!
Bennem most "ülepszik" az utazás élménye. A képeket, videókat nézegetve ismét átélem az utazást. Nagy várakozással indultam útnak és azt gondolom várakozáson felüli élményt nyújtott.
- A programról: A program összeállításához szeretnék gratulálni.
Úgy vélekedem, mindent, amit csak ennyi napba bele lehet sűriteni, megmutattak nekünk, mind 3 ország életéből, kultúrájából, történelméből, stb. Nagyon tetszett, hogy minden nap szinte minden órája ki volt használva. Rengeteg csodás helyen jártunk egyik követte a másikat. Város, hegy, völgy, kolostor, székesegyház, múzeum, mecset, szeráj, palota, barlangváros, vulkán, olajmező, sivatag, szőnyegmúzeum, tó, tenger. Nem is lehet pontosan sorolni.
- Az utazásról: A repülőutak jól voltak szervezve, kevés várakozással voltak az átszállások. Időben indult minden, repcsi késés nem volt. Nagy élmények voltak a dzsippes és Zsigulis utazások. A utazás során biztosított autóbuszokkal is messze meg voltam elégedve. Komfortos és kényelmes buszok voltak. Kiemelem, hogy jól esett, hogy a buszban biztosítottak vizet, és a szállodában is.
- A szállásról: Én személy szerint minden hotellal nagyon meg voltam elégedve. Van köztük olyan ahova bármikor visszamennék. Különösen a Dilijani B.W. Paradise Hotel és a nagyon csodálatos Sheki Marxal Resort Spa Hotel. Köszönjük ezeket a Hoteleket. A bakui Winther Park Hotel is csodás volt. Itt örültünk a hotel városi közelségének, és hogy magad is útnak indulhattál, ha volt kedved. Ez a cél meg kell maradjon a továbbiakban is. A jereváni Silachi Hotel esetében a városi közelsége jó volt.
- A vacsorákról: Mindegyik országban nagyon szép helyeken vacsoráztunk. Tetszett, hogy a helyi specialításokat és nemzeti ételeket igyekeztek nekünk megmutatni és felszolgálni. Az ételek nagyon finomak voltak és a mennyiségük igazán bőséges volt. Tetszett, hogy vacsorák alkalmával megmutatták a népi tánc hagyományaikat és öltözéküket is. Élmény volt. Kiemelkedik számomra a bakui Muzeum Étterem vacsora hely és ételek tekintetében.
- Az idegenvezetőkről: Andrea jól felkészült, sok tudással bír ezen vidékekről és országokról. Sok ismeretet, információt adott át nekünk. Külön kiemelem az utasokhoz való viszonyát. Kedves, mosolygós, segítőkész személyiség. A felmerülő kisebb emberi - utastársi konfliktusokat jól kezeli, finoman tudja rendezni. Azt hiszem ez egy fontos dolog egy idegenvezető számára. Javaslom Ő legyen az idegenvezető ezen az úton mindig. Laciról azt gondolom, hogy nagyon nagy szerencse, nekünk, hogy ő Örményországban él. Okos, sok tudással bíró ember és ami legjobb, azt magyar nyelven tudja nekünk átadani. Jó szívű, jó kedélyű személyiség, a csoportot jól kezelte. Ő feltétlen szükséges a magyar csoportok számára.
Összességében örültem, hogy barátaim rábeszéltek erre az utazásra. Remek utazás volt. Utólag derült ki, fárasztói is. De ez nem baj. Javaslom, hogy ezt a körutazást még sokáig tartsák meg. Színvonalas, jól szervezett út. Sokat járok utazni, különböző irodák szervezésében, de ez az elsők közé sorolandó. Megígérhetem, én mindenkinek felhívom rá a figyelmét és javaslom részvételét ezen az utazáson.
Azt már biztosan mondhatom - beszámolóm után - jövő szeptemberben 2 kollégám is utastársuk lesz.
H. Anikó, 2017. május
A Kaukázus gyöngyszemei
(Grúzia, Örményország, Azerbajdzsán)
Kedves Gergő!
Nagyon jól éreztük magunkat, nagyon jó volt a szervezés.
Külön kiemelném Csonka Gábort, szuper volt! Sokat utaztunk már, de eddig még ilyen nagyon felkészült, udvarias idegenvezetővel nem volt dolgunk, Ő volt az utazás igazi gyöngyszeme!
