svédasztalos reggeli, 1. napon ebéd, 5. napon vacsorát
Miért ez az út?
1. Szentpétervár olyan világvárosok egyike, amelyet szinte kötelező látni! Az utasaink általános és leggyakrabban elhangzó véleménye: „Tudtam, hogy szép város Szentpétervár, de nem gondoltam volna, hogy ennyire…!” :)
2. Nem csak maga a város bővelkedik látnivalókban, hanem kihagyhatatlanok a Szentpétervár mellett lévő, híres, cári nyári kastélyok, mint például Peterhof (Petrodvorec), Puskin, Pavlovszk, amelyek szintén UNESCO világörökségi helyszínek. Méretükkel és pompájukkal a világ legszebb palotáival vetélkednek.
3. 1000 ÚT TIPP - Ha a fehér éjszakák idején keresi fel a várost (május elejétől július végéig), akkor még különlegessé teheti az élményt, mivel még éjjel 1 órakor is nappali világosságban sétálhat a Nyevszkij sugárúton, nyitott sörözők és kávézók közepette. Ha viszont a főidényen kívüli, csendesebb időszakot választja, akkor jobban élvezheti a világ egyik legnagyobb múzeumának, az Ermitázsnak a kincseit.
Tavaly év végétől kezdődően több érdeklődő levelet és telefonhívást kaptuk az utasainktól azzal kapcsolatban, hogy mikor lesznek elérhetők 2023. évi szentpétervári programjaink. Az érdeklődések nagy mennyisége miatt úgy döntöttünk, hogy megteremtjük a lehetőséget utazásra. Ilyen módon a szentpétervári utazások újra elérhetők a kínálatunkban! Idén korlátozott a Szentpétervárt közvetlenül elérő repülőjáratok száma, ezért a korábbi évektől eltérően Budapest – Helsinki - Budapest útvonalon repülővel közlekedünk, Helsinki – Szentpétervár - Helsinki útvonalon pedig a csoportjaink részére biztosított, összkomfortos autóbusszal. A részletek lenti programunk leírásában megtalálhatók. Szeretnénk tájékoztatni az utasainkat, hogy az orosz vízumkiadás az elmúlt években - leszámítva egy rövid időszakot Covid idején - akadálytalanul működött és jelenleg is folyik. Továbbá a kinti turisztikai infrastruktúra, beleszámítva a szállodákat és múzeumokat, a nagy belföldi forgalomra való tekintettel zavartalanul működik. Azt gondoljuk, hogy egy utazási irodának nem csak az emberek utaztatásában, hanem a kulturális kapcsolatok fenntartásában is fontos szerepe van. Irodánk ezt a célt fontosnak tartja.
1. nap: Budapest – Helsinki - Szentpétervár
Elrepülés Budapestről a déli órákban közvetlen menetrend szerinti járattal Finnországba, Helsinkibe. Érkezéskor a repülőtéren a csoportot magyar nyelvű idegenvezető várja. Közösen megebédelünk, ezt követően autóbusszal Szentpétervárra indulunk. (Az utazás időtartama várhatóan 7-8 óra, határátkeléstől függően.) Késő esti érkezés a szállodába, a szobák elfoglalása.
2. nap: Szentpétervár
A reggelit követően megkezdjük az autóbuszos városnézésünket, mely során megtekintjük a nyüzsgő városközpontot, a lélegzetelállító pompával jellemezhető Nyevszkij sugárutat, a Szt. Izsák Székesegyházat, a történelemkönyvekből híres Téli Palotát, a Nyári Kertet és a Felvonulás teret. Átsétálunk a Vasziljevszkij-szigeten és a Szenátus téren, ahol látni fogjuk I. Péter bronz lovasszobrát. A kirándulás során bemegyünk a Péter-Pál erődbe is, ahonnan Szentpétervár történelme indult, és megnézzük az orosz cári családok sírjait. Az idegenvezetővel egy sétát teszünk a Palota téren, melynek keretén belül megtekintjük az Admiralitást, illetve a vezérkari épületet.
Pihenésképpen, fakultatív programként, a délutáni órákban hajókirándulásra nyílik lehetőség Szentpétervár hangulatos csatornáin és a Néván. Az 1 órás sétahajózás közben egy nem mindennapi nézőpontból nézzük meg azokat a látványosságokat, amelyeket a buszos városnézés során nem volt alkalmunk megtekinteni, így válik városnézésünk teljessé és felejthetetlenné.
