Fejléc menü
Fontos információk az úticélról
Gaucho, futball, tangó, avagy Uruguay három szóban.
Uruguay dél-amerikai ország. Észak-északkeleten Brazíliával, nyugaton Argentínával, délen-délkeleten az Atlanti-óceánnal, illetve annak La Plata nevű öblével határos. Fővárosa Montevideo, hivatalos nyelve a spanyol. Uruguay a második legkisebb független ország Dél-Amerikában Suriname után. Neve guarani nyelven azt jelenti: „a festett madarak folyója”. A kontinens Svájcaként is emlegetik. De nem a csodás hegyek miatt, hiszen kiesik az Andok vonulatából, hanem a múlt század elejétől az 1950-es évekig elért gazdasági teljesítménye miatt. A 60-as és 70-es évek politikai zűrzavarai után ismét felfelé ívelt a gazdasága, melynek köszönhetően ma magas életszínvonalon élnek polgárai és Dél-Amerika egyik legerősebb gazdaságával büszkélkedhet.
Igazi multikulturális ország, ahol a lakosok többsége európai bevándorlók leszármazottja, ezért mondják, hogy Uruguay egy kis szelet Európa Dél-Amerikában. Ennek ellenére a tangó szeretete, a gaucho vagyis cowboy kultúra, a konyha és fesztiválok az uruguayi nemzeti identitás fontos részét képezik. Az uruguayiak sok húst esznek. Nemzeti ételeik a parrillada (marhahús-tál), a chivito (tápláló marhahúsos szendvics) és a tésztafélék. Utóbbi a 19. század végi – 20. század eleji jelentős olasz bevándorlásnak köszönhető.
A gaucho (egyfajta dél-amerikai cowboy) nemzeti szimbólum Uruguayban és Argentínában. A történelem során a gauchók bátor felfedezők voltak, akik átvették az állattenyésztést a távoli régiókban, és lovasmesterekké váltak. Míg a hagyományos gaucho technikailag kihalt, a bátor vidéki férfiakhoz kapcsolódó hagyományok tovább élnek, és Uruguay kultúrájának szerves részét képezik. Példa erre a népszerű mate, egy hagyományos, üreges tökben felszolgált ital, amelyet mindenképpen érdemes megkóstolni, ha Uruguayba látogatunk. Azoknak a látogatóknak, akik bepillantást szeretnének szerezni a gaucho kultúrába, egy hacienda látogatása jó kezdet. Ezek a nagy földbirtokok szállást, hagyományos helyi ételeket kínálnak, és lehetőséget kínálnak a hagyományos gaucho tevékenységekre, mint például a szarvasmarha-hajtás, a juhok terelése és a lovaglás, vagy részt vehetnek azokon.
A spanyolok és portugálok harcoltak érte évszázadokon át és felváltva birtokolták, majd 1828-ban nyerte el függetlenségét Brazíliától. A múltnak köszönhetően a portugál és spanyol építészet jegyeit őrzik az egykori gyarmati városok, melynek talán legszebb példája az UNESCO világörökség részét képező Colonia de Sacramento városka. A város az ország legidősebb városa. Erődjét 1680-ban a portugálok építették, ám nem sokkal ezután a spanyolok kezére került. Legfőbb látnivalója a San Gabriel-félsziget csúcsán fekvő óváros. Erődje, a Fortaleza de San Gabriel az idők folyamán elpusztult, de a védőfal egy részét és a főkaput sikerült helyreállítani. Az óvárosban még állnak olyan házak, amelyek kb. 300 évesek. Itt található Uruguay egyik legrégibb temploma, az Iglesia Matríz del Santísimo Sacramento.
Uruguay fővárosa, Montevideo, a neoklasszikus és gyarmati építészet, az afrikai hatások és a modern európai hangulat eklektikus keveréke. A kormányzati épületek, köztük a Palacio Salvo (a montevideói Tango Múzeumnak ad otthont) és a Legislative Palace (csaknem 30 különböző típusú és színű márványból áll), jól tükrözik azt a megjelenést és érzést, amelyet a város utcáin sétálva tapasztalhat meg. Ciudad Vieja, a város legrégebbi része, ma egy gyönyörű környék. Montevideo kulturális öröksége jól képviselteti magát a város számos történelmi és művészeti múzeumában, köztük a nagy Nemzeti Vizuális Művészeti Múzeumban és a Museo Torres Garcíában, amelyet a híres uruguayi avantgárd szobrásznak, festőnek és írónak szenteltek. Montevideo strandjai és a Rambla számos szomszédos országból vonzzák a turistákat.
