Fejléc menü
Vélemények az utazásról
Katalin, 2025. október
Dél-Amerika nagykörút
Tisztelt 1000 Út utazási iroda!
Már 2 hete, hogy visszaérkeztem a nagy dél-amerikai körutazásról, amely egy felejthetetlen 25 napos út volt számomra. Az idegenvezetők (a helyi is, és Vass Magdi, a magyar is) nagyon jól működtek, a szállások, az útvonal remek volt. A jó szervezés, de az utasok fegyelmezettsége is kellett ahhoz, hogy ezt a feszített programot rendben végig tudjuk csinálni. Szerencsére az útitársak is így álltak a programhoz. 25 nap alatt 7 országba bepillantani, 40 ezer km körüli távolságot megtenni, 12-szer repülőre ülni, a világ távoli, izgalmas zugaiba ellátogatni, fantasztikus élmény volt, köszönöm.
Az út során természetesen voltak helyszínek, amelyek közelebb álltak a szívemhez. A Machu Picchu mindenkinek fénypont volt, számomra még Patagónia hozott felejthetetlen pillanatokat, és Buenos Aires volt a kedvenc nagyvárosom. Ahogy látom, 2026 tavaszán már lesz egy olyan körutazás az 1000 Út szervezésében, amely a kedvenc helyeimet érinti. Ha most nem is, de a jövőben lehet, hogy erre is benevezek.
Addig is köszönettel üdvözlöm önöket, a kedves magyar kollégákat (Magdi elárulta, hogy az önök utazás előtti és alatti folyamatos asszisztenciája is kellett a zavartalan úthoz).
Carolin és Gyula, 2025. október
Dél-Amerika nagykörút
Tisztelt 1000 Út utazási iroda!
Köszönjük Önöknek ezt a csodát, amit megélhettünk a Dél Amerika nagykörút 25 napja alatt. Gondoltuk, hogy felejthetetlen élményekben lesz részünk, de erre, amit átéltünk és kaptunk, nem számítottunk.
Az időjárás, mondhatjuk kegyes volt hozzánk, habár, lehet, hogy ebben Edynek is volt egy kis szerepe, Ő ugyanis intézte a csoport kéréseit Pachamama-nál. Sokat emlegettük Őt az utunk során.
Az idegenvezetőnk, Magdi, mindent megtett azért, hogy mindenki maximálisan elégedett legyen. Az Ő talpraesettsége, jókedve, leleményessége és segítőkészsége mindenki számára érzékelhető volt.
A program szoros volt, mondhatni néha nagyon szoros, de ezért a kapott látnivalók sokasága maximálisan kárpótolt minket.
A kapott élmények sokszínűsége és változatossága felülmúlt minden várakozást.
A szállások megfelelőek voltak, elhelyezkedésben, színvonalban azt kaptuk, amire számítottunk. Meglepetés volt a számunkra, hogy több, nem várt étkezésben volt részünk, melynek nagyon örültünk.
A látnivalók, melyeknek részesei lehettünk, maradandó, és mély benyomást hagytak bennünk. Sok helyen csak ízelítőre volt lehetőség, de azoknak is nagyon örültünk.
Hogy melyik volt a számunkra a legnagyobb élmény, nehéz válaszolni rá, mert folyamatosan újabb és újabb csodákban volt részünk. Úgy gondolom, hogy maga az egész út, úgy összességében egy felülmúlhatatlan élményben részesített minket. Ha lenne rá lehetőség, holnap újra elindulnánk erre az útra. Nem éreztünk csalódást, sőt annál többet kaptunk, mint amire számítottunk az indulás előtt.
Köszönjük az iroda összes dolgozójának a lelkiismeretes, pontos és precíz munkáját, érezhető volt, hogy nem kényszerből csinálják, az út minden perce tervezett, tudatos munka képét bizonyította.
Úgy gondolom, egy életre szóló élményben volt részünk, köszönjük.
Hálával és szeretettel gondolunk Önökre!
Etelka, 2025. október
Dél-Amerika nagykörút
Tisztelt 1000 Út utazási iroda!
Fantasztikus utazáson vagyon túl.
Mindennel nagyon meg voltunk elégedve.