3. nap: Puskin - Pavlovszk
A reggelit követően fakultatív kirándulást javaslunk Puskinba (Carszkoje Szelo), amely 200 éven keresztül a cárok nyaralója volt, Katalin cárnő óta pedig a cárok kedvelt nyári rezidenciája, ahol szinte minden építészeti stílus felfedezhető. Itt található az európai barokk építészet egyik legnagyszerűbb alkotása, a Katalin-palota is. Világhírét az ún. Borostyánterem, a Zöld Ebédlő és a Trónterem alapozta meg. A líceum érintésével elsétálunk a klasszicista stílusú Sándor-palotához is. Ezután a kirándulást Pavlovszkban folytatjuk, amely Katalin és I. Pál kedvelt vadászterülete volt. Az itt található gyönyörű palotát Nagy Katalin fia, Pál építtette, amelyben - többek között - említésre méltó a Béke Szalon és a Lovagterem.
Késő este kb. 2 órás fakultatív program formájában a városi hidak megnyitásának megtekintését ajánljuk. A hajózási időszakban, minden éjszaka felnyitják a Névát átívelő hidakat a hajóforgalom számára. Ez az esemény a nyári, „fehér éjszakák” csúcspontja, miközben a városban sétáló turisták és a szentpéterváriak tömegei még késő este is elidőznek a kiülős teraszokon, söröznek és élvezik ezt a furcsa életet, amikor „a nap sosem ér véget”. A program része egy esti buszos városnézés is.
4. nap: Petrodvorec
A reggelit követően, fakultatív programként, kirándulást ajánlunk Szentpétervár környékére, Petrodvorecbe, amely csupán 29 km-re fekszik a várostól. A kastély és park, az orosz művészetek kincse – ez az egyik legismertebb cári kastély a Balti - tenger partján. Az „orosz Versailles” néven emlegetett pompázatos cári nyaraló együttes I. Péter nevét viseli, melyet a híres, több szintből álló park - szökőkutakkal, vízesésekkel, szobrokkal és pavilonokkal - tesz lenyűgözővé a látogató számára. Az épületegyüttes legkiemelkedőbb része a Nagy Palota, mely I. Péter hajdani rezidenciája volt. Igazán kihagyhatatlan kirándulás a Szentpétervárra látogatóknak!
Az egész utunk fénypontjaként fakultatívan ellátogathatunk a Téli Palota magvát képező Ermitázsba. Az Ermitázs Oroszország legnagyobb és leghíresebb múzeuma, mely a Néva partján található. Nevét a Nagy Katalin cárnő által építtetett ún. Remete-lakról kapta, ami franciául Hermitage. Az uralkodó itt tartotta az első gyűjteményét. Azóta a világ egyik leghíresebb képzőművészeti gyűjteményévé nőtte ki magát. Csak néhány nevet idézünk a gazdag kínálatból: Michelangelo, El Greco, Leonardo da Vinci, Rembrandt.
Fakultatívan meglátogatjuk Szentpétervár legnagyobb és legismertebb templomait, a Szent Izsák székesegyház és a Véren Megváltó templomának részletes, kb. 3 órás megismerésére gyalogosan (jelentkezés az idegenvezetőnél, belépők a helyszínen fizetendők, 12.000 Ft-nak megfelelő rubelben). A Véren Megváltó templom II. Sándor emlékmúzeumként épült, belső falait féldrágakövekből kirakott mozaikok díszítik. A Szent Izsák székesegyház pedig a város legnagyobb és legjelentősebb temploma.
5. nap: Szentpétervár - Viborg
A reggeli órákban kijelentkezés a szállodából. Fakultatívan ellátogathatunk a Faberge múzeumba. A múzeum a gyönyörű Shuvalov Palotában került kialakításra, ahol az orosz iparművészet remekei között több Fabergé tojás is látható. Fabergé mintegy ötven ékszertojást készített a cári család részére. A hagyomány III. Sándor cárral kezdődött, ő ajándékozta hitvesének húsvétra az első drágakövekkel gazdagon díszített aranytojást. (Belépő a helyszínen rubelben fizetendő kb. 2500 Ft)
Délután autóbusszal indulás a finn határ felé. Közös vacsora Viborgban, majd határátkelés. Késő esti érkezés a határ közelében lévő szállásunkra.
