1000út Utazási Iroda - Kínai vízum

Fejléc menü

Vízum tudnivalók

Kínai vízum és megszerzése

A Kínai Nagykövetség április 1-én (hétfőn) és április 4-én (csütörtökön) zárva tart.

Friss közlemény Magyarország és további 5 ország egyoldalú vízummentességéről:

2024. március 14-én (pekingi idő szerint 0:00 órától 2024. november 30-án 24:00 óráig ) Magyarország, Svájc, Írország, Ausztria, Belgium és Luxemburg állampolgárai vízummentesen utazhatnak Kínába üzleti, turisztikai céllal, rokonok és barátok látogatása vagy átutazás esetén 15 napos vagy annál rövidebb tartózkodás esetén. A hat országból érkezőknek, akik nem teljesítik a fent említett követelményeket, továbbra is vízumot kell kérniük Kínába való beutazás előtt.

A kínai Vámügyi Főigazgatóság 2023. november 1-jétől eltörli a Kínai Népköztársaság területére vonatkozó ki- és belépési egészségügyi nyilatkozattételi kötelezettséget. Ezentúl a Kínai Népköztársaság nem követeli meg a 2020 január óta érvényben lévő határátlépéshez kapcsolódó egészségügyi nyilatkozattételt: a határátlépéshez külön QR-kód generálása 2023. november 1-től már nem szükséges!

Már nem kell ujjlenyomatot sem adni, így nem szükséges személyesen megjelenni a konzulátuson, ha előtte be tudják juttatni az útlevelet és az aláírt papírokat az irodába. Csak éves, többszöri belépéses vízumhoz kell személyesen megjelenni és ujjlenyomatot adni a kínai vízumhoz.

Amennyiben az utas Törökországban tartózkodott, akkor a Kínai Konzulátuson meg kell indokolnia a Törökországban való tartózkodás okát. Továbbá, ha az útlevélben csak egy török pecsét van a belépésről és a kilépésről szóló pecsét hiányzik, akkor repülőjegyet kell bemutatnia a Törökországból való elutazásról.

Milyen fajta vízumok léteznek:

Leggyakoribb vízum fajták:

  •          Turista vízum (L)
  •          Tranzit Vízum (G)
  •          Munkavállalói vízum (Z)
  •          Üzleti vízum (M)

(A fentieken kívül még számos egyéb vízumtípus létezik, ezekről teljes körű tájékoztatást kaphat irodánkban).

Hányszor léphetek be az országba?

Ez attól függ, hogy milyen fajta vízumot szeretne igényelni, illetve milyen meghívó levéllel rendelkezik.

  •          Egyszeri belépés: a vízum érvényessége alatt egyszer léphet be az országba
  •          Kétszeri belépés: a vízum érvényessége alatt kétszer léphet be az országba
  •          Többszöri belépés: a vízum érvényessége alatt többször léphet be a Kínai területre

Kínai vízum érvényessége:

A vízum érvényessége a vízum fajtájától függ, illetve a konzulátus döntésétől függ. A kiadott vízum érvényessége 30 naptól 365 napig terjedhet, amely időszak alatt 30 naptól - 90 napig tartózkodhat az országban belépésenként.

Mikor nincs szükség Kínai vízumra?

Tizennyolc kínai nagyvárosban Magyarország állampolgárai is élhetnek a 72 órás vízummentes tranzitálási lehetőséggel-amennyiben érvényes úti okmánnyal, a továbbutazást biztosító repülőjeggyel és indokolt esetben a célországba szóló érvényes vízummal rendelkeznek. Fontos feltétel továbbá, hogy a kiindulási ország és a továbbutazás célországa nem lehet azonos, illetve, hogy a Kínába történő be- és kilépés csak ugyanazon a repülőtéren lehetséges. Kína tengeri kikötőiben nincs erre lehetőség, tehát a tengeri hajós körutazások résztvevőinek mindenképp kell vízumot igényelniük.  Sanghajban valamint a szomszédos Csiangszu (Jiangsu) és Csöcsiang (Zhejiang) tartományokban 144 órás (hat napos) a vízummentes tranzittartózkodás maximális ideje. A továbbutazás a három közigazgatási területen belül kijelölt nemzetközi határátkelők bármelyikén történhet. Bővebb tájékoztatás irodánkban vagy a konzuli szolgálat honlapján kaphat.  https://konzuliszolgalat.kormany.hu/azsia?kina  

Tovább olvasom

Turista vízum:

  • Érvényes és aktuális útlevél. Az útlevél érvényességi idejére vonatkozó követelmény, hogy a vízum lejáratától (legrövidebb vízum 3 hónap) számított hat hónapon belül nem veszítheti el érvényességét. Tehát beadáskor legalább 9 hónapig érvényesnek kell lennie az útlevélnek! További követelmény, hogy az útlevél legalább egy üres oldalt tartalmazzon
  • 1 db előzetesen hiánytalanul kitöltött vízumkérő formanyomtatvány, amely alapján elkészítjük az ONLINE vízumigénylést
  • JPEG formátumú telefonnal készített (digitális) arcképes fotó. 
  • Repülőjegy vagy repülőjegy-foglalás másolata
  • Névreszóló szállásfoglalás másolata
  • Előző vízumok másolata
  • 1 db színes igazolványkép fehér háttérrel (3,5x4,5 cm)

Digitális fotó követelményei:

  • teljesen szemből fotózva
  • vállak is látszódjanak
  • haj fülek mögé tűrve, hogy a fülek is látszódjanak
  • szemüveg nélkül
  • fehér háttérrel
  • semleges arckifejezés, fogak ne látszódjanak

Magánvállalkozók esetében turista vízum igényléséhez az alábbi plusz dokumentumok:

  • Vállalkozói  igazolvány vagy cégbejegyzés másolata
  • Banki igazolás napi 100 USD összegről
  • Utazási biztosítás

Munkanélküli/Tanuló/ Nyugdíjas esetében turista vízum igényléséhez az alábbi plusz dokumentumok:

  • Banki igazolás napi 100 USD összegről
  • Utazási biztosítás

 ikon_i.png

Fontos tudni!

Amennyiben kiskorú gyermek utazik az egyik szülőjével, úgy a másik szülőtől szükség van egy nyilatkozatra, amiben hozzájárul ahhoz, hogy külföldre engedje gyermekét. A Követség ebben az esetben kéri a szülői anyakönyvi kivonatot, illetve elvált felek esetén a bírósági végzést. Baráthoz/rokonhoz történő látogatáskor a kint élő fél tulajdonlapját és/vagy bérleti szerződését kéri a Követség. Külföldi útlevéllel rendelkezők csak magyarországi lakcímkártya és érvényes tartózkodási engedély birtokában igényelhetnek vízumot

Üzleti-, kereskedelmi vízum: 

  • Meghívólevél: 
    Kereskedelmi kíállítás hivatalos meghívó levele vagy Kínában lévő kereskedelmi partner által kiállított meghívó levél,melynek tartalmaznia kell:(1) A meghívott személyre vonatkozó információkat: teljes név, nem, születési dátum, útlevél szám, útlevél érvényesség stb. (2) A tervezett látogatásra vonatkozó információkat: a látogatás célja, érkezés és távozás dátuma, a meglátogatni kívánt hely(ek), a meghívót kiállító és a meghívott személy kapcsolata, az utazás költségeinek finanszírozási forrása. (3) A meghívót kiállító szervezet vagy magánszemély adatai: név, telefonszám, cím, hivatalos és jól látható pecsét, a meghívót kiállító személy vagy jogi képviselője kínai aláírása
  • Érvényes és aktuális útlevél. Az útlevél érvényességi idejére vonatkozó követelmény, hogy a vízum lejáratától (legrövidebb vízum 3 hónap) számított hat hónapon belül nem veszítheti el érvényességét. Tehát beadáskor legalább 9 hónapig érvényesnek kell lennie az útlevélnek! További követelmény, hogy az útlevél legalább kettő üres oldalt tartalmazzon

  • JPEG formátumú igazolványkép (szemből fotózva, fehér háttérrel, 3,5x4,5 cm, a fej tegye ki a kép 70-80%-át)
  • Egyszeri ujjlenyomatadás a Budapesti Nagykövetségen előre egyeztetett időponttban

Hosszú érvényességű vízumokhoz az alábbi plusz dokumentumokra lesz szükség:

  • Egy éves, többszöri belépés igénylésénél legalább 2, előzőleg leutazott kínai üzleti vízum másolata szükséges
  • Amennyiben nem rendelkezik legalább 2, előzőleg leutazott vízummal, abban az esetben a leghosszabb vízum, amit kaphat az 6 hónapos és kétszeri belépésre jogosító.

Amennyiben F/M/X/S típusú vízummal utazik kérjük, hogy a meghívólevelet a teljes kínai utazása során tartsa magánál és ismerje a meghívó adatait, amennyiben erre szükség lenne.

 ikon_i.png

Fontos tudni!

2019. december 1- től a kérelmezőknek online kitöltött elektronikus vízumkérőlapot kell benyújtaniuk, aminnek kitöltésében irodánk segít Önnek.   Kérem vegyék figyellembe, hogy a Nagykövetség már nem fogadja el a papír alapú, régi vagy a kézzel kitöltött formanyomtatványokat. 