Punta del Este Uruguay leghíresebb strandja, melyet gyakran a „déli Monacónak” neveznek. A fő turisztikai vonzereje kétségtelenül a finom aranyhomokos partvidék és a vízi sportok, de a térség a bálnáknak is otthont ad. Itt található a Tenger Múzeuma, amely a bálnacsontvázaktól a 20. század eleji fürdőruhákig mindent bemutat.
A kis ország kevésbé vallásos a többi szomszédjához képest, de a futball szeretete szinte vallássá nőtte ki magát. A kétszeres világbajnok Uruguayban a mindennapok része a futball.
Nem a legismertebb dél-amerikai turista célpont pedig a nyüzsgő Montevideo vagy hangulatos tengerparti városok, felkapott üdülőhelyek és gyarmati városok különleges élménnyé tehetik az uruguayi utazást.
Tovább olvasomTurista célú utazás esetén vízum beszerzése nem szükséges. Vízummentes tartózkodás ideje 90 nap.
Covid információk:
2023. március 1-én megszűntek a koronavírust érintő beutazási feltételek, nem kell bemutatni oltási igazolványt és COVID tesztet sem.
Az országba való beutazás feltétele továbbra is Uruguay területére érvényes betegbiztosítás megléte.
Tovább olvasomUruguay
Körutazás, Városlátogatás ajánlataink
Vélemények útjainkról
Engler Magdolna, 2023. október
Dél-Amerika nagykörút
Kedves Bettina!
Köszönettel vettem véleménykérésüket a Dél – Amerika-i úttal kapcsolatban.
Az utazás programjával teljes mértékben elégedett voltam, az előre meghirdetett programok
megvalósultak, a szállodai elhelyezések a kiadott tájékoztatásnak megfeleltek. A helyi
utazások is remekül kerültek lebonyolításra, felesleges várakozás, üresjárat nem volt.
Vass Lászlóné, Magdi idegenvezető felkészültsége, tárgyi tudása lenyűgöző volt. A hosszú
út alatt sem volt fáradt, figyelme nem lankadt, az utolsó napra is tartogatott meglepetést.
Az utasok kisebb nagyobb problémáinak megoldásán odaadóan fáradozott.
Nagyszerűen egybetartotta csoportunkat, remekül szervezte a programokat, a jó időbeosztásnak köszönhetően a látnivalókat maximálisan élvezhettük.
Az utazás nagyszerű volt, remekül sikerült, sok szép
élménnyel gazdagodva tértem haza.
A szolgáltatásukat a jövőben is választani fogom, ismerőseimnek ajánlom.
Bettina munkáját megköszönöm.
András és Éva, 2023. október
Dél-Amerika nagykörút
Kedves Bettina!
Életünk egyik legcsodásabb útja volt. Fantasztikus szép tájakon jártunk, szuper szállásokon aludtunk, félelmetesen jókat ettünk és az idegenvezetés frenetikus volt!!
Szóval mindent egybevetve Önökkel máskor is!
Utasvélemény,2019.március
Dél-Amerika nagykörút
Tisztelt 1000Út !
A nagy dél-amerikai körútról még teljesen nem hazaérkezve, de kihasználva az amszterdami várakozást, szeretném megosztani Önökkel tapasztalatunkat, véleményünket az útról. A legfontosabb: számunkra az út óriási élmény volt, várakozásunkat is felülmúlta. Ha valaki egy alkalommal jut el Dél-Amerikába és kellő elszántsággal, erőnléttel rendelkezik, ennél többet aligha láthat. A legnagyobb elismerés illeti kísérőnket, Magdit, aki fáradhatatlanul irányította a csoportot, segítette a nehezebben boldogulókat, rengeteg információt adott át, volt ereje mesélni, tolmácsolni akkor is, amikor a társaság a fáradtságtól és a magaslattól alig állt a lábán. Az esetleges problémákat, a helyi partner kisebb hibáit profi módon oldotta meg, azokat mi alig érzékeltük. Azt gondolom, lesz aki a tempót találta feszítettnek, más a buszos szállítást, egyes szállodák minőségét kritizálja, és voltak útitársak, akik talán gasztronómiai körútra számítottak. Minderről az a véleményünk, hogy aki elolvasta a programot és kicsit felkészült az útra, azt nem érte meglepetés, azt kapta, amit az iroda ígért. Három hét alatt ennyi látnivaló megköveteli a feszített tempót, a helyi buszokban mindig maradt üres hely is, a szállodákba aludni mentünk, arra tökéletesen megfeleltek. Az étkezésekről meg éppen az a véleményünk, hogy sajnáljuk az 1-2 órás déli ebédszüneteket, ilyen úton inkább a látnivalókkal foglalkoznánk. Nyilván nem egyforma az utastársak igénye, de a kulináris élvezetek keresésére esténként mindenkinek volt lehetősége, napközben egyszerűbben is meg lehet oldani az étkezést. A fentiekből következik is javaslatom, miszerint a programban talán jobban hangsúlyozni kellene, hogy nem luxusutazásról, hanem kimondottan turistaútról van szó. Talán jobb lenne még kisebb csoportot szervezni (mi is azt preferáljuk), a kísérőtől is sok energiát kíván ilyen tempó mellett a nagy létszámú csoport egyben tartása. Magunk részéről örülünk, hogy ezt az utat választottuk, az pedig külön szerencse, hogy az időjárás is végig kedvező volt, személy szerint pedig különösebb gond nélkül erővel is bírtuk az utat.