Fantasztikus programok, fantasztikus szervezés. Minden nagyon gördülékenyen ment, köszönhetően ezt az 1000 út utazási iroda, Vass Magdolna és a helyi, kitűnő idegenvezetők közös együttműködésének.
Külön köszönet Magdikának, az idegenvezetőnek, a felkészültségének, a fantasztikus lexikális tudásának, és annak, hogy mindig és mindenhol maximálisan a lehetőségeknek megfelelően eleget tett a csoport tagjainak kérésének, kívánságainak.
Fantasztikus felkészültségének köszönhetően rengeteg információt próbált átadni nekünk ezeknek az országoknak a nevezetességeiről, történelméről, politikai helyzetéről, stb.
Lelkesen terelgetett minket, mint egy tyúkanyó a szebbnél szebb tájak között, sok információval fűszerezve. Fantasztikus volt!!!
Hálás köszönet az 1000 út dolgozóinak munkájáért, hogy ilyen gördülékeny, problémamentes volt ez a 25 nap és hálás köszönet Vass Magdikának a kitűnő idegenvezetői munkájáért és az aktuálisan felmerülő problémák sikeres, hatékony megoldásáért. Szuper volt!!!♥️
Sarolta és Gábor, 2022. október
Dél-Amerika nagykörút
Kedves Bettina!
Köszönjük érdeklődését, lassan kezdünk “magunkhoz térni” a gyönyörű és tartalmas Dél Amerikai út után.
Számos élménybeszámolót tartottunk a gyerekeinknek, családunknak, barátainknak. Mindenkinek a legnagyobb dicséret hangján meséltünk és kiemeltük az út legnagyobb érdemeit és a nagyon kevés negatívumát. Hogy mik is ezek?
Vass Magdi személyében egy ízig-vérig rátermett idegenvezetőt ismertünk meg, aki az út minden pillanatában olyan szinten figyelt mindenkire és segített a csoportnak, amit még nem tapasztaltunk soha senkinél, el nem tudjuk képzelni honnan veszi hozzá az erőt és energiát. Minden esemény problémamentesen és zökkenőmentesen ment, nekünk csak élvezni kellett a látnivalókat. A helyi idegenvezetőkkel is kivétel nélkül nagyon jó kapcsolata van Magdinak és saját tudásával kiegészítve teljes képet kaptunk minden látnivalóról.
A szállások szintén rendben voltak, kivéve talán Bolíviában a Hotel Lago Azul-t, itt nem volt internet lehetőség, valamint az ágynemű már nem a mai kornak megfelelő volt ( nehéz lópokróc szerű takarók…), bár a tisztasággal nem volt gond.
Sajnáltuk, hogy La Paz-ban a csodás 5*-os hotelben csak néhány órát tudtunk tölteni, ezt lehet át kellene szervezni az irodának, hogy La Paz-ra és környékére több idő jutna.
Amiben az útitársaink mindannyian egyetértettek: Uruguayba csak úgy lenne érdemes menni, ha Montevideóba menne a csoport-vagy teljesen el kellene hagyni pl. Buenos Aires vagy Rio de Janeiro javára egy plusz nappal, vagy esetleg Peruból “ellopni” egy napot rá.
Amin még lehetne gondolkozni: nagyon megviselik az utazókat a korai repülőutak. Tudjuk, hogy így lehet a legoptimálisabban felépíteni a programot, de egy hosszú nap, 2-3 óra alvás, majd hajnali repülés után hiába áll az ember előtt egy új nap, azt nem tudja úgy élvezni, mint kipihent állapotban. De tudtuk és vállaltuk a programban leírtakat és nem is volt gond. Csak azért jegyeztük meg, ha fognak finomítani a programon, akkor érdemes gondolni ilyesmire is.
Összefoglalva: egy igazi értékes merítés volt Dél-Amerikából, ami szépségével, érdekességével, fáradtságával együtt is megelégedéssel tölt el minket és köszönjük Önöknek, hogy munkájukkal lehetővé tették, hogy mindezt lássuk és átélhessük.
Mindenkinek ajánlottuk Önöket, megbízhatóságunkat, segítőkészségüket. Reméljük következő útjainkkor is számíthatunk az irodára.
Utasvélemény, 2019.március
Dél-Amerika nagykörút
Kedves Gabriella!
