Fejléc menü

Kiemelt utazási ajánlatok

Utazás:
repülővel, menetrend szerinti járattal, átszállással
Elhelyezés:
helyi 4*-os szállodákban, kétágyas szobákban
Ellátás:
félpanzió (reggeli és vacsora, italok nélkül)

Miért ez az út?

1. Ez a titokzatos ország, Szaúd-Arábia, hosszú ideig zárva tartotta a kapuit a turisták előtt, így igazán különleges úti cél, főképp azoknak, akik már a világ szinte minden táján jártak.

2. Az ország legfőbb kincsei, Mekka a Kába-kővel és Medina városa sajnos továbbra is rejtve marad azok számára, akik nem muszlim hívők, de szerencsére az UNESCO világörökségi helyszíneket így is bejárhatjuk.

Kis létszámú csoport

Kislétszámú csoport, max. 20 fő

UNESCO világörökségi helyszínek

UNESCO világörökségi helyszínek

Több országot érintő program

Az aktuális beutazási feltételekről ITT tájékozódhat.

Program nyomtatása

Részletes program

1-2. nap: Budapest – Rijád

Elutazás Budapestről menetrend szerinti járattal, átszállással Szaúd-Arábia fővárosába, Rijádba. Érkezés után transzfer a szállodába. Szállás Rijádban (2 éj). Másnap Rijád felfedezésére indulunk. Először az Abdul-Aziz, Szaúd-Arábia első királyáról és megalapítójáról elnevezett Történelmi Központban megnézzük a legfontosabb régészeti leleteket, kéziratokat, festményeket és szobrokat, majd a világörökségi helyszínre, a főváros nyugati részén található Turaif, Dir’ijah régészeti terültre látogatunk. Az Al-Masmak erődben, mely a 18-19. században a Szaudi-dinasztia politikai és vallási központja volt, ma a Nemzeti Történeti Múzeum működik. Vacsora egy helyi étteremben, majd transzfer a szállodába.

3-4. nap: Rijád – Al Ahsa

Vonattal Al Ahsába utazunk, ahol a világ egyik legnagyobb természetes oázisa található. Először az Al Qarah-hegy oldalában lévő barlangokat nézzük meg, majd egy fazekasműhelyben megismerhetjük, hogy készültek a régi agyagedények, majd a múzeumba is ellátogatunk. Vacsora egy helyi étteremben. Szállás Al Ahsában (2 éj). Másnap megnézzük az Ibrahim Palotát, mely az oszmán birodalom idején a helyőrség székhelye volt, manapság pedig már múzeumként működik. Ezután az Almolla házba és Al-Ahsa első iskolájába látogatunk. Megnézzük a Jawatha mecsetet, majd dzsipekkel sivatagi szafarira indulunk. Vacsora egy helyi étteremben.

5-6. nap: Al Ahsa – Dzsidda

Reggeli után az 1915-ben épült Souq Alqaisaria piacra látogatunk, ahol a hangulatos kis boltokban ajándékokat és helyi termékeket vásárolhatunk. Transzfer a repülőtérre, elutazás Dzsiddába. Vacsora és szállás Dzsiddában (2 éj). Másnap az óváros felfedezésére indulunk a Vörös-tenger partján épült kikötővárosban, amely kereskedelmi jelentősége mellett a Mekkába igyekvő hívők utolsó állomása a szent város előtt. Megnézzük a Nasif házat, majd az Abdul Raouf Khalil Múzeumot, ahol az Oszmán Birodalom és a Szaudi-dinasztia emlékei mellett európai leleteket is láthatunk. Ezután megnézzük a páratlan szépségű, Fahd királyról elnevezett szökőkutat, mely 312 m magasra lövi ki a tengervizet és ezzel a Guinness Rekordok könyvébe is bekerült. Vacsora egy helyi étteremben.

7-8. nap: Dzsidda – Hail

Reggeli után a Művészeti Múzeumba látogatunk, majd rövid szabadidő a Vörös-tenger partján. Transzfer a repülőtérre, elutazás Hailba. A város a környék régészeti lelőhelyein feltárt közel tízezer éves sziklarajzoknak köszönhetően felkerült a világörökségi listára. Vacsora egy helyi étteremben. Szállás Hailban (2 éj). Másnap délelőtt megnézzük az egyszerű kőkalapácsok segítségével sziklába vájt képeket, melyek jól ábrázolják, hogyan éltek az elődeink több ezer évvel ezelőtt. Látogatás a Hail Múzeumban. Délután a 11. század végén épült A’Aref kastélyba látogatunk, majd a 19. század elején épített Barzan palotába. Vacsora egy helyi étteremben.

9-10. nap: Al Ula – Madáin Szálih

Kora hajnalban transzfer a repülőtérre, elutazás átszállással Al Ulába. Érkezés után transzfer a szállodába. Vacsora egy helyi étteremben. Szállás Al Ulában (2 éj). Másnap délelőtt séta Al Ula óvárosában, majd megnézzük a különleges sziklaképződményt, az Elefánt sziklát. Délután a nabateusok városába, a Petrához hasonló sziklasírokkal és templomokkal tarkított Mádáin Szálih világörökségi helyszínre látogatunk. A régészeti területen 111 darab sírhely található, melyek közül 94 Petrához hasonló díszített homlokzattal rendelkezik. Esténket a sivatagban töltjük, ahol sólyombemutatóval és tradicionális táncokkal fűszerezett igazi beduin vacsora vár ránk.

11-12. nap: Al-Ula – Rijád – Budapest

Reggeli után látogatás az Al Hijaz vasútállomásra, mely a hajdani oszmán vasútvonal fontos állomása volt a Damaszkuszt és Medinát összekötő útvonalon. Délután transzfer a repülőtérre, hazautazás Budapestre. Érkezés a 12. napon.

