Fejléc menü

Kiemelt utazási ajánlatok

Fontos információk az úticélról

Omán utazási információk  

Omán Magyarországnál háromszor nagyobb területű ország az Arab-félsziget délkeleti peremén. Területéhez tartozik a Hormuzi-szorosra „felügyelő”, egykor Kalózpart néven ismert Muszandam-félsziget. Északnyugaton az Egyesült Arab Emírségekkel, délnyugaton Jemennel, nyugaton Szaúd-Arábiával és a Perzsa-öböllel, keleten az Arab-tengerrel, északon az Ománi-öböllel határos.

Omán is az Öböl menti országok egyike, az arab a hivatalos nyelv, és az iszlám a hivatalos vallás, mégis elhatárolódik a térség többi országától történelme, mentalitása és földrajzi adottságai miatt. Bár már évtizedek óta fogad látogatókat, a turizmus még gyerekcipőben jár és sokkal kevesebbet tudni erről az országról.

Finnországi vagy franciaországi életszínvonallal, de a szomszédos arab államoktól eltérően, luxus építkezések, presztízs beruházások nélkül. Az első és egyetlen szultánság, ami olajgazdagságának jelentős hányadát a természetvédelemre fordította és fordítja. Több mint 40 éve sikeresen működő tájvédelemmel - a Közel- Keleten egyedüli természeti látnivalók kincsestárával. Kincsei a 3.000 m magasságot meghaladó hegyek; 1.000 m mélységű kanyonok; belakatlanságukban festői homoksivatagok, és a hegyek mélyén rejtőzködő zöld oázisok sora.

A híres gyöngyhalászok unokái ma a látogatókat „viszik a gyöngyhöz”, a szigetek ezerszínű korallvilágába, míg a néhai kereskedelmi utak mentén épített erődök UNESCO világörökségi múzeumokként működnek, modern kalauzolással, 6-7 nyelven. Látnivalókban való bővelkedése csak tovább javítja az amúgy is fokozottan előnyös, csábító adottságait. Nem csoda, hogy a természet szerelmesei teljesen védtelenek – mesés keleti bűbájával szemben.

Muscat, Omán fővárosa szerves kereskedelmi kapcsolatként szolgált kelet és nyugat között, és továbbra is a körutazások és a kereskedelmi hajók egyik fő állomása. A város megőrizte régi varázsát, még az újabb építmények is arab részletekkel rendelkeznek. Nem is beszélve a smaragdkék strandokról és az izgalmas vízi sportokról, amelyek vonzzák a kalandok szerelmeseit. A dombok és strandok között fekvő város a kultúra rajongóinak is kötelező. Valójában ez a legnagyobb város, és történetesen a kormány székhelye is.

A Muscatban található Qaboos Sultan Nagymecset Omán legnagyobb mecsete, területe 416 000 m2, és több mint 20 000 hívő befogadására alkalmas; 8000 ember fér el benne, az udvaron pedig 12000 ember is kényelmesen elfér. Ez a mecset egyike azon kevés mecseteknek Arábiában, amely lehetővé teszi a nem muszlim látogatók belépését. A mecset a modern építészet csodája, és az ománi, az iszlám és a közel-keleti építészeti stílusok fúziója.

Az öböl menti országok legizgalmasabb tájképét mutatja. A 3000 méter körüli sziklás hegyvonulatok között bújik meg Arábia grand kanyonja, illetve sok száz wadi (száraz folyómeder) természetes medencékkel és oázisokkal.

Ománi körutazásunk során ellátogatunk a Wahiba Dűnékhez, mely UNESCO világörökség. A 12.000 km2-en elterülő hatalmas dűnékből álló homoksivatag egészen különleges geológiai adottságokkal, növény-, állatvilággal rendelkezik. A Wahiba sivatag dűnéi között jól felszerelt táborokban lehet éjszakázni és teveháton napfelkeltét nézni. Ománi utazásunk következő állomása a leglátványosabb „Wadi”. A Wadi Bani Khalid oázis tiszta édesvizében, összefüggő, zúgókkal tűzdelt tavaiban meg is lehet mártózni, felúszni a sziklák mentén egészen a forrásig.

Az ománi konyha a keleti arab gasztronómia része, amelyre hatással voltak más arab nemzetek konyhái, illetve a pakisztáni, iráni, indiai, afrikai, több ázsiai, sőt kissé az európai mediterrán gasztronómia is.

Omán évszázadokon át hatalmas forgalmat bonyolított le a fűszerkereskedelemmel, ennél fogva fűszeres, gyógynövényes és fűszeres pácolással (ún. marinálással) készült ételek igen gazdag választékát találjuk itt.

A legtöbb étel alapja ugyanakkor a bárány-, baromfi- és halhús, valamint rizs. A sertéshúsnak a behozatala, sőt még a nem muszlim vallásúaknak az Omán területén történő fogyasztása is szigorúan tilos.

A kávé nemzeti ital, míg a tea a vendéglátás elmaradhatatlan kelléke.

Tovább olvasom

Omán


Körutazás, Városlátogatás ajánlataink

Garantált indulás!
Kis létszámú csoport Kis létszámú csoport
Omán

Ománi Szultánság Arábia tengeri kapuja és természeti kincsestára

9 nap / 8 éj
2024.10.28-2024.11.06
összesen 3 időpontban
1 110 000 Ft/fő
Utazás egyénileg
Omán

Omán - Egyéni körutazás

nap / éj
Komplett egyéni körutazás szabadon választható dátumban
 
 

Vélemények útjainkról


Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!

Elismeréseink

Nőklapja 2023