Fejléc menü

Kiemelt utazási ajánlatok

Utazás:
repülővel, menetrend szerinti járattal, átszállással
Elhelyezés:
helyi 4*-os szállodákban, kétágyas szobákban
Ellátás:
félpanzió (reggeli és vacsora, italok nélkül)

Miért ez az út?

1. Egy különleges körutazásra hívjuk meg utasainkat. Kevesen mondhatják el magukról, hogy jártak ebben az országban, pedig programunk 5 világörökségi helyszínt is rejt, melyeket zömmel a föníciai kultúra hagyott ránk. Olyan meghatározó területeken járunk, melynek hatása a kultúrára a mai napig örökérvényű.

2. A Közel-Kelet varázsa és hangulata rabolja el a szívünket, miközben az ókori mesterek keze által faragott köveken lépkedünk. Minden nap egy-egy újabb élmény, egy más kultúra emlékei tárulnak fel előttünk.

3. Miután elfáradtunk a látványos romterületek bejárásától, pihenésképpen egy libanoni cédrus erdőt keresünk fel. A cédrusok egy korszak, egy világ meghatározó építőanyagát adták, megihlettek számtalan alkotót, köztük Csontváry Kosztka Tivadart is.

Kis létszámú csoport

Kislétszámú csoport, max. 20 fő

Magyar idegenvezetéssel

Magyar idegenvezetéssel

UNESCO világörökségi helyszínek

UNESCO világörökségi helyszínek

Audio guide

Audio guide-ot biztosítunk 15 főtől

Kulturális látnivalók

Kulturális látnivalók

Több országot érintő program

Az aktuális beutazási feltételekről ITT tájékozódhat.

Program nyomtatása

Részletes program

1. nap: Budapest – Bejrút

Elutazás Budapestről menetrend szerinti járattal, átszállással Bejrútba. Érkezés után transzfer a szállodába, szállás Bej­rútban (7 éj).

Tervezett szállás: Ramada Hotel 4* vagy  Four Points By Sheraton 4*  vagy hasonló

2. nap: Jeita barlang – Byblos

Reggeli után felkeressük a Jeita cseppkőbarlangot. A barlang különlegessége, hogy egy része csónakból is megnézhető, valamint itt található a világ legnagyobb függő cseppköve, amely több mint 8 méter magas. Következő programunk a világ egyik legősibb városának, Byblosnak a felkeresése. Byblos az egykori föníciai kereskedőváros, az egyiptomi papirusz kereskedelem központja volt. Megnézzük a város nevezetességeit, majd utazás a fővárosba, a nap hátralévő része szabadprogram.

3. nap: Bejrút – Beiteddine - Deir El Qamar

Reggeli után ismerkedés a fővárossal, Bejrúttal. Látogatást a Nemzeti Múzeumban. Ezután a belvárost fedezzük fel, láthatjuk az 5000 éves műemlékeket és a különböző korokból megmaradt emlékeket (pl. római és bizánci kor). Ezután Deir El Qamarba utazunk, ahol a kormányzók rezidenciái voltak a 16-18. században. Ellátogatunk a Fakhreddine palotához és a mecsethez is. Majd felkeressük a Beiteddine palotát.

libanon_1000_ut.jpg

4. nap: Sidon – Echmoun – Tyr

Reggeli után Sidonba indulunk, mely aranykorát a Perzsa Birodalom alatt élte. Ismerkedünk az egykori föníciai kikötővárossal, annak emlékeivel, a keresztesek várával, a bazárral, az Oszmán épületekkel és a kikötőnél található Nagy Mecsettel. A program végeztével folytatjuk utunkat Echmounba, a templom romjaihoz. A következő állomásunk Tyr (Türosz), az UNESCO világörökségi listán szereplő föníciai kikötőváros. Nagy Sándor és a római idők nyomában járva felkeressük az egykori gazdag kereskedő- és kikötőváros emlékeit, az egykori polgári épületeket, oszlopsorokat, a nyilvános fürdőt és a téglalap alakú arénát.

5. nap: Baalbeck – Ksara – Anjar

Reggeli után útra kelünk és a termékeny Bekaa völgyön keresztül Baalbeck-be, az ókori római világ Heliopolis-ába utazunk. A több mint 4000 éves múltra visszatekintő, az UNESCO világörökség részéhez tartozó Baalbeck az ókori világ egyik legjelentősebb városa volt, a föníciaiak és a rómaiak szakrális központja, egyben jóshely és zarándokhely. Jupiter, Bacchus, Merkúr és Vénusz temploma a város fölé magasodó teraszon található. A romterület meglátogatása után folytatjuk utunkat Ksaraba, ahol megállunk egy borkóstolóra, majd továbbindulunk az UNESCO világörökségi listán szereplő, Walid kalifa által alapított városba, Anjarba, az Omajjád dinasztia egykori városába, az Omajjád várostervezés egyik legkiemelkedőbb példájába.

