repülővel, menetrend szerinti járattal, átszállással
Elhelyezés:
helyi 4*-os szállodák kétágyas szobáiban, 1 éj hajón a Halong-öbölben
Ellátás:
reggeli, a körutazás alatt 7 ebéd, a hajón teljes ellátás (italok nélkül), Kambodzsában 3 ebéd
Miért ez az út?
Két szomszédos, ám mégis más történelmi utat bejárt ország szépségeit, látványosságait gyűjtöttük össze egy utazás programjába.
Ennek mentén a programok között van városnézés, hajókirándulás, valamint olyan különleges helyszínek meglátogatása, amely során megismerhetjük mindkét ország kultúráját és a helyiek sokszínű életmódját.
A programban van szabadidő vagy fakultatív programok, amelyek lehetővé teszik utasaink számára, hogy saját tempójukban fedezzék fel a környéket vagy pihenjenek.
Utunk utolsó szakasza a mitikus Kambodzsába kalauzol, ahol az ősi, varázslatos helyszínek ámulatba ejtenek minket.
Kislétszámú utazásunk, még nagyobb élményt nyújt utasainknak.
Garantált indulás
Kis létszámú csoport, max. 20 - 22 fő!
UNESCO világörökségi helyszínek
Több országot érintő program
Garantált társítás
Az aktuális vietnámi beutazási feltételekről ITT tájékozódhat, a kambodzsai feltételekről pedig ITT.
Délelőtt városnézés Hanoiban, amely érinti Ho Chi Minh – a modern Vietnám megalapítójának mauzóleumát, a koloniális stílusú Kormányzói Palotát, az „Egylábú” Pagodát, majd az Irodalom Templomaként ismert 1070-ben alapított és Konfuciusznak dedikált első vietnámi egyetemet, ahol megismerkedhetnek a vietnámi kézírás művészetével is.
Ezután látogatás a Néprajzi Múzeumba, majd riksába, kerékpárra ülve a „36 utca” néven emlegetett Hanoi óvárosának felfedezése. Este az egyedülálló és különleges vízi bábszínház előadást tekintün meg.
4. nap: Hanoi - Halong-öböl
Reggelit követően elutazás a Világörökség részévé nyilvánított Halong-öbölbe, Vietnám egyik legszebb természeti látványosságához. Kihajózás a „Leszálló sárkány” smaragdzöld öblébe, melyet kis szigetek (megközelítően 3000 sziget), különleges formájú mészkő sziklaképződmények, barlangok tarkítanak. Ebéd, vacsora és szállás a hajón (1 éj).
A korán kelők gyönyörködhetnek a napfelkeltében, felfrissülhetnek a tai chi órán a fedélzeten vagy reggeli után felfedezhetik az öböl további szépségeit. Kikötés előtt könnyű tízórai (brunch) a fedélzeten, majd a kikötőből transzfer Hanoiba. Megérkezés után elrepülés Danang városába, érkezés után transzfer a szállodába Hoi Anba (3 éj).
Egész napos szabadidő, amelyet a közeli strandon is eltölthetünk vagy fakultatív programlehetőségeken vehetünk részt.
Fakultatív programként reggeli után ellátogatunk a folyóparton fekvő Thanh Nam halászfaluba, majd tradicionális vietnami kerek csónakba szállunk és felfedezzük Cam Thanh 7 hektáros, vízbe hajló kókuszpálma ültetvényét. Ezután ellátogatunk a piacra, ahol az árusoktól minden érdekességet megtudhatunk a vietnami konyha fontos kellékeiről és hozzávalóiról. Tra Que fűszer faluban csodálatos fűszernövények között sétálhatunk, ahol a mai napig több száz éves technikákat alkalmaznak a földművelésben és növénytermesztésben, majd megérkezünk mai házigazdánkhoz. Rövid frissítő masszázs (láb, fej, nyak, váll) után megismerkedünk a helyi szakáccsal, aki bevezet minket az igazi vietnami konyhaművészet rejtelmeibe. A közös főzőlecke után elfogyasztjuk, amit főztünk.
Délután fakultatív kirándulási lehetőség My Son-ba, a Champa királyság idejében épült templom komplexumba. Az élményekben gazdag nap végén transzfer a szállodába.
7. nap: Hoi An
Délelőtt gyalogos városnézés Hoi An ősi városában. Végigsétálunk a kereskedők házai között, majd megtekintjük egyik legfőbb látványosságát, a „400 éves” Japán Fedett Hidat, a csodálatos fafaragásairól ismert dísztermet (Assembly Hall) és a helyi piacot. Ebéd után hajókázunk a Thu Bon folyón, először meglátogatjuk a Than Ha fazekas falut, ahol elsajátíthatjuk a fazekasság mesterfogásainak alapjait és élvezhetjük a helyi lakosok mindennapi életét.
8. nap: Ba Na Hills - Hue
A mai napon Ba Na Hills csodálatos látnivalóit fedezzük fel, a Linh Ung pagodát és buddha szobrot, majd nem utolsó sorban az „Arany hidat”, melyet a sziklából kiemelkedő két hatalmas kéz tart a magasba. Ebéd útközben, majd folytatjuk utunkat Hue-be.
