Körutazás Etiópiában - Abesszínia, Afrika Kánaánja
1 280 000 HUF
/fő
2024.09.24 - 10.05
Utazás:
repülővel átszálással, menetrend szerinti járattal Budapestről
Elhelyezés:
helyi 3-4*-os szállodák kétágyas fürdőszobás szobáiban
Ellátás:
teljes panzió (reggeli, ebéd és vacsora, italok nélkül)
Miért ez az út?
Afrika egyik legrégebbi folyamatos kultúrával rendelkező országa számtalan különlegességgel, mind az épített mind a természeti örökségek terén. Etiópia azon ritka helyek egyike a Földön, ahol a globális világ még nem alakította át teljes mértékben az ősi kultúrát, és ahol az emberek arra törekednek, hogy összhangban éljenek a környezetükkel.
Jelenlegi tudásunk alapján itt ringott az emberiség egyik bölcsője. Ennek tiszteletére, a Nemzeti Múzeumban megtekintjük a 3,2 millió éves előember, „Lucy” maradványait.
Emellett egy szintén ősi, az etióp keresztények egyik legfontosabb zarándokhelyét, Lalibela sziklába vájt templomait látogatjuk meg. Csónakázás a Kék-Nílus forrásánál, miközben idegenvezetőnk azt a legendát meséli el, miszerint a tónál fekvő kolostorok egyikében őrizték - vagy talán még ma is őrzik - a Frigyládát.
Etiópia a kávék világában egy legendás státusszal rendelkezik, nemcsak amiatt, mert a kávé "őshazája", hanem azért is, mert annyira speciális kávéi vannak. Az utazás során kávé ceremónián veszünk részt.
Kis létszámú csoport
Magyar idegenvezetéssel
UNESCO világörökségi helyszínek
Az aktuális beutazási feltételekről ITT tájékozódhat.
Elutazás Budapestről átszállással, menetrend szerinti repülőjárattal Etiópiába. Késő éjszaka érkezés Etiópia fővárosába, Addisz-Abebába.Szállás Addisz-Abebában (2 éj).
2. nap: Addisz-Abeba
Reggeli után városnézés Etiópia fővárosába Addisz-Abebában. Városnézésünk során felkeressük az egyetem épületében, a korábbi uralkodói palotában található Néprajzi Múzeumot, ahol az etiópiai néppel és annak kultúrájával ismerkedhetünk meg. Majd ellátogatunk a Szentháromság Székesegyházba, ahol Haillé Szelasszié császár és feleségének a sírja is található. Ezt követően felkeressük a piacot, amely Afrika egyik legnagyobb szabadtéri piaca. Rövid kitérőt teszünk az Entoto hegyen, majd útközben ebédelünk. Később vacsora a szálláson.
3. nap: Addisz-Abeba – Bahir Dar
Reggeli után belső járattal tovább utazunk Bahir Darba, az ország észak nyugati részére, majd elfoglaljuk szálláshelyünket. Következő programként csónakba szállunk és a Tana-tavon utazva megismerkedünk a szigeteken, félszigeteken található kolostorokkal, egyet közülük fel is keresünk. A tavon 37 sziget található és 30 szigeten keresztény kolostor van, a legendák szerint ezek egyikében őrizték a Frigyládát is. Ebédünket a Tana-tó partján fogyasztjuk el, amely Etiópia legnagyobb tava és a Kék-Nílus forrása. Amennyiben időnk engedi látogatást teszünk a helyi piacon, majd késő délután a Bezawit hegyről megcsodáljuk a naplementét, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Tana-tóra, Bahir Darra és a Kék-Nílusra. Vacsora a szállás. Szállás Bahir Darban (1 éj).
4. nap: Bahir Dar - Gondar
Reggelit követően megnézzük a Kék-Nílus vízesést, majd 4 órás utazás Gondarba, „Juda oroszlánjának”, Bazilidész császárnak a városába. Útközben megállunk Awra Amba faluban. A falu egy „hippi-jellegű” közösség. Elveik szerint a közösségen belül nincs hangos szó, nincs agresszió, hanem csak tanács, útmutatás és egyenjogúság van. Az itt lakók büszkeségei közé tartozik a két könyvtár, a saját építésű szövöde, a környéket is kiszolgáló malom, az általános iskola és az óvoda. A falu közössége egy idősotthont is fenntart. Látogatásunk során megismerkedhetünk a falu mindennapjaival, életével. Vacsora és szállás Gondarban (2 éj).