 

A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!

 

 

UNESCO Világörökségi helyszínek
  • Turaif régészeti terület
  • Al-Ahsa oázis
  • Dzsidda történelmi része, Mekka kapu
  • Hail régió sziklarajzai
  • Madáin Szálih régészeti terület

 

Fontos információk:

Fizetési határidők egzotikus körutak esetében

Egzotikus programjainknál az alábbi fizetési határidők érvényesek:

  • Az indulást megelőző, 60 napon túli foglalások esetén előlegként a teljes összeg 30%-a, illetve az útlemondási biztosítás díja fizetendő.
  • 60 nappal az indulás előtt (vagy a repülőjegyek véglegesítésekor) a repülőjegy fennmaradó 70%-a fizetendő.
  • 35 nappal az indulás előtt a szerződésen hátralékként fennmaradó összeg fizetendő.

A program szerinti belső repülőjegyeket és vonatjegyeket (ahol van ilyen) irodánk ennél korábban is kiállíthatja, amiről külön nem küldünk értesítést az utasainknak.

 

Társítási garancia

A társítási garancia logóval feltüntetett utak esetében nem kell egyágyas felárat fizetnie az utasnak, ha nem sikerül mellé utas társat találnunk.

Feltételek:
- Legkésőbb 2 hónappal az indulást megelőző időpontig szükséges jelentkezni. (Az ettől eltérő esetek egyenként, külön elbírálás alá kerülnek.)
- A körutazáson TÖBB hely is legyen még szabadon. (Vagyis: az utolsó helyre társítási garanciával nem lehet jelentkezni.)

Az oldal tetején, a „Miért ez az út?” felületen keresse a társítási garancia feliratot.
Kizárólag az adott felirattal feltüntetett utaknál vállalunk társítási garanciát.

 


Útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítás

Útlemondási (storno) biztosítást minden szolgáltatás részvételi díjából számolunk. Az útlemondási biztosítás mértéke: 2,5%
Amennyiben az útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítást együtt rendelik meg, abban az esetben útlemondáskor az utast nem terheli önrész a következő esetekben:
Utas Covid-19 megbetegedése (ezen belül pl. indulást megelőző 14 napon belül pozitív PCR teszt eredmény esetén is), sürgősségi körházi fekvőbeteg gyógykezelése, elhalálozása, vagy a következő típusú baleseti sérülései: csonttörés, szalagszakadás, legalább III. fokú égési sérülés.
Minden egyéb esetben az önrész: 20%
A BBP biztosítás további előnye, hogy esetleges járattörlés vagy repülőgép késése esetén 150 EUR összeghatárig fedezik a légitársasági kártérítés behajtásának ügyintézési költségét, amennyiben az arra specializálódó cégen keresztül történik az ügyintézés. (Utasbiztosítás szabályzat G pontja.) További részletekről érdeklődjön kollégáinknál.
Biztosításokra vonatkozóan 2022. január 1-től az EUB Biztosító feltételei az érvényesek.
A biztosításokról bővebben IDE KATTINTVA tájékozódhat.

Ismerje meg Szaúd-Arábiát!

Körutazásunk új időpontjai és árai még előkészítés alatt állnak.
Amennyiben érdekli az elkészült program, akkor kérjük, kattintson az Értesítés kérés gombra.
Miután elkészült az ajánlat, kollégáink értesítik Önt.

Értesítés kérés
Személyes adatok
A checkbox kipipálásával kijelentem, hogy az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és elfogadtam.

A fenti adatokat kizárólag annak érdekében használjuk fel, hogy az ajánlatot megadhassuk Önnek.

Az ár tartalmazza

  • a repülőjegyeket illetékekkel (melynek értéke:
    kb. 210.000 Ft)
  • az elhelyezést helyi 4*-os szállodákban, kétágyas szobákban
  • a félpanziós ellátást
    (reggeli és vacsora, italok nélkül)
  • a vonatjegyet
  • a helyszíni közlekedést autóbusszal és dzsipekkel
  • a megadott programokat
  • a szükséges belépőket
  • az ajándék SIM kártyát érkezéskor
  • a magyar nyelvű idegenvezetést

Az ár nem tartalmazza

  • a vízumot
    kb. 40 000 Ft
  • a borravalót
    kb. 110 USD/fő
  • az útlemondási biztosítást
    (Covid fedezettel): 2,5%

 EGYÉB KÖLTSÉGEK

  • Egyágyas felár
    160 000 Ft
  • BBP utasbiztosítás
    (EUB Biztosító)
    - Air & Cruise Top:
    1.030 Ft/fő/nap

    - Air & Cruise Extra:
    1.590 Ft/fő/nap

Kérdése van az útról?
Kérdezze szakértőnket!
Vagy kérjen visszahívást!

(Megnézem az adatvédelmi tájékoztatót)

Hasonló utazások


Garantált indulás!
Nepál

Nepál a Himalája országa

12 nap / 10 éj
2024.10.07
összesen 2 időpontban
990 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
India

Indus-völgyi kolostoroktól, Kőrösi Csoma Sándor szobájáig

14 nap / 12 éj
2024.07.08
összesen 1 időpontban
1 195 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Vietnam

Vietnám - Kambodzsa körutazás

17 nap / 14 éj
2024.11.21
összesen 1 időpontban
1 550 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Kazahsztán

Kazahsztán és Kirgizisztán Turán és a Tien-san földje

13 nap / 11 éj
Árak és dátumok hamarosan
Értesítés igényléséhez kattintson a részletekre
 
 
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Törökország

Anatólia örök városai és a Fekete-tenger

5 nap / 4 éj
2024.08.17
összesen 1 időpontban
425 000 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!