Reggeli után lehetőségünk nyílik egy élvezetes hajókirándulásra a Parfüm folyón. Hajókázás közben megtekintjük az ikonikus Thien Mu pagoda elegáns, hét szintes nyolcszögletű tornyát, amely Hue jól felismerhető jelképévé vált. Látogatást teszünk Tu Duc császár sírjánál. Ebéd útközben, majd meglátogatjuk a Császári Fellegvárat, ahol a Nguyen dinasztia uralkodott 1802-1945 között. Utunk során meglátogatjuk a Zászló tornyot (Flag Tower), a Dél Kaput, a Kilenc Dinasztikus Urnát, a Kilenc Szent Ágyút, a Thai Hoa Palotát, és a Tiltott Lila Várost, majd Minh Mang mauzóleumát. Ebéd útközben. A program után vásárlási lehetőség a Dong Ba Piacon.
10. nap: Hue - Saigon
Reggeli után egy kis szabadidő, majd transzfer a repülőtérre és elutazás Saigonba, másik nevén Ho Chi Minh városba. Szállás Saigonban (3 éj).
Délelőtt látogatás a híres Cu Chi alagutakhoz. Az eredeti alagútrendszer hossza 200 km volt, de ebből mára már csak 120 km maradt meg. A vietnámi háború alatt a vietkongok kórházakat, lakásokat, fegyvertárolókat, iskolákat rendeztek itt be, gyakorlatilag a föld alatt éltek és innen indították a támadásaikat is. Ebéd után városnézés Saigonban, látogatás az Újraegyesítési Palotához, majd a Notre Dame (Miasszonyunk) Katedrálishoz (felújítás alatt, így jelenleg kívülről tekinthető meg) és a gyarmati időkből megmaradt jellegzetes épületek megtekintése kívülről: Dong Khoi utca, Continental Hotel, Operaház, Városháza, Régi Postahivatal.
Saigon mindig nyüzsgő és egyben legnagyobb városa Vietnámnak. Több, mint 10 millió ember és több, mint 5 millió robogó otthona. Ebből is látszik, hogy a Saigonban élők többsége vagy robogóval vagy Vespával ingázik. Fakultatív program keretein belül Mi is kiprobálhatjuk ezt az életérzést, gasztronómiai élménnyel fűszerezve. A részvevők egy-egy motoron, saját tapasztalt sofőrrel végigmotoroznak a város nevezetességei mellett, szűk utcákon keresztül, több megállóval. Megnézhetjük, hogyan készül a vietnámi palacsinta, tavaszi tekercs. Elmegyünk egy helyi sea food étterembe, illetve egy hangulatos kávézóba, ahol egy kis desszert mellett, élő vietnámi zenét hallhatunk.
12. nap: Saigon - Mekong-delta
Reggeli után kirándulás a Mekong-deltához a természet egyik csodálatos szépségű képződményéhez. Gyönyörködünk a tájban és a különböző szigetekben. Tovább hajózunk a csatornákon és élvezzük a vidék megnyugtató világát miközben megfigyelhetjük a helyiek mindennapi életét. Időközben hajónkat pár fős kis csónakokra cseréljük. Tradicionális dallamok közben, különleges gyümölcsöket kóstolhatunk. Ebéd után pihentető séta, majd visszahajózás, kikötés után utazás Saigonba.
13. nap: Saigon - Siem Reap
Reggeli után transzfer a repülőtérre, majd utazás Kambodzsába. Megérkezést követően elfoglaljuk szálláshelyünket. A nap hátralévő részében kirándulunk a Tonle-tóhoz, felkeressük Chong Khneas úszó falut és meglátogatjuk a helyben működő és a Khmer hagyományokat folytató Művészeti iskolát is. Éjszaka Siem Reapban (3 éj).
Délelőtt a varázslatos Angkor Watot fedezzük fel. A palota Angkor legnagyobb és legjobb állapotban fennmaradt épülete. Délután Angkor Thom ősi városát látogatjuk meg.
Elsőként Bayon templomát keressük fel, majd megtekintjük a Mennyei Palota romjait, az Elefántos terasz és a „leprás” király teraszának lenyűgöző szobrait. Ezután a dzsungel által benőtt csodálatos Ta Prohm buddhista templom-kolostor megtekintésére kerül sor.
15. nap: Siem Reap
Reggeli után elindulunk Angkor Wattól kb. 30 km-re és felkeressük Bantejszrei-t (Banteay Srei) a "szépség Citadelláját", amely az angkori világörökség legdíszesebb hindu temploma. Délután a Rolouse csoport templom együttesét tekintjük meg, köztük az egykori Khmer főváros hindu főtemplomát, a Sivának ajánlott Bakong templomot. A hármas templom együttes másik két tagja Preah Ko és Lo Loleil temploma. A program végeztével visszatérünk szálláshelyünkre.