5. nap: Gondar
Mai nap első állomása Mentewab császárnő számára épített Kuskuam palota romjait. Ebéd után pedig ellátogatunk az UNESCO Világörökség részét képező, XVII. században épült palotakomplexumban, amelyet 900 méteres fal vesz körbe. A Királyi Körzetből az etióp uralkodók több évszázadon át irányították az országot. Legfontosabb épületei: Bazilidész kastélya, Józsua palotája, Dávid csarnoka, díszterem, Mentewab császárnő kastélya, kancellária, könyvtár és három templom. Az épületegyüttes túlélt számtalan háborút és támadást, ideértve a II. Világháború légitámadásait is. A nap végén felkeressük a Debre Birhan Selassie (Szentháromság Fénye) templomot is. Vacsora a szálláson.
6. nap: Simien-hegység Nemzeti Park
Reggeli után folytatjuk utunkat a Világörökség részét képező Simien Nemzeti Parkba. A 3 órás utazás közben többször megállunk különböző kilátópontoknál, ismerkedünk a helyi állatvilággal és a csak Etiópiában élő dzseláda páviánokkal. Ebédünket Afrika legmagasabb szálláshelyén fogyasztjuk el. Késő délután megérkezünk következő szállásunkra (1 éj). Vacsora a szálláson.
7. nap:Axum
Reggelit követően páratlan útvonalon elutazunk autóbusszal Axumba. Axum az ókori Axumite birodalom fővárosa volt, melynek emlékei, ma szintén a világörökség részét képezik. A város Sába királynőjének a székhelye és az afrikai birodalmak egyik legrégebbi központja volt. Ebéd útközben, majd késő délután megérkezünk Axumba. Vacsora a szálláson. Szállás Axumban (2 éj).
8. nap: Axum
Reggeli után sétát teszünk a hatalmas ókori, 2000 éve itt álló sztélék között, majd látogatás a Régészeti múzeumban. Megnézzük a Sioni Szűz Mária templomot, amely a legfőbb etióp ortodox egyházi méltóság székhelye. Az idő függvényében, régészeti feltárásokat és ősi sírokat is felkeresünk. Vacsora a szálláson.
9. nap: Lalibela
Reggeli után újra repülőgépre szállunk és tovább utazunk Lalibela-ba. Megérkezést követően ellátogatunk az UNESCO által védett, 11 monolit és fél monolit templomot magába foglaló, 800 éves sziklába vájt épületkomplexumba. Itt található a világ 5 legnagyobb monolit temploma. Ezek közül a legismertebb a Szent György templom. A templomokat alagutak és járatok kötik össze, gyönyörű díszítések, kőfaragások és ikonok díszítik. Amennyiben időnk engedi megnézünk egy helyi piacot, majd elfogyasztjuk ebédünket a híres Ben Abeba étteremben, ahonnan pazar kilátás nyílik.
Délután részt veszünk egy kávé ceremónián, illetve megnézzük, hogyan készül a helyi kenyér, az "injera". Vacsora a szálláson. Szállás Lalibelában (2 éj).
10. nap: Lalibela
Reggeli után lehetőségünk lesz megnézni a Yemrehana Krestos templomot, amely egy 12. századi etióp ortodox templom, kőből és fából épült, az ősi Axumi építészet hagyományai szerint. A templomhoz vezető úton lehetőségünk lesz az etióp vidéki élet megtekintésére. Vacsora szálláson.
11-12. nap: Addisz-Abeba – Budapest
Reggeli után visszautazás repülővel a fővárosba. Érkezés után a Nemzeti Múzeumban teszünk látogatást, ahol megtekintjük a 3,2 millió éves előember, „Lucy” maradványait, amelyet Etiópiában találtak a régészek. Rövid szabadprogram és vásárlási lehetőség után táncelőadással és zenével színesített búcsúvacsora (helyi ételekkel) egy tradicionális etióp étteremben. Ezt követően transzfer a repülőtérre, és hazautazás Budapestre átszállással, menetrend szerinti járattal. Érkezés Budapestre a 12. napon.
A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!
UNESCO Világörökségi helyszínek
Gondar
Simien Nemzeti Park (természeti)
Lalibela sziklatemplomai
Fakultatív programok:
Utótartózkodási lehetőség: Omo–völgy
Időtartam: 8 nap/7 éjszaka
Utazás: Addisz Abebából repülővel Arba Minch-be majd a program végeztével vissza valamint Addisz Abebából repülővel vissza Budapestre.
Elhelyezés: lodge-okban, a foglalás visszaigazolás után minden szálláshoz adunk részletes tájékoztatást, leírást, linket, egyelőre a tervezett szálláshelyeket látják tájékoztatásul.