Még tervezünk egy pár utazást és Önökkel szeretnénk menni az pedig egy csoda lenne, ha megint a Gábor lenne az idegenvezetőnk.
Dr. I. István és neje, 2017. május
A Kaukázus gyöngyszemei
(Grúzia, Örményország, Azerbajdzsán)
Kedves Szilvia!
Utazásaink egyik kellemes emlékei közé tartozik az Önök által szervezett Kaukázus gyöngyszemei útvonal. Utaskísérőnk, Csonka Gábor személyében egy nagyon kellemes, szórakoztató, színes egyéniségű
fiatalembert ismertünk meg. Személye emelte az út színvonalát.
Örmény idegenvezetőnk Borbély László nemzeti öntudata mellett csak a történelmi tudása volt nagyobb, ilyen széles ismeretanyagot ritkán kap az utazó. A gépkocsivezető eleganciája és segítőkészsége követendő. Az örmény étkezés és a szállodák megfelelőek voltak.
Grúziai program nagyon szép és tartalmas volt.
Azerbadzsáni idegenvezető kedves, nagy tudású, segítőkész fiatal hölgy. Gratulálunk neki. A belvárosi szálloda elhelyezkedése kiváló volt.
Összegzésül, jól éreztük magunkat sok szépet láttunk és biztos utazunk még Önökkel. Legközelebbi cél talán Hawaii.
Cs. László, 2018. május
A Kaukázus gyöngyszemei
(Grúzia, Örményország, Azerbajdzsán)
Kedves Orsolya!
A programok tervnek megfelelően teljesültek, sőt az idegenvezetőknek hála kibővültek. Nagyon köszönjük Csonka Gábor kiváló előadásait.
B. J., 2014. szeptember
A Kaukázus gyöngyszemei
(Grúzia, Örményország, Azerbajdzsán)
Rendkívül jó volt az ellátás, útközben többször említettem, hogy bepereljük az Irodát, mert új ruhákat kell vennünk. Részemről üdvözölendő, hogy nem a szállodában ettünk, hanem minden este más helyi étteremben. Nagyon jó, hogy az ivóvízért nem nekünk kellett minden nap szaladgálni.
Zsuzsa, 2023 június
Azerbajdzsán, a Kaukázus 1001 színű szőnyege
Kedves Tamás,
Nagyon tetszett az azerbajdzsáni út, nagyon örülök, hogy részt vettem ezen az utazáson. A jó időjárás is velünk volt, úgyhogy minden klappolt.
Program: szuper volt az összeállítás, nagyon tetszettek a Kaukázusi helyszínek, Lahic, Xinaliq szuper élmény volt. Örülök, hogy a hosszabb programra jelentkeztem. Nagyon jó volt, hogy 15 fős volt a csoport, nagyon jól tudtunk haladni a programokkal.
Étkezések, éttermek: Csillagos 5-ös. Nagyon tetszett az összes hely, ahol félpanziós étkezés volt, kiváló az azeri konyha, nagyon jó ellátásban volt részünk. Külön tetszettek azok a helyek is, ahol vidéken palacsintáztunk napközben.
Szállás: a Sheki hotel volt a legjobb, nagyon tetszett. A szálloda előnye, hogy közel volt a sétányhoz.
Idegenvezetés: Balázs szuper volt, szívesen mennék máskor is vele. Remélem, még a jövőben majd fog vinni más utakat is. Nagyon tetszett, hogy ésszerűen átvariálta a programokat, az első napi nagyon sűrű programot megcseréltük a másodikra, így a reggeli fárasztó utazás után azt könnyebb volt teljesíteni. Javaslom ennek a sorrendnek a megtatását. A helyi idegenvezetőkkel is elégedett voltam.
Szeretek az 1000 úttal utazni, eddig mindig nagyon jó élményeim voltak, másoknak is szoktam ajánlani az irodát.
T.L., 2023.május
Azerbajdzsán, a Kaukázus 1001 színű szőnyege
Kedves Tamás!