16 - 17. nap: Siem Reap - Saigon - Budapest
Reggeli után szabadidő és pihenés, majd kijelentkezés a szállodából és transzfer a repülőtérre ahonnan visszautazunk Saigonba. Találkozunk az üdülésen résztvevőkkel és innen utazunk együtt tovább átszállással Budapestre. Megérkezés Budapestre a 17. napon.
A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!
UNESCO Világörökségi helyszínek
Vietnam – Ha Long-öböl (természeti)
Vietnam – Hue városa
Vietnam – My Son templom együttes
Vietnám – Hoi An városa
Kambodzsa – Angkor
Fakultatív programok:
Újdonság!
Fakultatív esti motoros túra Saigonban:54 000 Ft 2025-ben 56 000 Ft
(Min. létszám: 10 fő)
A városnézés után egy különleges fakultatív programon vehetünk részt, egy esti Street food túrán, ahol mindenki külön kísérőjével (sofőr) motorra pattan, és elmerül az esti Saigon színes forgatagában. Konvojban haladva felfedezzük a város rejtett titkait, kis bárokban, apró éttermekben ismerkedünk a helyi ízekkel, a tavaszi tekercstől az igazi tengeri ételekig mindent megkóstolunk, illetve amennyiben időnk engedi egy éjszakai zenés bárba is benézünk, mielőtt visszatérünk a szállásunkra. Egy rövid időre igazi saigoni lakosnak érezhetjük magunkat.
Az ár tartalmazza:
- az étkezéseket a megállók során (italok nélkül)
- mindenkinek saját motor, sofőrrel
A prgoram időtartama kürölbelül 4 óra, várhatóan este 6 óra körüli kezdéssel.
Bukósisak mindeki számára biztosított.
My Son kirándulás: 20 000 Ft 2025-ben 22 000 Ft
Körülbelül félnapos kirándulás Hoi An-ból. My Son, magas hegyek között megbújt templom komplexum a Champa királyság idejéből. Végig sétálunk a templom területén és megismerjük építeszeti, vallási és kulturális jelentőségét miközben páratlan képeket készíthetünk a varázslatos környezetről.
Falu látogatás ebéddel: 25 000 Ft
Reggeli után ellátogatunk a folyóparton fekvő Thanh Nam halászfaluba, majd tradicionális vietnami kerek csónakba szállunk és felfedezzük Cam Thanh 7 hektáros, vízbe hajló kókuszpálma ültetvényét. Ezután ellátogatunk a piacra, ahol az árusoktól minden érdekességet megtudhatunk a vietnami konyha fontos kellékeiről és hozzávalóiról. Tra Que fűszer faluban csodálatos fűszernövények között sétálhatunk, ahol a mai napig több száz éves technikákat alkalmaznak a földművelésben és növénytermesztésben, majd megérkezünk mai házigazdánkhoz, ahol már üdvözlőitallal várnak minket. Rövid frissítő masszázs (láb, fej, nyak, váll) után megismerkedünk a helyi szakáccsal, aki bevezet minket az igazi vietnami konyhaművészet rejtelmeibe. A közös főzőlecke után elfogyasztjuk, amit főztünk.
Fontos információk:
Tervezett menetrend (változhat)
EK 112 november 21. Budapest - Dubai 15:10 - 23:20 Menetidő kb.: 5 óra EK 394 november 22. Dubai - Hanoi 03:40 - 12:40 Menetidő kb.: 6 óra
EK 393 december 6. Saigon - Dubai 23:55 - 04:25 Menetidő kb.: 7 óra 30 perc EK 111 december 7. Dubai - Budapest 10:35 - 13:35 Menetidő kb.: 6 óra
------------
EK 112 március 10. Budapest - Dubai 15:10 - 23:20 Menetidő kb.: 5 óra EK 394 március 11. Dubai - Hanoi 03:40 - 12:40 Menetidő kb.: 6 óra
EK 393 március 25. Saigon - Dubai 23:55 - 04:25 Menetidő kb.: 7 óra 30 perc EK 111 március 26. Dubai - Budapest 10:35 - 13:35 Menetidő kb.: 6 óra
Az indulási és érkezési időpontok helyi idő szerint értendők.
Igény esetén business osztályú repülőjegyek is foglalhatók.
FONTOS! - Csoportos repülőjegy foglalásnál egyben ültetjük be a csoportot a járatokra. - Kérjük, hogy ültetési igényüket legyenek szívesek hátralékfizetésig jelezni. Nagyobb lábteres (vészkijárat) ülőhely foglalása csak felár ellenében lehetséges. - Kérjük, hogy minden esetben ellenőrizzék a kiadott beszállókártyákat, mert azon csak ott, a pultnál tudnak módosítani, irodánknak a check-in megkezdését követően már nincs lehetősége belenyúlni a foglalásba. - Amennyiben valaki ételallergia miatt speciális étkezést szeretne a repülőjáratokra igényelni (vegetáriánus, gluténmentes, laktózmentes vagy diabetikus - más lehetőség nem kérhető, illetve nem kombinálható, csak egy fajta választható), az legkésőbb 2 héttel az indulás előttig legyen szíves írásban elküldeni a travel@1000ut.hu email címre.