Ellátás: reggeli, ebéd, vacsora
Ár: 950.000 Ft-tól/fő (min. 6 fő esetén)
Egyágyas felár: 125.000 Ft-tól/fő
Az ár tartalmazza: szállást a megadott szálláshelyeken vagy hasónlókban, ellátást (reggeli, ebéd, vacsora), belépőket, közlekedést, transzfereket, helyi idegenvezetőt és magyar csoportkísérőt
Külön fizetendő: biztosítások (BBP, sztornó), fényképezés és video jegyek, borravalók.
Az ár nem tartalmazza: a nemzetközi repülőjegy módosítási díját.
Program:
1. nap: Reggeli után visszautazás repülővel a fővárosba. Repülővel kora délután tovább utazás Arba Minch – be. Érkezés után felkeresünk egy Dorze falut a Guge hegységben. A”Dorzek” magas bambuszból épült „elefánt fejű házaikról” híresek. Amennyiben érkezéskor bármi okból ez a program elmaradna, vagy nem jutna rá idő, a hazautazás napján nézzük meg. Szállás: Haile Resort Arba Minch (1éj)
2. nap: Reggel csónakba szállunk és kirándulást teszünk a Chamo – tavon, kis szerencsével hatalmas krokodilokat is láthatunk sütkérezni a tópart fövenyén ezen kívül a tó gazdag víziló állományából és madár világából is ízelítőt kaphatunk. Utazás Jinkaba (3 óra). Útközben Jinka felé különböző törzsek területein áthaladva ismerkedhetünk a helyiekkel. (Gamo, Derashe, Stemai) Szállás: ECO Lodge (2 éj)
3. nap: Kora reggel a Mago Nemzeti parkba utazunk a Mursi (tányérajkú) törzset látogatjuk meg. A nap során felkeressük az Omo-völgy Múzeumot Jinkában, valamint a Demeke heti vásárt is.
4. nap: Utazás Turmiba (3 óra) a Hamerokhoz. Útközben megállunk az Ariknál és a dekoratív testfestésükről ismert Bannáknál is. Felkeressük a turmi piacot, valamint egy Hamer falut is. Szállás Paradise Lodge. (2 éj)
5. nap: Reggel megnézzük a Turmi/Alduba piacot, majd az Omo folyó völgyében, a folyóparton élő Dassauch törzset. A kornyék érintetlen tájairól az itt élő különféle törzsekről és a gazdag madárvilágáról is híres. Délután ismételten ellátogatunk újabb hammar törzshöz.
6. nap: Reggel utazás az UNESCO Világörökség részét képező Konso-ba (4 óra). A Konso - felföldön élő népek a teraszos falvaikról híresek, sétát teszünk a faluban. Opcionális lehetőség, meglátogatjuk a helyi királyt és a rezidenciáját. Szállás: Kanta Lodge (1éj)
7. nap: Reggeli utazunk Arba Minch-be, majd repülőre szállunk, és a fővárosba repülünk. Amennyiben a váltásnapon nem volt lehetőség a Nemzeti Múzeumot felkeresni, akkor a következő programunk lesz. Érkezés után a Nemzeti Múzeumban teszünk látogatást, ahol megtekintjük a 3,2 millió éves előember, „Lucy” maradványait, amelyet Etiópiában találtak a régészek. Rövid szabad program, vásárlási lehetőség után tánc előadással és zenével színesített búcsúvacsora (helyi ételek) egy tradicionális etióp étteremben. A vacsorát követően transzfer a repülőtérre és utazás Budapestre átszállással, menetrend szerinti járattal. Hazaérkezés a 8. napon.
Fontos információk:
Tervezett menetrend (változhat)
Március 9. Budapest - Isztambul 09:15 13:30 kb. 2 óra TK 1036 Március 9. Isztambul - Addis Ababa 19:00 00:25 kb. 5 óra 30 perc TK 676
Március 20. Addis Ababa - Isztambul 01:15 08:00 kb. 5 óra 40 perc TK 677 Március 20. Isztambul - Budapest 12:50 12:55 kb. 2 óra TK 1033
_____
Szeptember 24. Budapest - Isztambul 09:00 12:15 kb. 2 óra TK 1036 Szeptember 24. Isztambul - Addis Ababa 18:20 23:45 kb. 5 óra 30 perc TK 676
Október 5. Addis Ababa - Isztambul 00:45 06:25 kb. 5 óra 40 perc TK 677 Október 5. Isztambul - Budapest 11:55 13:00 kb. 2 óra TK 1033
Érkezések és indulások helyi idő szerint értendők. Időeltolódás: Magyarországhoz képest +1 óra.
Igény esetén business osztályú repülőjegyek is foglalhatók.
