Hol a Bajkál halat dajkál

Részletes program

Az előadás során Szabó Zoltán személyes élményein és különleges felvételein keresztül ismerhetjük meg ezt a nehezen megközelíthető, egyszerre lenyűgöző és titokzatos vidéket. Nem egyszerűen egy távoli táj képeit látjuk majd: történeteket hallunk a jégen való utazásról, a szibériai falvakról, a helyiek vendégszeretetéről, a fotózás különleges pillanatairól és arról, milyen érzés egy több száz kilométeres, befagyott édesvízi tengeren állni.

Járja be a világot velünk az 1000 Út előadásain! Új, exkluzív programunkon hónapról hónapra neves előadókkal, világutazókkal, írókkal találkozhat, akik színes fotóikkal és történeteikkel elviszik önöket egy szubjektív utazásra olyan helyekre, melyeket még egyáltalán nem - vagy így még nem látott.

Rendszeres vacsoraestjeink távoli világok ízeit és hangulatát idézik. Városi gasztrosétáink Budapest és környéke felfedezésre érdemes, különleges helyeire juthat el idegenvezetőnk, a Magyar Konyha újságírója kalauzolásával.

Programjainkról hírlevélben küldünk információt, érdemes rá feliratkozni.

De miért ennyire különleges a Bajkál?

A Bajkál egyszerre vad és törékeny, hatalmas és személyes, kristálytiszta és megfejthetetlen. Egy hely, ahol a táj szinte maga komponálja a képeket – a fotográfus dolga pedig nem más, mint ott lenni a megfelelő pillanatban. A jég alatt több száz méternyi kristálytiszta víz, körülöttünk a szibériai hegyek és fenyvesek, a lábunk alatt pedig egy egész világ. Ezt élhetjük át Szabó Zoltán felvételei láttán.

A Bajkál a világ legnagyobb édesvizű tava, az oroszok még ma is tengerként emlegetik, sok száz kilométeren át nyújtózik a szibériai vadonban, számszerűsítve: 636 km hosszú, szélessége 80 km. A tó más kivételes mutatókkal is bír: egymaga tárolja Földünk édesvízkészletének ötödét. A Bajkál immár világörökségünk része, jórészt azért, mert állat- és növényvilága ugyancsak egyedülálló, az itt elő fajok kétharmada sehol máshol nem él a bolygón. Sorolhatnánk tovább a legjeit, de világ egyik legtitokzatosabb természeti jelenségét M. Lengyel László szavai érzékletesebben adják át:
„Vannak a Földön helyei a csöndnek, amelyek erőterében elgyöngülnek a szavak. Értelmüket vesztik vagy mást jelentenek. Itt mindig egyedül van az odavetődött idegen, mert nem tud kiszabadulni abból a harangból, amelyet az e helyen kiszakadó Én és a Hely, e kettő megismételhetetlen kölcsönhatása borít föléje. Önmagával is, a hellyel is kettesben marad. Ilyenkor a halandó érez, és ha van egy csöppnyi esze, akkor nem próbálja elmagyarázni másoknak, hogy tulajdonképpen mit is érzett. Nem tudná. Számomra ilyen hely a Bajkál, szálfaegyenes fenyőkkel, néhol nyírekkel a tó körüli meredek hegyoldalakon, mögöttünk a csúcsok, előttünk a végeláthatatlan víztükör. A Bajkál-tó, hegykoszorúba zárt édesvízi tenger, legenda, himnikus tisztaságú dal és trágár csasztuska, csoda és hétköznap, kristálytiszta és megismerhetetlen, hatalmas, megközelíthetetlen és védtelen, és sebezhető, mint Oroszország lelke.”

Az oldalon látható képek: Szabó Zoltán által készített fotók.