Fejléc menü

Kiemelt utazási ajánlatok

Utazás:
repülővel, menetrend szerinti járattal
Elhelyezés:
helyi 3-4*-os hotelek és lodge-ok, kétágyas szobákban
Ellátás:
reggeli, novemberben 10, márciusban 9 alkalommal főétkezés (italok nélkül)

Miért ez az út?

1. Costa Rica a világ egyik legboldogabb országa, a természet gyönyörű és megnyugtató erejű, a nap szinte állandóan süt, hurrikánok nincsenek – ezért nem csoda, hogy az itt élő emberek vidámak és végtelenül segítőkészek.

2. Costa Rica magyarul azt jelenti, hogy gazdag tengerpart, hiszen keleten a Karib-tenger mossa, míg nyugaton a Csendes-óceán. Persze, ezt eddig is tudtuk, hogy ebben a közép-amerikai országban elképesztők a tengerpartok, élénkzöld pálmafák bólogatnak a hihetetlenül kék víz felett, de egy kicsit eltávolodva a parttól szintén csodálatos nemzeti parkokat és fantasztikus állatvilágot (például lajhárokat, krokodilokat, madarakat, majmokat) figyelhetünk meg közvetlen közelről.

3. A csokoládé avagy kávé szerelmesei jól tudják, hogy a kedvenc édességük/kávéjuk alapanyaga a jó minőségű kakaó/kávébab. Programtól függően lehetőségünk lesz megkóstolni, illetve részt venni a készítés folyamatában . 

 

Kis létszámú csoport

Kis létszámú csoport, max. 20 fő

Magyar idegenvezetéssel

Magyar idegenvezetéssel

Utolsó lehetőség

Tamarindo-ban az üdülés idején (3 éj) - tengerre néző szoba (2024-es program)

Több országot érintő program

Az aktuális beutazási feltételekről ITT tájékozódhat.

Program nyomtatása

Részletes program

2023. októberi és 2024. márciusi programok eltérnek egymástól 

2023. évi program
1. nap Budapest - San Jose

Hajnalban indulás Budapestről, majd egy átszállást követően délutáni érkezés Costa Rica fővárosába San Jose-ba. Szálláshelyünk elfogalalása. 

Szállás: Hotel Balmoral 3* vagy hasonló Standard room(1 éj)

2. nap San Jose – Tortuguero (ebéd és vacsora)

Korán búcsút veszünk szállásunktól és megkezdjük utazásunkat Tortuguero felé. Utunk során Costa Rica egyik legnagyobb védett területű Nemzeti Parkján, a Braulio Carrillo-n haladunk át. A tájat erdős magas hegyek borítják, illetve számos kanyon, amelyeken a vízenergia–termelésben nagy jelentőségű folyók és patakok áramlanak keresztül. Emellett sokfelé banán és ananász földekkel találjuk szembe magunkat. Útközben megállunk és elfogyasztjuk reggelinket, igazi közép-amerikai ízvilággal. Folytatásként, mikor elérjük a Cano Blanco mólót csónakba szállunk és a „Kis Amazonason” haladunk tovább. A számos madárfajon kívül, amelyek felettünk repkednek, a felénk magasodó lombok között majmokat vehetnek észre a szemfülesek. Délután megérkezünk Tortuguero faluba és az ebédet követően megismerkedünk annak történetével. Meglátogatjuk a Teknősmúzeumot, amely nagyon fontos a kitartó fajvédelem szempontjából. Megismerjük a különböző tengeri teknősfajokat, különösen azokat, amelyek ezen a csodálatos helyen fészkelnek és tojásokat raknak.

Vacsora a szálláson.

Szállás: Aninga Hotel & Spa – Lodge 3* vagy hasonló Standard room(2 éj)
Kétágyas szoba esetén a szobában 1 db franciaágy és 1 db egyszemélyes ágy van. 

3. nap Tortuguero (ebéd és vacsora)

Reggeli után gyalogtúra a helyi ösvényeken, melyet követően egy rövid szabadidő áll rendelkezésünkre ebéd előtt. Délután látogatást teszünk a Tortuguero Nemzeti Parkba, ahol nyitott csónakokkal tavak, folyók, illetve mesterséges és természetes csatornák felfedezésére indulunk.