Sarolta és Gábor, 2022. október
Dél-Amerika nagykörút
Kedves Bettina!
Köszönjük érdeklődését, lassan kezdünk “magunkhoz térni” a gyönyörű és tartalmas Dél Amerikai út után.
Számos élménybeszámolót tartottunk a gyerekeinknek, családunknak, barátainknak. Mindenkinek a legnagyobb dicséret hangján meséltünk és kiemeltük az út legnagyobb érdemeit és a nagyon kevés negatívumát. Hogy mik is ezek?
Vass Magdi személyében egy ízig-vérig rátermett idegenvezetőt ismertünk meg, aki az út minden pillanatában olyan szinten figyelt mindenkire és segített a csoportnak, amit még nem tapasztaltunk soha senkinél, el nem tudjuk képzelni honnan veszi hozzá az erőt és energiát. Minden esemény problémamentesen és zökkenőmentesen ment, nekünk csak élvezni kellett a látnivalókat. A helyi idegenvezetőkkel is kivétel nélkül nagyon jó kapcsolata van Magdinak és saját tudásával kiegészítve teljes képet kaptunk minden látnivalóról.
A szállások szintén rendben voltak, kivéve talán Bolíviában a Hotel Lago Azul-t, itt nem volt internet lehetőség, valamint az ágynemű már nem a mai kornak megfelelő volt ( nehéz lópokróc szerű takarók…), bár a tisztasággal nem volt gond.
Sajnáltuk, hogy La Paz-ban a csodás 5*-os hotelben csak néhány órát tudtunk tölteni, ezt lehet át kellene szervezni az irodának, hogy La Paz-ra és környékére több idő jutna.
Amiben az útitársaink mindannyian egyetértettek: Uruguayba csak úgy lenne érdemes menni, ha Montevideóba menne a csoport-vagy teljesen el kellene hagyni pl. Buenos Aires vagy Rio de Janeiro javára egy plusz nappal, vagy esetleg Peruból “ellopni” egy napot rá.
Amin még lehetne gondolkozni: nagyon megviselik az utazókat a korai repülőutak. Tudjuk, hogy így lehet a legoptimálisabban felépíteni a programot, de egy hosszú nap, 2-3 óra alvás, majd hajnali repülés után hiába áll az ember előtt egy új nap, azt nem tudja úgy élvezni, mint kipihent állapotban. De tudtuk és vállaltuk a programban leírtakat és nem is volt gond. Csak azért jegyeztük meg, ha fognak finomítani a programon, akkor érdemes gondolni ilyesmire is.
Összefoglalva: egy igazi értékes merítés volt Dél-Amerikából, ami szépségével, érdekességével, fáradtságával együtt is megelégedéssel tölt el minket és köszönjük Önöknek, hogy munkájukkal lehetővé tették, hogy mindezt lássuk és átélhessük.
Mindenkinek ajánlottuk Önöket, megbízhatóságunkat, segítőkészségüket. Reméljük következő útjainkkor is számíthatunk az irodára.
Utasvélemény, 2018. október
Dél-Amerika nagykörút
Tisztelt 1000 Út!
Nagyon nagy élmény volt a dél-amerikai utazás. Csodás tájakat és városokat láttunk.
Szerencsések voltunk az időjárással és az idegenvezetéssel is, felkészült és lelkiismeretes vezetőt kaptunk.
A helyi idegenvezetők is sok érdekességet osztottak meg velünk.
