Részletes program
1-2. nap: Budapest - Manila
Elutazás Budapestről menetrend szerinti járattal, átszállással Manilába. Érkezés a Fülöp-szigetek fővárosába másnap, majd transzfer a szállodába. Szállás Manilában (1 éj).
3. nap: Manila - Pampanga
Reggeli után megkezdjük az ismerkedésünket a Manila-öböl partján található fővárossal. Első állomásunk a gyarmati múlt alatt épült nevezetességek felkeresése lesz, a Santiago Erőd, a San Augustin templom (UNESCO világörökség), és a Casa Manila. Következő állomásunk a Rizal park, amelyet a Fülöp-szigetekiek nemzeti hőséről Jose Rizalról neveztek el. Ezt követően a bizarr és különleges kínai temetőt látogatjuk meg, majd Manila legrégebbi részét a koloniális időkben már virágzó Quiapo-t a világ legöregebb kínai negyedét. A program végén Pampanga felé utazunk. Szállás Pampanga-ban (2 éj).
4. nap: Pinatubo vulkán túra
A mai napon szabadidő vagy fakultatív program a Pinatubo vulkán kráterhez. Az aktív túrára kora reggel indulunk. Terepjárókkal utazunk poros, nedves, sziklás, folyókon keresztül a vulkáni területen, melyet hamu borít az 1991-es kitörése óta (kb. egy óra), ameddig az autókkal el tudunk jutni. Majd gyalog túra következik a vulkán kráteréhez (a túra várható hossza: 2,5-3 óra, kb. 11 km gyaloglás egyenetlen terepen, kb. 300-400m-es szintkülönbséggel. Túracipő szükséges!). Megérkezve lélegzetelállító kilátás nyílik a hegyre és a Pinatubo kráter tóra. Fényképezés és pihenő mielőtt visszaindulnánk a kiindulópontra. Ebéd egy helyi étteremben, majd visszautazunk a szállodába.
5. nap: Pampagna – Palawan
Reggeli után átrepülünk Palawan-ra, mely a Fülöp-szigetek harmadik legnagyobb szigetcsoportja. Érkezés után Puerto Princesa várossal ismerkedünk. A városnézés során megtekintjük a Szeplőtelen Fogantatás katedrálisának templomát, a Plaza Cuartelt, mely az amerikai háborús katonáknak a szentélye, majd egy krokodil farmra is ellátogatunk. A program végeztével utazás a szállodába. Szállás Sabangban (3 éj).
6. nap: Puerto Princesa Földalatti Folyó Nemzeti Park
Pihenés a tengerparton vagy fakultatív egész napos kirándulás a világ 7 új csodájának az egyikéhez, a földalatti folyóhoz. A barlang bejáratánál egy kristálytiszta lagúna található, ahová a vad dzsungelen keresztül jutunk el. Csónakkal utazunk a hatalmas mészkőbarlangba, ahol ámulatba ejtő cseppkövek találhatóak. A barlangrendszerben a víz egyedülálló formákat hozott létre, melyek egy zseblámba segítségével kelnek életre.
7. nap: "Szigetről-szigetre" túra
Pihenés a tengerparton vagy fakultatív egész napos „szigetről-szigetre” túrára indulunk. A kirándulás során 2-3 szigetet érintünk, ahol nem csak úszhatunk a kristálytiszta vízben, de lehetőségünk nyílik snorkelezni is. Ebédünket az egyik szigeten fogjuk elfogyasztani.
8. nap: Cebu-sziget - Bohol-sziget
Reggeli után átrepülünk Cebu szigetére, mely a Fülöp-szigetek középső részén található. Érkezés után 2 órás komphajóval utazunk Bohol szigetére, ahol a szállásunk is található. Szállás Panglao-ban (4 éj).
9. nap: Bohol, kobold makik és Csokoládé-hegyek
Reggeli után egész napos kirándulásra indulunk, hogy megismerjük Bolhol-szigetet. Elsőként a Baclayon templomot, a szigetek egyik első keresztény templomát látogatjuk meg, majd a Bohol Nemzeti Múzeumot, ezt követően utazunk a Kobold maki Menedékbe, ahol Carlito Pizzaras vezetetésével igyekeznek ezt a fajt megmenteni az utókor számára. Kókusz ültetvények, nipa pálmák, mahagóni erdők mellett utazunk tovább Carmen városáig a Csokoládé hegyekhez. Felmegyünk a legmagasabb kilátópontra, hogy a több mint 1200 hegy legtöbbjét láthassuk.
10-11. nap: Pamilacan-sziget - Loboc folyó
Szabadidő a tengerparton vagy fakultatív programlehetőségek: Kirándulás Pamilacan-szigetre, Loboc-folyó túra.