6. nap: Helsinki – Budapest
A reggelit követően indulás Helsinkibe. A Finn-öböl partján fekvő várost számos öböl, félsziget és sziget tagolja. Helsinkit 1550-ben I. Gusztáv svéd király alapította. A kis városkát sokáig szegénység, betegségek és harcok sújtották, ám miután 1812-ben I. Sándor orosz cár a Finn Nagyhercegség fővárosává tette, rohamos fejlődésnek indult. Szentpétervár mintájára neoklasszicista stílusban építették újjá. Jelenleg egy könnyen bejárható, rengeteg parkkal tarkított, élhető városképet mutat. Rövid városnézés Helsinkiben, majd transzfer a repülőtérre. Hazautazás közvetlen, menetrend szerinti repülőjárattal Budapestre, érkezés 18:10-kor.
UNESCO Világörökségi helyszínek
Szentpétervár történelmi belvárosa
Petrodvorec
Puskin
Pavlovszk
Felhívjuk kedves utasaink figyelmét, hogy a fakultatív programok szervezése a múzeumok nyitvatartási rendjéhez igazodik és ennek érdekében az utazási iroda a programok sorrendjét felcserélheti. Végleges programot az utazás előtt 1 héttel bocsájtunk utasaink rendelkezésére.
Fakultatív programok:
Ermitázs
Nyitva tartás: kedd-csütörtök-szombat-vasárnap 10:30 - 18:00 szerda-péntek 10:30-21:00 Szabadnap: hétfő A pénztárak egy órával a zárás előtt zárnak.
Az Ermitázs Oroszország legnagyobb és leghíresebb múzeuma, Szentpéterváron a Néva partján található. Nevét a Nagy Katalin cárnő által építtetett ún. Remete-lakról kapta, ami franciául Hermitage. Itt tartotta első gyűjteményét az uralkodó. Az Ermitázs története megegyezik a Téli Palota történetével.
A városban található mintegy 250 múzeum közül az Ermitázs maga mintegy 2-3 millió látogatót fogad évente Oroszországból és a világ minden tájáról. A világ talán legjelentősebb múzeuma a londoni Tate-tel és a párizsi Louvre-ral együtt. A múzeum 1917 óta ad otthont a legnagyobb európai festők műveinek. Az Ermitázs múzeum a Téli Palota épületét kapta meg, 1918-ban csupán egy részét, majd 1922-ben az egészet. A Téli Palota, azaz az Ermitázs épületében régebben csak a cárok festmény-, szobor-, és gobelingyűjteményét állították ki. Nem volt látogatható. Az Ermitázs Múzeum több mint 4 millió darabos gyűjteménnyel rendelkezik, ebből nagyon kevés látható az 535 termes Téli Palotában, a többség raktárakban pihen. A múzeumban megtalálhatók az olasz reneszánsz, a holland barokk és francia mesterek alkotásai. Megnézhetjük a tróntermet, a cári hintót, ókori szobrokat, a felvilágosodás korából az európai festészet gyöngyszemeit. Közel 8000 nyugat-európai festmény díszíti a múzeum falait. A múzeumban jelenleg 365 helyiségben és falain közel 2,5 millió képzőművészeti alkotás található. Az Ermitázs ma együttműködik az IBM-el abban, hogy létrehozzák az Ermitázs internetről elérhető digitális katalógusát.
Ár: 19 700 Ft
Puskin (Carszkoje Szelo) és Pavlovszk
Puskin
Nyitvatartás: Katalin-palota 10 – 17 óráig. Minden kedd és a hónap utolsó hétfője pihenőnap. Sándor-palota 10 – 16:30-ig, pihenőnap kedd.
Katalin cárnő óta a cárok kedvelt nyári rezidenciája, ahol szinte minden építészeti stílus megtalálható. A barokk pompát váltja a klasszicista visszafogottság, a palota körül a kínai pavilonok ékesítik a francia parkot s a tavak láncolatát. A palota roskadozik az aranydíszítéstől. A legfigyelemreméltóbb az 1000 m2-es trónterem és a nemrégiben helyreállított, világhírű Borostyánterem. A káprázaton keresztül 1,5 óráig sétálhatunk, beleképzelve magunkat a parókák és suhogó estélyik világába.
