Fejléc menü
Fontos információk az úticélról
Miért érdemes Jordániába utazni?
Jordániát északról Szíria, északkeletről Irak, délkeletről Szaúd-Arábia, délnyugatról az Akabai-öböl, nyugatról pedig Izrael (és a Palesztinához tartozó Ciszjordánia) határolja. A tíz millió lakossal rendelkező Jordániában a fő vallás az iszlám szunnita ága, melyet a lakosság nagy része követ, északi részén kisebb keresztény közösségek élnek, illetve egyéb vallások. A fő szempont a vallásbéke, jól megélnek egymás mellett az iszlámok és keresztények. Egyiptom után második arab országként békét kötöttek Izraellel 1994-ben. Legendás királyuk Husszein intézkedéseinek köszönhetően méltán nevezik a Közel-Keleten a „béke szigetének", a hazánktól kicsit kisebb területen elterülő Jordániát. Területének nagy része kő és sziklasivatag, illetve félsivatag, ennek ellenére sokszínű és bizony egy jordániai körutazás számos látványosságot tartogat az idelátogatók számára.
Itt található a világ 7 új csodája közé beválasztott, a több mint 2000 évvel ezelőtt egy ősi, titokzatos arab népcsoport, a Nabateusok által kifaragott Petra. Petra nem csak az Indiana Jones filmből ismert Kincstárból áll, hiszen egy több hektáron elterülő romváros, amely minden egyes lépés, kanyar után egy újabb csodával vár. Lényegében a természet és az ember közös remekműve. Jordánia északi részén megismerhetjük a nagyon jó állapotban megmaradt római kori várost, a dekapoliszok szövetségének egyik legfontosabbját, Jerasht.
Jordánia fővárosa Amman, magába szippant hangulatával, történelmével, találhatunk itt keresztes várat Karak városában, vagy iszlám kastélyt Ajlounban. Természet szerelmeseinek a naplemente megtekintése feledhetetlen pillanatokat okozhat a vöröses színű kőszikla sivatagban Wadi Rumban, melyet a Hold völgyéhez vagy a Mars bolygó felszínéhez hasonlítanak. Bibliai jelenetek is megelevenednek Jordániában; Nébó – hegyről nézett le Mózes az ígéret földjére és a hiedelmek szerint itt is lelte halálát. Nem szabad elfeledkeznünk az ország „tengereiről" sem. Jordánia déli részén 28 kilométernyi partszakasszal a Vörös-tenger egyedi élővilága, koralljai várják az utazókat.
Izrael- Jordán határon található Holt- tenger a nem úszók paradicsoma, mivel sótartalmának köszönhetően lehetetlen elmerülni benne, víz felszínén lebegve pihenhetjük ki a fáradalmainkat A 30%-os sóoldat kb. nyolcszor sósabb egy átlag tengernél, ásványi anyag tartalmának köszönhetően tökéletes bőrbetegségekre.
Az ételekben sem fogunk itt csalódni, nemzeti ételük a bárányból készült beduin specialitás a Manszaf, az ízletes Magluba, Makmoura, a palesztin Musakhan, vagy megkóstolhatjuk más arab országokból ismert humuszt, falafelt, shawerma szendvicset, nyárson sülteket, de az európai konyha ételeit is megtaláljuk. II. Abdullah király országában az emberek vendégszeretete is emeli az ország imázsát, különösen, ha megtudják, hogy magyarok vagyunk rögvest a „szeretlek magyar" felkiáltással üdvözölnek minket. Jordánia Önökre is vár, ismerjük meg együtt!
Tovább olvasomJordánia beutazási feltételek
Magyar állampolgárok a hazautazástól számítva legalább 6 hónapig érvényes magyar útlevéllel, vízummal utazhatnak Jordániába.
Egyszeri beutazásra szóló turistavízum felvehető az ammani repülőtéren, az aqabai közúti és tengeri határátkelőhelyen (díja 40 jordán dínár), valamint az aqabai repülőtéren (díjmentes). A vízum egy hónapos tartózkodásra jogosít, azt meghaladó időtartam esetén a helyi rendőrségen a vízum érvényességét annak lejárta előtt meg kell hosszabbítani.
Az aqabai közúti és tengeri határátkelőhelyen történő kilépés esetén 10 jordán dínár kilépési illetéket kell fizetni.
Azoknak az aqabai turistáknak, akik nem töltenek ott legalább két éjszakát vagy nem tudják bemutatni petrai belépőjegyüket, elutazáskor 20 jordán dínárt kell fizetniük az Aqabai Különleges Gazdasági Övezet Hatóság (ASEZA) számára.
Azoknak a turistáknak, akik Jordániából kívánnak ellátogatni Izraelbe illetve a Palesztin Hatóság területére, majd visszatérnének Jordániába, kétszeri/többszöri belépésre jogosító vízummal kell rendelkezniük. Ilyen vízumot a Jordán Hásemita Királyság budapesti konzulátusán lehet beszerezni.