Ujjlenyomat vételről:
A 14 és 70 év közötti kérelmezőknek személyesen kell befáradniuk a Kínai Nagykövetség Konzuli Osztályára a kérelmet benyújtani, majd ezzel egyidőben ujjlenyomatot is kell adni. Erre az első alkalommal van csak szükség, ezt követően további vízumok intézésénél személyes megjelenés nem szükséges, azokat irodánk már teljeskörűen tudja intézni. Azoknak, akik 2019.december 1. előtt adtak már ujjlenyomatot, szintén be kell fáradniuk, hogy az új rendszerben is rögzítsék az ujjlenyomatait.  Amennyiben a megjelent személy nem egyezik meg a kérelmezővel, de annak adja ki magát, a kérelmező Kínába való belépését megtagadhatják, és minden következményt a kérelmezőnek kell viselnie.

A következő személyek mentesek az ujjlenyomat vétel alól:
(1) 14 éves kor alatt vagy 70 éves kor felett (2) diplomata vagy szolgálati útlevéllel rendelkezők (3) 5 éven belül ugyanazzal az útlevéllel kínai biometrikus vízumot már igényelt kérelmezők (4) kérelmezők, akiknek részben vagy teljesen nincs meg a 10 ujjuk vagy ujjlenyomatuk fizikailag nem felvehető

Tanulmányi vízum: 

  • Egy Külföldi Diákok Vízumkérő Formanyomtatványa (Foreign Student Visa Application Form, JW201 vagy JW202), melyet az erre feljogosított kínai hatóság állít ki, illetve egy, a tanulmányok folytatását jóváhagyó levél a kínai iskolától (enrollment letter)
  • Az egészségügyi vizsgálatról szóló igazolás (Physical Examination Certificate for Foreign Citizen, Visa Application Form (Q2))!

  • JPEG formátumú igazolványkép (szemből fotózva, fehér háttérrel, 3,5x4,5 cm, a fej tegye ki a kép 70-80%-át) és fizikai igazolványkép fehér háttérral 

  • Egyszeri ujjlenyomatadás a Budapesti Nagykövetségen előre egyeztetett időpontban
  • igazolás a kínai iskolától, arról, hogy felvették

Munkavállalói vízum:

  • Egy vízumkérelem benyújtásáról szóló értesítés, melyet az erre feljogosított kínai hatóság állít ki, illetve a Kínai Munkaügyi Minisztérium által külföldi állampolgárok részére kiállított munkavállalási engedély, vagy a Kínai Külföldi Szakértő Iroda (China Foreign Expert Bureau) által kiállított külföldi szakértői engedély.

  • 1 db előzetesen hiánytalanul kitöltött vízumkérő formanyomtatvány, amely alapján elkészítjük az ONLINEE vízumigénylést 

 Kisérő családtagok esetén az alábbi plusz dokumentumokra lesz szükség:

  • A kísérő családtagok részére szükséges egy vízumkérelem benyújtásáról szóló értesítés, melyet az erre feljogosított kínai hatóság állít ki, vagy a rokoni kapcsolatot igazoló dokumentum bemutatása, mely lehet házassági anyakönyvi kivonat, születési anyakönyvi kivonat, stb

Tranzit vízum esetén:

  • A célországba érvényes vízum (amennyiben szükség van rá)
  • Érvényes és aktuális útlevélAz útlevél érvényességi idejére vonatkozó követelmény, hogy a vízum lejáratától (legrövidebb vízum 3 hónap) számított hat hónapon belül nem veszítheti el érvényességét. Tehát beadáskor legalább 9 hónapig érvényesnek kell lennie az útlevélnek! További követelmény, hogy az útlevél legalább egy üres oldalt tartalmazzon

A Kínai vízumok árai:

KÍNAI VÍZUM ÜGYINTÉZÉSI IDŐ*VÍZUMDÍJ, ügyintézéssel
Normál (magyar és schengeni állampolgárok)10 munkanap40 000 Ft
Sürgős (magyar és schengeni állampolgárok)4-5 munkanap65 000 Ft

ikon_i.png

Fontos tudni!

A vízumbeadás és annak ügyintézési ideje a Nagykövetség által kiadott szabad-időpontok függvényében változhat. Kérem vegyék figyelembe, hogy a táblázatban megjelölt ügyintézési időt a kérelem beadásától számítjuk!