A helyszín tökéletes a helyi vadvilág felfedezésére, többek között majmok, különböző madárfajok, amerikai krokodilok, kajmánok mellett a csatornák menedéket nyújtanak olyan veszélyeztetett állatoknak is, mint a keleti indiai lamantin, sok rákféle és körülbelül 30 édesvízi halfaj, köztük az élő kövületként számon tartott Gaspar.

Vacsora a szálláson.

4. nap Sarapiqui – Arenal (ebéd helyi étteremben)

Reggel hajóval indulunk tovább, majd buszra szállunk és egy igazi csokoládé túrába csöppenünk.

A túra során Tirimbina esőerdőjén keresztül, a régió leghosszabb függőhídján áthaladva egy hagyományos kakaóültetvényre indulunk, ahol lehetőség lesz megkóstolni a kakaóbabot a csokoládékészítés folyamatának különböző szakaszaiban.

Az eredetileg Közép-Amerikából származó növénynek rendkívüli története van; a maja és azték, valamint más közép-amerikai kultúrák egyik legfontosabb terméke volt. A helyszínen különféle csokoládéfajtákat kóstolhatnak meg a látogatók, melyek hagyományos módon, a helyszínen készülnek.

Ebéd egy helyi étteremben.

Ebéd után elindulunk következő szálláshelyünkre.

Szállás: Hotel Arenal Vulcano Lodge & Thermal Experience 3* vagy hasonló Superior room (2 éj)

5. nap Arenal – La Fortuna ( ebéd és vacsora)

Reggelit követően a Sky Tram gondolákra szállunk, amelyről lenyűgöző kilátást kapunk az esőerdőre, az Arenal vulkánra és a tóra. Mindeközben rövid fotóstopokat tartunk, hogy csodálatos fényképeket készíthessünk.

Kirándulunk az Arenal környék esőerdeiben ahol utunk Indiana Jones filmekbe illő függőhídon vezet. Ez a körülbelül 3,6 km-es séta nem megerőltető vagy sáros, mivel az ösvények jól karbantartottak. Útközben három, egyenként 30 méteres vízesést figyelhetünk meg; gyönyörű helyek, ahol megpihenhetünk, megcsodálhatjuk a tájat, dzsungelt és az Arenal-tavat. Fotószünet egy kis pihenővel.

Pihenő után elindulunk az Arenal Vulkán Nemzeti Parkba, amely Costa Rica északnyugati részén található, a Cordillera de Tilaran-hegység lábánál és a San Carlos-síkság között. Itt számos túraösvény teszi lehetővég, hogy megfigyeljük a park növény- állatvilága nagy részét, valamint a lávamaradékokat.

Arenal termálvizes forrása sem maradhat el, az Eco Termals Fortuna. A termálvíz kémia összetételének köszönhetően ideális a stressz valamint különböző bőrgyógyászati problémák kezelésére. A környezet lélegzetellálító, így vacsoránkat egy igazán autentikus Costra Rica-i környezetben tölthetjük el.

6. nap Arenal – Monteverde

Reggeli után festői úton elindulunk La Fortunából Monteverde felé, autóbusszal. Autóbuszunkkal miután elértük az Arenal tavat, hajóra szállunk, majd elindulunk a túlsó part felé, Chiquito folyóhoz. Az Arenal - tó, Costa Rica legnagyobb tava. Mesterséges eredetű, 1974-ben építették, hogy vízenergiát szerezzenek az ország számára. Ez egy olyan hely, ahol számos lakó és költöző madár megtalálható, időnként emlősök, például majmokat és lajhárokat lehet megfigyelni a környéken, valamint tiszta időben remek kilátás nyílik az Arenal vulkánra.

Monteverdébe érkezést követően elfoglaljuk szállásunkat. 