A Katalin Palota tőszomszédságában helyezkedik el a Sándor-palota, s mégis mintha más világba csöppennénk. I. Sándor – észak hercegének – palotája már a hamisítatlan klasszicizmust idézi.
A paloták mellett található a Líceum – a nemes ifjak iskolája –, ahol Puskin is tanult. Az épülettől nem messze található az író nyaralója.
Pavlovszk
Nyitvatartás: 11:00 – 18:00. Szabadnap: péntek és minden hónap első hétfője. Tel.: 470-21-56
Puskinnal szinte határos, nagy, sűrű erdőség, amelyet a gyorsvizű Szlavjanka szel át. Az udvar egyik kedvelt vadászterülete volt. Ma itt található Pavlovszk, melynek épített parkja a maga 600 hektárjával Európa kertművészetében a legjelentősebbek közé tartozik. Nagy Katalin fia, Pál építtette a gyönyörű palotát, amelyben – többek között – említésre méltó a Béke Szalon és a Lovagterem. A téli időszakban érkező vendégek síelve, illetve eredeti orosz trojkán szelhetik keresztül a hatalmas parkot.
Ár: 34 000 Ft
Sétahajózás a Néván
Szentpétervár a Néva-folyó deltájában épült fel, s ez az egyedi hangulat elvarázsolja a látogatót. A várossal sokféleképpen meg lehet ismerkedni, de talán a vízről a legalaposabban, innen bekukkanthatunk a péterváriak mindennapjaiba. Nemhiába nevezik Észak Velencéjének, kilencvenhárom kisebb-nagyobb csatornája csillogó víziútként 74 km hosszan kanyarog. A 1-1,5 órás sétahajózás során visszarepülünk a nemesek hatalmas palotái, a gránitpartok mentén csillogó templomok és azok szövevényesen intim történetei, meséi közé. Minden egyes híd mögött egy újabb világ tárul fel előttünk. A történelem során sokszor sokféleképpen változott a kövek közé szorított víz, összekötött-szétválasztott lelkeket, épületeket emelt, hangulatot keltett, sokakat megigézett, s igéz máig is.
A Néván a hajózási időszak általában május elejétől szeptember végéig tart. Emiatt a márciusi, az áprilisi és az októberi időpontokban ezt a programot nem valósítjuk meg.
Ár: 9 500 Ft
Petrodvorec
Nyitvatartás: 10:30 – 17:00, szabadnap hétfő és minden hónap utolsó keddje. Szökőkutak működése: május közepétől szeptember közepéig, 11:00 – 17:00, szombaton és vasárnap 18:00-ig.
Kastély és park, az orosz művészetek (orosz Versailles) kincse – az egyik legismertebb cári kastély a tenger partján. A park ódon épületek és gyönyörűséges szökőkutak kavalkádja. A világ egyik legnagyobb szökőkútrendszere 140 szökőkútból áll, s 24 km távolságból kapja a naponta 100.000 köbméternyi vizet. A gyönyörű parkban sétálva több kisebb palotára is rábukkanunk, amelyek között ott van I. Péter kedvenc tartózkodási helye, a Marli palota. A palota bepillantást enged a cárok fényűző életmódjába, megtekintjük a tróntermet, a híres Arcképek Termét, I. Péter fából faragott dolgozószobáját s a megszámlálhatatlanul sok lakószobát.
Ár: 35 500 Ft
Éjszakai városnézés és a hidak
Szentpéterváron hajózási időszakban, minden éjszaka megnyitják a Névát átívelő hidakat a hajóforgalom előtt. A hidak kialakítása megengedi a középső rész megnyitását, amely - különösen a nyári időszakban - igazi turista-látványosságot jelent. A fehér éjszakák idején sokan gyűlnek össze a rakpartokon az Ermitázs melletti Palota-híd megnyitására. A fehér éjszakák által nyújtott élmény különlegességét jelenti a program, amely a késő esti órákban kezdődik. A kirándulás része egy esti buszos városnézés is.
