Fejléc menü

Kiemelt utazási ajánlatok

Utazás:
repülővel, menetrend szerinti járattal, átszállással
Elhelyezés:
helyi 4*-os szállodák (1 alkalommal 3*-os) kétágyas szobáiban, 2 éjszaka sóból épült szállodában
Ellátás:
reggeli, 13 alkalommal főétkezés, amelyből 4 csomagolt ebéd (italok nélkül)

Miért ez az út?

Egy különleges körutazás, melynek során azon kívül, hogy a két ország elég jelentős látnivalóit mutatjuk be, olyan helyszíneket is felkeresünk, ahová egy „átlagos” utazó nem jut el. Uyuni sósivatagát terepjárókkal fedezzük fel, sőt, egy olyan sóhotelben töltünk el két éjszakát, ahol majdnem minden (pl. asztalok, székek, falak, ágyak) sótéglából épült fel.

A Titicaca-tónál, meglátogatjuk a földönkívüli civilizációkban hívő, Erich von Däniken kedvenc helyszínét, Puma Punkut, és a világ legmagasabban fekvő városát, La Pazt is megismerjük. 

Az utazás során a természeti csodák lélegzetelállító látványt nyújtanak és felejthetetlen élményeket biztosítanak.

Mindezek mellett alkalmunk nyílik megkóstolni a perui és bolívia ételeket, különlegességeket és italokat. 

 

 

 
Garantált indulás

Garantált indulás

Kis létszámú csoport

Kis létszámú csoport

UNESCO világörökségi helyszínek

UNESCO világörökségi helyszínek

Kulturális látnivalók

Kulturális látnivalók

Természeti látnivalók

Természeti látnivalók

Több országot érintő program

Több országot érintő program

Program nyomtatása

Részletes program

1. nap: Budapest – Lima

Elutazás menetrend szerinti járattal európai átszállással Limába, Peru fővárosába. Érkezés után transzfer a szállodába. Szállásunk Lima Miraflores városrészében található. Szállás Limában (2 éj).

Tervezett szállás: Jose Antoni Lima

2. nap: Lima (ebéd)

Reggeli után egész napos buszos és gyalogos városnézés. A mai program Lima megismerése, amelynek óvárosa az UNESCO Kulturális Világörökségének is része. Az ismert látványosságok megtekintése: Fő-tér, Elnöki Palota, Városháza, Katedrális. Közös ebéd a koloniális városrészben, a főtér mellett. Ebédután megtekintjük a szerelem parkot, mely a modern városrészben található. Innen gyönyörű kilátás nyílik Lima városára és a Csendes-óceánra.

3. nap: Lima – Cusco (ebéd)

Délelőtt látogatást teszünk a Larco Herrera Múzeumban, amely Lima leglátogatottabb kulturális helyszíne. A magán múzeum gyűjteménye számos inka emléket őriz, több ezer kerámia és arany tárgy, elsősorban a partvidéki kultúrához kapcsolódó szőttesek, halotti leplekbe tekert múmiák. Ebéd után transzfer a repülőtérre és tovább utazunk belső járattal Cuscoba, a vulkánok városába. Szállás Cusco-ban (2 éj).

Tervezett szállás: Jose Antonio Cusco

4. nap: Cusco (ebéd)

Reggeli után városnézésre indulunk. Először felkeressük a Koricancha nevű inka lelőhelyet (a kecsua szó jelentése "arany udvar). Itt különféle templomokat csodálhatunk meg az inka kőművesség legszebben megmunkált darabjai közül. Majd a legnagyobb és legimpozánsabb lelőhelyeket tekintjük meg, ahonnan nem mellesleg gyönyörű kilátás nyílik Cusco-ra. A város fölé emelkedő Saqsaywaman épületkomplexumának maradványait járjuk körbe, majd ha időnk engedi elsétálunk a Fehér Krisztus szoborhoz. Ebéd útközben. Cusco kecsua nyelven azt jelenti, hogy a „világ közepe” A város számtalan látnivalója a világ minden tájáról ide vonzza a látogatókat. Kenqo szakrális központját is megnézzük, sétát teszünk a San Blas negyedben, délután pedig ellátogatunk a cuscoi indián piacra. 