Szállás: Hotel Fonda Vela 3* vagy hasonló standard room(2 éj)

7. nap Monteverde

Megnézzük a Monteverde Cloud Forest Reserve Közép-Amerika egyik leghíresebb természetvédelmi területét. Ez egy trópusi esőerdő, de magassága miatt inkább Felhőerdőnek hívják. A felhőerdőt egész évben közel 100%-os páratartalom jellemez. Minden évben közel négy méter eső esik – több mint tizenkét láb! Ritka és szokatlan vadon élő állatok, például jaguárok és pumák, valamint több mint 450 madárfaj otthona, köztük a világ legnagyobb kvézál madarak populációja és itt lelhető fel.

Hogyha már erre járunk, a lajhár rezervátum sem maradhat el, ahol több mint 20 éve dolgoznak a lajhárok megmentésén, visszatelepítésén és megfigyelésén a természetes élőhelyükön.

8. nap Monteverde – Bahía Herradura (ebéd)

Reggeli után délebbre indulunk, a Csendes-óceán partja felé és útközben a Tarcoles folyó mentén hatalmas amerikai krokodilokat láthatunk, amelyek közel 5 méter hosszúak. Csónakjainkkal, vezetőink segítségével biztonságos távolságból figyelhetjük meg őket természetes élőhelyeiken. Földünk egyik legnagyobb krokodil populációja él itt. Mangrove fák közt folytatjuk csónakon utunkat, a felettünk repkedő több mint 250 madárfaj társaságában.

Szállás: Hotel Punta Leona 4* SelvaMar room (2 éj)

9. nap Bahía Herradura

Reggeli után szabadidő az óceánparton.

10. nap Manuel Antonio - San Jose (ebéd helyi étteremben)

Korán reggel sétára indulunk a Manuel Antonio Nemzeti Parkba. Annak ellenére, hogy a Manuel Antonio Nemzeti Park Costa Rica legkisebb parkja, itt található a legváltozatosabb és a legszebb táj. Flóráját és faunáját tekintve is igen gazdag, mind a buja trópusi erdeivel és homokos csodaszép leghíresebb strandjával, amely a Playa Espadilla. Az erdő ösvényein megfigyelhetünk csuklyásmajmokat, bőgőmajmokat, lajhárokat, mosómedvéket, leguánokat és az itt honos mókusmajmot. A nagyon szemfülesek denevéreket is lencsevégre kaphatnak. A program végeztével visszautazunk a fővárosba San Jose-ba. 

Szállás: Hotel Balmoral 3* vagy hasonló Standard room(1 éj)

11 -12. nap San Jose - Budapest (ebéd helyi étteremben)

Reggeli után városnézésére indulunk Costa Rica fővárosába San Jose-ba. A program során megnézzük a Katedrálist, a Nemzeti Színházat és az Arany Múzeumot. Ebédünk elfogyasztását követően transzfer a repülőtérre. Hazautazás menetrendszerinti járattal, egy átszállásal. Megérkezés Budapestra a 12. napon. 

A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!


2024. évi program
1. nap Budapest - San Jose

Hajnalban indulás Budapestről, majd egy átszállást követően délutáni érkezés Costa Rica fővárosába San Jose-ba. Szálláshelyünk elfogalalása. 

Szállás: Hotel Balmoral 3* vagy hasonló Standard room (1 éj)

2. nap San Jose – Turrialba (reggeli és vacsora)

Reggeli után buszra szállunk és megkezdjük panorámás városnézésünket Costa Rica fővárosába, San Jose-ban. Kívülről többek, között megcsodálhatjuk a Katedrálist, Nemzeti Színházat és Múzeumot.

Utunk végén érkezés Guayabo-ba, mely Costa Rica legnagyobb és legfontosabb régészeti lelőhelye. A területen felfedezhetjük az ősi városok maradványait, mely a pre-kolumbiai embereknek adtak otthont, egészen 1400-ig, amikor eltűntek. Ennek okát azóta sem sikerült pontosan megfejteni, hiszen a spanyol hódítok csak ezt követően jelentek meg. A park bemutatja az egyik legrégebbi őslakos civilizáció építészeti és várostervezési fejlődését, illetve annak bizonyítékául olyan régészeti felfedezések találhatók itt, mint például kősírok, vízvezetékek, nagyobb utak, szobrok vagy monolitok.