Utazás Turkish Airlines járattal
Utasaink a repülőn ingyenesen személyenként 1 darab max. 20 vagy 23 kg-os bőröndöt (törökországi járatok esetén), illetve 1 darab max. 8 kg súlyú kézipoggyászt (mely maximálisan 23x40x55 cm nagyságú lehet) adhatnak fel. Interkontinentális vonalakon 30 kg súlyhatár az általánosan megengedett.
Csoportos repülőjegy foglalásnál a légitársaság ülteti be a csoportot a járatokra. Előzetes ültetés kérés felár ellenében lehetséges.
Részletes információt az utazás időpontja előtt kiküldött utastájékoztató dokumentum tartalmazza majd.
Utazás hagyományos légitársasággal (általános információk)
Amennyiben rendelkezik az adott légitársaság(ok)ra érvényes törzskártyával, kérjük feltétlen jelezze felénk a foglalás során. A kártyaszámot a foglalásban rögzítjük és így nem vesznek el a mérföldek.
Kényelmi szempontú ülőhelyválasztás esetén (ülőhelyek nagyobb lábtérrel / vészkijárat közelében) a légitársaság előzetesen megszabhat feltételeket (mint például az angol nyelv ismerete, fizikai alkalmasság az ajtó kinyitására). vészkijárat közeli üléseket családosok részére (gyermekkel, babával utazók) nem tudunk biztosítani felár ellenében sem. Ingyenes ültetés esetében a légitársaságok “standard” típusú ülőhelyeket biztosítanak. Esetlegesen előforduló géptípus csere esetén nem garantálják az azonos jelzéssel/számmal ellátott ülőhelyet. Egyes járatokon az ültetés csak felár ellenében kérhető (ilyen igényüket kérjük jelezzék előre)!
Olyan úticélok esetében, ahol az adott országban belföldi járaton is utazunk, az igénybevenni kívánt járatok/légitársaságok szabályzata egymástól eltérő lehet. (pl. poggyász méret/súlyhatár). Részeteket az aktuális utastájékoztató tartalmazni fogja.
Nehezen mozgó/mozgáskorlátozott utasaink részére a hagyományos légitársaságok tolószéket tudnak biztosítani, mellyel az utas repülőtéri közlekedését/átszállását segítik a jegykezeléstől a kapuig. Kérjük ilyen igényét szíveskedjen előre jelezni.
A fedélzeti ellátásban a légitársaságok között eltérés lehet. A standard ételkínálat mellett az alapvető érzékenységeknek illetve elterjedt étkezési szokásoknak megfelelő ételek közül tudunk választani. Különleges ételrendelés esetén (vegán, laktóz-,gluténérzékeny, diabetkus stb.) a menük nem keverhetők. Előfordulhat, hogy néhány úticél esetében különböző okokból korlátozott (pl vallási okok) ételkínálattal találkozhatunk. Egyes - jellemzően rövidtávú járatok - előfordulhat, hogy fedélzeti ellátás nincsen, vagy fizetős szolgáltatás.
Biztonsági okokból szúró-, vágóeszköz, manikűrkészlet valamint 1 dl-nél több folyadék szállítása csak a feladandó poggyászban lehetséges.
Fizetési határidők egzotikus körutak esetében
Egzotikus programjainknál az alábbi fizetési határidők érvényesek:
Az indulást megelőző, 60 napon túli foglalások esetén előlegként a teljes összeg 30%-a, illetve az útlemondási biztosítás díja fizetendő.
60 nappal az indulás előtt (vagy a repülőjegyek véglegesítésekor) a repülőjegy fennmaradó 70%-a fizetendő.
35 nappal az indulás előtt a szerződésen hátralékként fennmaradó összeg fizetendő.
A program szerinti belső repülőjegyeket és vonatjegyeket (ahol van ilyen) irodánk ennél korábban is kiállíthatja, amiről külön nem küldünk értesítést az utasainknak. Azok a megvásárlást követően lemondás esetén már nem visszatéríthetők.
Társítási garancia
A társítási garancia logóval feltüntetett utak esetében nem kell egyágyas felárat fizetnie az utasnak, ha nem sikerül mellé utas társat találnunk.
Feltételek: - Legkésőbb 2 hónappal az indulást megelőző időpontig szükséges jelentkezni. (Az ettől eltérő esetek egyenként, külön elbírálás alá kerülnek.) - A körutazáson TÖBB hely is legyen még szabadon. (Vagyis: az utolsó helyre társítási garanciával nem lehet jelentkezni.) - Társítási garanciával való jelentkezés esetén a szobatárs személyével kapcsolatban az utasok nem határozhatnak meg feltételeket, ez esetben a társítási garanciánk érvényét veszíti. Ilyenkor az utast egyágyas szobában tudjuk elhelyezni az egyágyas felár megfizetésével. Irodánk igény szerint igyekszik lehetőséget adni arra, hogy az utastársak megismerhessék egymást. Viszont ez nem kötelező, amennyiben az egyik társítandó utas erre nem tart igényt vagy nem veszi fel kapcsolatot a másik utassal akkor ezt nem tudjuk biztosítani. Ha a megismerkedés meghiúsult, és a társítandó utas enélkül nem fogadja el a társítást, akkor a társítási garancia érvényét veszíti. - Továbbá az utastársra vonatkozó reklamációt sajnos nem tudunk elfogadni. A megértésüket megköszönjük!