Utazás Emirates járattal
Az Emirates járatokon turista osztályon maximum 30 kg lehet a poggyász súlya. A fedélzetre egy, maximum 7 kg-os kézipoggyász vihető fel, személyenként.
Akinek van Emirates (Skywards) törzskártyája, kérjük, legkésőbb 2 héttel az indulást megelőző időpontig ezt jelezze felénk, mert a törzsszámot rögzíteni tudjuk a foglalásban. Akinek nincs és szeretné a mérföldeket gyűjteni (a mérföldgyűjtés számos előnnyel jár), a következő oldalon tud tájékozódni, illetve regisztrálni. https://www.emirates.com/hu/hungarian/skywards/registration/
Utazás hagyományos légitársasággal (általános információk)
Amennyiben rendelkezik az adott légitársaság(ok)ra érvényes törzskártyával, kérjük feltétlen jelezze felénk a foglalás során. A kártyaszámot a foglalásban rögzítjük és így nem vesznek el a mérföldek.
Kényelmi szempontú ülőhelyválasztás esetén (ülőhelyek nagyobb lábtérrel / vészkijárat közelében) a légitársaság előzetesen megszabhat feltételeket (mint például az angol nyelv ismerete, fizikai alkalmasság az ajtó kinyitására). vészkijárat közeli üléseket családosok részére (gyermekkel, babával utazók) nem tudunk biztosítani felár ellenében sem. Ingyenes ültetés esetében a légitársaságok “standard” típusú ülőhelyeket biztosítanak. Esetlegesen előforduló géptípus csere esetén nem garantálják az azonos jelzéssel/számmal ellátott ülőhelyet. Egyes járatokon az ültetés csak felár ellenében kérhető (ilyen igényüket kérjük jelezzék előre)!
Olyan úticélok esetében, ahol az adott országban belföldi járaton is utazunk, az igénybevenni kívánt járatok/légitársaságok szabályzata egymástól eltérő lehet. (pl. poggyász méret/súlyhatár). Részeteket az aktuális utastájékoztató tartalmazni fogja.
Nehezen mozgó/mozgáskorlátozott utasaink részére a hagyományos légitársaságok tolószéket tudnak biztosítani, mellyel az utas repülőtéri közlekedését/átszállását segítik a jegykezeléstől a kapuig. Kérjük ilyen igényét szíveskedjen előre jelezni.
A fedélzeti ellátásban a légitársaságok között eltérés lehet. A standard ételkínálat mellett az alapvető érzékenységeknek illetve elterjedt étkezési szokásoknak megfelelő ételek közül tudunk választani. Különleges ételrendelés esetén (vegán, laktóz-,gluténérzékeny, diabetkus stb.) a menük nem keverhetők. Előfordulhat, hogy néhány úticél esetében különböző okokból korlátozott (pl vallási okok) ételkínálattal találkozhatunk. Egyes - jellemzően rövidtávú járatok - előfordulhat, hogy fedélzeti ellátás nincsen, vagy fizetős szolgáltatás.
Biztonsági okokból szúró-, vágóeszköz, manikűrkészlet valamint 1 dl-nél több folyadék szállítása csak a feladandó poggyászban lehetséges.
Beutazási feltételek
Vietnám 2022. március 15-től korlátozás nélkül lehetővé tette a beutazást a külföldiek számára. Jelenleg Covid elleni védőoltásra vagy PCR tesztre nincsen szükség egyik országba való beutazáshoz sem. Az útlevélnek a hazaúttól számítva minimum 6 hónapig szükséges az érvényessége.
A beutazáshoz vízum is szükséges, amelyhez a következők kellenek: - 2 db fehér/világos hátterű igazolványkép - 4,5 x 3,5 a szabványméret - (jól látható, szemből fotózott) - színes beszkennelt vagy lefotózott útelvél másolat a fényképes oldalról
Fizetési határidők egzotikus körutak esetében
Egzotikus programjainknál az alábbi fizetési határidők érvényesek:
Az indulást megelőző, 60 napon túli foglalások esetén előlegként a teljes összeg 30%-a, illetve az útlemondási biztosítás díja fizetendő.
60 nappal az indulás előtt (vagy a repülőjegyek véglegesítésekor) a repülőjegy fennmaradó 70%-a fizetendő.
35 nappal az indulás előtt a szerződésen hátralékként fennmaradó összeg fizetendő.
A program szerinti belső repülőjegyeket és vonatjegyeket (ahol van ilyen) irodánk ennél korábban is kiállíthatja, amiről külön nem küldünk értesítést az utasainknak. Azok a megvásárlást követően lemondás esetén már nem visszatéríthetők.
Fizetési határidők
Bizonyos egzotikus körútjainknál az alábbi, szigorúbb fizetési határidők érvényesek, melyek az utazási szerződésen is feltüntetésre kerülnek:
Az indulást megelőző, 90 napon túli foglalások esetén előlegként a teljes összeg 30%-a, illetve az útlemondási biztosítás díja fizetendő.