Vacsora a szálláson.

Szállás: Hotel Villa Florencia 3* vagy hasonló Standard room (2 éj)

3. nap Turrialba (reggeli és vacsora)

Reggeli a szálláson, majd választott programokon vehetünk részt.

Fakultatív program  – Hacienda túra

A túra első állomásaként megtekintjük az 1750-ben épült gyönyörű deszkaházat, mely képet ad arról, hogyan élt egy Costa Rica-i család azokban az időkben. Sétánk során megtekintünk egy régi kápolnát, ami "sétáló templom" néven ismert, mivel ökrös szekérrel mozgatták a közösségek között. Ezt követően részletes útmutatót kapunk a kávébabok összegyűjtéséről, feldolgozásáról és természetesen a végén a kostoló sem maradhat el. Végül részt veszünk a túra leglátványosabb tevékenységén, a trapiche show-n. Ez egy malom, amelyet ökrök mozgatnak, melyen keresztül megcsodálhatjuk a cukornád feldolgozásának folyamatát, valamint annak fantasztikus ízeit nyers és feldolgozott formában is. A túra autentikus ebéddel zárul.
Időtartam: kb 3,5 óra.

Fakultatív program - Botanikus kert

A Botanikus Kert az aktív Turrialba vulkán árnyékában, ámulatba ejtő környezetben található. Számos trópusi növényfajnak – összesen 4000 növénynek - ad otthont, melyek Costa Rica-ban vagy más trópusi országban őshonosak. Mivel a kert hatalmas 45 hektáron terül el, így több túrából van lehetőségünk választani.

Ez a kirándulás nagyszerű választás azoknak, akik madárcsicsergés mellett ki szeretnének kapcsolni a természetben, valamint meg szeretnék csodálni a számos különféle növényfajt, a bambusztól a heliconiákig (rákollóvirág).

Vacsora a szálláson.

4. nap Turrialba – Tortuguero (reggeli, ebéd és vacsora)

A reggeli elfogyasztását követően, búcsút veszünk szállásunktól és megkezdjük utazásunkat Tortuguero felé. Utunk során Costa Rica egyik legnagyobb védett területű Nemzeti Parkján, a Braulio Carrillo-n haladunk át. A tájat erdős magas hegyek borítják, illetve számos kanyon, amelyeken a vízenergia–termelésben nagy jelentőségű folyók és patakok áramlanak keresztül. Emellett sokfelé banán és ananász földekkel találjuk szembe magunkat. A számos madárfajon kívül, amelyek felettünk repkednek, a felénk magasodó lombok között majmokat vehetnek észre a szemfülesek. Délután megérkezünk Tortuguero faluba és az ebédet követően megismerkedünk annak történetével. Meglátogatjuk a Teknősmúzeumot, amely nagyon fontos a kitartó fajvédelem szempontjából. Megismerjük a különböző tengeri teknősfajokat, különösen azokat, amelyek ezen a csodálatos helyen fészkelnek és tojásokat raknak.

Szállás: Evergreen Lodge vagy hasonló Standard room (2 éj)

5. nap Tortuguero (reggeli, ebéd és vacsora)

Reggeli után gyalogtúra a helyi ösvényeken, melyet követően egy rövid szabadidő áll rendelkezésünkre ebéd előtt. Délután látogatást teszünk a Tortuguero Nemzeti Parkba, ahol nyitott csónakokkal tavak, folyók, illetve mesterséges és természetes csatornák felfedezésére indulunk.

A helyszín tökéletes a helyi vadvilág felfedezésére, többek között majmok, különböző madárfajok, amerikai krokodilok, kajmánok mellett a csatornák menedéket nyújtanak olyan veszélyeztetett állatoknak is, mint a keleti indiai lamantin, sok rákféle és körülbelül 30 édesvízi halfaj, köztük az élő kövületként számontartott Gaspar.

6. nap Tortuguero – Arenal (reggeli, ebéd és vacsora)

Reggelit követően hajótranszferrel visszamegyünk Cano Blanco-ba, ahol indulásra készen vár a privát sofőrünk, hogy megkezdjük utunkat Arenal felé, mely körülbelül 4,5 órát fog igénybe venni.