Az oldal tetején, a „Miért ez az út?” felületen keresse a társítási garancia feliratot.
Kizárólag az adott felirattal feltüntetett utaknál vállalunk társítási garanciát.
Útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítás
Útlemondási (storno) biztosítást minden szolgáltatás részvételi díjából számolunk. Az útlemondási biztosítás mértéke: 2,8% Amennyiben az útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítást együtt rendelik meg, abban az esetben útlemondáskor az utast nem terheli önrész a következő esetekben: Utas Covid-19 megbetegedése (ezen belül pl. indulást megelőző 14 napon belül pozitív PCR teszt eredmény esetén is), sürgősségi körházi fekvőbeteg gyógykezelése, elhalálozása, vagy a következő típusú baleseti sérülései: csonttörés, szalagszakadás, legalább III. fokú égési sérülés. Minden egyéb esetben az önrész: 20% A BBP biztosítás további előnye, hogy esetleges járattörlés vagy repülőgép késése esetén 150 EUR összeghatárig fedezik a légitársasági kártérítés behajtásának ügyintézési költségét, amennyiben az arra specializálódó cégen keresztül történik az ügyintézés. (Utasbiztosítás szabályzat G pontja.) További részletekről érdeklődjön kollégáinknál. Biztosításokra vonatkozóan 2022. január 1-től az EUB Biztosító feltételei az érvényesek. A biztosításokról bővebben IDE KATTINTVA tájékozódhat.
A körutazás idegenvezetője szeptemberben:
Dr. Mari László
Dr. Mari László, geográfus, diplomáját az ELTE TTK biológia-földrajz szakán szerezte. Utazásainak elsődleges célterülete Afrika, Ázsia, Észak-Amerika, valamint a Kárpát-medence. Szakterülete a földfelszín formakincsének kutatása távérzékeléses (űr- és légifelvételek kiértékelése) és terepi vizsgálati módszerekkel, valamint a történelmi időkben bekövetkezett felszínborítás-változások vizsgálata. Hobbija a munkája és a természetjárás, magashegyi túrázás, barlangászás és a fotózás. Kedvenc városai: a sivatagi környezethez alkalmazkodott ősi települések pl. Ghadamesz, Jazd.
Ismerje meg Etiópiát!
Árak és időpontok
Indulás - visszaérkezés
Garantált
indulás/társítás
Időtartam
Ár
2024.09.24 - 2024.10.05
12 nap / 10 éj
1 280 000 Ft
Körutazásunk új időpontjai és árai még előkészítés alatt állnak. Amennyiben érdekli az elkészült program, akkor kérjük, kattintson az Értesítés kérés gombra.
Miután elkészült az ajánlat, kollégáink értesítik Önt.
A foglalás gombra kattintva elsőként az utazás végösszege
kalkulálható.
Ha az ajánlat megfelelő, akkor ugyanazon a felületen a foglalás is elkészíthető.