5. nap: Ollantaytambo - Aguas Calientes 

Reggeli után, kb. 7 órakor folytatjuk utazásunkat, látogatást teszünk Ollantaytamboba, amely az egyik legfontosabb szakrális hely volt az Inka Birodalomban. Ebédelési lehetőség a főtéren. A völgy itt már teljesen összeszűkül, és innen nem vezet tovább közút a Machu Picchu-hoz. Kora délután panorámás, tetőablakos vonattal utazunk Peru egyik legismertebb látványossága felé. Szállásunk a Machu Picchu lábánál fekvő Aguas Calientes kisvárosába (2.200 méter) lesz (1 éj). A város eldugott és rendkívül hangulatos. Ez az élmény nem maradhat ki utazásunkból.

Tervezett szállás: Hantun Inti Boutique 

6. nap: Machu Picchu (ebéd)

Reggeli után buszra szállunk, így érkezünk meg a Világ Új Hét Csodájának egyikéhez. Az Urubamba folyó felé magasodó, sziklás hegygerincre épült Machu Picchu az inka birodalom egyik legfontosabb települése volt. Idegenvezetőnk egy közel két órás séta során avat be minket a város titkaiba. Közösen járjuk körbe a szinte teljes egészében épségben maradt világi és szakrális épületegyütteseket, majd ebéd után vonatra szállunk és visszatérünk Cuscoba. Szállás Cuscoban (1 éj).

Tervezett szállás: Jose Antonio Cusco

7. nap: Puno (csomagolt ebéd)

Korai ébredés után, körülbelül reggel 7 órakor indulunk az Andok hegyláncain keresztül autóbusszal Punóba, a perui folklór Titicaca-tó parti fővárosába. Utunk során vikunya, láma és alpaka csordákat csodálhatunk meg. A Titicaca-tó a világ legmagasabban fekvő hajózható tava, amelynek felszínén húzódik a perui-bolíviai határ. Útközben bejárjuk Sillustanit, az Umayo-tó szomszédságában épült pre-inka temetkezési helyet. Ebéd útközben. Folytatva utunkat megállunk egy barokk stílusban épült templomnál, illetve Raqchiban, ahol az inkák által létrehozott nagy raktárak találhatóak. Szállás Punoban (1 éj). 

Tervezett szállás: Jose Antonio Puno

8. nap: Aramu Muru – Bolívia/Copacabana (csomagolt ebéd)

A mai, a Titicaca-tó egyik legmisztikusabb helyének megismerése az ARAMU MURUBA vezető nap. Amaru Muru, a legtökéletesebb inka kőfaragások egyike, a túlvilág kapuja. A legenda szerint ez volt az inkák átjárója az istenek világába. Busszal folytatjuk utunkat a határtól 10 kilométerre már Bolíviában található Copacabana felé.

Kora délután kihajózunk a gyönyörű fekvésű Nap szigethez (kb. 1,5 óra), ahol egy rövid séta után, a sziget tetejéről lenyűgöző látvány tárul elénk. A sziget kis településein mintha megállt volna az idő, a népviseletbe öltözött indiánok élik a mindennapi életüket, hozzák-viszik a fejükön a portékáikat. A program után visszatérünk a kikötőbe és hajóval utazunk vissza Copacabanaba, ahol az éjszakánkat töltjük (1 éj).

Tervezett szállás: Hotel Lago Azul


9. nap: Tiwanaku – La Paz (ebéd)

Reggeli után az Altiplanón keresztül Tiwanaku felé haladunk vezet az út és megtekintjük az UNESCO kulturális világörökség részét képező Tiwanaku épületegyütteseit. A régészeti lelőhelyen felfedezzük a kultúrák főbb templomait, köztük az Akapana és a Kalasasya piramist, valamint az inspiráló Nap- és Holdkapukat, óriás monolitokat és figurális ábrázolásokat, amelyek szétszórva vannak a régészeti komplexumban. Ellátogatunk Puma Punkuba, ahol hatalmas, egyenként 45 tonnás kőtömböket látunk olyan pontossággal, hogy egyetlen hely sem marad egyik és a másik között. Egy tiwanakui utazás több, mint egy séta a történelemben; Lenyűgöző bizonyítéka egy ősi civilizációnak. Ebéd után elutazunk La Pazba, ahol az elkövetkezendő éjszakát töltjük (1 éj).