Szállás: Hotel Arenal Manoa 3* vagy hasonló standard room (2 éj)

7. nap Arenal (reggeli és vacsora)

Reggelit követően elindulunk élménydús napunkra, melynek első állomása függőhídon való átkelés, majd a Sky Tram felvonó (gondolák), amelyről fantasztikus kilátást kapunk az esőerdőre, miközben megismerjük az erdő növényvilágát és a lombkoronákon élő állatvilágot. Rövid pihenő után elindulunk gyalogtúránkra, mely az Arenal vulkán 1968-as kitöréséről kapta az elnevezését. Utunk alatt a legmagasabb pontról csodálhatjuk meg a lélegzetelállító vulkánt és annak környezetét, beleértve az esőerdőt és a környező tavat. Tovább haladva elmerülünk a környezet egyediségben és a lávafolyam maradványaiban. A program végeztével a bátrabbak az úgynevezett Sky Trek-et kipróbálhatják, amely egy több szakaszból álló kötélpálya, melyen lecsúszva visszaereszkedünk a fő épülethez, miközben megcsodáljuk fentről az itteni növény- és állatvilágot. 

Vacsora a szálláson. 

8. nap Arenal – Tamarindo (reggeli)

Reggelit követően elindulunk az Arenal térségben található lajhár túránkra. Utunk során megcsodáljuk a két és három ujjú lajhárokat, megismerjük azok életmódját és szokásait. A kirándulás csodás területeken át vezet, melyeken a fauna több szereplőivel is találkozhatunk, mint például a nyílméregbékával, leguánokkal és majmokkal.
Időtartam: kb. 2 óra.

A túra után buszra szállunk és elindulunk Tamarindo felé, mely kb. 4 órát fog igénybe venni.
Az üdülőhely kiváló lehetőségekkel rendelkezik a kikapcsolódásra. Pihenhetünk a gyönyörű homokos tengerpartján, kirándulhatunk a dzsungelben, búvárkodhatunk vagy akár lovagláson vehetünk részt. 

Szállás: Hotel Tamarindo Diria Beach Resort 4* vagy hasonló -tengerre néző szoba (3 éj)

9. nap Tamarindo (reggeli)

Reggeli után részt vehetünk egy katamarán kirándulás (fakultatív). Utunk során eldugott homokos partokat fedezünk fel, illetve sznorkelezésünk során a tengeri élővilág nyomába eredünk. A hajó fedélzetéről szerencsés esetben lehetőségünk lesz megpillantani delfineket, bálnákat vagy akár teknősöket is. A part menti haladás egy egészen különleges képet fog adni Costa Rica-ról, miközben a frissítőnket iszogatjuk. Mindezeken túl lehetőségünk lesz kajakozni és horgászni is, hogyha kedvünk tartja. A naplementében történő hazaút tökéletes zárása a túrának.
Időtartam: kb. 4 óra

10. nap Tamarindo (reggeli)

Reggelit követően szabadidős tevékenység a tengerparton.

Fakultatív program lehetőségek: 

Krokodil les csónakkal mangrove erdőben 

A Tamarindo torkolat felé vesszük az irányt, ahol többek között hatalmas amerikai krokodilokat láthatunk, illetve leguánokat, teknősöket és megannyi madárfajt. Csónakjainkkal, vezetőink segítségével biztonságos távolságból figyelhetjük meg őket természetes élőhelyeiken a mangrove fák között. Túránk során a nemzeti park százazföldjére is rátesszük a lábunkat, ahol majmokat és mosómedvéket figyelhetünk meg.

