Jordánia legszebb tájai és műemlékei
Amit elmondanék:
1. Sok szervezett utazás után állítom, számomra fontos az idegenvezető szakmai tudása, vezetői, csoport összefogó képessége, sőt, a fegyelmező képessége, probléma megoldó képessége is. Ákosról csak jót mondhatok. Őt is besorolom a legjobbak közé. Elmondok egy példát. Én a hajnali tevegelésre jelentkeztem, mert nem bírom a tűző napot (napallergiám van). Amikor ezt a programot délutánra volt ésszerű betenni elfogadtam, de nem akartam részt venni rajta, viszont jeleztem, ez az én viszonyulásom, semmi gond, a részvételi díj se jár vissza, hiszen én nem akarok részt venni. Ákos megszervezte a másnap hajnali túrát csak nekem, s mert egymagam nem akartam reggel a tevehajcsárral indulni, megszervezte a naplementés tevegelésemet, mondván, ne mondjak le egy élményről csak a programok átszervezése miatt. Szóval a minősítése 5*. Ráadásul volt egy-két problémás utas, és minden helyzetet és mindenkit jól kezelt 5**.
2. Mind Ákos, mind az iroda jó volt abban, hogy az első napi, tényleg elég pocsék hotel helyett az utolsó napokra igen jó szállást biztosítottak az előző helyett. Ez a gyors válaszreakció, az utasok minőségi észrevételének ilyen hatékony kezelése meglepett, ez is 5*.
3. Jó volt a kinti idegenvezető is. Mindenütt ismert mindenkit. kapcsolati hálója volt, jól szervezett mindent. Minden gördülékenyen, flottul ment!
A program szerint nem volt ebéd, és a sűrű kalandozások miatt is nehéz volt a megfelelő ebédidő biztosítása, és bevallom, én nem a "táskából evős", vagy a "reggelinél szendvicseket gyártok és elhozom magammal a hotel kontójára", sem a "boltban veszek és rágcsálom" típus vagyok. Szeretek enni, szeretem az aktuális ország gasztronómiáját megismerni, értékelem, ha van módom ebédelni helyi ételeket. Nos, a kinti idegenvezető ebben volt jó. Minden nap szervezett valami helyi lehetőséget, ami egyrészt belefért a programok közé, nem okozott időveszteséget, se többletköltséget, másrészt ottani, tipikus, finom ételek voltak. Volt falafel, volt "fordított piláf", ottani szendvics, jobbnál jobbak és finomak és olcsók, és ami a lényeg, olyanok, amik az ottani "street food"-ok. Nagyon örülök, hogy megízlelhettem őket, és így az ebéd is rendben volt. Bárkinek bármi kívánsága, egyedi igénye volt, (sör, gyömbérlekvár stb.) mindent megtett, hogy segítsen. Olyat is bőven, ami nem "hivatali kötelezettsége" lett volna.
Hazafelé a szervezésében a csoportot huss, előre vették a reptéren is mindenütt. Na, itt mondták az útitársak: Ezért utazunk az 1000Úttal! (Egyértelmű Önöknek törzsutasai vannak). Kinti idegenvezető is 5*.
4. Amiért én Önöket választottam, hogy nagyon érdekelt a Petra By night program, és az csak Önöknél volt a programok része. Ráadásul a bejáratnál volt a szállás (egyébként jó szállás!), és nagyon jó volt, hogy a "hivatalos séta" után annyi időt tölthetett Petrában bárki, amennyire képességéből/fizikumából/érdeklődéséből futotta. Jut eszembe, az idegenvezetőnek +pont: végig ment a csapattal egészen a kolostorig, vigyázott mindenkire, segített végig ott is.
5. szállások: az elsőtől eltekintve végig jók voltak, s ahogy jeleztem, a cserének mindenki hangosan örült, megint elhangzott jó pár embertől a csoportban, "Na, ezért jó az 1000Út!" és hogy "milyen jó az idegenvezetőnk!"... Ezt csak azért mesélem el, más utakon ritka az ennyire jellemzően törzsutas, visszatérő gárda.