6. nap: Libanoni cédrusok – Tripoli

Reggel autóbuszra szállunk és egy újabb UNESCO világörökséget indulunk megismerni, a libanoni cédrusokat, „Isten cédrusainak” az erdejét. A cédrusok egykoron az örökkévalóságot szimbolizálták és jelentősen hozzájárultak az ország gazdasági értékéhez. Északra megyünk, ugyanis itt található jelentősebb területen igazi cédruserdő, amely egykoron az egész országot beborította. Ezt követően Khalil Gibran, a híres libanoni költő, filozófus és képzőművész múzeumát keressük fel. A múzeum különlegessége, hogy régen egy barlang volt. A nap utolsó programja Tripoli, Észak-Libanon „fővárosa” lesz. A város legismertebb látványossága a keresztesek vára, melyet Raymond de St. Gilles gróf építtetett a 12. században. A program végeztével visszautazás Bejrútba.

libanon_1000_ut_222.jpg

7. nap: Bejrút – Baatara vízesés

Reggeli után szabadprogram, vagy fakultatív kirándulás a Baatara-kanyon 1952-ben felfedezett Három híd-vízeséséhez. Ez Libanon egyik különleges látványossága, a világ legkülönlegesebb vízesése. A vízesés 2 órányi távolságra található Bejrúttól.

8. nap: Bejrút – Budapest

A menetrendhez igazodva transzfer a repülőtérre és hazautazás Budapestre átszállással. Érkezés a déli órákban.

 

A programok és a szállodák változtatásának jogát irodánk fenntartja!

 

 

UNESCO Világörökségi helyszínek
  • A főniciai Tyros romjai
  • Quadi Qadisha a Szent – Völgy és az Istenek cédrusainak erdeje
  • A föníciai Baalbek városának emlékei
  • Anjar romvárosa
  • Byblos városának romjai

 

Fakultatív programok:

Baatara vízesés: 10.000 Ft 

Fontos információk:

Tervezett menetrend (változhat):

Október 12.   Budapest - Isztambul   14:00  17:10 TK1034

Október 12.   Isztambul - Bejrút        18:40  20:30  TK826

Október 19.   Bejrút - Isztambul        15:35  17:35  TK825

Október 19.   ISztambul - Budapest   18:35  19:30  TK1037

 

Az indulási és érkezési időpontok helyi idő szerint értendők.                                                                               

Igény esetén business osztályú repülőjegyek is foglalhatók.

FONTOS!
- Csoportos repülőjegy foglalásnál a légitársaság egyben ülteti be a csoportot a járatokra.
- Előzetes ültetés kérés felár ellenében lehetséges, általában a jegykiállítást követően. Kérjük, hogy ültetési igényüket legyenek szívesek a hátralékfizetésig jelezni. Amennyiben az előre lefoglalt ülőhelyért nem kívánnak fizetni, abban az esetben az ülőhelyre vonatkozó egyéni kéréseket (ablak, folyosó, stb.) nem tudjuk garantálni. Kérjük, hogy minden esetben ellenőrizzék a kiadott beszállókártyákat, mert azon csak ott, a pultnál tudnak módosítani, irodánknak a check-in megkezdését követően már nincs lehetősége belenyúlni a foglalásba.
- Amennyiben valaki ételallergia miatt speciális étkezést szeretne a repülőjáratokra igényelni (vegetáriánus, gluténmentes, laktózmentes vagy diabetikus - más lehetőség nem kérhető, illetve nem kombinálható, csak egy fajta választható), az legkésőbb 2 héttel az indulás előttig legyen szíves írásban elküldeni a travel@1000ut.hu email címre.

 


Jelenlegi beutazási feltételek

Az útlevélnek rövid időtartamú tartózkodás esetén a tervezett beutazás napjától számított 6 hónapig kell érvényesnek lennie. Izraeli vízumot vagy be-, illetve kiléptető bélyegzőt tartalmazó úti okmánnyal nem engedélyezik a beutazást Libanonba, még akkor sem, ha az érvényes libanoni vízumot tartalmaz.

Vízum turista célú beutazás esetén: A bejrúti repülőtéren a magyar állampolgárok illetékmentesen 30 napra érvényes turista célú vízumot igényelhetnek. Más határállomásokon a vízumért díjat számítanak fel.

Libanonban 2022. szeptember 27-től a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos összes beutazási korlátozás eltörlésre került, így a beutazáshoz jelenleg se oltási igazolvány, se PCR teszt nem szükséges.