90 nappal az indulás előtt (vagy a repülőjegyek véglegesítésekor) a repülőjegy fennmaradó 70%-a fizetendő.
60 nappal az indulás előtt a szerződésen hátralékként fennmaradó összeg fizetendő.
A fenti körutazás esetében több szolgáltatás is (pl. belső repülőjegy, belépők, stb.) jóval előre fizetendő, így azok a megvásárlást követően lemondás esetén már nem visszatéríthetők.
Társítási garancia
A társítási garancia logóval feltüntetett utak esetében nem kell egyágyas felárat fizetnie az utasnak, ha nem sikerül mellé utas társat találnunk.
Feltételek: - Legkésőbb 2 hónappal az indulást megelőző időpontig szükséges jelentkezni. (Az ettől eltérő esetek egyenként, külön elbírálás alá kerülnek.) - A körutazáson TÖBB hely is legyen még szabadon. (Vagyis: az utolsó helyre társítási garanciával nem lehet jelentkezni.) - Társítási garanciával való jelentkezés esetén a szobatárs személyével kapcsolatban az utasok nem határozhatnak meg feltételeket, ez esetben a társítási garanciánk érvényét veszíti. Ilyenkor az utast egyágyas szobában tudjuk elhelyezni az egyágyas felár megfizetésével. Irodánk igény szerint igyekszik lehetőséget adni arra, hogy az utastársak megismerhessék egymást. Viszont ez nem kötelező, amennyiben az egyik társítandó utas erre nem tart igényt vagy nem veszi fel kapcsolatot a másik utassal akkor ezt nem tudjuk biztosítani. Ha a megismerkedés meghiúsult, és a társítandó utas enélkül nem fogadja el a társítást, akkor a társítási garancia érvényét veszíti. - Továbbá az utastársra vonatkozó reklamációt sajnos nem tudunk elfogadni. A megértésüket megköszönjük!
Az oldal tetején, a „Miért ez az út?” felületen keresse a társítási garancia feliratot. Kizárólag az adott felirattal feltüntetett utaknál vállalunk társítási garanciát.
Útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítás
Útlemondási (storno) biztosítást minden szolgáltatás részvételi díjából számolunk. Az útlemondási biztosítás mértéke: 2,8% Amennyiben az útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítást együtt rendelik meg, abban az esetben útlemondáskor az utast nem terheli önrész a következő esetekben: Utas Covid-19 megbetegedése (ezen belül pl. indulást megelőző 14 napon belül pozitív PCR teszt eredmény esetén is), sürgősségi körházi fekvőbeteg gyógykezelése, elhalálozása, vagy a következő típusú baleseti sérülései: csonttörés, szalagszakadás, legalább III. fokú égési sérülés. Minden egyéb esetben az önrész: 20% A BBP biztosítás további előnye, hogy esetleges járattörlés vagy repülőgép késése esetén 150 EUR összeghatárig fedezik a légitársasági kártérítés behajtásának ügyintézési költségét, amennyiben az arra specializálódó cégen keresztül történik az ügyintézés. (Utasbiztosítás szabályzat G pontja.) További részletekről érdeklődjön kollégáinknál. Biztosításokra vonatkozóan 2022. január 1-től az EUB Biztosító feltételei az érvényesek. A biztosításokról bővebben IDE KATTINTVA tájékozódhat.
Életem első ázsiai útja Vietnámba vezetett - még televíziósként. Azonnal beleszerettem ebbe az európai ember számára olya távoli trópusi világba. Minden kedvemre volt, a harsogó színekben pompázó növények, a semmi máshoz nem hasonlítható fűszeres illatok, a különleges ételek. Első pillanattól tetszett az emberek kedvessége, és még a kerékpárosok, motorosok színes, nyüzsgő forgataga sem riasztott el. Sokszor gondolok vissza erre a csodálatos utazásra. Régóta visszavágyom, ha még egyszer eljutnék oda, nem hagynám ki a gyönyörűséges Ha Long öblöt, és mindenképpen "átugranék" Kambodzsába, hogy végre lássam Angkort, az őserdőből kiszabadított khmer templomok ősi városát, Kambodzsa szívében.
Az út idegenvezetője novemberben
Fülöp Gabriella
Egy idegenforgalmi középiskolában tett érettségi vizsga után kezdtem nyári munka gyanánt idegenvezeti, amit az egyetemi évek alatt is folytattam, gondolván arra, hogy ott majd biztosan kitalálom, hogy végül "mi leszek, ha nagy leszek". Azóta elég nagyra nőttem, de az idegenvezés megmaradt munkámnak, és igazi szenvedéllyé, hivatássá vált - elmondhatatlanul sokat kaptam tőle az elmúlt több mint húsz év alatt. Nagyon szeretek tanulni, új országokat, kulturális sajátosságokat felfedezni, a helyi hagyományokat, vallásokat, az ott élők mindennapjait megismerni, a gasztronómia ízletes bugyraiban elmerülni - de legjobban azt élvezem, hogy mindezt sok-sok kedves emberrel meg is oszthatom. Nagyon fontos számomra, hogy a feszített tempójú mindennapokból valóban sikerüljön kiszakadni, és a közös utazás egy tartalmas, vidám hangulatú, emlékezetes, valódi élményszerzés legyen.