Tervezett szállás: Hotel Camino Real La Paz

10-11. nap: La Paz – Uyuni (ebéd/csomagolt ebéd)

Transzfer a repülőtérre, utazás Uyuniba. Reggeli órákban transzferrel érkezünk az Uyuni településére, majd a túra kezdetén a világ legnagyobb és legmagasabban fekvő sósivataga felé vesszük az irányt, ahol az első megálló során megfigyelhetjük a helyi lakosok sókitermelését, bányászását. A program során vonattemetőt és a PLAYA BLANCA „Só Hotel-Múzeum”-ot is érintjük. Ebédünket a só-sivatag közepén található szigeten, Incahuasi-n, avagy a helyiek által csak Halak-szigetének nevezett helyen fogyasztjuk el, ahol óriás kaktuszok között a sziget csúcsára felmászva gyönyörködhetünk a végtelen Salar látványában. Naplemente a sómezőn. Szállás Uyuniban (2 éj), a sóhotelben, ahol majdnem minden sótéglákból épült (az asztalok, székek, falak, padlók, ágyak).

Másnap túra a Chiquini- és Coquesa-barlangba való utazással kezdődik, ahol meglátogatunk egy pre-inka múmiákat tartalmazó barlangot. Majd utunkat folytatjuk felfelé a Thunupa vulkán tövében található kilátóhoz, ahol hihetetlen kilátásban gyönyörködhetünk ismét a Salarra. Délután visszautazás a sósíkságon keresztül Uyuniba.

Tervezett szállás: Hotel Luna Salada Uyuni 

12-13. nap: Potosí – Sucre – La Paz (csomagolt ebéd/ebéd)

Reggeli után Potosí felé az „ezüst városába” vesszük az irányt. Rövid megálló során egy kis ízelítőt kapunk a városból. Majd busszal Sucre-ba megyünk tovább, Bolívia fővárosába. Sucre óvárosa része a Világörökségnek. Kolostorai és templomai, mind a 16. századból származnak, de szinte a belvárosban sem találunk olyan épületet, amely fiatalabb 200 évnél. Éj Sucre-ban (1 éj). Másnap egész napos buszos út La Paz felé páratlan útvonalon. Ebéd útközben. Éjszaka La Pazban (2 éj).

Tervezett szállás Sucre-ben: Night Hotel Mi Pueblo Samary

Tervezett szállás La Pazban: Hotel Camino Real La Paz

14. nap: La Paz (ebéd)

Félnapos túránk tökéletes alkalom a város megismerésére, a kilátásban gyönyörködve ellátogatunk a Killi Killi kilátóba, ahol lenyűgöző fényképeket készíthetünk a városról. Ezután ellátogatunk La Paz város történelmi központjába, a Plaza Murillo-ba, a végrehajtó palotába, a törvényhozási palotába és a Metropolitan katedrálisba. Ezt követően irány a csodálatos Hold-völgybe. Geológiai agyagképződmény, amelyet a szél és heves esőzések erodáltak, így kialakítva e lenyűgöző holdi tájat.

Visszatérve a városközpontba, felszállunk a sárga vonalú siklóra, hogy gyönyörködjünk La Paz városának panorámájában a városi kábeles légi közlekedés egyik legfestőibb eszközén, amely lehetővé teszi, hogy felfedezzük a város titkait. Útközben ebéd. A program végén elmegyünk a Boszorkánypiachoz, amely tele van olyan tárgyakkal, ami az ősi andoki rituálék elvégzéséhez szükséges. A kézműves portékák között érezhetjük igazán ennek a bájos városnak a szívverését.


15. nap: La Paz – Lima

Korai transzfer a repülőtérre, majd visszautazás Limába. Transzfer a szálláshelyre, majd szabadidő. Éjszaka Limában (2 éj).

Tervezett szállás: Jose Antoni Lima

16. nap: Lima

Ezen a napon reggeli után egyénileg is felfedezhetjük a várost vagy egész napos fakultatív programként Pisco felé vesszük az irányt, hogy a Nazca-vonalak felett repülhessünk.
A különböző alakokat formáló ábrákat leginkább kisrepülőgépről csodálhatjuk meg. A Nazca-fennsík közel 500 négyzetkilométernyi kősivatag, több mint ezer éve több száz emberkéz alkotta, állati és geometriai formát őriz. Létrehozásuk körül tucatnyi teória kering. 

Amennyiben a körutazást szeretné befejezni a mai nap folyamán, ajánlatunk kapcsán forduljon szakértőnkhöz.

17-18. nap: Lima (ebéd)

Reggeli után szabadidő, majd búcsúebéd a tengerparton, amely után transzfer a repülőtérre. Európai átszállással megérkezés Budapestre a 18. napon.

A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja! 