Tegnap érkeztünk haza a Dél-Amerika nagykörútról, amely nagyon jól sikerült és csaknem 40000 (!) km-t utaztunk. Kitűnő idegenvezetőt kaptunk (Vass Lászlóné ), aki nagyszerűen vezette a csapatot és intézte az ügyeket.Összességében nagyon pozitív élményünk volt.
Hegedüsné Bali Johanna és Hegedüs László, 2024. október
Dél-Amerika nagykörút
Tisztelt 1000 út!
Köszönjük az élményt! Fantasztikus utazáson vettünk részt, életre szóló élményekkel gazdagodtunk. Még mindig a hatása alatt vagyunk. Minden rendben volt, a szállások is, az idegenvezetőre is maximálisan számíthattunk. A programok nagyon jól össze voltak rakva. Mi mindennel meg voltunk elégedve teljesen. Az út zseniális volt. Köszönjük mindenkinek a szervezést, bonyolítást és mindent.
Engler Magdolna, 2023. október
Dél-Amerika nagykörút
Kedves Bettina!
Köszönettel vettem véleménykérésüket a Dél – Amerika-i úttal kapcsolatban.
Az utazás programjával teljes mértékben elégedett voltam, az előre meghirdetett programok
megvalósultak, a szállodai elhelyezések a kiadott tájékoztatásnak megfeleltek. A helyi
utazások is remekül kerültek lebonyolításra, felesleges várakozás, üresjárat nem volt.
Vass Lászlóné, Magdi idegenvezető felkészültsége, tárgyi tudása lenyűgöző volt. A hosszú
út alatt sem volt fáradt, figyelme nem lankadt, az utolsó napra is tartogatott meglepetést.
Az utasok kisebb nagyobb problémáinak megoldásán odaadóan fáradozott.
Nagyszerűen egybetartotta csoportunkat, remekül szervezte a programokat, a jó időbeosztásnak köszönhetően a látnivalókat maximálisan élvezhettük.
Az utazás nagyszerű volt, remekül sikerült, sok szép
élménnyel gazdagodva tértem haza.
A szolgáltatásukat a jövőben is választani fogom, ismerőseimnek ajánlom.
Bettina munkáját megköszönöm.
András és Éva, 2023. október
Dél-Amerika nagykörút
Kedves Bettina!
Életünk egyik legcsodásabb útja volt. Fantasztikus szép tájakon jártunk, szuper szállásokon aludtunk, félelmetesen jókat ettünk és az idegenvezetés frenetikus volt!!
Szóval mindent egybevetve Önökkel máskor is!
Utasvélemény,2019.március
Dél-Amerika nagykörút
Tisztelt 1000Út !
A nagy dél-amerikai körútról még teljesen nem hazaérkezve, de kihasználva az amszterdami várakozást, szeretném megosztani Önökkel tapasztalatunkat, véleményünket az útról. A legfontosabb: számunkra az út óriási élmény volt, várakozásunkat is felülmúlta. Ha valaki egy alkalommal jut el Dél-Amerikába és kellő elszántsággal, erőnléttel rendelkezik, ennél többet aligha láthat. A legnagyobb elismerés illeti kísérőnket, Magdit, aki fáradhatatlanul irányította a csoportot, segítette a nehezebben boldogulókat, rengeteg információt adott át, volt ereje mesélni, tolmácsolni akkor is, amikor a társaság a fáradtságtól és a magaslattól alig állt a lábán. Az esetleges problémákat, a helyi partner kisebb hibáit profi módon oldotta meg, azokat mi alig érzékeltük. Azt gondolom, lesz aki a tempót találta feszítettnek, más a buszos szállítást, egyes szállodák minőségét kritizálja, és voltak útitársak, akik talán gasztronómiai körútra számítottak. Minderről az a véleményünk, hogy aki elolvasta a programot és kicsit felkészült az útra, azt nem érte meglepetés, azt kapta, amit az iroda ígért. Három hét alatt ennyi látnivaló megköveteli a feszített tempót, a helyi buszokban mindig maradt üres hely is, a szállodákba aludni mentünk, arra tökéletesen megfeleltek. Az étkezésekről meg éppen az a véleményünk, hogy sajnáljuk az 1-2 órás déli ebédszüneteket, ilyen úton inkább a látnivalókkal foglalkoznánk. Nyilván nem egyforma az utastársak igénye, de a kulináris élvezetek keresésére esténként mindenkinek volt lehetősége, napközben egyszerűbben is meg lehet oldani az étkezést. A fentiekből következik is javaslatom, miszerint a programban talán jobban hangsúlyozni kellene, hogy nem luxusutazásról, hanem kimondottan turistaútról van szó. Talán jobb lenne még kisebb csoportot szervezni (mi is azt preferáljuk), a kísérőtől is sok energiát kíván ilyen tempó mellett a nagy létszámú csoport egyben tartása. Magunk részéről örülünk, hogy ezt az utat választottuk, az pedig külön szerencse, hogy az időjárás is végig kedvező volt, személy szerint pedig különösebb gond nélkül erővel is bírtuk az utat.
