Fejléc menü

Kiemelt utazási ajánlatok

Utazás:
repülővel, menetrend szerinti közvetlen járattal
Elhelyezés:
helyi 4*-os szállodák kétágyas szobáiban + 1 éjszaka sivatagi táborban
Ellátás:
félpanzió (reggeli és vacsora, italok nélkül)

Miért ez az út?

Marokkó biztonságosnak mondható kulturális kincs, csodálatos és egyedülálló örökséggel, valamint meseszerű, jellegzetes épületekkel. Akiknek ez sem lenne elég, azoknak a hely gasztronómiai fogásait ajánljuk! A konyha itt a legváltozatosabb egész Észak-Afrikában, amelyet talán csak a helyiek vendégszeretete tesz még különlegesebbé.

Ha még nem hallott a következőkről: babouche, tajine, souk, zellige, akkor itt az ideje részt venni csoportos utazásunkon!

Utunk során felkészült idegenvezetőnk fogja végigkísérni a gazdag programkínálaton és az ország történelmén, amely már oly sok ember elképzeléseit felülmúlta.

Tartson velünk az úton, ahol kisebb csoporttal, jó minőségű szállodák igénybevételével tapasztalhatja meg a hely mesés kincseit és az élmények sorát, melyet egy felejthetetlen búcsúvacsorával zárunk majd egy elegáns étteremben!

 

Kis létszámú csoport

Kis létszámú csoport

UNESCO világörökségi helyszínek

UNESCO világörökségi helyszínek

Kulturális látnivalók

Kulturális látnivalók

Természeti látnivalók

Természeti látnivalók

Garantált társítás

Garantált társítás

Program nyomtatása

Részletes program

1. nap: Budapest - Marrakesh

Délután elutazás Budapestről közvetlen járattal Marrakeshbe. Érkezés az esti órákban.

Vacsora és szállás Marrakeshben (2 éj).

Tervezett szállás: Grand Plaza

2. nap: Marrakesh

Az Almoravid dinasztia közel ezer éves városa számtalan műemlékkel büszkélkedhet. Reggeli után ellátogatunk a Majorelle kertbe, mely Marrakesh egyik legnépszerűbb látnivalója - egyúttal az itt található Berber Múzeum tárlatát is megnézzük. A gazdag botanikai gyűjteménnyel rendelkező „kék oázis” igazi művészi alkotás. Ezt követően a város egyik jelképét, a Koutoubia mecsetet keressük fel, majd ellátogatunk az egykori nagyvezíri palotába (Bahia palota).

Délután a Marrakesh Múzeumban lehetőségünk lesz megismerni a marokkói művészetet és örökséget. Természetesen a híres souk, a bazár sem maradhat ki a napi programunkból. Érdekessége, hogy nemcsak az üzleteket, hanem a régi karavánszerájokat is látni fogjuk. Késő délután Jemma El Fna-ra, Marrakesh főterére megyünk, ahol a vásári forgatagban kígyóbűvölők, mutatványosok szórakoztatják a látogatókat. Vacsora a szállodában. 

 

3. nap: Marrakesh - Rabat - Fez

Reggelit követően utazás Marokkó fővárosába, az Atlanti-óceán partján található Rabatba, a „királyi városok” egyikébe.  Marokkó sokszínűségét éppen ez a város jelképezi a legjobban, komoly történelmi múltra tekint vissza, hangulatos óvárossal rendelkezik, de a modern városrészei is figyelemreméltóak. Ismerkedés Rabat nevezetességeivel, köztük a főváros talán legismertebb látnivalójával, a Hasszán toronnyal. Ezután megtekintjük a Királyi Palotát (Dar-al Makhzen), majd sétálunk a Kasbah des Udayas kék-fehér falai között, végül megcsodálhatjuk a virágokkal és szökőkutakkal tarkított Andalúz kerteket. A városnézés végeztével továbbutazunk Fezbe. Vacsora és szállás Fezben (2 éj). 

Tervezett szállás: Barcelo

 

4. nap: Fez

Reggeli után Marokkó északi részének legkülönlegesebb és legérdekesebb városát, Fez-t fedezzük fel. Az óvárosba a várost körbevevő 17 km hosszú fal egyik kapuján jutunk be. A híres medreszék közül a Bou Inania Madrasa-t keressük fel. Természetesen meglátogatjuk a Moulay Idriss mauzóleumot (a nem iszlám hitűek csak kívülről csodálhatják meg) és a Karaouyne mecsetet is. Fezben járva nem hagyhatjuk ki a bőrfestők műhelyeit sem. A napi programunkat a Fez el Jedidben zárjuk, ahol a királyi palota is található. Vacsora a szállodában.