Canyoning túra 

A canyoning egyre népszerű tevékenység az extrém kalandot keresők körében. Ezt megtapasztalhatjuk egy privát erdőben Turrialba város közelében. Természetesen a túra elején részletesen elmagyarázzák a felszerelések használatát, mivel első a biztonság. Utunk során négy vízesésen ereszkedünk le, kötélpályán csúszunk le és függőhídon kelünk át. A túra végén elfogyasztjuk ebédünket.
Időtartam: kb. 4 óra

Lovastúra

Az apró és csendes falu Atirro mellett találkozunk a barátságos lovakkal, akikkel a szabályok ismertetését követően elindulunk a túránkra. A kis dombok között haladva keresztezünk cukornád- és kávéültetvényeket, illetve többek között láthatunk lajhárokat, leguánokat, illetve többféle madárfajt. A túra során a legjobb szögből csodálhatjuk meg Turrialba települést. (Lovas tapasztalat nem szükséges.)

Rafting túra 

Vegyünk részt ezen a lenyűgöző látványú rafting túrán. Élvezzük a folyó sodrását, összetéveszthetetlen moraját és engedjük ki a hangunkat a zúgókon való áthaladáskor. Mindenekelőtt megismerjük a szabályokat és parancsokat, melyek nélkülözhetetlenek a biztonság szempontjából. A túra felénél megállunk és felmászunk egy dombra, ahol lenyűgöző kilátást kapunk van a folyó környezetére. Itt az ízletes ebédünket is elfogyasztjuk, majd folytatjuk utunkat, mely a Siquirres település melletti hídnál ér véget.

Kajak és sznorkerling túra 

A túra remek kikapcsolódást nyújt a víz szerelmeseinek. Kellemes evezés egyéni vagy páros kajakokban, illetve megnyugtató sznorkerezés a Csendes óceán partján. Felfedezhetjük a korallzátonyokat, exotikus halakat és süttethetjük magunkat a fehér homokos Capitan sziget partján.

11 -12. nap Tamarindo (reggeli) - San Jose - Budapest

Reggeli után indulunk Juan Santamaria nemzetközi repülőtérre, San Jose-ba. Hazautazás menetrendszerinti járattal, egy átszállásal. Megérkezés Budapestra a 12. napon. 

A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!

 

 

 

 

 

 

 

Fakultatív programok:

2024-es fakultatív programok

Hacienda túra

Botanikus kert

Katamarán kirdándulás

Árak később.

Helyszínen fizetendő:

Krokodil les csónakkal mangrove erdőben kb. $130 / fő

Canyoning túra kb. $126 / fő

Lovastúra kb. $110 / fő

Rafting túra kb. $120 / fő

Kajak és sznorkerling túra kb. $160 / fő

Fontos információk:

Tervezett menetrend (változhat)

other_200_37184_1000ut-klm-logo.jpg other_197_37184_1000ut-air-france-logo.jpg

Október 30. Budapest - Amszterdam                     06:30 08:45  KL 1972 / Kb. 2ó 15p
Október 30. Amszterdam - San Jose                     12:40 17:25   KL 0717 / Kb. 11ó 45p

November 9. San Jose - Párizs                               19:55 13:10 (másnap) AF 431 / Kb. 11 óra
November 10. Párizs - Budapest                            14:20 16:30 AF 1294 / Kb. 2ó 10p

__________________

Március 5. Budapest - Párizs                                   06:00 08:25  AF 1695/ Kb. 2ó 25p
Március 5. Párizs - San Jose                                   13:10 17:40  AF 430 / Kb. 10ó 45p

Március 15. San Jose - Amszterdam                       19:10 14:15 (másnap) KL 719 / Kb. 12 óra
Március 16. Amszterdam - Budapest                       21:05 23:05 KL 1981 / Kb. 2 óra

Az indulási/érkezési időpontok helyi időben értendők.   

Igény esetén business osztályú repülőjegyek is foglalhatók.

FONTOS! 
A légitársaság végzi a csoport ültetését a járatokra. Minden esetben kérjük, hogy az ülőhelyre vonatkozó egyéni kéréseiket (ablak, folyosó, stb.) legyenek szívesek a check-in pultnál jelezni.


Utazás AIRFRANCE vagy KLM járattal

A nemzetközi járatokon maximum 23 kg lehet a poggyász súlya,  háromdimenziós mérete maximum 158 cm (szélesség + magasság + mélység). A fedélzetre 1 db 55x35x25 cm kézipoggyász és egy kis női vagy laptop táska (40x30x15 cm) vihető fel, melyek súlya összesen maximum 12 kg lehet.