Utasvélemény, 2019.március
Dél-Amerika nagykörút
Tisztelt 1000Út!
Köszönöm érdeklődését, az úttal nagyon meg vagyok elégedve,nagyon szép volt, hosszú, de mégis hamar eltelt. Nagyon aranyos volt az idegenvezetönk, Vass Magdolna, nagyon nagy tudással és hozzáértésel vitt minkek végig az egész programon. Már tervezgetem a következö utazást!
Utasvélemény, 2018. október
Dél-Amerika nagykörút
Tisztelt 1000 Út!
Nagyon nagy élmény volt a dél-amerikai utazás. Csodás tájakat és városokat láttunk.
Szerencsések voltunk az időjárással és az idegenvezetéssel is, felkészült és lelkiismeretes vezetőt kaptunk.
A helyi idegenvezetők is sok érdekességet osztottak meg velünk.
Szervezési szempontból is minden rendben volt. Ami fontos volt még számomra, a csoport is jó természetű emberekből állt, és a szobatársammal is rendben volt minden. Kicsit hosszú volt az út,
rengeteg utazással és átszállással, de az élmémyek kárpótoltak minden nehézségért.
Tamás. 2017. október
Dél-Amerika nagykörút
Kedves Angéla!
Az úton nagyon jól éreztem magam.
Szerintem egy vagány program volt. Az idegenvezetés minden várakozásomat felülmúlta, nagyon sokat hozzátett az út sikeréhez.
Én biztos, hogy mindenkinek javasolom az utat, aki szeretné megismerni a világot.
Utazási magazin
Endrei Judit - A titokzatos Peru 1. rész
Talán ez a legvonzóbb Peruban, a titokzatosság!
Elolvasom Kedves leendő Peru utazó!
Ha eszébe jutott egy olyan utazás, ami több, mint egy szokványos turistaút, ami nem csak élvezetet nyújt, de gazdagít és megtanít megérteni a világot, akkor az Ön számára Peru a megfelelő választás.
Elolvasom Endrei Judit - A titokzatos Peru 2. rész
A perui utazás egyik legnagyobb vonzereje a Nazca-vonalak, ezek a csodálatos, titokzatos geometrikus rajzolatok egy kietlen fennsíkon.
Elolvasom Képgaléria
-
Dél-Amerika, tukán -
Dél-Amerika, Iguazú-vízesés -
Dél-Amerika, Patagónia -
Dél-Amerika, Peru, Huacachina -
Dél-Amerika, Patagónia -
Dél-Amerika, természet -
Dél-Amerika, csónakázós csoport -
Dél-Amerika, 1000 út csoportkép -
Dél-Amerika 1000 út csoportkép Peruban -
Dél-Amerika, Iguazú-vízesés -
Dél-Amerika, Iguazú-vízesés -
Dél-Amerika, vízesésnél fotó -
Dél-Amerika, Tukán -
Dél-Amerika, Rio de Janeiro -
Dél-Amerika, Buenos Aires központja -
Dél-Amerika, Jeep a hegy előtt -
Dél-Amerika, Rio de Janeiro, A Holnap Múzeuma -
Dél-Amerika, A Holnap Múzeuma -
Dél-Amerika, Cukorsüveg-hegy -
Dél-Amerika, Iguazú-vízesés -
Dél-Amerika, Machu Picchu -
Dél-Amerika, Peru, Nazca-vonalak -
Dél-Amerika, tengerpart -
Dél-Amerika, Titicaca-tó

.jpg)