5. nap: Fez - Ifrane - Merzouga (Szahara)

Reggelit követően a Szahara, azon belül is Merzouga felé vesszük az útirányt. Utunk során érintjük a "marokkói Svájc" néven is ismert Ifrane települést (a több, mint 1600 méteres magasságban található városka a Középső-Atlasz területén helyezkedik el, ahol a téli időszak során sípályák is üzemelnek). Útközben megállunk Azrou erdejénél, ahol megfigyelhetjük a berber makákókat. Majd Erfoud felé vesszük az irányt, ahol terepjárókra váltunk és úgy érjük el úti célunkat, Merzougát. Vacsora és szállás egy sivatagi táborban (1 éj).

Tervezett szállás: Madu Luxury Camp

6. nap:  Merzouga - Ouarzazate

Napfelkeltekor fakultatív tevegelési lehetőség a Szahara dűnéi között, ahol káprázatos látványban lehet részünk. A sivatagi táborban eltöltött reggelit követően Ouarzazate felé vesszük az irányt. Utunk a lenyűgöző Todra szurdokon át vezet, amely során Tinghirnél teszünk egy megállót. Vacsora és szállás Ouarzazatéban (1 éj).

Tervezett szállás: RS Hotel Karam Palace

 

7. nap:  Ouarzazate - Ait Benhaddou - Marrakesh

Reggeli után felkerekedünk és visszatérünk Marrakesbe. Előtte azonban még látogatást teszünk egy UNESCO világörökségi helyszínen, Ait Benhaddouban. Ez az erődített település egykoron a Marrakesh - Timbuktu karavánútvonal egyik jelentős állomása volt, napjainkban pedig az UNESCO világörökség részét képezi. Ezt követően a Magas-Atlaszon átkelve a délutáni órákban Marrakeshbe érkezünk, ahol elfoglaljuk a szállásunkat. Búcsúvacsora egy helyi étteremben.

Tervezett szállás: Grand Plaza



8. nap: Ourika-völgy, Marrakesh - Budapest

Utolsó napunkon a reggelit követően a festői szépségű Ourika-völgybe teszünk kirándulást. Az Ourika folyó partján elterülő völgy Marrakestől kb 30 km-re, a Magas-Atlasz hegység ölelésében nyújt felejthetetlen látványt. Ellátogatunk az Anima Gardenbe (André Heller Garden) - ez a mintegy 3 hektáron elterülő botanikus kert mesteri ötvözete a természetnek és a művészetnek.

Kirándulásunkat követően visszatérünk Marrakeshbe, ahonnan az esti közvetlen járattal hazarepülünk Budapestre.

 

 


A programok és a szállodák változtatásának jogát irodánk fenntartja!

 


UNESCO Világörökségi helyszínek
  • Marrakesh óvárosa
  • Fez óvárosa
  • Rabat
  • Ait Benhaddou

 

Fakultatív programok:

Tevegelés a Szaharában (Merzouga; jelentkezés és fizetés a helyszínen): 25 EUR/fő 

 

Fontos információk:

Tervezett menetrend (változhat)

wizzair-logo.jpg

 

Október 28.    Budapest - Marrakesh  15:20  - 19:45   W6 2459/ Kb. 4ó 25p
November 4.  Marrakesh - Budapest  20:20  - 00:35   W6 2460 / Kb. 4ó 15p

 

Érkezések és indulások helyi idő szerint értendők.

A légitársaság fenntartja a jogot a változtatásra.

Igény esetén business osztályú repülőjegyek is foglalhatók.

Repülőjegy - utazás Wizz Air járattal

Tapasztalataink alapján a Wizzair  légitársaság a menetrend meghirdetése után, akár több alkalommal is változtatásokat jelent be. A weboldalunkon igyekszünk a menetrend változásokat követni. Megkérjük, hogy az indulás előtti tájékoztatóban szereplő menetrendet vegyék véglegesnek, amennyiben transzfer vagy egyéb szolgáltatás foglalása okán tájékozódna a járatáról. 

Az utazáshoz a repülőjegyet a WizzAir légitársaságtól vásároljuk. A programoknál feltüntetett repülőjegy árak tájékoztató jellegűek, a pontos ár a csoport minimum létszámának elérésekor válik véglegessé. A repülőjegyek jegykiállítás után nem módosíthatók és nem visszatéríthetők.

Utasaink a fedélzetre ingyenesen személyenként 1 darab kézipoggyászt vihetnek fel, mely max. 10 kg súlyú lehet és max. 40 x 30 x 20 cm nagyságú. A kézipoggyászon felül feladható az előzetesen megrendelt és kifizetett max. 10 kg-os, 20 kg-os, 26 kg-os vagy max. 32 kg-os bőrönd is. A feladandó bőrönd mérete max. 149 × 119 × 171 cm nagyságú lehet.