UNESCO Világörökségi helyszínek
  • Lima történelmi óvárosa
  • Tiwanaku
  • Sucre óvárosa
  • Machu Picchu
  • Cuzco óvárosa
  • Nazca-vonalak (fakultatív program)

Fakultatív programok:

Nasca - vonalak feletti repülés

A program részvételi díja: 120 000 Ft

A repülés Pisco-ból indul, amely egy új repülőtér és a repülőgép flottája is új. 

Az ár tartalmazza:

- privát transzfer

- helyi adó

- repülés kisgéppekel (10-12 fős gépek) 

- magyar nyelvű kíséret a transzfer ideje alatt (az idegenvezető a repülésen nem vesz részt)

A program egész napos. Az utazás összesen körülbelül 6 órát vesz igénybe. A repülési idő kb. 1,5 óra.

A programon való részvételhez előzetes jelentkezés szükséges, amelyet követően a foglalást már nem tudjuk törölni. A jelentkezési szándékot legkésőbb 1 hónappal indulás előtt szükséges jelezni. 

A programokon való részvétel minimum létszáma 13 fő. 

Amazónia dzsungel előtartózkodás program

A program részvételi díja (min. 2 fő – kétágyas szobában): 263 000 Ft
+ belső járat két alkalommal: 120 000 Ft
+ a nemzetközi repülőjegy módosítási díja

PROGRAM (4 nap/ 3 éjszaka)

Előző nap este érkezés Limába (szállás 1 éj Limában).

1. nap:
Érkezés Puerto Maldonado-ba. Vendégeinket a helyi képviselő várja a repülőtéren, majd egy rövid buszos városnézés következik a városban. Ezt követően utazás a kikötőbe (Puerto Capitania) ahol csónakba szállunk és utazás a Bajo Madre folyón a kb. 30 távolságra lévő lodge-ig. Megművelt területek mellett halad el a csónak. A különféle haszonnövényeken felül jó idő esetén csodálatos virágokat, különféle állatokat, kapibarákatvízidisznókat, kajmánokat, édesvízi teknősöket, gémeket, kormoránokat, és számos más madarat fogunk látni. Érkezéskor trópusi gyümölcsökből készült üdvözlő ital fogadja az utasokat. A szobák elfoglalása után ebéd.
Délután helyi vezetővel egy ösvényen haladva felkeressük Caiman Kocha-t, egy kis öblöt, ahol kis szerencsével a helyi táplálkozási lánc csúcsán álló itt, főként hallal táplálkozó fekete és közönséges kajmánokat láthatunk. Késő délután az amazóniai naplementében gyönyörködhetünk. Visszatérve a szálláshelyre vacsora várja a vendégeket. Vacsora után a játékterem, vagy a bár nyújt lehetőséget a napi élmények megbeszélésére, kikapcsolódásra.

2. nap
A reggeli ébresztést a dzsungel madarainak dala biztosítja. Reggeli után kezdődik az újabb élményekkel teli napi program. Ismét irány az ösvény, amely a folyóparton, majd az ártéri részeken később már a dombok, hegyek között halad. A túra alatt gyönyörűen látható a világ leggazdagabb flórájának és faunájának különböző tagjai, elemei. Különböző gyógynövényeket, gyümölcsfákat, haszonfákat és növényeket láthatunk. Legfontosabbak, móric vagy buriti pálma, mahagóni, gesztenye, cédrus, trombita fa. Csendben és ki szerencsével találkozhatunk nagyobb emlősökkel is, tapírral, vízidisznóval, pekarival, majmokkal, (kapucinus majommal, mókusmajommal, oroszlán majommal) iguánával és más hüllőkkel, és számtalan madárral, lepkefélével. Megérkezve a mocsárral és óriási fákkal övezett Apu Victor-tóhoz, felmegyünk a megfigyelő pontra, ahonnan az egész tó, terület belátható. Láthatunk, papagájokat, arákat, tukánokat, egyszarvú csájákat, búbos tyúkokat, különböző gémféléket. Rengetek halféle is él a tóban, különösen esős időszak alatt. Különféle teknősök, édesvízi nyálkás halak, farksodrók, agutik, fehérfarkú szarvasok, óriás vidrák, színesítik az amazóniai őserdő állatvilágát. Ebédre visszatérünk a lodge-ba. Délután speciális helyi vezetővel megyünk a Madre de Dios folyó közepén található Majom – szigetre. A sziget, a növényzet és az állatvilág hihetetlen gazdagságát mutatja meg nekünk. Fekete pókmajmok, fekete sapkás kapucinus majmok, mókusmajmok, oroszlán majmok, gyűrűsfarkú ormányos medvék, különféle madarak láthatóak élnek a szigeten. Befejezve a látogatásunkat, a naplementében gyönyörködünk a szigeten. Vacsorára érünk vissza a szálláshelyünkre.