Forrás/ további információ: AIRFRANCE vagy KLM

 

 


Utazás hagyományos légitársasággal (általános információk)

Amennyiben rendelkezik az adott légitársaság(ok)ra érvényes törzskártyával, kérjük feltétlen jelezze felénk a foglalás során. A kártyaszámot a foglalásban rögzítjük és így nem vesznek el a mérföldek.

Kényelmi  szempontú ülőhelyválasztás esetén (ülőhelyek nagyobb lábtérrel / vészkijárat közelében) a  légitársaság előzetesen megszabhat feltételeket (mint például az angol nyelv ismerete, fizikai alkalmasság az ajtó kinyitására). vészkijárat közeli üléseket családosok részére (gyermekkel, babával utazók) nem tudunk biztosítani felár ellenében sem.
Ingyenes ültetés esetében a légitársaságok “standard” típusú ülőhelyeket biztosítanak.
Esetlegesen előforduló géptípus csere esetén nem garantálják az azonos jelzéssel/számmal ellátott ülőhelyet.
Egyes járatokon az ültetés csak felár ellenében kérhető (ilyen igényüket kérjük jelezzék előre)!

Olyan úticélok esetében, ahol az adott országban belföldi járaton is utazunk, az igénybevenni kívánt járatok/légitársaságok szabályzata egymástól eltérő lehet. (pl. poggyász méret/súlyhatár). Részeteket az aktuális utastájékoztató tartalmazni fogja.

Nehezen mozgó/mozgáskorlátozott utasaink részére a hagyományos légitársaságok tolószéket tudnak biztosítani, mellyel az utas repülőtéri közlekedését/átszállását segítik a jegykezeléstől a kapuig. Kérjük ilyen igényét szíveskedjen előre jelezni.

A fedélzeti ellátásban a légitársaságok között eltérés lehet. A standard ételkínálat mellett az alapvető érzékenységeknek illetve elterjedt étkezési szokásoknak megfelelő ételek közül tudunk választani. Különleges ételrendelés esetén (vegán, laktóz-,gluténérzékeny, diabetkus stb.) a menük nem keverhetők. Előfordulhat, hogy néhány úticél esetében különböző okokból korlátozott (pl vallási okok) ételkínálattal találkozhatunk. Egyes - jellemzően rövidtávú járatok - előfordulhat, hogy fedélzeti ellátás nincsen, vagy fizetős szolgáltatás.

Biztonsági okokból szúró-, vágóeszköz, manikűrkészlet valamint 1 dl-nél több folyadék szállítása csak a feladandó poggyászban lehetséges. 

 

 





Fizetési határidők egzotikus körutak esetében

Egzotikus programjainknál az alábbi fizetési határidők érvényesek:

  • Az indulást megelőző, 60 napon túli foglalások esetén előlegként a teljes összeg 30%-a, illetve az útlemondási biztosítás díja fizetendő.
  • 60 nappal az indulás előtt (vagy a repülőjegyek véglegesítésekor) a repülőjegy fennmaradó 70%-a fizetendő.
  • 35 nappal az indulás előtt a szerződésen hátralékként fennmaradó összeg fizetendő.

A program szerinti belső repülőjegyeket és vonatjegyeket (ahol van ilyen) irodánk ennél korábban is kiállíthatja, amiről külön nem küldünk értesítést az utasainknak.

 




Útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítás

Útlemondási (storno) biztosítást minden szolgáltatás részvételi díjából számolunk. Az útlemondási biztosítás mértéke: 2,5%
Amennyiben az útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítást együtt rendelik meg, abban az esetben útlemondáskor az utast nem terheli önrész a következő esetekben:
Utas Covid-19 megbetegedése (ezen belül pl. indulást megelőző 14 napon belül pozitív PCR teszt eredmény esetén is), sürgősségi körházi fekvőbeteg gyógykezelése, elhalálozása, vagy a következő típusú baleseti sérülései: csonttörés, szalagszakadás, legalább III. fokú égési sérülés.
Minden egyéb esetben az önrész: 20%
A BBP biztosítás további előnye, hogy esetleges járattörlés vagy repülőgép késése esetén 150 EUR összeghatárig fedezik a légitársasági kártérítés behajtásának ügyintézési költségét, amennyiben az arra specializálódó cégen keresztül történik az ügyintézés. (Utasbiztosítás szabályzat G pontja.) További részletekről érdeklődjön kollégáinknál.
Biztosításokra vonatkozóan 2022. január 1-től az EUB Biztosító feltételei az érvényesek.
A biztosításokról bővebben IDE KATTINTVA tájékozódhat.