Ár: 9 500 Ft
Színházi előadás a Mariinszkij színházban
Fakultatívan lehetőség nyílik valamelyik színházban vagy a cirkuszban egy előadáson részt venni. Utasainknak a végleges programbeosztást 8 nappal az indulást megelőzően tudjuk elküldeni. Javasoljuk, hogy a végleges programlista alapján válasszák ki, melyik estén szeretnének előadásra menni. Továbbá a helyszínen, az idegenvezetőink segítséget tudnak nyújtani a jegyvásárlásban.
Felhívjuk a figyelmüket arra, hogy a nyári időszakban a színházak nyári szünetet tartanak.
Belépőjegyek az alábbi web oldalakon on-line vásárolhatók:
A fakultatív programok (Színházi előadás kivételével) garantáltan indulnak.
A fakultatív programok díjai tartalmazzák a szükséges belépőket, a transzfert és a magyar nyelvű idegenvezetést.
Jelentkezés: legkésőbb 1,5 hónappal az indulás előtt.
A múzeumok a belépőjegy ár változtatás jogát fenntartják.
Fontos információk:
Beutazási feltételek
Oroszország törölte COVID korlátozásokat, 2022. október óta PCR teszt nem szükséges beutazáshoz. Folyamatosan frissülő beutazási feltételekről ITT tájékozódhat.
Előleg
Előleg: a teljes összegnek 40%-a
Várható menetrend (változhat)
Légitársaság: Finnair Oda út: Budapest - Helsinki 12:20 - 15:20 Haza út: Helsinki - Budapest 16:45 - 18:10 Repülési idő: 2:40
A megadott indulási és érkezési időpont helyi idő szerint A légitársaság a menetrend változtatás jogát fenntartja.
Szállás
3*+ - A Nevsky sugárúton lévő, hivatalosan 4*-os besorolású Hotel Oktyabrskaya, legfőbb látnivalók gyalogosan megközelíthetőek. Kétágyas, fürdőszobás belvárosi szállodai szobák.
Vízum
Magyar állampolgároknak Oroszországba történő utazáshoz vízum szükséges.
Mi szükséges az vízumhoz? - Az eredeti útlevél. Az útlevél érvényességének 6 hónappal meg kell haladnia a hazaút dátumát. Új útlevél készíttetése szükséges, amennyiben szakadt oldal van az útlevélben, főleg a fényképes lapnál.
- 1 db fél évnél nem régebbi színes igazolványkép, 3,5 x 4,5 cm-es szembe nézetű (a vállak is szembe legyenek), kizárólag fehér hátterű.
- Betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás (BBP) a teljes kint tartózkodás idejére.
További tájékoztatással kapcsolatban forduljanak kollégáinkhoz.
Fehér éjszakák
A magasabb szélességi fokokon a nyári napforduló előtti és utáni néhány hét alatt a napnyugták igen késői, a napkelték pedig igen korai órákra esnek. Emiatt még éjszaka sem teljes a sötétség. Ezeket az éjjeleket nevezik „fehér éjszakák”-nak. Szentpétervárott a Néva partján sokan még késő este is elidőznek a kiülős teraszokon, és várják a hidak éjszakai megnyitását, és élvezik, hogy a nap sosem végződik. A fő időszak május végén kezdődik, és július végéig tart, viszont ez a természeti jelenség egy hosszú folyamat, ezáltal a fő időszakot megelőzően és azt követően is sokkal később – gyakorlatilag csak jóval éjfél után - sötétedik be, illetve sokkal korábban kel fel a nap.
A repülőre történő felszállás
Tájékoztatjuk az utasainkat arról, hogy idegenvezetőnk a Helsinki repülőtéren várja a csoportot. A budapesti repülőtéren irodánk munkatársa indítja a csoportot, és segít a becsekkolásban. Kollégánk a tranzit zónába nem léphet be, az utasoknak önállóan szükséges a kaput megtalálniuk. Idegenvezetőnk a hazaúton csak a repülőtérig kíséri az utasainkat, a hazautazás szintén egyénileg történik.
A tranzitban való tartózkodás ideje alatt a járatinformációs kijelzőkön ellenőrizni szükséges a járathoz rendelt beszállító kapu számát, mivel a forgalom függvényében az esetlegesen változhat. Az utasnak az indulási idő előtt legkésőbb 30 perccel a beszállító kapuknál be kell jelentkeznie. Amennyiben az utas nincs a megadott időben a kapunál, a kiszolgáló szervezet a légitársaság utasítására leveheti az utast a járatról.