Mint kezdő utazó, kicsit izgultam, hogy milyen is lehet egy ilyen út. Aztán nagyon hamar nagyon jól éreztem magam. A fantasztikus programok, a csodálatos látnivalók, az izgalmas túra a felhőkbe kapcsolódó szerpentineken, a kíváló szervezésnek köszönhetően szuper utazás volt. Az éttermek, a szállodák kitünőek voltak. Balázs rendkívül jó idegenvezető vol, de az ottani idegenvezetőnk is nagyon kedves volt. Szóval mindenképpen többször is szeretnék Önökkel utazni, ez igazán egy szuper út volt.
Erzsébet, 2023 május-június
Azerbajdzsán, a Kaukázus 1001 színű szőnyege
Kedves Tamás,
Amikor kérdezik tőlem rokonok, barátok, ismerősök, hogy milyen volt az út, csak azt tudom nekik mondani, hogy szuper! Akinek van ideje és akit tényleg érdekel, annak hosszasan ecsetelem a részleteket is. A kiváló szervezést, a jó szállodákat, a kitűnő éttermeket. Nagy szerencsénkre a csoport összetétele is olyan volt, hogy szinte baráti társasággá kovácsolódtunk az út végére. Nem szeretném kihagyni a felsorolásból Balázst sem, aki az egyik legjobb idegenvezető volt, akivel eddig utaztam. Biztos, hogy nem ez volt az utolsó utam Önökkel. Szóval, csak ismételni tudom magam: szuper volt az út.
Andrea és Csaba, 2023 május-június
Azerbajdzsán, a Kaukázus 1001 színű szőnyege
Kedves Utazási Iroda!
Nagyon jól éreztük magunkat végig az út során. Jók voltak a programok, a szervezés, az éttermek. Balázs és a helyi idegenvezető tudása, felkészültsége szuper volt, sokat adott az utazás színvonalához.
Most voltunk harmadszor az1000 úttal, de még biztos menni fogunk.
András, 2023 május-június
Azerbajdzsán, a Kaukázus 1001 színű szőnyege
Kedves Tamás!
Az utat nagyon élveztem, egyike volt a legjobb tarsas utaknak, amin résztvettem.
Balazs nem csak az idegenvezetői kötelességenek tett eleget meghaladva az elvárasokat,de nem egy résztvevővel közeli, baráti kapcsolatot épitett ki. Véletlenül áthallottam a beszelgetését a helyi idegenvezetovel, és nagy elismeressel hallottam, hogy nem csak az úttal kapcsolatos informaciokat beszélte át, hanem az országgal kapcsolatos általános ismereteit is bővítette.
Szerencsesek voltunk ezzel a csoporttal, azért is, mert velunk volt Mihaly is, a veteran idegenvezető, ki nagyon kellemes beszelgető partnernek bizonyult, sokszor az egész csoportot elszórakoztatta, gazdag elményeivel. A csoport összetetele is nagyon szerencsesnek bizonyult, mert az egesz uton mindenki pontos volt az osszes talalkozasi idopontban, úgy a reggeli indulasnal, mint a különbozőü szabad csatangolasok után.
Igaz, ez volt az első utam az 1000ut-tal, de biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó!
Kapcsolódó magazin
Azerbajdzsán, az örök tűz birodalma
Azerbajdzsán egy majdnem Magyarország méretű és lakosságú dinamikusan fejlődő ország, mely nemrég került csak fel a fő utazási desztinációk közé.
Elolvasom Khinalig - A „tibeti falu” Azerbajdzsán tetején
"Olyan magasan van, hogy még a GPS sem tudja kétszer ugyanazt az adatot mutatni.”
Elolvasom Baku, avagy Európa „mesés keleti” szeglete
Jó ez a város. Több annál, hogy csak kipipáljuk a bakancslistánkon.
Elolvasom Utazási magazin
Azerbajdzsán, az örök tűz birodalma
Azerbajdzsán egy majdnem Magyarország méretű és lakosságú dinamikusan fejlődő ország, mely nemrég került csak fel a fő utazási desztinációk közé.
Elolvasom Khinalig - A „tibeti falu” Azerbajdzsán tetején
"Olyan magasan van, hogy még a GPS sem tudja kétszer ugyanazt az adatot mutatni.”
Elolvasom Baku, avagy Európa „mesés keleti” szeglete
Jó ez a város. Több annál, hogy csak kipipáljuk a bakancslistánkon.
Elolvasom