Wizz Priority
Ha az utasok Wizz Priority szolgáltatást vásárolnak, akkor a fedélzetre magukkal vihetik az ingyenes kézipoggyászt (maximális mérete: 40 × 30 × 20 cm), illetve egy nagyméretű kézipoggyászt (maximális mérete: 55 × 40 × 23 cm) is. Mindkét táskát garantáltan felvihetik az utastérbe, amennyiben a működési korlátozások ezt lehetővé teszik.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy ha csak kézipoggyásszal kívánnak utazni, akkor a fedélzetre folyadékot (tusfürdő, víz, parfüm, stb.) csak az alábbiak szerint vihetnek magukkal. A fedélzeti használatra szánt folyadékot egyenként 100 milliliteres tárolóedényekben lehet szállítani. A kis tégelyeket egy maximum 1 literes űrtartalmú, átlátszó és újrazárható műanyag zacskóban kell elhelyezni. A 100 milliliternél nagyobb mennyiségű folyadékot a biztonsági személyzet elkobozza és megsemmisíti.

Amennyiben az irodánknál előre megrendelt és kifizetett csomagok mérete vagy mennyisége meghaladja a Wizz Air poggyász szabályzatát, abban az esetben becsekkolásnál felár fizetendő.

Üléshely foglalás
A Wizz Air szabályzata szerint megfelelő díj ellenében az utasok előzetesen ülőhelyet választhatnak. Ha nem foglalunk előre ülőhelyet, akkor a Wizz Air véletlenszerűen osztja ki az üléshelyeket, ezáltal az együtt utazók nem biztos, hogy egymás mellé kerülnek. (Ez nem vonatkozik a hosszú lábhely ülőhelyre valamint az első sorokra! Annak külön, magasabb díja van.)

Tájékoztatjuk az utasainkat arról, hogy a Wizz Air járatain a fedélzeten ingyenes ellátás nincs, az italokért és ételekért fizetni szükséges.

Felhívjuk az utasaink figyelmét arra, hogy az előlegként befizetett WizzAir repülőjegy ára lemondás esetén nem téríthető vissza.

Forrás/ további információ: ITT

 

 


 

Beutazási feltételek

Marokkó 2023. március 1- jétől eltörölt minden, a COVID-19 járvánnyal kapcsolatos beutazási korlátozást. 



Fizetési határidők egzotikus körutak esetében

Egzotikus programjainknál az alábbi fizetési határidők érvényesek:

  • Az indulást megelőző, 60 napon túli foglalások esetén előlegként a teljes összeg 30%-a, illetve az útlemondási biztosítás díja fizetendő.
  • 60 nappal az indulás előtt (vagy a repülőjegyek véglegesítésekor) a repülőjegy fennmaradó 70%-a fizetendő.
  • 35 nappal az indulás előtt a szerződésen hátralékként fennmaradó összeg fizetendő.

A program szerinti belső repülőjegyeket és vonatjegyeket (ahol van ilyen) irodánk ennél korábban is kiállíthatja, amiről külön nem küldünk értesítést az utasainknak.
Azok a megvásárlást követően lemondás esetén már nem visszatéríthetők.



Társítási garancia

A társítási garancia logóval feltüntetett utak esetében nem kell egyágyas felárat fizetnie az utasnak, ha nem sikerül mellé utas társat találnunk.

Feltételek:
- Legkésőbb 2 hónappal az indulást megelőző időpontig szükséges jelentkezni. (Az ettől eltérő esetek egyenként, külön elbírálás alá kerülnek.)
- A körutazáson TÖBB hely is legyen még szabadon. (Vagyis: az utolsó helyre társítási garanciával nem lehet jelentkezni.)
- Társítási garanciával való jelentkezés esetén a szobatárs személyével kapcsolatban az utasok nem határozhatnak meg feltételeket, ez esetben a társítási garanciánk érvényét veszíti. Ilyenkor az utast egyágyas szobában tudjuk elhelyezni az egyágyas felár megfizetésével. Irodánk igény szerint igyekszik lehetőséget adni arra, hogy az utastársak megismerhessék egymást. Viszont ez nem kötelező, amennyiben az egyik társítandó utas erre nem tart igényt vagy nem veszi fel kapcsolatot a másik utassal akkor ezt nem tudjuk biztosítani. Ha a megismerkedés meghiúsult, és a társítandó utas enélkül nem fogadja el a társítást, akkor a társítási garancia érvényét veszíti.
- Továbbá az utastársra vonatkozó reklamációt sajnos nem tudunk elfogadni. A megértésüket megköszönjük!
 