3. nap:
Madárdalra és bőgőmajmok hangjára ébredhetünk reggel. Reggeli után a helyi vezetőnkkel megkezdjük a túránkat az őserdő sűrűjébe. Cocha felé vízfolyásokon, ösvényeken, hidakon, az amazóniai őserdőn keresztül haladunk, gyógynövények, fák, gyümölcsfák kísérik az utunkat. Kis szerencsével nagyobb emlősöket is láthatunk, jaguárt, perui jaguárt, brazil tapírt, örvös malacot, óriás vidrát, övesállatokat, hüllőket, kétéltűeket, foglyokat, arany aratingákat. A folyó itt számtalan kis tavat, öblöt, zátonyt alakított ki igazi vízi világot, ez Cocha elveszett világa. Ez a mocsárvilág felöleli a környék területének 60 %-át. A móric vagy buruti pálma ez a misztikus növény, az őslakosok életében az életfa, az erdő anyja. A mocsár az otthona világ legnagyobb kígyójának az anakondának, a jaguárnak, a bagolynak, aki a fák tetejéről mindent lát, a fekete kajmánnak a pálmák őrzőjének, aki megbüntet mindenkit, aki a pálma gyümölcséből lopni mer. Felmegyünk egy kilátó pontra, ahonnan beláthatjuk, és jól megfigyelhetjük azt a különleges, elveszett világot. Visszatérünk a szálláshelyre ebédelni. Délután szabadidő vagy látogatás a botanikus kertben ismerkedés a helyi növényvilággal. Vacsora és éjszaka szálláshelyen.

4. nap
Ma is madárdal és a bőgőmajmok hangja ébreszt. Reggeli után ér véget a programunk és utazás vissza Puerto Maldonado-ba, majd még aznap Limába. 

Az ár tartalmazza:

- a fent említett programot
- kétágyas szobában való elhelyezést,
- teljes ellátást, italok nélkül (reggeli, ebéd, vacsora)
- angol nyelvű idegenvezetőt
- transzfereket
- plusz 1 éjszakai szállást Limában

Fontos tudnivalók:

A dzsungelben nincs internet, wifi.
A dzsungeltartózkodásra 4 napra elegendő kis csomaggal, kézipoggyásszal vagy kis hátizsákkal kell érkezni. A nagy bőrönd őrzött helyen való tárolásáról a kinti partner gondoskodik.

Egyágyas felár: 75 000 Ft

Fontos információk:

Tervezett menetrend (változhat):

klm_logo.jpg  

KL 1362    március 12.   Budapest - Amszterdam          06:30  08:45                Menetidő kb.: 2 óra 15 perc
KL 743      március 12.   Amszterdam - Lima                 11:40  18:10                 Menetidő kb.: 12 óra 30 perc

KL 744      március 28.   Lima - Amszterdam                 20:10  14:05 (másnap)   Menetidő kb.: 11 óra 
KL 1371    március 29.   Amszterdam - Budapest          21:05   23:05                  Menetidő kb.: 2 óra 

Az indulási/érkezési időpontok helyi időben értendők. A légitársaság fenntartja a jogot a változtatásra!  

Igény esetén business osztályú repülőjegyek is foglalhatók.

FONTOS!
- Csoportos repülőjegy foglalásnál a légitársaság egyben ülteti be a csoportot a járatokra.
- Előzetes ültetés kérés felár ellenében lehetséges, általában a jegykiállítást követően. Kérjük, hogy ültetési igényüket legyenek szívesek a hátralékfizetésig jelezni. Amennyiben az előre lefoglalt ülőhelyért nem kívánnak fizetni, abban az esetben az ülőhelyre vonatkozó egyéni kéréseket (ablak, folyosó, stb.) nem tudjuk garantálni. Kérjük, hogy minden esetben ellenőrizzék a kiadott beszállókártyákat, mert azon csak ott, a pultnál tudnak módosítani, irodánknak a check-in megkezdését követően már nincs lehetősége belenyúlni a foglalásba.
- Amennyiben valaki ételallergia miatt speciális étkezést szeretne a repülőjáratokra igényelni (vegetáriánus, gluténmentes, laktózmentes vagy diabetikus - más lehetőség nem kérhető, illetve nem kombinálható, csak egy fajta választható), az legkésőbb 2 héttel az indulás előttig legyen szíves írásban elküldeni a travel@1000ut.hu email címre.