Tovább olvasom

FONTOS VÁLTOZÁS A KÍNAI VÍZUM ÜGYINTÉZÉSÉBEN

2019. december 1- től a kérelmezőknek online kitöltött elektronikus vízumkérőlapot kell benyújtaniuk, amelynek kitöltésében irodánk segít Önnek. A Nagykövetség már nem fogadja el a papír alapú, régi vagy a kézzel kitöltött formanyomtatványokat. 

2023. szeptembertől kezdődően már nem kell ujjlenyomat mintát leadni, így nem szükséges személyesen megjelenni a konzulátuson, ha előtte be tudják juttatni az útlevelet és az aláírt papírokat az irodába.

Csak éves, többszöri belépéses vízumhoz kell személyesen megjelenni és ujjlenyomatot adni a kínai vízumhoz.

Éves, többszöri belépéses vízumhoz szükséges ujjlenyomat vétel menete:

(1) 14 éves kor alatt vagy 70 éves kor felett
(2) diplomata vagy szolgálati útlevéllel rendelkezők
(3) 5 éven belül ugyanazzal az útlevéllel kínai biometrikus vízumot már igényelt kérelmezők
(4) kérelmezők, akiknek részben vagy teljesen nincs meg a 10 ujjuk vagy ujjlenyomatuk fizikailag nem felvehető

A vízum érvényessége

Általában az egyszeri és kétszeri belépésre feljogosító turista  („L") vízum érvényessége a kiállítás napjától számítva 90 nap, ami azt jelenti, hogy a vízum tulajdonosának a vízum kiállításának napjától számított 90 napon belül be kell lépnie Kínába; egyszeri belépő vízum esetén egy alkalommal, kétszeri belépő vízum esetén értelemszerűen két alkalommal léphet be ez idő alatt. Ha ezt elmulasztja, vízuma (a 90 nap letelte után) érvénytelenné válik és lejár. A tartózkodás időtartama „L" vízum esetén 30 nap, ami azt jelenti, hogy a vízum tulajdonosa a belépés napjától számítva legfeljebb 30 napig tartózkodhat Kínában.

Bármely személy, aki szellemi fogyatékos, leprában, AIDS-ben, nemi betegségben, fertőző tuberkolózisban, vagy egyéb fertőző betegségben szenved, annak tilos belépnie Kínába.

Tájékoztatás a Sanghajban átszálló utasok részére

Nem szükséges vízumot igényelni azoknak a személynek, akik a célállomás felé közvetlen Kínán keresztül áthaladó nemzetközi repülőjáraton érvényes helyfoglalással és repülőjeggyel rendelkeznek, illetve 24 órát nem meghaladó ideig tartózkodnak a tranzitban, a repülőtér elhagyása nélkül. Ezen a vízummentesség alól kivételt képeznek az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság állampolgárai.

Nem szükséges kínai vízum beszerzése a Koreai Köztársaság, az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Németország, Franciaország, Hollandia, Belgium, Luxemburg, Portugália, Spanyolország, Olaszország, Ausztria, Görögország és Magyarország állampolgárainak abban az esetben, ha a sanghaji Pudong vagy Hongqiao repülőtéren keresztül átutazik, rendelkezik érvényes útlevéllel, a végső úticél felé tartó járaton érvényes repülőjeggyel, helyfoglalással, ha szükséges, oda érvényes vízummal, valamint a Sanghajban tartózkodás ideje nem haladja meg a 48 órát.

Tibeti vízum

Ha Tibetbe kíván látogatást tenni, kérem, vegye fel a kapcsolatot Tibet Autonóm Tartomány Utazási Irodájával és folyamodjon engedélyükhöz, mielőtt a vízumügyintézést megkezdi.

Telefon: 0086-891-6834313
Fax: 0086-891-6834632

A Makaó és Hong Kong Különleges Közigazgatási Terület és a külföldi országok közötti átjárhatóságának megkönnyítése érdekében továbbra is vízummentességet élveznek azon külföldi országok és térségek, köztük Magyarország állampolgárai, akik azt megelőzően is vízummentesen utazhattak be Makaóba. 

Ha Hongkongból például Kantonba vagy Sencsenbe kíván átutazni, vízum

Nemzeti Ünnepek

Kínai tavaszünnep: Február 8. (hétfő) – 11. (csütörtök)

Március 15. (csütörtök)

Húsvét: Március 28. (hétfő)

Munka ünnepe: Május 2. (hétfő)

Kínai Nemzeti ünnep: Október 3. (hétfő) – 6. (csütörtök)

Karácsony: December 26.(hétfő)

Tovább olvasom

LETÖLTHETŐ: Vízumkérőlap 

Kérdése van a vízumról?
Kérdezze szakértőnket!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!