Értesítés kérés
Az ár tartalmazza
a nemzetközi repülőjegyet illetékkel (melynek értéke: kb. 280.000 Ft)
a belföldi repülőjegyeket és az illetéket
10 éjszakai szállást, helyi 3-4 *-os szállodák kétágyas szobáiban
a teljes panzió ellátást (reggeli, ebéd és vacsora, italok nélkül)
a program szerinti transzfereket és kirándulásokat légkondicionált gépjárművel
a belépőjegyeket a programban feltüntetett látnivalókhoz
a magyar nyelvű csoportkísérést Budapestről oda-vissza és a helyi idegenvezetést
szeptemberben a csoport részt vesz a Meskel Fesztiválon, amely a Szent kereszt megtalálásának az ünnepe
Az ár nem tartalmazza
a vízumot kb. 40 000 Ft
a borravalókat 80 USD / fő
az útlemondási biztosítást (Covid fedezettel): 2,8%
Ezúton is szeretném megköszönni a sok szép élményt, amit ez év szeptemberi etióp utazásom alkalmával átélhettem. Külön szeretném köszönetemet kifejezni a rendkívül alapos előkészítő tájékoztatásokért és intézkedésekért, valamint a rendkívül biztonságos utazásért és ott-tartózkodásért. Az, hogy két állandó kísérőnk, dr. Mari László és Shimi mellett minden városban még plusz két helyi kísérőt is kaptunk, így 10 főre 4 állandó kísérőnk volt, maga a luxus, ami nagy biztonságérzetet adott még a "leg-aggódóbb utastársunknak is. Nagy örömmel és várakozással kezdtem meg ezt az utazást és nem is csalódtam, sőt! Világot járt ember vagyok és sok kedvességgel találkoztam, hiszen ha az ember tisztelettel fordul a helybeliekhez és szokásaikhoz, mindig hasonló szívélyességgel viszonozzák, de az etióp emberekre ez fokozottan igaz. Sok barátot szereztem rövid idő alatt - az e-mailek sokasága is ezt jelzi. Én a magam részéről eléggé kényes gyomrú vagyok - rengeteg kávét és tejet ittam, mindent megettem amit csak adtak, injera (a legjobb Mezena Lodge-ban), zöldséget, gyümölcsöt, húsokat - nem is tudtam, hogy ilyen finom és változatos leveseket főznek itt - és semmi bajom nem lett (ahogyan a többieknek sem). De ami legjobban megragadott a gyönyörű és változatos tájak és építmények mellett, a sok kedves és segítőkész ember. Aki az európai szállodákra hivatkozik, nagyon kevés tapasztalattal bírhat Európában - bekerülhetnék a Guinness-be, ha összeszámolnám, hány európai város 3-4 csillagos szállodájából fordultam ki. Itt csak azt láttam, hogy mindig takarítanak. Egyszóval, a fentiekből kiderült, hogy ismét el akarok látogatni ebbe a csodálatos országba. Láthattam Axumot és a Meskal ünnepet, etethettem hiénákat Harare-ban és még sok más váratlan élményben volt részem, amit ismét köszönök.
Egy kedves törzsutasunk, 2023. szeptember
Körutazás Etiópiában
Az Etióp úton nagyon jól éreztem magam.
A magyar idegenvezető kiváló volt, más általa vezetett úton is szívesen részt vennék.
A helyi kísérőnk is kifogástalan volt.
A szállások megfelelőek voltak, amiknek a kivitelezése és karbantartása nem az európai normáknak felelt meg, ám ez az élvezeteket nem csökkentette.
Jókat láttunk, sokat tanultam, erősen gondolatébresztő út volt.
A napi háromszori étkezés hatását még a mérlegen nem volt szerencsém ellenőrizni, de talán jobb is. Mindenesetre a jó, sokszor ritka levegőn való rendszeres mozgás jó volt. Visszamennék.
N.E., 2023. március
KörutazásEtiópiában
Kedves Hussy Bettina!
Örömmel vettünk részt az Etiópiai körutazáson, a program , a szállások megfeleltek az előzetes elképzeléseinknek.
Az idegenvezetőtől sok hasznos ismeretet kaptunk.
Edit és István, 2018.március
Körutazás Etiópiában Abesszínia, Afrika Kánaánja
Kedves Gabriella!
Az Etiópia körutazáson nagyon jól éreztük magunkat, tisztában voltunk azzal, hogy milyen szegény országba megyünk. A körülményekhez képest az étkezésünk, szállásunk is jó volt. A programok is nagyon tetszettek (történelmük, műemlékeik, népek, természet) változatos volt. Az idegenvezetők is nagyon jók voltak, Rokolya Péter kiválóan intézte minden téren a dolgát, udvarias, figyelmes volt. A helyi idegenvezető is nagyon együttműködő, kedves férfi volt. Mi nagyon örülünk, hogy az Omo völgyi programra is jelentkeztünk, mert úgy érezzük így sokkal teljesebb képet kaptunk Etiópiáról. Nagyon élveztük az ottani programokat a törzseknél. Mi szeretjük az olyan helyeket látogatni, amik eltérnek a mi megszokott civilizációnktól, Etiópia is ilyen hely volt.
Köszönjük a szép élményeket, üdvözletünk a Péternek!
Utasvélemény,2018,szeptember
Körutazás Etiópiában
Kedves Gabriella !
Etióp utazásunk teljesen rendben volt, idegenvezetőnk egész kiváló szakmai és emberi munkát végzett. Mindennel meg voltunk elégedve, azt kaptuk amire számítottunk, a Péter jóvoltából kicsit többet is. Köszönjük!
