Fejléc menü

Kiemelt utazási ajánlatok

Fontos információk az úticélról

Costa Rica magyarul azt jelenti, hogy gazdag tengerpart. Ez így igaz, hiszen a buja, vad természeti környezet az ország egész területén megtapasztalható, ráadásul könnyen meg is közelíthető a felfedezni vágyó látogatók számára. Costa Rica varázsa a lélegzetelállító tájakban és a rengeteg élőlényben – a tukánoktól kezdve, a teknősökön és a majmokon át a jaguárokig – keresendő. Hiszen hol máshol túrázhatunk aktív vulkánok között, majd száguldhatunk át felhővel borított esőerdőkön, végül szörfözhetünk a meleg, türkizkék vízben - néhány nap leforgása alatt? Egy biztonságos paradicsom, ahol álomszerű tájakat és a kultúrájukat megosztani vágyó, kedves embereket lehet találni, vagyis tökéletes hely egy felejthetetlen pihenéshez.

Costa Rica a kikapcsolódás, a kaland, a kultúra, a finom konyha és a vadon élő állatok tökéletes kombinációja.

Mások számára ez a kis latin-amerikai ország, Costa Rica egy másik vonzerővel is bír, ez pedig a nyugodt életmód, vagyis a „pura vida" („tiszta élet"). Ám ahhoz, hogy valóban elmerülhessen a tiszta és jó életben, tartson velünk, álljon meg egy pillanatra, és csodálja meg ezt a gyönyörű tájat. Fedezze fel velünk a Tortuguero Nemzeti Parkot, ahol nyitott csónakokkal tavakat, folyókat, illetve mesterséges és természetes csatornákat kutatunk fel. Tirimbina esőerdőjén keresztül, a régió leghosszabb függőhídján áthaladva utazzon el velünk egy hagyományos kakaóültetvényre, ahol lehetősége lesz megkóstolni a kakaóbabot a csokoládékészítés folyamatának különböző szakaszaiban. Kiránduljon el velünk az Arenal környék esőerdeibe, ahol három, egyenként 30 méteres vízesést figyelhet meg, miközben megpihenhet és csodálhatja a tájat, a dzsungelt és az Arenal-tavat. Nézze meg velünk a Monteverde Cloud Forest Reserve-t, Közép-Amerika egyik leghíresebb természetvédelmi területét. Ezt a trópusi esőerdőt a magassága miatt Felhőerdőnek hívják, amelyet egész évben közel 100%-os páratartalom jellemez.

Úgy gondoljuk, ha velünk tart, akkor Ön is felfedezi a „pura vida"-t!

Tovább olvasom

Covid információk:

2022. április 1-jével minden járványügyi beutazási korlátozást hatályon kívül helyeztek.

Turista célú beutazás esetén vízum nem szükséges.

Tovább olvasom

Időjárás:

Az ország a trópusi éghajlati övbe tartozik. Az évi csapadék mennyisége 1500–3000 mm között van. A száraz időszak december és április között van, a csapadék főleg június és augusztus között van. Az évi középhőmérséklet San Joséban 20 Celsius-fok.

Egészségügy:

Oltások: egyik országban sincs kötelező védőoltás, de ha valaki az utazás előtt sárgalázzal fertőzött országban járt, annak be kell mutatnia a határokon az ún. sárga könyvet.

Ital, étel:

A csapvíz, valamint a nyers zöldségek, saláták fogyasztása nem javasolt.

Pénz:

A fejlett bankrendszer lehetővé teszi készpénz helyett a hitelkártyák, utazási csekkek széles körű, biztonságos használatát. Készpénzfizetés esetén a szállodákat kivéve csak helyi valutát fogadnak el, a pénzváltók és a bankok elsősorban amerikai dollárt váltanak.

Elektromosság:

110-120 V /60 Hz, amerikai típusú csatlakozó

Időeltolódás:

GMT – 7 óra

Tovább olvasom

Kiemelt Costa Rica ajánlataink


Kis létszámú csoport Kis létszámú csoport
Costa Rica

Flóra és fauna labirintusa, Costa Rica körutazás

12 nap / 10 éj
2023.10.30
összesen 1 időpontban
1 635 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport Kis létszámú csoport
Panama

Közép-Amerika nagykörút

19 nap / 17 éj
2023.11.20
összesen 1 időpontban
2 320 000 Ft/fő

Kapcsolódó magazin


Közép-Amerika kincsei

Közép-Amerika apró országainak világa a szétválasztó határok ellenére számos hasonló vonással bír, szépek, egzotikusak, különlegesek, megmutatják évezredes emlékeiket. Pillantsunk bele.  

Elolvasom ››

Közép-Amerika csodája: a quetzal madár

A quetzalt nem hivatalosan a világ "különleges ékszermadarának" is nevezik.

Elolvasom ››

Utazási magazin


Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!