Az út idegenvezetője márciusban
Mison Andrea
Miért is szeretek utazni? Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen közel 25 éves szakmai tapasztalatom és tanári végzettségem segítségével elérhetővé és érthetővé tudom tenni mások számára is a világ történéseit. Fontosnak tartom megélni és nem csak átélni az utazást: az általam vezetett utakon a szokásos látványosságokon túl garantáltan minden helyi furcsaságot kipróbálunk és megkóstolunk. Az utazás iránti szeretetemet nagyapámnak köszönhetem, aki meséivel csodás országokba utaztatott minket, gyerekeket… Akkor még híres régésznek készültem. A két tannyelvű gimnázium szintén garancia volt a kötelező külföldi utakra. Az egyetemista-hátizsákos világjáró kalandok alatt döntöttem el: meg kell ismernem minél több kultúrát, ahol térd alatt piszok van. Az újabb és újabb civilizációk felfedezése szenvedélyemmé, majd életem egyik legjobb döntésévé, a hivatásommá vált.
Ismerje meg Délkelet-Ázsiát!
Árak és időpontok
Indulás - visszaérkezés
Garantált
indulás/társítás
Időtartam
Ár
2024.11.21 - 2024.12.07
17 nap / 14 éj
1 550 000 Ft
2025.03.10 - 2025.03.26
17 nap / 14 éj
1 590 000 Ft
Körutazásunk új időpontjai és árai még előkészítés alatt állnak. Amennyiben érdekli az elkészült program, akkor kérjük, kattintson az Értesítés kérés gombra.
Miután elkészült az ajánlat, kollégáink értesítik Önt.
A foglalás gombra kattintva elsőként az utazás végösszege
kalkulálható.
Ha az ajánlat megfelelő, akkor ugyanazon a felületen a foglalás is elkészíthető.
Értesítés kérés
Az ár tartalmazza
a nemzetközi repülőjegyet illetékekkel, melyek értéke összesen: kb. 380.000 Ft-tól
belföldi repülőjegyeket (4 alkalommal)
14 éjszakai szállást helyi 4*-os szállodákban, 1 éjszaka hajón a Halong-öbölben
a reggelit, a körutazás alatt 7 ebédet, a hajón teljes ellátást (italok nélkül), Kambodzsában 3 ebédet
a légkondicionált autóbuszt a körutazás és a transzferek során
a belépőjegyeket a programban meghirdetett látnivalókhoz
a magyar nyelvű idegenvezetést Budapestről
2024-ben erkélyes kabin a Halong-öbölben
Az ár nem tartalmazza
a vízumokat kb. 29 000 Ft 2025-ben: 32 000 Ft
a borravalókat kb. 130 USD/fő
az útlemondási biztosítást (Covid fedezettel): 2,8%
EGYÉB KÖLTSÉGEK
Egyágyas felár 280 000 Ft Fakultatív My Son kirándulás 20 000 Ft 2025-ben: 22 000 Ft
Fakultatív esti motoros túra Saigonban 54 000 Ft 2025-ben: 56 000 Ft
Falulátogatás ebéddel 25 000 Ft
BBP utasbiztosítás (EUB Biztosító) - Air & Cruise Top: 1.030 Ft/fő/nap - Air & Cruise Extra: 1.590 Ft/fő/nap
Nagy tisztelettel köszöntjük az iroda valamennyi dolgozóját! Kiváló munkát végeztek! Az út teljes mértékben elvárásaink szerint alakult, néha túl is szárnyalta azt. Hazaérve úgy éreztük: Vágyaink beteljesültek! Irány Barcelona!
Elizabeth, 2023. november
Vietnám-Kambodzsa körutazás
Tisztelt Hölgyem/Uram!
Az élmény, amelyet a vietnámi út nyújtott, szinte felbecsülhetetlen.
Az 1000 út szervezése kifogástalan volt. A színes programok, a sokszínű látnivalók, a kulturális sajátosságok, amelyekkel az út során lehetőségünk volt megismerkedni, mind felejthetetlen emlékeket hagytak bennem. Jó érzéssel tölt el, hogy a vietnámi élet kellős közepébe csöppenve volt szerencsénk átélni a vietnami városi hangulatot, miközben különböző helyi ételeket kóstolhattunk meg. Külön szeretném kiemelni mind a vietnámi mind pedig a kambodzsai idegenvezető munkáját, nagyszerű előadásaikkal még érdekesebbé tették az utazást.
A jövőben bátran fogom ajánlani Önöket mindenkinek, aki kulturális és kulináris élményekre éhes, és egy jó hangulatú, remekül megszervezett utazásra vágyik.