Utazás AIRFRANCE vagy KLM járattal

A nemzetközi járatokon maximum 23 kg lehet a poggyász súlya,  háromdimenziós mérete maximum 158 cm (szélesség + magasság + mélység). A fedélzetre 1 db 55x35x25 cm kézipoggyász és egy kis női vagy laptop táska (40x30x15 cm) vihető fel, melyek súlya összesen maximum 12 kg lehet.

Forrás/ további információ: AIRFRANCE vagy KLM

 

 


Utazás hagyományos légitársasággal (általános információk)

Amennyiben rendelkezik az adott légitársaság(ok)ra érvényes törzskártyával, kérjük feltétlen jelezze felénk a foglalás során. A kártyaszámot a foglalásban rögzítjük és így nem vesznek el a mérföldek.

Kényelmi  szempontú ülőhelyválasztás esetén (ülőhelyek nagyobb lábtérrel / vészkijárat közelében) a  légitársaság előzetesen megszabhat feltételeket (mint például az angol nyelv ismerete, fizikai alkalmasság az ajtó kinyitására). vészkijárat közeli üléseket családosok részére (gyermekkel, babával utazók) nem tudunk biztosítani felár ellenében sem.
Ingyenes ültetés esetében a légitársaságok “standard” típusú ülőhelyeket biztosítanak.
Esetlegesen előforduló géptípus csere esetén nem garantálják az azonos jelzéssel/számmal ellátott ülőhelyet.
Egyes járatokon az ültetés csak felár ellenében kérhető (ilyen igényüket kérjük jelezzék előre)!

Olyan úticélok esetében, ahol az adott országban belföldi járaton is utazunk, az igénybevenni kívánt járatok/légitársaságok szabályzata egymástól eltérő lehet. (pl. poggyász méret/súlyhatár). Részeteket az aktuális utastájékoztató tartalmazni fogja.

Nehezen mozgó/mozgáskorlátozott utasaink részére a hagyományos légitársaságok tolószéket tudnak biztosítani, mellyel az utas repülőtéri közlekedését/átszállását segítik a jegykezeléstől a kapuig. Kérjük ilyen igényét szíveskedjen előre jelezni.

A fedélzeti ellátásban a légitársaságok között eltérés lehet. A standard ételkínálat mellett az alapvető érzékenységeknek illetve elterjedt étkezési szokásoknak megfelelő ételek közül tudunk választani. Különleges ételrendelés esetén (vegán, laktóz-,gluténérzékeny, diabetkus stb.) a menük nem keverhetők. Előfordulhat, hogy néhány úticél esetében különböző okokból korlátozott (pl vallási okok) ételkínálattal találkozhatunk. Egyes - jellemzően rövidtávú járatok - előfordulhat, hogy fedélzeti ellátás nincsen, vagy fizetős szolgáltatás.

Biztonsági okokból szúró-, vágóeszköz, manikűrkészlet valamint 1 dl-nél több folyadék szállítása csak a feladandó poggyászban lehetséges. 

 

 



Hasznos tudnivalók

Az útlevélnek még 6 hónapig kell érvényesnek lennie Peruból történő kiutazást követően.

A programot igyekeztünk úgy összeállítani, hogy az akklimatizálódás fokozatosan történjen, ezzel is csökkentve az esetleges magas hegyi betegség okozta rosszullétet. Ennek ellenére a 3400-4000 m-es magasság (egyes fakultatív program esetén, ez akár több, mint 5000m magasság is lehet) megviselheti a szervezetet. Tünetek lehetnek a fejfájás, álmatlanság és légszomj. A tünetek enyhítésére a helyszínen kapható gyógyhatású szer segítségünkre lehet, illetve ha valaki itthonról szeretne gyógyszert vinni, akkor érdemes a háziorvossal vagy oltóközponttal egyeztetni.
A rosszullét nem általános. A körutazáson rendszeresen idősebb utasok is részt vesznek, nem ritka a 70-80 éves utazó. A program átlagos erőnléttel teljesíthető, de akinek mozgásszervi, szív –és érrendszeri betegsége van az fokozott figyelmet érdemel. Kérjük, egyeztessen háziorvosával ez ügyben, illetve irodánk felé is legyen kedves jelezni. 