Szervezési szempontból is minden rendben volt. Ami fontos volt még számomra, a csoport is jó természetű emberekből állt, és a szobatársammal is rendben volt minden. Kicsit hosszú volt az út,
rengeteg utazással és átszállással, de az élmémyek kárpótoltak minden nehézségért.
Utasvélemény, 2019.március
Dél-Amerika nagykörút
Tisztelt 1000Út!
Köszönöm érdeklődését, az úttal nagyon meg vagyok elégedve,nagyon szép volt, hosszú, de mégis hamar eltelt. Nagyon aranyos volt az idegenvezetönk, Vass Magdolna, nagyon nagy tudással és hozzáértésel vitt minkek végig az egész programon. Már tervezgetem a következö utazást!
Utasvélemény, 2019.március
Dél-Amerika nagykörút
Kedves Gabriella!
Tegnap érkeztünk haza a Dél-Amerika nagykörútról, amely nagyon jól sikerült és csaknem 40000 (!) km-t utaztunk. Kitűnő idegenvezetőt kaptunk (Vass Lászlóné ), aki nagyszerűen vezette a csapatot és intézte az ügyeket.Összességében nagyon pozitív élményünk volt.
Tamás. 2017. október
Dél-Amerika nagykörút
Kedves Angéla!
Az úton nagyon jól éreztem magam.
Szerintem egy vagány program volt. Az idegenvezetés minden várakozásomat felülmúlta, nagyon sokat hozzátett az út sikeréhez.
Én biztos, hogy mindenkinek javasolom az utat, aki szeretné megismerni a világot.
Cz. K., 2023. november
Argentína, Uruguay, Brazília körutazás
Kedves Friderika!
Az Argentína-Uruguay-Brazília körutazás Vass Magdival hatalmas élmény volt! A hosszú út, a kora reggeli repülések kis kényelmetlenségei hamar feledhetőek a csodák láttán. A nagyszerű ételek, a fantasztikus vendéglátás, a tavasszal is csodásan zöld tájak. A különleges madár- és állatvilág, az őserdő, a világ legnagyobb folyódeltája útban Uruguayba, ami egy kis ékszerdoboz. Hajózás a Fehér Macska fogadóba a Tigre delta csatornáin a hétköznapi életbe is bepillantást engednek. A világ 7 csodájából az egyik az Iguazu-vízesés, az esőzések miatt hatalmas vízhozammal feledhetetlen látvány a két országban gyalogosan is, de helikopterről igazán fenséges képét mutatja. Brazíliában az Áldó Krisztus és a Cukorsüveg hegy a partról és a szállodánkból is látható volt, éjjeli kivilágításban is. Nagyszerű érzés az eddig csak képeken látott helyekről csodálni a naplementét… Ajánlom mindenkinek!
Klári, 2023. november
Argentína, Uruguay, Brazília körutazás
Tisztelt 1000 út Utazási Iroda !
Szerencsésen hazaérkeztünk a 2023.november 1-től 10-ig tartó, Argentína-Uruguay-Brazília körutazásunkról.
Az utazásunk csodálatosan sikerült, mely mindenek előtt köszönhető Vass Lászlóné Magdika idegenvezető
helyi szakmai, történelmi ismereteinek, mindenre kiterjedő - a helyi idegenvezetőkkel is kapcsolatos - szervező
munkájának és szerető gondoskodásának. Vele mindvégig biztonságban érezhettük magunkat,mert az esetleges
veszélyhelyzetekre mindig előre figyelmeztetett bennünket. Mindezek eredményeként az utazás végén a csoportunk
egy egymást segítő, baráti közösséggé kovácsolódott.
Utastársam és a magam nevében szeretném megköszönni az 1000 út Utazási Irodának, hogy ezt a
csodálatos körutazást megszervezték. Így a jövőben is szeretnénk az Önök szervezésében másik utazáson részt
venni.
ME, 2023. november
Argentína, Uruguay, Brazília körutazás
Kedves Nágelová Friderika!
Az úttal és az előzetes szervezéssel, Hussy Bettina lelkes és lelkiismeretes közvetítésével összességében elégedett voltam, KÖSZÖNET érte az Iroda munkatársainak. Az előzetesen jól összeállított program teljes egészében megvalósult a légitársaság változtatásai ellenére is, ez a profi idegenvezetésnek és a jó csoportnak is köszönhető. A szállások színvonalasak, a reggelik megfelelőek, a hotel és a reggeli Rioban KIVÁLÓ volt. Az eredeti programban nem szereplő ebédek, vacsorák az idegenvezető ajánlásai, szervezése alapján flottul megoldódtak, így az esti étkezések, beszélgetések egyben csoportélménnyé váltak.