 

Ismerje meg Costa Ricát!

2023. évi körutazás útvonala:

2024. évi körutazás útvonala:

Árak és időpontok

Indulás - visszaérkezés
Garantált indulás/társítás
Időtartam
Ár
2023.10.30 - 2023.11.10
12 nap / 10 éj
1 635 000 Ft
2024.03.05 - 2024.03.16
12 nap / 10 éj
1 780 000 Ft

A foglalás gombra kattintva elsőként az utazás végösszege kalkulálható.
Ha az ajánlat megfelelő, akkor ugyanazon a felületen a foglalás is elkészíthető.

Jelentkezem az útra
Személyes adatok
A checkbox kipipálásával kijelentem, hogy az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és elfogadtam.

A fenti adatokat kizárólag annak érdekében használjuk fel, hogy az ajánlatot megadhassuk Önnek.

Az ár tartalmazza

  • a nemzetközi repülőjegyet illetékkel, poggyásszal 
    (melynek értéke kb: 440.000 Ft-tól)
  • 10 éjszakai szállást,
    helyi 3-4*-os hotel és lodge-ok,
    kétágyas szobákban
  • helyszíni közlekedést
  • 2023-ban félpanziós ellátást
    (reggeli, 10 alkalommal főétkezés, italok nélkül)
  • 2024-ban félpanziós ellátást
    (reggeli, 9 alkalommal főétkezés, italok nélkül)
  • a megadott programokat
  • a belépőket
  • a magyar nyelvű idegenvezetést végig a körutazás során 
  • 2024-ben Tamarindo-ban az üdülés idején (3 éj) - tengerre néző szoba

Az ár nem tartalmazza

  • a borravalót
    kb. 100 USD/fő
  • az útlemondási biztosítást
    (Covid fedezettel): 2,5%

 

EGYÉB KÖLTSÉGEK

  • Egyágyas felár
    330 000 Ft
  • fakultatív programok
  • BBP utasbiztosítás
    (EUB Biztosító)
    Top: 860 Ft/fő/nap
    Top Extra: 1.320 Ft/fő/nap
Kérdése van az útról?
Kérdezze szakértőnket!
Vagy kérjen visszahívást!

(Megnézem az adatvédelmi tájékoztatót)

Kapcsolódó magazin


Közép-Amerika kincsei

Közép-Amerika apró országainak világa a szétválasztó határok ellenére számos hasonló vonással bír, szépek, egzotikusak, különlegesek, megmutatják évezredes emlékeiket. Pillantsunk bele.  

Elolvasom ››

Közép-Amerika csodája: a quetzal madár

A quetzalt nem hivatalosan a világ "különleges ékszermadarának" is nevezik.

Elolvasom ››

Utazási magazin


Hasonló utazások


Kis létszámú csoport
Costa Rica

Costa Rica - Panama körutazás szilveszterkor

15 nap / 13 éj
2023.12.26
összesen 1 időpontban
2 425 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Mexikó

Wyndham Alltra Cancun 4*

11 nap / 9 éj
2023.11.24
összesen 5 időpontban
1 100 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Mexikó

Szilveszteri Mexikó kiskörút tengerparti pihenéssel

9 nap / 7 éj
2023.12.27
összesen 1 időpontban
1 250 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Mexikó

Hyatt Ziva Cancun 5*

11 nap / 9 éj
2023.11.24
összesen 5 időpontban
1 650 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Argentína

Dél-Amerika nagykörút

24 nap / 22 éj
Árak és dátumok hamarosan
Értesítés igényléséhez kattintson a részletekre
 
 

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!