Fizetési határidők 

Bizonyos egzotikus körútjainknál az alábbi, szigorúbb fizetési határidők érvényesek, melyek az utazási szerződésen is feltüntetésre kerülnek:

  • Az indulást megelőző, 90 napon túli foglalások esetén előlegként a teljes összeg 30%-a, illetve az útlemondási biztosítás díja fizetendő.
  • 90 nappal az indulás előtt (vagy a repülőjegyek véglegesítésekor) a repülőjegy fennmaradó 70%-a fizetendő.
  • 60 nappal az indulás előtt a szerződésen hátralékként fennmaradó összeg fizetendő.

A fenti körutazás esetében több szolgáltatás is (pl. belső repülőjegy, belépők, stb.) jóval előre fizetendő, így azok a megvásárlást követően lemondás esetén már nem visszatéríthetők.

 

Útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítás

Útlemondási (storno) biztosítást minden szolgáltatás részvételi díjából számolunk. Az útlemondási biztosítás mértéke: 2,8%
Amennyiben az útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítást együtt rendelik meg, abban az esetben útlemondáskor az utast nem terheli önrész a következő esetekben:
Utas Covid-19 megbetegedése (ezen belül pl. indulást megelőző 14 napon belül pozitív PCR teszt eredmény esetén is), sürgősségi körházi fekvőbeteg gyógykezelése, elhalálozása, vagy a következő típusú baleseti sérülései: csonttörés, szalagszakadás, legalább III. fokú égési sérülés.
Minden egyéb esetben az önrész: 20%
A BBP biztosítás további előnye, hogy esetleges járattörlés vagy repülőgép késése esetén 150 EUR összeghatárig fedezik a légitársasági kártérítés behajtásának ügyintézési költségét, amennyiben az arra specializálódó cégen keresztül történik az ügyintézés. (Utasbiztosítás szabályzat G pontja.) További részletekről érdeklődjön kollégáinknál.
Biztosításokra vonatkozóan 2022. január 1-től az EUB Biztosító feltételei az érvényesek.
A biztosításokról bővebben IDE KATTINTVA tájékozódhat.


Utazás előtt ráhangolódásként

Perui idegenvezetőnk, Javier Zea "Az inkák visszatérnek - Élet az Andokban" című könyvében a Peruban élő népek gazdag történelmét, változatos kultúráját és hétköznapjait mutatja be. Utazás előtt (vagy közben) érdemes a könyvet elolvasni, ezáltal jó rálátás nyílik az országra.

A könyv az irodánkban megvásárolható (igény esetén akár postázzuk is): 3950 Ft

8045341_5.jpg

endrei_judit_ajanlasaval_(2).jpg

Peru és benne a Machu Picchu régóta bakancslistám élén állt. Talán a gimnáziumi földrajzkönyvem lapjain láttam először az Andok égig érő hegyláncai között megbújó titokzatos inka város romjait, a világ hét csodájának egyikét. Tavaly nyáron megvalósult a nagy álom: végre eljutottam ide! A képzelet valósággá vált, végigsétálhattam az ősi korok emlékei között, és végre megérinthettem a simára csiszolt mágikus köveket, közben pedig gyönyörködhettem a fenséges természetben! Sokkal többet kaptam ettől az úttól, mint amit vártam, felsorolni is lehetetlen: sétáltam Lima és Cuzco óvárosában, átrepültem a máig rejtélyes Nazca-vonalak felett, hajókáztam a világ legmagasabban fekvő taván, a Titicaca-tavon, indián asszonyokkal főztük az ebédet... Ráadásként pedig még egy helyi sámán tisztító szertartásának részese lehettem. Kívánom, hogy Önök is mihamarabb jussanak el a Föld e titokzatos, szépséges pontjára.

 

Az út idegenvezetője

Vass Magdolna

other_311_37184_1000ut-idegenvezetok-vass_magdolna.jpg

Európán belül Spanyolország és Portugália, a tengerentúlon pedig teljes Latin-Amerika, Mexikótól a Tűzföldig, illetve a Karib térség a szakterületem. Ezek alapos ismerete tesz népszerűvé a szakmámban.
Szakmai felkészültségem tekintetében az igényességre törekszem. Jó kapcsolatteremtő képességem mellett pszichológiai és pedagógiai ismereteimet is jól kamatoztatom. Úgy vélem, hogy az idegenvezetői tevékenység alapja az empátia. Nagyon szeretem a munkámat, amely sokoldalú felkészültséget feltételez, továbbá igen gyors helyzetfelismerést és megoldási készséget is igényel. Az utasok visszajelzése alapján nem csak a tárgyi tudásomat, hanem az emberi magatartásomat is pozitívan értékelik.
Ha latin tempóra vágynak, akkor utazzanak velem! 