Az oldal tetején, a „Miért ez az út?” felületen keresse a társítási garancia feliratot.
Kizárólag az adott felirattal feltüntetett utaknál vállalunk társítási garanciát.


Útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítás

Útlemondási (storno) biztosítást minden szolgáltatás részvételi díjából számolunk. Az útlemondási biztosítás mértéke: 2,8%
Amennyiben az útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítást együtt rendelik meg, abban az esetben útlemondáskor az utast nem terheli önrész a következő esetekben:
Utas Covid-19 megbetegedése (ezen belül pl. indulást megelőző 14 napon belül pozitív PCR teszt eredmény esetén is), sürgősségi körházi fekvőbeteg gyógykezelése, elhalálozása, vagy a következő típusú baleseti sérülései: csonttörés, szalagszakadás, legalább III. fokú égési sérülés.
Minden egyéb esetben az önrész: 20%
A BBP biztosítás további előnye, hogy esetleges járattörlés vagy repülőgép késése esetén 150 EUR összeghatárig fedezik a légitársasági kártérítés behajtásának ügyintézési költségét, amennyiben az arra specializálódó cégen keresztül történik az ügyintézés. (Utasbiztosítás szabályzat G pontja.) További részletekről érdeklődjön kollégáinknál.
Biztosításokra vonatkozóan az EUB Biztosító feltételei az érvényesek.
A biztosításokról bővebben IDE KATTINTVA tájékozódhat.

 

 

Ismerje meg Marokkót! 

">

Árak és időpontok

Indulás - visszaérkezés
Garantált indulás/társítás
Időtartam
Ár
2025.10.28 - 2025.11.04
8 nap / 7 éj
715 000 Ft

A foglalás gombra kattintva elsőként az utazás végösszege kalkulálható.
Ha az ajánlat megfelelő, akkor ugyanazon a felületen a foglalás is elkészíthető.

Jelentkezem az útra
Személyes adatok
A checkbox kipipálásával kijelentem, hogy az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és elfogadtam.

A fenti adatokat kizárólag annak érdekében használjuk fel, hogy az ajánlatot megadhassuk Önnek.

Az ár tartalmazza

  • a repülőjegyet illetékkel (melynek értéke kb. 130.000 Ft/fő)
  • 6 éjszakai szállást,
    helyi 4*-os szállodákban,
    kétágyas szobákban, 1 éjszakát Merzougában sivatagi táborban
  • a félpanziós ellátást
    (reggeli és vacsora, italok nélkül)
  • a megadott programokat
  • a helyszíni transzfereket
  • a szükséges belépőket a programban meghirdetett látnivalókhoz
  • a magyar nyelvű idegenvezetést

Az ár nem tartalmazza

  • a borravalókat 
    kb. 55 EUR/fő
  • az útlemondási biztosítást
    (Covid fedezettel): 2,8%

 EGYÉB KÖLTSÉGEK

 

  • Egyágyas felár 
    175 000 Ft
  • Teljes panziós felár
    (4 alkalommal ebéd
    3., 4., 5. és 8. napokon)
    36 000 Ft
  • 20 kg feladható poggyász költsége (változhat)
    kb. 35 000 Ft-tól/poggyász
  • Wizz Priority (+1 10 kg-os kézipoggyász, elsőbbségi beszállás, ingyenes repülőtéri utasfelvétel)
    kb. 30 000 Ft-tól/fő
  • Ülőhely foglalás
  • Fakultatív program 
  • BBP utasbiztosítás
    (EUB Biztosító)
    - Air & Cruise Top:
    1.030 Ft/fő/nap

    - Air & Cruise Extra:
    1.590 Ft/fő/nap


     

     

Kérdése van az útról?
Kérdezze szakértőnket!
Vagy kérjen visszahívást!

(Megnézem az adatvédelmi tájékoztatót)

Vélemények az utazásról

Ügyfeleink az utazásról

Összes vélemény

Vélemények az utazásról


Utazási magazin


Hasonló utazások


Kis létszámú csoport
Kenya

A nagy állatvándorlás nyomában

15 nap / 12 éj
2025.07.27
összesen 1 időpontban
3 350 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Madagaszkár

Nyaralás Madagaszkáron

10 nap / 7 éj
2025.07.17
összesen 1 időpontban
1 490 000 Ft/fő
Namíbia

Namíbia - Botswana - Zimbabwe körutazás

19 nap / 16 éj
2025.11.24
összesen 1 időpontban
2 850 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Tanzánia

Szafari Tanzániában, zanzibári pihenéssel

12 nap / 9 éj
2025.11.18
összesen 1 időpontban
2 420 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Új-Zéland

Új-Zéland kékje

20 nap / 17 éj
2025.03.23
összesen 1 időpontban
2 450 000 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!

Elismeréseink

Nőklapja 2023