Ezúton is szeretném megköszönni a sok szép élményt, amit ez év szeptemberi etióp utazásom alkalmával átélhettem. Külön szeretném köszönetemet kifejezni a rendkívül alapos előkészítő tájékoztatásokért és intézkedésekért, valamint a rendkívül biztonságos utazásért és ott-tartózkodásért. Az, hogy két állandó kísérőnk, dr. Mari László és Shimi mellett minden városban még plusz két helyi kísérőt is kaptunk, így 10 főre 4 állandó kísérőnk volt, maga a luxus, ami nagy biztonságérzetet adott még a "leg-aggódóbb utastársunknak is. Nagy örömmel és várakozással kezdtem meg ezt az utazást és nem is csalódtam, sőt! Világot járt ember vagyok és sok kedvességgel találkoztam, hiszen ha az ember tisztelettel fordul a helybeliekhez és szokásaikhoz, mindig hasonló szívélyességgel viszonozzák, de az etióp emberekre ez fokozottan igaz. Sok barátot szereztem rövid idő alatt - az e-mailek sokasága is ezt jelzi. Én a magam részéről eléggé kényes gyomrú vagyok - rengeteg kávét és tejet ittam, mindent megettem amit csak adtak, injera (a legjobb Mezena Lodge-ban), zöldséget, gyümölcsöt, húsokat - nem is tudtam, hogy ilyen finom és változatos leveseket főznek itt - és semmi bajom nem lett (ahogyan a többieknek sem). De ami legjobban megragadott a gyönyörű és változatos tájak és építmények mellett, a sok kedves és segítőkész ember. Aki az európai szállodákra hivatkozik, nagyon kevés tapasztalattal bírhat Európában - bekerülhetnék a Guinness-be, ha összeszámolnám, hány európai város 3-4 csillagos szállodájából fordultam ki. Itt csak azt láttam, hogy mindig takarítanak. Egyszóval, a fentiekből kiderült, hogy ismét el akarok látogatni ebbe a csodálatos országba. Láthattam Axumot és a Meskal ünnepet, etethettem hiénákat Harare-ban és még sok más váratlan élményben volt részem, amit ismét köszönök.
Egy kedves törzsutasunk, 2023. szeptember
Körutazás Etiópiában
Az Etióp úton nagyon jól éreztem magam.
A magyar idegenvezető kiváló volt, más általa vezetett úton is szívesen részt vennék.
A helyi kísérőnk is kifogástalan volt.
A szállások megfelelőek voltak, amiknek a kivitelezése és karbantartása nem az európai normáknak felelt meg, ám ez az élvezeteket nem csökkentette.
Jókat láttunk, sokat tanultam, erősen gondolatébresztő út volt.
A napi háromszori étkezés hatását még a mérlegen nem volt szerencsém ellenőrizni, de talán jobb is. Mindenesetre a jó, sokszor ritka levegőn való rendszeres mozgás jó volt. Visszamennék.
N.E., 2023. március
KörutazásEtiópiában
Kedves Hussy Bettina!
Örömmel vettünk részt az Etiópiai körutazáson, a program , a szállások megfeleltek az előzetes elképzeléseinknek.
Az idegenvezetőtől sok hasznos ismeretet kaptunk.
Edit és István, 2018.március
Körutazás Etiópiában Abesszínia, Afrika Kánaánja
Kedves Gabriella!
Az Etiópia körutazáson nagyon jól éreztük magunkat, tisztában voltunk azzal, hogy milyen szegény országba megyünk. A körülményekhez képest az étkezésünk, szállásunk is jó volt. A programok is nagyon tetszettek (történelmük, műemlékeik, népek, természet) változatos volt. Az idegenvezetők is nagyon jók voltak, Rokolya Péter kiválóan intézte minden téren a dolgát, udvarias, figyelmes volt. A helyi idegenvezető is nagyon együttműködő, kedves férfi volt. Mi nagyon örülünk, hogy az Omo völgyi programra is jelentkeztünk, mert úgy érezzük így sokkal teljesebb képet kaptunk Etiópiáról. Nagyon élveztük az ottani programokat a törzseknél. Mi szeretjük az olyan helyeket látogatni, amik eltérnek a mi megszokott civilizációnktól, Etiópia is ilyen hely volt.
Köszönjük a szép élményeket, üdvözletünk a Péternek!
Utasvélemény,2018,szeptember
Körutazás Etiópiában
Kedves Gabriella !
Etióp utazásunk teljesen rendben volt, idegenvezetőnk egész kiváló szakmai és emberi munkát végzett. Mindennel meg voltunk elégedve, azt kaptuk amire számítottunk, a Péter jóvoltából kicsit többet is. Köszönjük!
B.A., 2023. március
KörutazásEtiópiában
Kedves Bettina!
Köszönet a csodás útért!
Csodás a helyi idegenvezetőért, Simiért; a remek magyar idegenvezető, Mari Lászlóért, akik megismertették velünk Etiópiát.