12-13. nap: Cebu – Budapest
Reggeli után a menetrendhez igazodva komppal visszautazunk Cebura, ahonnan menetrendszerinti járattal hazautazás. Érkezés Budapestre a 13. napon.
A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!
UNESCO Világörökségi helyszínek
Fontos információk:
Tervezett menetrend (változhat):
December 7. Budapest - Dubai 15:10 23:20 EK112
December 8. Dubai - Manila 03:40 15:55 EK332
December 18. Cebu - Dubai 17:05 01:10 (érkezés másnap) EK338
December 19. Dubai - Budapest 10:35 13:35 EK111
Az indulási és érkezési időpontok helyi idő szerint értendők.
Igény esetén business osztályú repülőjegyek is foglalhatók.
Utazás Emirates járattal
Az Emirates járatokon turista osztályon maximum 30 kg lehet a poggyász súlya. A fedélzetre egy, maximum 7 kg-os kézipoggyász vihető fel, személyenként.
Akinek van Emirates (Skywards) törzskártyája, kérjük, legkésőbb 2 héttel az indulást megelőző időpontig ezt jelezze felénk, mert a törzsszámot rögzíteni tudjuk a foglalásban. Akinek nincs és szeretné a mérföldeket gyűjteni (a mérföldgyűjtés számos előnnyel jár), a következő oldalon tud tájékozódni, illetve regisztrálni.
https://www.emirates.com/hu/hungarian/skywards/registration/
Forrás és további információ: https://www.emirates.com/hu/hungarian/
Utazás hagyományos légitársasággal (általános információk)
Amennyiben rendelkezik az adott légitársaság(ok)ra érvényes törzskártyával, kérjük feltétlen jelezze felénk a foglalás során. A kártyaszámot a foglalásban rögzítjük és így nem vesznek el a mérföldek.
Kényelmi szempontú ülőhelyválasztás esetén (ülőhelyek nagyobb lábtérrel / vészkijárat közelében) a légitársaság előzetesen megszabhat feltételeket (mint például az angol nyelv ismerete, fizikai alkalmasság az ajtó kinyitására). vészkijárat közeli üléseket családosok részére (gyermekkel, babával utazók) nem tudunk biztosítani felár ellenében sem.
Ingyenes ültetés esetében a légitársaságok “standard” típusú ülőhelyeket biztosítanak.
Esetlegesen előforduló géptípus csere esetén nem garantálják az azonos jelzéssel/számmal ellátott ülőhelyet.
Egyes járatokon az ültetés csak felár ellenében kérhető (ilyen igényüket kérjük jelezzék előre)!
Olyan úticélok esetében, ahol az adott országban belföldi járaton is utazunk, az igénybevenni kívánt járatok/légitársaságok szabályzata egymástól eltérő lehet. (pl. poggyász méret/súlyhatár). Részeteket az aktuális utastájékoztató tartalmazni fogja.
Nehezen mozgó/mozgáskorlátozott utasaink részére a hagyományos légitársaságok tolószéket tudnak biztosítani, mellyel az utas repülőtéri közlekedését/átszállását segítik a jegykezeléstől a kapuig. Kérjük ilyen igényét szíveskedjen előre jelezni.
A fedélzeti ellátásban a légitársaságok között eltérés lehet. A standard ételkínálat mellett az alapvető érzékenységeknek illetve elterjedt étkezési szokásoknak megfelelő ételek közül tudunk választani. Különleges ételrendelés esetén (vegán, laktóz-,gluténérzékeny, diabetkus stb.) a menük nem keverhetők. Előfordulhat, hogy néhány úticél esetében különböző okokból korlátozott (pl vallási okok) ételkínálattal találkozhatunk. Egyes - jellemzően rövidtávú járatok - előfordulhat, hogy fedélzeti ellátás nincsen, vagy fizetős szolgáltatás.
Biztonsági okokból szúró-, vágóeszköz, manikűrkészlet valamint 1 dl-nél több folyadék szállítása csak a feladandó poggyászban lehetséges.
Fizetési határidők egzotikus körutak esetében
Egzotikus programjainknál az alábbi fizetési határidők érvényesek:
- Az indulást megelőző, 60 napon túli foglalások esetén előlegként a teljes összeg 30%-a, illetve az útlemondási biztosítás díja fizetendő.
- 60 nappal az indulás előtt (vagy a repülőjegyek véglegesítésekor) a repülőjegy fennmaradó 70%-a fizetendő.
- 35 nappal az indulás előtt a szerződésen hátralékként fennmaradó összeg fizetendő.
A program szerinti belső repülőjegyeket és vonatjegyeket (ahol van ilyen) irodánk ennél korábban is kiállíthatja, amiről külön nem küldünk értesítést az utasainknak.
