Fejléc menü

Kiemelt utazási ajánlatok

Fontos információk az úticélról

Costa Rica magyarul azt jelenti, hogy gazdag tengerpart. Ez így igaz, hiszen a buja, vad természeti környezet az ország egész területén megtapasztalható, ráadásul könnyen meg is közelíthető a felfedezni vágyó látogatók számára. Costa Rica varázsa a lélegzetelállító tájakban és a rengeteg élőlényben – a tukánoktól kezdve, a teknősökön és a majmokon át a jaguárokig – keresendő. Hiszen hol máshol túrázhatunk aktív vulkánok között, majd száguldhatunk át felhővel borított esőerdőkön, végül szörfözhetünk a meleg, türkizkék vízben - néhány nap leforgása alatt? Egy biztonságos paradicsom, ahol álomszerű tájakat és a kultúrájukat megosztani vágyó, kedves embereket lehet találni, vagyis tökéletes hely egy felejthetetlen pihenéshez.

Costa Rica a kikapcsolódás, a kaland, a kultúra, a finom konyha és a vadon élő állatok tökéletes kombinációja.

Mások számára ez a kis latin-amerikai ország, Costa Rica egy másik vonzerővel is bír, ez pedig a nyugodt életmód, vagyis a „pura vida" („tiszta élet"). Ám ahhoz, hogy valóban elmerülhessen a tiszta és jó életben, tartson velünk, álljon meg egy pillanatra, és csodálja meg ezt a gyönyörű tájat. Fedezze fel velünk a Tortuguero Nemzeti Parkot, ahol nyitott csónakokkal tavakat, folyókat, illetve mesterséges és természetes csatornákat kutatunk fel. Tirimbina esőerdőjén keresztül, a régió leghosszabb függőhídján áthaladva utazzon el velünk egy hagyományos kakaóültetvényre, ahol lehetősége lesz megkóstolni a kakaóbabot a csokoládékészítés folyamatának különböző szakaszaiban. Kiránduljon el velünk az Arenal környék esőerdeibe, ahol három, egyenként 30 méteres vízesést figyelhet meg, miközben megpihenhet és csodálhatja a tájat, a dzsungelt és az Arenal-tavat. Nézze meg velünk a Monteverde Cloud Forest Reserve-t, Közép-Amerika egyik leghíresebb természetvédelmi területét. Ezt a trópusi esőerdőt a magassága miatt Felhőerdőnek hívják, amelyet egész évben közel 100%-os páratartalom jellemez.

Úgy gondoljuk, ha velünk tart, akkor Ön is felfedezi a „pura vida"-t!

Tovább olvasom

Costa Rica


Körutazás, Városlátogatás ajánlataink

Kis létszámú csoport Kis létszámú csoport
Costa Rica

Flóra és fauna labirintusa, Costa Rica körutazás

12 nap / 10 éj
2023.10.30
összesen 2 időpontban
1 635 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport Kis létszámú csoport
Panama

Közép-Amerika nagykörút

19 nap / 17 éj
2023.11.20
összesen 1 időpontban
2 320 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport Kis létszámú csoport
Costa Rica

Costa Rica - Panama körutazás szilveszterkor

15 nap / 13 éj
2023.12.26
összesen 1 időpontban
2 425 000 Ft/fő
Utazás egyénileg
Costa Rica

Costa Rica - Egyéni körutazás autóbérléssel

12 nap / 10 éj
Komplett egyéni körutazás szabadon választható dátumban
 
 
Utazás egyénileg
Panama

Közép-Amerika - Egyéni nagykörutazás

18 nap / 16 éj
Komplett egyéni körutazás, igényre szabott dátumban
 
 

Vélemények útjainkról


Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!