Anna, 2023. november
Vietnam-Kambodzsa körutazás
Kavarognak az emlékek, még nem került minden mozaik a helyére. Fölvillan egy hanoi járdaszegély, a nagycsalád apró székeken ül körbe egy kiscsoportos terülj-terülj asztalkámat, ráncos öregasszony, karon ülő kisded anyja ölében, és tesók és unokatesók, mosolyognak, örülnek neked, boldogan fényképezkednek - és illatok, cuppogások, maszatos arcok, centikre tőlük lávaként hömpölyög a mopedek népe, dudálnak, villognak, pöfögnek, integetnek, kikerülnek …
A fényképen vietnami kortársaink eljutnak velünk Magyarországra. A mosolyuk, a szépségük, a szegénységük, a vágyódásuk.
A kirándulás tökéletes volt, minden pillanatában. A programok, a szállások, a szervezés, Péter vezetése, bónusz ötletei – az 1000 úttól ezt a kiemelkedő élményt vártuk és kaptuk. Örök élmény és nem múló honvágy.
S.B.A., 2023. február
Vietnám-Kambodzsa körutazás
Kedves Bettina!
Örömmel reflektálok a Vietnám-kambodzsai útra. Elsősorban a kevésbé kiszámítható időjárás miatt aggódtam, de azzal is igen nagy szerencsénk volt, hiszen még a Halong - öblöt is szokatlanul tiszta, napos időben csodálhattuk meg. A szervezés az egész út során kiváló volt, minden rendkívül gördülékenyen haladt. A szálláshelyek is, az ellátás is nagyszerű volt, biztonságos körülmények között ismerhettük meg a helyi jellegzetességeket, különlegességeket. A helyi idegenvezetők is rendkívül sok energiát fordítottak arra, hogy minél jobban megismerhessük a régiót, minél több, sokszínűbb élményben legyen részünk. Külön kiemelném a magyar idegenvezető, György Péter személyét, aki rengeteg hasznos információval látott el bennünket, és problémamegoldó támogatására minden helyzetben számíthattunk. Köszönjük segítségét, valamint az iroda előkészítő munkáját. Az út felejthetetlen élmény volt.
D.M., 2023. február
Vietnám-Kambodzsa körutazás
Kedves Bettina!
Előszőr is köszönöm neked az út előtti segítséget. Maga az út, a program nagyon jó volt. Külön köszönet Péternek, életem egyik legszebb élményét nyújtotta. Az idegenvezetése felülmúlta minden képzeletemet. Mégegyszer köszönet Péternek és az 1000 út irodának.
Nagy tisztelettel köszöntjük az iroda valamennyi dolgozóját! Kiváló munkát végeztek! Az út teljes mértékben elvárásaink szerint alakult, néha túl is szárnyalta azt. Hazaérve úgy éreztük: Vágyaink beteljesültek! Irány Barcelona!
Elizabeth, 2023. november
Vietnám-Kambodzsa körutazás
Tisztelt Hölgyem/Uram!
Az élmény, amelyet a vietnámi út nyújtott, szinte felbecsülhetetlen.
Az 1000 út szervezése kifogástalan volt. A színes programok, a sokszínű látnivalók, a kulturális sajátosságok, amelyekkel az út során lehetőségünk volt megismerkedni, mind felejthetetlen emlékeket hagytak bennem. Jó érzéssel tölt el, hogy a vietnámi élet kellős közepébe csöppenve volt szerencsénk átélni a vietnami városi hangulatot, miközben különböző helyi ételeket kóstolhattunk meg. Külön szeretném kiemelni mind a vietnámi mind pedig a kambodzsai idegenvezető munkáját, nagyszerű előadásaikkal még érdekesebbé tették az utazást.
A jövőben bátran fogom ajánlani Önöket mindenkinek, aki kulturális és kulináris élményekre éhes, és egy jó hangulatú, remekül megszervezett utazásra vágyik.
Anna, 2023. november
Vietnam-Kambodzsa körutazás
Kavarognak az emlékek, még nem került minden mozaik a helyére. Fölvillan egy hanoi járdaszegély, a nagycsalád apró székeken ül körbe egy kiscsoportos terülj-terülj asztalkámat, ráncos öregasszony, karon ülő kisded anyja ölében, és tesók és unokatesók, mosolyognak, örülnek neked, boldogan fényképezkednek - és illatok, cuppogások, maszatos arcok, centikre tőlük lávaként hömpölyög a mopedek népe, dudálnak, villognak, pöfögnek, integetnek, kikerülnek …
A fényképen vietnami kortársaink eljutnak velünk Magyarországra. A mosolyuk, a szépségük, a szegénységük, a vágyódásuk.
A kirándulás tökéletes volt, minden pillanatában. A programok, a szállások, a szervezés, Péter vezetése, bónusz ötletei – az 1000 úttól ezt a kiemelkedő élményt vártuk és kaptuk. Örök élmény és nem múló honvágy.
S.B.A., 2023. február
Vietnám-Kambodzsa körutazás
Kedves Bettina!