Azok a megvásárlást követően lemondás esetén már nem visszatéríthetők.
Társítási garancia
A társítási garancia logóval feltüntetett utak esetében nem kell egyágyas felárat fizetnie az utasnak, ha nem sikerül mellé utas társat találnunk.
Feltételek:
- Legkésőbb 2 hónappal az indulást megelőző időpontig szükséges jelentkezni. (Az ettől eltérő esetek egyenként, külön elbírálás alá kerülnek.)
- A körutazáson TÖBB hely is legyen még szabadon. (Vagyis: az utolsó helyre társítási garanciával nem lehet jelentkezni.)
- Társítási garanciával való jelentkezés esetén a szobatárs személyével kapcsolatban az utasok nem határozhatnak meg feltételeket, ez esetben a társítási garanciánk érvényét veszíti. Ilyenkor az utast egyágyas szobában tudjuk elhelyezni az egyágyas felár megfizetésével. Irodánk igény szerint igyekszik lehetőséget adni arra, hogy az utastársak megismerhessék egymást. Viszont ez nem kötelező, amennyiben az egyik társítandó utas erre nem tart igényt vagy nem veszi fel kapcsolatot a másik utassal akkor ezt nem tudjuk biztosítani. Ha a megismerkedés meghiúsult, és a társítandó utas enélkül nem fogadja el a társítást, akkor a társítási garancia érvényét veszíti.
- Továbbá az utastársra vonatkozó reklamációt sajnos nem tudunk elfogadni. A megértésüket megköszönjük!
Az oldal tetején, a „Miért ez az út?” felületen keresse a társítási garancia feliratot.
Kizárólag az adott felirattal feltüntetett utaknál vállalunk társítási garanciát.
Jelenlegi beutazási feltételek
Magyar állampolgárok a Fülöp-szigeteken vízummentesen 30 napig tartózkodhatnak. Az útlevélnek még legalább 6 hónapig érvényesnek kell lennie a Fülöp-szigetekről történő kiutazás időpontját követően.
A beutazásra és hazaérkezésre vonatkozó szabályok bármikor változhatnak, az ebből adódó esetleges többletköltségek az utast terhelik!
Regisztráció: Legfeljebb 72 órával az érkezést megelőzően egy eArrival Card-ot kell online kitölteni a https://etravel.gov.ph webhelyen. FIGYELEM! A honlap lassan működik, adott esetben többször is újra kell tölteni! A kapott QR kódról és az alatt szereplő referenciaszámról készítsenek képernyőmentést, mert a visszaigazoló email nem mindig érkezik meg a kóddal. Érdemes ezeket kinyomtatva magunkkal hozni. A kötelező online regisztráció meglétét már a becsekkoláskor, vagy átszálláskor ellenőrizhetik. Megjegyezzük, hogy a regisztráció kiváltja az eddig a beérkezéskor kötelezően kitöltendő vám és idegenrendészeti papíralapú kérdőíveket. Figyelem, kettős állampolgároknak a regisztráció kiutazáskor is kötelező! Angol nyelvű válaszok az esetlegesen felmerülő problémákra: https://etravel.gov.ph/frequently-asked-questions
FIGYELEM! Több ál-honlap is létezik! Ezeket onnan lehet felismerni, hogy pénzt kérnek a regisztrációért. A hivatalos honlap ingyenes.
Útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítás
Útlemondási (storno) biztosítást minden szolgáltatás részvételi díjából számolunk. Az útlemondási biztosítás mértéke: 2,8%
Amennyiben az útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítást együtt rendelik meg, abban az esetben útlemondáskor az utast nem terheli önrész a következő esetekben:
Utas Covid-19 megbetegedése (ezen belül pl. indulást megelőző 14 napon belül pozitív PCR teszt eredmény esetén is), sürgősségi körházi fekvőbeteg gyógykezelése, elhalálozása, vagy a következő típusú baleseti sérülései: csonttörés, szalagszakadás, legalább III. fokú égési sérülés.
Minden egyéb esetben az önrész: 20%
A BBP biztosítás további előnye, hogy esetleges járattörlés vagy repülőgép késése esetén 150 EUR összeghatárig fedezik a légitársasági kártérítés behajtásának ügyintézési költségét, amennyiben az arra specializálódó cégen keresztül történik az ügyintézés. (Utasbiztosítás szabályzat G pontja.) További részletekről érdeklődjön kollégáinknál.
Biztosításokra vonatkozóan 2022. január 1-től az EUB Biztosító feltételei az érvényesek.
A biztosításokról bővebben IDE KATTINTVA tájékozódhat.