Részletes program
1. nap: Budapest – Delhi
Elutazás Budapestről menetrend szerinti járattal, egy átszállással Delhibe.
2. nap: Delhi
Érkezés után kezdődik az autóbuszos városnéző programunk. Ismerkedés India vallásaival, kultúrájával, az időszámításunk szerinti 6. század óta lakott város, Delhi műemlékeivel. Meglátogatjuk a Laksmi Narayan hindu templomot és a Jama Masjid, Pénteki mecsetet. A mecset megtekintése után teszünk egy a 4 bazárt körbeölelő, kerékpáros riksa túrát. A nap zárásaként felkeressük a Raj Ghat-ot, Mahatma Gandhi emlékhelyét, valamint az egykori lakóházát is, amely ma múzeum, és őrzi az egykori „nagy lélek” emlékét. Vacsora és éjszaka a szállodában, Delhiben (2 éj).
3. nap: Delhi
Reggeli után folytatódik a városnéző programunk. A városnézés során megtekintjük a Qutab minaretet, a Parlamentépületét (kívülről), az India Kaput, a Vörös Erődöt, valamint a legnagyobb szikh templomot a Birla Bangla Sahib Gurudwara-t, ahol segítünk is egy kicsit az ingyen konyhán. A napot a Lótusz bahai szentély – komplexum meglátogatása zárja. Vacsora és éjszaka a szállodában.
4. nap: Delhi – Varanasi
Reggeli után transzfer a repülőtérre és utazás a Gangesz partján fekvő szent városba Varanasi-ba, az egykori Benáreszbe. Érkezés után felkeressük Sarnath-ot az egyik legfontosabb buddhista zarándokhelyet. Buddha itt a Szarvas parkban adta az első tanításait és „forgatta meg a tan kerekét”. A Régészeti Múzeumban számos Buddha ábrázolást láthatunk (az ország egyik leggazdagabb gyűjteménye), valamint az Asóka király által emelt egyik oroszlános oszlopot, amely ma India hivatalos jelképe. Este a szent Gangesz folyó partján részt veszünk az Aarti szertartáson. Éjszaka Varanasiban (2 éj).
5. nap: Varanasi
A napfelkelte már evezős csónakban talál minket a Gangeszen. Ilyenkor ezrek köszöntik a napfelkeltét a folyóparti ghatokon és fürdenek a Gangesz vizében. Később gyalogosan felfedezzük a világ egyik legrégebbi lakott városának nevezetességeit. Az Arany templom, Durga templom, ismertebb nevén Majom templom, Rama templom (Tulsi Manas Templom) Bharat Mata templom, mind szerepelnek a sétánk látnivalói között. Megismerkedünk a város és lakóinak életével, megnézünk minden érdekességet, különlegességet, amiből bőven találunk Varanasiban.
6. nap: Khajuraho
Reggeli után transzfer a repülőtérre és utazás Khajurahoba a világhírű templomok városába. Ezer évvel ezelőtt a Chandela királyok építették a 85 templomból álló komplexumot, amelyből 22 templom élte túl az évszázadok viharait. A gyönyörű, szobrokkal, domborművekkel, erotikus tartalmú életképekkel, faragványokkal ellátott hindu templomlomok közül a keleti és nyugati csoport templomait keressük fel pl. az Adinath Templomot és a Kandariya Mahadev templomot is. Éjszaka Khajurahoban (1 éj).
7. nap: Khajuraho – Orcha – Agra
Reggelit követően Jhasi felé folytatjuk tovább az utunkat. Megállunk Orchaban, ahol a Raja Bir Singh Ju Deo által építtetett erődöt nézzük meg, valamint a Ram Raja templomot. Egyetlen hely Indiában, ahol Rámát, nem istenségként, hanem királyként imádják. Később vonatra szállunk és Agrába utazunk. Éjszaka Agrában (2 éj).
8. nap: Agra
Napfelkeltekor – amikor a legszebb – nézzük meg a Taj Mahalt, a világ egyik legcsodálatosabb épületét, amelyet Jahan sah építtetett Mumtaz Mahal, az elhunyt feleség emlékére. Később meglátogatjuk a 20 méter magas és 12 méter vastag falakkal körbevett Vörös erődöt is, a mogul korszak uralkodóinak egykori palotáját. A nap zárásaként felkeressük a „mini Taj Mahal”- ként ismert I’timád-ud-Daulah síremléket is, mely a Taj Mahal egyik „előképe” volt, hasonló stílusban, anyagban, „pietra dura” kőberakásos technikával készült a díszítése. Vacsora és éjszaka a szálláshelyen.