Örömmel reflektálok a Vietnám-kambodzsai útra. Elsősorban a kevésbé kiszámítható időjárás miatt aggódtam, de azzal is igen nagy szerencsénk volt, hiszen még a Halong - öblöt is szokatlanul tiszta, napos időben csodálhattuk meg. A szervezés az egész út során kiváló volt, minden rendkívül gördülékenyen haladt. A szálláshelyek is, az ellátás is nagyszerű volt, biztonságos körülmények között ismerhettük meg a helyi jellegzetességeket, különlegességeket. A helyi idegenvezetők is rendkívül sok energiát fordítottak arra, hogy minél jobban megismerhessük a régiót, minél több, sokszínűbb élményben legyen részünk. Külön kiemelném a magyar idegenvezető, György Péter személyét, aki rengeteg hasznos információval látott el bennünket, és problémamegoldó támogatására minden helyzetben számíthattunk. Köszönjük segítségét, valamint az iroda előkészítő munkáját. Az út felejthetetlen élmény volt.
D.M., 2023. február
Vietnám-Kambodzsa körutazás
Kedves Bettina!
Előszőr is köszönöm neked az út előtti segítséget. Maga az út, a program nagyon jó volt. Külön köszönet Péternek, életem egyik legszebb élményét nyújtotta. Az idegenvezetése felülmúlta minden képzeletemet. Mégegyszer köszönet Péternek és az 1000 út irodának.
Utasvélemény, 2018.november
Vietnám - Kambodzsa körutazás
Tisztetl Utazási Iroda!
Fáradtan, eseményekben gazdagon tértünk haza utazásunkról. Jól szervezettnek találtuk az egész programsorozatot. A halong-öböli időjárás ugyan közbe szól az éjszakai hajókázáshoz, de flottul megoldották a szállásunkat és a kárpótlásunkat. Nem érzünk semmiféle hiányt evvel kapcsolatban. Minden nap ezer információval és élvezetes élményekkel hajthattuk le fejünket a jó minőségű szállodákban. A kiszolgálást, az ételeket, az italokat a szolgáltatásokat színvonalasnak tartjuk. A programokra szánt időket is elegendőnek találtuk. A kiscsoportos utazások során mindig köthetünk ismeretségeket, a csoportunk minden tagja igyekezett zökkenőmentessé tenni az események lebonyolítását.. A végére hagyva, de nem utolsó a sorban! Az élmények halmozásához nagyban hozzájárult, a hatalmas tudású, kedves stílusú idegenvezetőnk személyisége. Kívánjuk Önöknek a továbbiakban is a sikerekben gazdag utazások szervezését.
Utasvélemény, 2018.november
Vietnám - Kambodzsa körutazás
Az utazas nagyon jó volt. Semmi olyat nem tudnak irni ami nem tetszett. Magdalena nagyon jo idegenvezető, mindenre es mindenkire odafigyel. Rugalmasan változtatta a programot ha netán az időjárás közbe szólt, es nem éreztük azt, hogy most valami gond lenne. A helyi idegenvezetők is jók voltak. Nagyon jó csoportot fogtunk ki es szerintem jobb, hogy kisebb csoportot inditanak. Köszönjük az utazást.
Indokína 6 országa közül három egy csokorban, mint egy igazi virágcsokor, szemet gyönyörködtető, szép, hat a lélekre is és elbűvöl. Laosz, Vietnám, Kambodzsa - Indokína legszebb virágai, ismerje meg őket.
Laosz, Vietnám és Kambodzsa történelmében, kultúrájában ugyan sok közös vonás van, mégis mindegyik ország büszkélkedik olyan látnivalóval, amelyet sehol máshol nem találhatunk meg!
Szilveszter Vietnámban, pihenéssel Mui Ne tengerpartján
13 nap / 10 éj
2024.12.26
összesen 1 időpontban
1 265 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Vietnam
Szilveszter a Halong-öbölben, Vietnámi körutazás
13 nap / 10 éj
2024.12.29
összesen 1 időpontban
1 265 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Indonézia
Indonéziai kalandok
17 nap / 14 éj
2025.01.12
összesen 1 időpontban
1 890 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Egyesült Arab Emírségek
Szilveszter Dubaiban 4*
6 nap / 5 éj
2024.12.30
összesen 1 időpontban
830 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Srí Lanka
Szilveszteri körutazás Srí Lankán, pihenéssel a Maldív-szigeteken
14 nap / 11 éj
2024.12.28
összesen 1 időpontban
2 100 000 Ft/fő
Hírlevél feliratkozás
Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!
Elismeréseink
A honlapon szereplő helyesírási hibákért, aktualitását vesztett árakért, akciókért, illetve az árkalkulációs program esetleges hibáiért, valamint a képekben, leírásokban fellelhető hibákért, eltérésekért a felelősséget nem vállaljuk. Kizárólag a munkatársaink által visszaigazolt árak, adatok, leírások, képek és egyéb más információ tekinthetőek véglegesnek. Weboldalunk használata közben megadott, azonosításra alkalmas, személyes adatok begyűjtése és feldolgozása megfelel az érvényes adatvédelmi előírásoknak.