Mari László példátlan szervezéséért, tudásáért, helyismeretéért, rugalmasságáért, a csatlakozást hazafelé elértük, a böröndöm is megérkezett.
További szép utak szervezését kívánom.
Utasvélemény,2018.szeptember
Körutazás Etiópiában
Az Etióp utazással egy régi vágyunk teljesült. Nagyon jó volt egy ilyen kulturális időutazáson részt venni, olyan országban járni, ahol a keresztény hit sokat jelent az embereknek. Nagy élményt jelentett a Világörökség helyszínek bejárása. Bár alaposan felkészültünk az útra, az idegenvezetőtől sok további információt kaptunk. A szállások és az ellátás felülmúlták várakozásainkat. Az úton végig biztonságban éreztük magunkat.
Mindenkinek tiszta szívből ajánljuk ezt a társasutat.
Utasvélemény, 2018.szeptember
Körutazás Etiópiában - Abesszínia, Afrika Kánaánja
Kedves Gabriella !
Utazás előtt beugrott,hogy lehet ,hogy nem volt jó választás részünkről Etiópia mivel a szociális érzékem talán magasabb az átlagosnál........ ekkor beszéltem először a későbbi idegenvezetőnkkel Rokolya Péter kollégáddal ,aki nagyon kedvesen megnyugtatott. A program összeállítása kiváló volt. A programfüzetben leírtak nem csak megvalósultak,de minden nap volt "meglepi " program is amit örömmel fogadtunk. A szállások megfelelőek voltak még az Omo Völgyben is. Péter maximálisan ellátta feladatát, az út baráti szellemben zajlott. Biztonságérzetet adott nagy tudása és kiváló helyismerete.Etiópiáról : mind már írtam egy cseppet félve indultunk neki az útnak,de mind utóbb kiderült a félelmem alaptalan volt. Az Etióp nép nagyon barátságos. A gyerekeiket szeretik ,az állataikat sem meg nem kötözik ,sem túl nem terhelik. Nem egyszer láttam a faekével és zebuval szántó gazdákat hazafelé bandukolva a saját vállukon vitték az ekét. Vagy a piacon a kézfogással kötött szerződéseket ............. az adott szó súlyát. Számomra álomszerű volt . Az Omo völgyi program pedig önállóan is megállná a helyét. A törzsek életét a maguk valójában láthattuk. Szeretném még Péternek megköszönni , hogy nem csak megszerette velünk,de felejthetetlenné is tette Etiópiát.
S.László,2018.március
Körutazás Etiópiában
Mult héten csütörtökön érkeztem meg Etiopiából. Ezúton szeretném megköszönni Rokolya Péter Ur rendkivül szinvonalas idegenvezetését. Azt gondolom , hogy Rokolya Úr mindenre kiterjedő figyelme, szakmai felkészültsége , probléma megoldóképessége, szervesen kapcsolódott ahhoz , hogy ez a szegény, de büszke nép kultúrájába, mindennapi éltébe bepillantást nyerhessünk. Köszönjük szépen!
"A testükön furcsa dudorok, tetoválások vannak: kis lukat fúrnak bele és a bőr alá benyomnak földet, rovarokat, parazitákat, amelyek megpróbálnak kifejlődni, de végül elpusztulnak és az elpusztult lárvák miatt állnak ki a dudorok."
"A testükön furcsa dudorok, tetoválások vannak: kis lukat fúrnak bele és a bőr alá benyomnak földet, rovarokat, parazitákat, amelyek megpróbálnak kifejlődni, de végül elpusztulnak és az elpusztult lárvák miatt állnak ki a dudorok."
Marokkó körutazás - Az Atlanti-óceántól a királyi városokig
8 nap / 7 éj
2024.10.28
összesen 1 időpontban
795 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Uganda
Uganda varázsa - Csimpánzok és hegyi gorillák világa
12 nap / 10 éj
2025.02.06
összesen 1 időpontban
2 250 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Spanyolország
Nagy körutazás Andalúziában
nap / éj
Árak és dátumok hamarosan
Értesítés igényléséhez kattintson a részletekre
Hírlevél feliratkozás
Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!
Elismeréseink
A honlapon szereplő helyesírási hibákért, aktualitását vesztett árakért, akciókért, illetve az árkalkulációs program esetleges hibáiért, valamint a képekben, leírásokban fellelhető hibákért, eltérésekért a felelősséget nem vállaljuk. Kizárólag a munkatársaink által visszaigazolt árak, adatok, leírások, képek és egyéb más információ tekinthetőek véglegesnek. Weboldalunk használata közben megadott, azonosításra alkalmas, személyes adatok begyűjtése és feldolgozása megfelel az érvényes adatvédelmi előírásoknak.