9. nap: Agra – Fatehpur Sikri – Jaipur
A mai napon időben útra kelünk, hogy minden tervezett látnivalónkat fel tudjuk keresni. Először a z Agrától 40 – km-re található, akbar sah idejében épült, egykori uralkodói székhelyet, Fatehpur Sikrit nézzük meg, a Divan-i-Khász egykori épületét, az Ötemeletes palotát - a Panch Mahalt, Szalim Csiszti sírját, és a Dzsama Maszdzsid mecsetet, az akkori világ legnagyobb mecsetét. Folytatva tovább az utunkat, késő délután érkezünk Jaipurba, Rajasthan állam fővárosába. Éjszaka Jaipurban (2 éj).
10. nap: Jaipur
Reggeli után utazás a Jaipurtól 11-km-re fekvő Amber – erődhöz, ahova elefántháton jutunk fel. Az erőd megtekintése után, felkeressük Jaipurban a Városi palotát és Múzeumot, látni fogjuk kívülről a Szelek Palotáját, valamint a Jantar Mantar obszervatóriumot. A program végeztével szabadidő, majd utazás a szálláshelyre. Vacsora és szállás Jaipurban.
11. nap: Jaipur – Jodhpur
Reggel folytatjuk tovább az utazásunkat a Rao Jodha által 1459-ban alapított Jodhpurba, a Thar sivatag szélén álló kék városba. A város a Delhit Gujarattal összekötő fontos kereskedelmi útvonal mentén fekszik. Érkezés után szabad program, majd vacsora és éjszaka a szállodában (1 éj).
12. nap: Jodhpur – Udaipur
Reggeli után kezdődik a városnéző programunk, először a város fölött 122 méterrel magasodó hatalmas Mehrangarh erődöt keressük fel. A36 méter magas és 21 méter széles falak mögött csodálatos paloták, kertek a maharadzsák régi életének számos elbűvölő emléke található. Következő látványosságunk Jodhpurban a Jaswant Thada a II. Jaswant singh maharadzsa emlékére épített fehér márvány mauzóleum. Útközben Udaipur felé megállunk a Ranakpur-i Jain templomnál is. Késő délután érkezünk Udaipurba India egyik legromantikusabb helyére, a „tavak és paloták” városába. Szállás Udaipurban (2 éj).
13. nap: Udaipur
Napi programunkat a Pichola-tó keleti partján álló Városi palotában és a Múzeumban kezdjük. Következő programunk az Udaipur-i Jagdish, hindu templom megtekintése lesz. Az 1651-ben készült templom az indo-árja építészet egyik legszebb példája. a nap zárásaként teszünk egy csónaktúrát a Pichola – tavon.
14. nap: Udaipur – Mumbai
Reggeli után transzfer a repülőtérre és utazás Mumbai-ba az Arab – tenger partján fekvő, egykori halászfaluból metropolisszá vált városba. Előbb a portugál majd az angol gyarmatosítók uralma alá került a város, mára felhőkarcolók mellett álló viktoriánus épületek emlékeztetnek a gyarmati időkre. Munbay nem csak a nyüzsgő életéről, a zajos bazárjairól, vásárlási lehetőségeiről híres, hanem itt található a híres indiai filmgyártás, Bollywood központja is. Érkezés után transzfer a szállodába. Éjszaka Mumbayban (2 éj).
15. nap: Mumbai
Reggeli után az UNESCO világörökség részét képező, a leggyönyörűbb Siva szobrokat rejtő Elefánt barlangokat keressük fel. Majd megismerkedünk a világ legjobb logisztikai hálózatával a híres Dabbavala ételszállítóival, akik naponta 200000 adag ebédet szállítanak ki és csak 1 adag étel veszik el 16 millió közül. Mumbay – ban járva nem maradhat el, egyben hálás fotós téma is a híres mosodák meglátogatása sem a Dhobi ghat-on. A nap folyamán még megnézzük egy foto stop erejéig a híres viktoriánus pályaudvart a Victoria Terminust, az India kapuját, és a „Királynő nyakékének” is nevezet híres tengerparti sétányt és utat.
16. nap: Mumbai – Budapest
Hajnalban transzfer a repülőtérre és megkezdjük az utazásunkat Budapestre, átszállással. Érkezés a menetrend szerint.
A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!
UNESCO Világörökségi helyszínek
- Agra - Vörös ErődAgra - Taj Mahal
- Delhi - Qutab minaret
- Khajuraho templomai
- Mumbai - Elefánt barlangok
- Jaipur - Jantar Mantar
- Mumbai - Victoria Terminus
- Rádzsasztán hegyi erődítményei
- Fatehpur Sikri