K. Máris és B.Sándor, 2019.október
Argentína, Uruguay, Brazilia
Kedves Gim-Alé Krisztina! Tegnap véget ért egy újabb Önök által szervezett utazásunk. Ez már a negyedik volt az 1000 úttal és most sem csalódtunk! Azt kevés utazási iroda mondhatja el magáról, hogy ilyen felkészült munkatársaikkal dolgozik! Ez a "nagy kirándulásunk" ismét csodálatos volt, ami a kiváló szerevezésüknek és még kiválóbb idegenvezetőjüknek köszönhető. Homolya Orsi személyében (ugyanúgy, mint az elmúlt évi Kína utunkon Topozidu Máriában!) olyan embert ismertünk meg, aki nemcsak a páratlan felkészültségével, hanem hihetetlen empátiájával, szervező készségével, fáradhatatlanságával, az olykor nagyon szükséges mosolygó türelmével, a plusz programok megszervezésével lehetővé tette számunkra, hogy ez az út is egy életre szóló emlék maradjon! Orsi személye , energiája, hivatás szeretete, mindvégig azt sugározta, hogy amit lehet, ami még belefér az időnkbe, még "megmutatom"!! Ezzel pedig sokkal, sokkal többet kaptunk, mint a kötelező!!!!!!!!Megjegyezve, hogy a korábbi Szentpétervár és Baltikum útjainkon az idegenvezetők szintén kifogástalanul felkészültek voltak és hibátlan utunk volt, a további utazási terveinket, a célt lehet, hogy Orsi vagy Mária személye fogja eldönteni, mert, személyük a választásunknál szinte egyértelművé vált!❤️ Mégegyszer köszönet a hibátlan szervezésért és teljesítésért!
I.Brigitta, 2019. március
Argentína, Uruguay, Brazília
Az út csodálatos, mindenkinek ajánlom. A lehető legtöbb programot és látnivalót tartalmazza, így jó ízelítőt ad a 3 országról. A szállodák szuperek voltak, a legjobb helyeken, a városok központjában. Az idegenvezető mindent megtett értünk és több helyre is elvitt minket a tervezettnél. Összességében örök élmény, nem is lehetett volna jobb.
Me
Z.János, 2019. Március
Argentína, Uruguay, Brazília
A hosszú utazástól eltekintve jól sikerült a kirándulás. A programok tetszettek, különösen az Iguasu vízesés. Az utastársakkal akik kedvesek és világlátottak nagyon jó kapcsolat alakult ki. A túravezetők felkészültek voltak.
P.A és K.F, 2018, október
Argentína,Uruguay,Brazília körutazás
Tisztelt Utazási Iroda!
Egy hete érkeztünk meg Dél-Amerikából. Egy jól szervezett, jó hangulatú utazáson vettünk részt megtekintve az összes programot-fakultativokat is- szép élményekkel gazdagodtunk. A tíz fős kiscsoport jól kezelhető volt, az idegenvezető Homolya Orsolya pedig nagy körültekintéssel gondoskodott a programok végrehajtásárol.Az utasok felmerülő gondjait frappánsan megoldotta, mindenkivel kedves és figyelmes volt a budapesti leszállásig bezárólag. Szívesen utaznánk máskor is vele.
M.Erzsébet,2018.november
Argentína,Uruguay,Brazília körutazás
Kedves Iroda! Köszönetemet szeretném kifejezni az Argentína-Brazília úton bennünket kísérő Homolya Orsolya idegenvezetőjüknek,aki biztonsággal,kitűnő hely és-helyzetfelismerő képességével vitt végig ezen a csodálatos útvonalon.Óriási ismeretekkel rendelkezik a nem csak az általunk meglátogatott országok,hanem a kontinens földrajzában,történelmében,aktuális politikai életével kapcsolatban felmerült kérdésekben is.Magával ragadó egyéniségével szinesítette ,kitűnő humor érzékével tette hangulatosabbá az utazásunkat.Köszönjük szépen Neki a lélek melengető indián meséit .Munkájukhoz sok sikert kívánva,a további közös utazások reményében,üdvözlettel,
F.Melinda és L.Jánosné, 2018. április
Argentína, Uruguay, Brazília
Tisztelt 1000út!
Nagyon jól éreztük magunkat, szuper út volt. Vass Magdi nagyon jól vitte végig az utat. A kinti idegenvezetők is nagyon aranyosak voltak. Még sok ilyen út szervezését kívánjuk Vass Magdival együtt. Köszönjük szépen a szuper szervezést!!!