A budapesti repülőtéren való tájékozódásról további tudnivalók IDE KATTINTVA láthatók.
Ismerje meg Szentpétervárt!
Vélemények az utazásról
Ügyfeleink az utazásról
W. Győzőné és utas társa, 2019. szeptember
Észak Velencéje, Szentpétervár
Kedves Szilvia!
Nagyon köszönjük érdeklődését. Az út minden percét élveztük. Felejthetetlen élményekben volt részünk, ami nem csak a szervezésnek, hanem a két fantasztikusan felkészült, kedves, segítőkész idegenvezetőnek köszönhető. Még egyszer köszönjük!!!
Vélemény Zoltán, Szekszárd
Vélemény Zoltán, Szekszárd
A Lorem Ipsum egy egyszerû szövegrészlete, szövegutánzata a betûszedõ és nyomdaiparnak. A Lorem Ipsum az 1500-as évek óta standard szövegrészletként szolgált az iparban; mikor egy ismeretlen nyomdász összeállította a betûkészletét és egy példa-könyvet vagy szöveget nyomott papírra, ezt használta. Nem csak 5 évszázadot élt túl, de az elektronikus betûkészleteknél is változatlanul megmaradt. Az 1960-as években népszerûsítették a Lorem Ipsum részleteket magukbafoglaló Letraset lapokkal, és legutóbb softwarekkel mint például az Aldus Pagemaker.
V. I., 2018 július
Észak Velencéje, Szentpétervár
Jól éreztük magunkat a szentpétervári úton. A repülő oda-vissza a menetrendnek megfelelően, időben indult és érkezett. A szálloda tiszta volt, minden nap kaptunk tiszta törölközőt, a szemetet kivitték, az ágyneműket megigazították. Nekünk annyi problémánk volt, hogy a háromágyas szobában a franciaágy egy matracos volt. A szobában vízforraló is volt, a teafüvet minden nap pótolták. Az éttermi ellátás kifogástalan volt reggelinél és vacsoránál is. Mindkettő svédasztalos volt. Bőséges, választékos, finom ételek voltak. Bármikor mentünk, soha nem volt üres edény, tálca. Előételek, levesek, sütemények, gyümölcsök, hideg-, meleg italok sokfélesége. A főételeknél a halak leírhatatlanul finomak voltak. A befizetett fakultatív programokat pontosan teljesítették, megfelelő szervezéssel bonyolították. Grátiszként a szabadidőnkben az egyik metróvonal több állomását is bejártuk az idegenvezetővel. Szokatlan volt számomra,hogy az 5 napon 5 idegenvezetővel bonyolították a programokat. Az idegenvezetők kedvesek többségében közvetlenek voltak. Az utazási iroda előzetes tájékoztatása megfelelő volt. Rubelre azonban nem lett volna szükség, mert a két templom látogatás belépődíját euroban kérték. Bankkártyával szinte mindenhol lehetett fizetni. Nagyon szép emlékkel tértünk haza. Számomra Szentpétervár is az a város marad ahová bármikor szívesen visszatérnék. A vártnál sokkal szebb élményt nyújtott ez az utazás. Szentpétervár a turista látványosságon túl is egy gyönyörű, rendezett, tiszta város. A hatalmas sugárutak szebbnél szebb palotákkal, házakkal. Rengeteg virág, szépen nyírt pázsitok. Folytathatnám még a dicséretet, de így is hosszúra nyúlt a beszámolóm.
Körutazásunk időpontjai és árai még előkészítés alatt állnak. Legutóbbi indulás: 2023-08-24 Amennyiben érdekli az elkészült program, akkor kérjük, kattintson az Értesítés kérés gombra.
Miután elkészült az ajánlat, kollégáink értesítik Önt.
Értesítés kérés
Az ár tartalmazza
a repülőjegyet illetékkel (melynek értéke: 120.000 Ft)
a szállást reggelivel
a transzfereket
a városnézést belépővel a Péter-Pál erődbe
a magyar nyelvű idegenvezetést
ebédet 1. és vacsorát 5. napokon
Az ár nem tartalmazza
a vízumdíjat 28.000 Ft
a fakultatív programokat
az útlemondási biztosítást (Covid fedezettel): 2,5%
EGYÉB KÖLTSÉGEK
Félpanzió (3 alkalommal, 2-4. napokon) 23.500 Ft
Egyágyas felár (5 nap) - júnusi dátum esetén: 95.500 Ft - júliusi dátum esetén: 83.000 Ft - augusztusi dátum esetén: 75.000 Ft
Nagyon köszönjük érdeklődését. Az út minden percét élveztük. Felejthetetlen élményekben volt részünk, ami nem csak a szervezésnek, hanem a két fantasztikusan felkészült, kedves, segítőkész idegenvezetőnek köszönhető. Még egyszer köszönjük!!!