Ismerje meg Perut és Bolíviát!

Árak és időpontok

Indulás - visszaérkezés
Garantált indulás/társítás
Időtartam
Ár
2025.03.12 - 2025.03.29
18 nap / 16 éj
2 210 000 Ft

Körutazásunk új időpontjai és árai még előkészítés alatt állnak.
Amennyiben érdekli az elkészült program, akkor kérjük, kattintson az Értesítés kérés gombra.
Miután elkészült az ajánlat, kollégáink értesítik Önt.

A foglalás gombra kattintva elsőként az utazás végösszege kalkulálható.
Ha az ajánlat megfelelő, akkor ugyanazon a felületen a foglalás is elkészíthető.

Értesítés kérés
Személyes adatok
A checkbox kipipálásával kijelentem, hogy az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és elfogadtam.

A fenti adatokat kizárólag annak érdekében használjuk fel, hogy az ajánlatot megadhassuk Önnek.

Az ár tartalmazza

  • a nemzetközi és belföldi (3 alkalom) repülőjegyeket és illetéket (melynek értéke:
    kb. 690.000 Ft),
  • 14 éjszakai szállást,
    helyi 4*-os szállodákban (1 alkalommal 3*-os), kétágyas szobákban
  • 2 éjszakát sóból épült szállodában töltünk, kétágyas szobákban
  • a reggelit, 13 alkalommal főétkezés - amelyből 4 csomagolt ebéd (italok nélkül)
  • a helyszíni közlekedést privát autóbusszal
  • Uyuni sómezőkön 4x4 dzsippekkel való közlekedés
  • vonatút Machu Picchura panorámás, tetőablakos vonattal
  • a megadott programokat szükséges belépőkkel
  • magyar idegenvezetőt Budapestről

Az ár nem tartalmazza

  • a borravalókat 
    kb. 100 USD/fő
  • az útlemondási biztosítást
    (Covid fedezettel): 2,8%

EGYÉB KÖLTSÉGEK

  • Egyágyas felár
    360 000 Ft
  • Fakultatív programok
  • Amazónia dzsungel előtartózkodás
    (4 nap/3 éj, min 2. fő kétágyas szobában)
    263 000 Ft
    + belső repülőjegy:
    kb. 120 000 Ft-tól
    + nemzetközi repülőjegy módosítási díja
  • BBP utasbiztosítás
    (EUB Biztosító)
    - Air & Cruise Top:
    1.030 Ft/fő/nap

    - Air & Cruise Extra:
    1.590 Ft/fő/nap

Kérdése van az útról?
Kérdezze szakértőnket!
Vagy kérjen visszahívást!

(Megnézem az adatvédelmi tájékoztatót)

Vélemények az utazásról

Ügyfeleink az utazásról

Összes vélemény

Vélemények az utazásról


Kapcsolódó magazin


Peru, a sokszínű ország

Peru vonzereje abban rejlik, hogy egy országon belül rövid idő alatt ennyi természeti kincset tudnak meglátogatni.

Elolvasom ››

Endrei Judit - A titokzatos Peru 6. rész

Végre karnyújtásnyira tőlem a Világ Új Hét Csodájának egyike, a Machu Picchu!

Elolvasom ››

Endrei Judit - A titokzatos Peru 5. rész

Az inka birodalom fővárosa Cuzco volt, ami inka nyelven annyit tesz: a föld köldöke.

Elolvasom ››

Utazási magazin


Hasonló utazások


Kis létszámú csoport
Peru

Peru - Napünnep - Az inka kultúra felfedezése

16 nap / 14 éj
2025.06.12
összesen 1 időpontban
1 810 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Mexikó

Szilveszteri Mexikó kiskörút tengerparti pihenéssel

12 nap / 10 éj
2024.12.27
összesen 1 időpontban
1 775 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Mexikó

Misztikus Mexikó - Azték és maja piramisok

17 nap / 15 éj
2025.01.23
összesen 1 időpontban
1 725 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Srí Lanka

Szilveszteri körutazás Srí Lankán, pihenéssel a Maldív-szigeteken

14 nap / 11 éj
2024.12.28
összesen 1 időpontban
2 100 000 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!

Elismeréseink

Nőklapja 2023