Jelenleg aktuális beutazási információk:
2022. március 1-től a jelenlegi információk szerint nem szükséges előzetes PCR teszt a beutazáshoz és már helyszíni tesztet sem végeznek érkezéskor, amennyiben nincs semmilyen COVID-19 megbetegédesre utaló tünet. Szúrópróbaszerűen továbbra is végezhetnek tesztet, amennyiben a betegség tüneteit észlelik valakin.
Tovább olvasomRuhaviselet
A Jordániába utazó hölgyeknek javasolt a megfontolt viselkedés és az európai szokásoknál visszafogottabb öltözet. A külföldi turisták által látogatott tengerpartokon illetve szállodai úszómedencék esetében elfogadott ugyan a fürdőruha vagy bikini viselete, de egyéb helyszíneken a könnyű pamutruha viselete célszerű. A hölgyek ne hordjanak túl rövid vagy túl nyitott ruhadarabokat, póló, és lábakat takaró nadrág vagy háromnegyedes szoknya viselete az elfogadott.
Időjárás és éghajlat
Jordániában az éghajlat szbtrópikus száraz és a Földközi – tenger által befolyásolt. Nyugaton az éghajlat inkább földközi – tengeri, keleten pedig sivatagos. A telek itt hidegek, a nyarak pedig tényleg forróak és szárazak. Nyáron a völgyekben a hőmérő elérheti a 48 ˚C fokot, Ammánban a 26 ˚C. A legmelegebb hónap az augusztus. A sivatagokban az időjárás sokszor változékony. A hihetetlenül magas hőmérséklet könnyen át tud változni fagyasztó széllé. Télen az átlaghőmérséklet 8 ˚C, néha a hőmérséklet nulla fok alá is süllyedhet, máshol érezhetően melegebb. Természetesen a Vörös – tenger és az Aqabe partján kellemes az időjárás még télen is. November és április között esős időszak uralkodik. Jordániában évente körülbelül 20 cm csapadék esik. Általánosságban érvényes, hogy a csapadék mennyisége a szárazföld belseje felé egyre csak csökken. Üdülésre a legideálisabbak a tavaszi és az őszi hónapok, amikor is nincs hideg és a meleg is elviselhető.
Pénz, bankkártya használat
Jordánia hivatalos fizetőeszköze a jordán dinár (JOD).
1 USD = 0,709 JOD 1 JOD = 1.41 USD
1EUR = 0,781 JOC 1 JOD = 1.279 EUR
Itthon nem lehet jordán dinárt válltani, célszerű eurót vagy dollárt vinni. A jelentősebb bankkártyákat (Visa, American Express) elfogadják a szállodákban és a komolyabb üzletekben. Bank automaták vannak Ammanban, Petrában és Aqabában. Javasoljuk, hogy indulás előtt bankjuknál érdeklődjenek a kártyának a régióban történő felhasználhatóságáról. A bankok általában vasárnaptól csütörtökig vannak nyitva, pénzváltók még szombaton is.
Közbiztonság
Jordániában kifejezetten jó a közbiztonság, nagyon ritkán vállnak turisták bűncselekmények áldozatává. A jordán hatóságok kiemelt figyelmet fordítanak a hotelek és a turistás helyek biztonságának fenntartására. A turisták által sűrűn látogatott nevezetességeknél, a szűk utcákban kell leginkább elővigyázatosnak lenni, mert nagyon elvétve azért előfordul, hogy a turistát kizsebelik, lekapják a táskáját. Rablás, kifejezetten erőszakos bűncselekmény nincs. A fővárosban, Ammanban az óváros bizonyos területein, így a Hashimiyah tér és a Római színház környékén tanácsos a turistának egy kicsit jobban odafigyelnie az értékeire. Némileg veszélyesek még a szegénynegyedek, de itt a turistának semmi keresnivalója nincs. Férfi kíséret nélkül utazó turista lányoknak, nőknek tanácsos némi elővigyázatossággal beülni a taxiba.
Egyedül az iraki és szíriai határterületeket érdemes elkerülni, de a két határszakaszt a jordán hadsereg amúgy is zárt katonai övezetté nyilvánította.
Egészségügyi tudnivalók, utas biztosítás
Csapvíz fogyasztása nem javasolt, csak palackozott vizet igyunk és a fogmosáshoz is ezt használjuk.
Kötelező védőoltás nincsen, ajánlott a Hepatitis A és B oltások.
A közegészségügyi helyzet a régió országai közül a legjobb. A nagyobb városokban biztosított a modern orvosi ellátás, bel- és külföldi gyógyszerek beszerezhetők. Az orvosi és kórházi kezelés költségeit általában azonnal és készpénzben kell kifizetni. Elsősorban a fővárosban és környékén - több Magyarországon végzett orvos praktizál, akiket az ammani nagykövetség, szükség esetén ajánlani tud. A két ország között 1981 óta, elsősorban a sürgősségi ellátást szabályozandó, egészségügyi megállapodás van hatályban. Betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás megkötése ajánlott!
Tovább olvasom