Vélemény Zoltán, Szekszárd
Vélemény Zoltán, Szekszárd
A Lorem Ipsum egy egyszerû szövegrészlete, szövegutánzata a betûszedõ és nyomdaiparnak. A Lorem Ipsum az 1500-as évek óta standard szövegrészletként szolgált az iparban; mikor egy ismeretlen nyomdász összeállította a betûkészletét és egy példa-könyvet vagy szöveget nyomott papírra, ezt használta. Nem csak 5 évszázadot élt túl, de az elektronikus betûkészleteknél is változatlanul megmaradt. Az 1960-as években népszerûsítették a Lorem Ipsum részleteket magukbafoglaló Letraset lapokkal, és legutóbb softwarekkel mint például az Aldus Pagemaker.
V. I., 2018 július
Észak Velencéje, Szentpétervár
Jól éreztük magunkat a szentpétervári úton. A repülő oda-vissza a menetrendnek megfelelően, időben indult és érkezett. A szálloda tiszta volt, minden nap kaptunk tiszta törölközőt, a szemetet kivitték, az ágyneműket megigazították. Nekünk annyi problémánk volt, hogy a háromágyas szobában a franciaágy egy matracos volt. A szobában vízforraló is volt, a teafüvet minden nap pótolták. Az éttermi ellátás kifogástalan volt reggelinél és vacsoránál is. Mindkettő svédasztalos volt. Bőséges, választékos, finom ételek voltak. Bármikor mentünk, soha nem volt üres edény, tálca. Előételek, levesek, sütemények, gyümölcsök, hideg-, meleg italok sokfélesége. A főételeknél a halak leírhatatlanul finomak voltak. A befizetett fakultatív programokat pontosan teljesítették, megfelelő szervezéssel bonyolították. Grátiszként a szabadidőnkben az egyik metróvonal több állomását is bejártuk az idegenvezetővel. Szokatlan volt számomra,hogy az 5 napon 5 idegenvezetővel bonyolították a programokat. Az idegenvezetők kedvesek többségében közvetlenek voltak. Az utazási iroda előzetes tájékoztatása megfelelő volt. Rubelre azonban nem lett volna szükség, mert a két templom látogatás belépődíját euroban kérték. Bankkártyával szinte mindenhol lehetett fizetni. Nagyon szép emlékkel tértünk haza. Számomra Szentpétervár is az a város marad ahová bármikor szívesen visszatérnék. A vártnál sokkal szebb élményt nyújtott ez az utazás. Szentpétervár a turista látványosságon túl is egy gyönyörű, rendezett, tiszta város. A hatalmas sugárutak szebbnél szebb palotákkal, házakkal. Rengeteg virág, szépen nyírt pázsitok. Folytathatnám még a dicséretet, de így is hosszúra nyúlt a beszámolóm.
A Kaukázus gyöngyszemei: Azerbajdzsán, Grúzia, Örményország
14 nap / 12 éj
2023.09.12
összesen 1 időpontban
975 000 Ft/fő
Seychelle-szigetek
Story Seychelles Hotel 5*
10 nap / 7 éj
2023.06.12
összesen 3 időpontban
1 100 000 Ft/fő
Hírlevél feliratkozás
Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!
A honlapon szereplő helyesírási hibákért, aktualitását vesztett árakért, akciókért, illetve az árkalkulációs program esetleges hibáiért, valamint a képekben, leírásokban fellelhető hibákért, eltérésekért a felelősséget nem vállaljuk. Kizárólag a munkatársaink által visszaigazolt árak, adatok, leírások, képek és egyéb más információ tekinthetőek véglegesnek. Weboldalunk használata közben megadott, azonosításra alkalmas, személyes adatok begyűjtése és feldolgozása megfelel az érvényes adatvédelmi előírásoknak.