Hazautazás Magyarországra

2022. március 7-én hatályát vesztette a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 408/2020. Korm.rendelet, ennél fogva a Magyarországra történő beutazásra vonatkozó korlátozások is megszűntek. A magyarországi beutazás mindenkori szabályaival kapcsolatban az ORFK határrendészeti szervei illetékesek tájékoztatást adni. Az ORFK alábbi oldalán talál bővebb információt:  https://www.police.hu/hu/info/elerhetosegek

A beutazásra és hazaérkezésre vonatkozó szabályok bármikor változhatnak, az ebből adódó esetleges többletköltségek az utast terhelik!


Fizetési határidők egzotikus körutak esetében

Egzotikus programjainknál az alábbi fizetési határidők érvényesek:

  • Az indulást megelőző, 60 napon túli foglalások esetén előlegként a teljes összeg 30%-a, illetve az útlemondási biztosítás díja fizetendő.
  • 60 nappal az indulás előtt (vagy a repülőjegyek véglegesítésekor) a repülőjegy fennmaradó 70%-a fizetendő.
  • 35 nappal az indulás előtt a szerződésen hátralékként fennmaradó összeg fizetendő.

 


Útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítás

Útlemondási (storno) biztosítást minden szolgáltatás részvételi díjából számolunk. Az útlemondási biztosítás mértéke: 2,5%
Amennyiben az útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítást együtt rendelik meg, abban az esetben útlemondáskor az utast nem terheli önrész a következő esetekben:
Utas Covid-19 megbetegedése (ezen belül pl. indulást megelőző 14 napon belül pozitív PCR teszt eredmény esetén is), sürgősségi körházi fekvőbeteg gyógykezelése, elhalálozása, vagy a következő típusú baleseti sérülései: csonttörés, szalagszakadás, legalább III. fokú égési sérülés.
Minden egyéb esetben az önrész: 20%
A BBP biztosítás további előnye, hogy esetleges járattörlés vagy repülőgép késése esetén 150 EUR összeghatárig fedezik a légitársasági kártérítés behajtásának ügyintézési költségét, amennyiben az arra specializálódó cégen keresztül történik az ügyintézés. (Utasbiztosítás szabályzat G pontja.) További részletekről érdeklődjön kollégáinknál.
Biztosításokra vonatkozóan 2022. január 1-től az EUB Biztosító feltételei az érvényesek.
A biztosításokról bővebben IDE KATTINTVA tájékozódhat.

 

Ismerje meg Libanont!

 

Vélemények az utazásról

Ügyfeleink az utazásról

Árak és időpontok

Indulás - visszaérkezés
Garantált indulás/társítás
Időtartam
Ár
2023.10.12 - 2023.10.19
8 nap / 7 éj
895 000 Ft

A foglalás gombra kattintva elsőként az utazás végösszege kalkulálható.
Ha az ajánlat megfelelő, akkor ugyanazon a felületen a foglalás is elkészíthető.

Jelentkezem az útra
Személyes adatok
A checkbox kipipálásával kijelentem, hogy az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és elfogadtam.

A fenti adatokat kizárólag annak érdekében használjuk fel, hogy az ajánlatot megadhassuk Önnek.

Az ár tartalmazza

  • a nemzetközi repülőjegyet illetékkel (melynek értéke:
    kb. 190.000 Ft)
  • 7 éjszakai szállást,
    helyi 4*- os szállodában,
    kétágyas szobákban
  • a félpanziós ellátást
    (reggeli és vacsora, italok nélkül)
  • a helyi közlekedést autóbusszal
  • a megadott programokat
  • a szükséges belépőket
  • a magyar nyelvű idegenvezetést

Az ár nem tartalmazza

  • a borravalókat
    kb. 75 USD/fő
  • az útlemondási biztosítást
    (Covid fedezettel): 2,5%

 EGYÉB KÖLTSÉGEK

  • Egyágyas felár
    120 000 Ft
  • Fakultatív program
  • BBP utasbiztosítás
    (EUB Biztosító)
    Top: 860 Ft/fő/nap
    Top Extra: 1.320 Ft/fő/nap

Kérdése van az útról?
Kérdezze szakértőnket!
Vagy kérjen visszahívást!

(Megnézem az adatvédelmi tájékoztatót)
 

Ismerje meg Libanont!

 

Vélemények az utazásról

Ügyfeleink az utazásról

Hasonló utazások


Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Jordánia

Jordánia csodái, Aqaba-i pihenéssel

8 nap / 7 éj
2023.07.12
összesen 1 időpontban
645 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Vietnam

Vietnám - Kambodzsa körutazás

17 nap / 14 éj
2023.11.24
összesen 1 időpontban
1 505 000 Ft/fő
Thaiföld

Ramada by Wyndham Phuket Deevana Patong 4*

15 nap / 13 éj
2023.11.05
összesen 4 időpontban
650 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Srí Lanka

Nagykörút Srí Lankán

10 nap / 7 éj
2023.08.20
összesen 3 időpontban
892 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Norvégia

Norvég fjordok tájak és trollok

8 nap / 7 éj
2023.06.07
összesen 3 időpontban
550 000 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!