Fejléc menü

Kiemelt utazási ajánlatok

Utazás:
repülővel, menetrend szerinti járattal, átszállással
Elhelyezés:
helyi 3-4*-os szállodákban, Hakoneban 5*-os ryokanban, kétágyas szobákban
Ellátás:
reggeli, 1 ebéd és 1 vacsora (italok nélkül)

Miért ez az út?

E különös, távoli ország neve japánul Nippon, vagy Nihon, ami annyit tesz: „ahonnan a Nap ered”. Valószínűleg ezt fordították úgy egykor, hogy „a felkelő Nap országa”, innen terjedt el ez a megnevezés később az egész világon. Ám Japán nem csak a „felkelő nap országa”, hanem az ellentéteké is. Egyik végletből a másikba, illetve ámulatba esünk az acélból és üvegből épült felhőkarcolók között megbújó ősi fatemplomok vagy a hipermodern műszaki berendezéseket használó szerzetesek láttán.

Körutazásunk az ország kihagyhatatlan látnivalóit érinti, változatos és gazdag programokkal. Míg egyik nap egy libegő fedélzetéről csendben gyönyörködünk a néma Fuji hegy látványában, másnap már Tokió színes fényekben villódzó, hangos forgatagában szédülünk el.

A program során lehetőség adódik lélekben elmélyülni valamely szentélyben, vagy akár beülni egy zajos pancsikó játékterembe, kipróbálni a szerencsénket.

2025-ben Oszakában kerül megrendezésre a WORLD EXPO világkiállítás április 13-október 13. között, ahol csoportjaink is látogatást tesznek - megcsodálhatják a különleges magyar pavilont is. Bővebb információ: https://www.expo2025.or.jp/en/ 

 

Kis létszámú csoport

Kis létszámú csoport

Audio guide

Audio guide

Kulturális látnivalók

Kulturális látnivalók

Garantált társítás

Garantált társítás

Program nyomtatása

Részletes program

Júniusban (12 napos program):
1-2. nap: Budapest - Osaka

Elutazás menetrendszerinti járattal, átszállással Osakába. Másnap délutáni érkezés után transzfer a szállodába. Szállás Osakában (3 éj).

Tervezett szállás: Miyako City Osaka Hommach

3. nap: Osaka  - EXPO

Reggeli után az EXPO 2025 kiállításra látogatunk, ahol a különleges magyar pavilont is megtekintjük. “A világkiállítás központi témái az emberi élet megóvása, kiteljesítése, valamint az emberi kapcsolatok erősítése. A természet- és emberközeli szemlélet nem csak a kiállítást, de a Magyar Pavilont is áthatja.” A Világkiállítást 161 ország és 9 nemzetközi szervezet részvételével rendezik meg 2025. április 13. és október 13-a között. A vízpartra épült japán város ideális helyszíne a 6 hónapon át tartó világkiállításnak, mely kapcsolódik majd a tengerhez és egy tökéletes kör alakú szigetre emlékeztet. A Magyar Pavilon művészeti koncepciója a „Boldog Jövő” elérését a természeti és kulturális örökség megőrzésében és továbbvitelében jelöli meg. A japán és a magyar nemzet értékrendjében is jelentős szereppel bír az ember és természet szoros kapcsolata, így a Pavilon kiállítása erős természetközeli élményre épül. Középpontjába a magyar kultúra egy szeletének bemutatása kerül a népzenén keresztül, egy élő, népzenei produkció várja majd a pavilonba látogatókat. Bővebb információk a kiállításról:  https://expo2025.hu/magyar-pavilon/ 

Ellátás: reggeli

4. nap: Osaka 

Reggeli után ellátogatunk a Himeji kastélyhoz, melyet hófehér falairól már messziről megismerhetünk – emiatt kapta a „Fehér kócsag” nevet is – az UNESCO Világörökség része, majd felkeressük a város közepén álló, parkkal szegélyezett Osaka kastélyt. Ebéd egy helyi étteremben útközben. 

Ellátás: reggeli, ebéd

5. nap: Osaka – Kiotó

Reggeli után továbbutazunk Kiotóba, Japán kulturális központjába. A tradicionális művészet és a kultúra kiemelt szerepet kap a város életében, és rengeteg élményt nyújt látogatóinak. Több mint 1600 buddhista templomával és 270 sintó szentélyével egyike a világ legnagyobb kulturális kincseinek. Ellátogatunk a világörökség részét képező Tenryuji zen buddhista templomba, melyet csobogókkal, kis tavakkal, kanyargós ösvényekkel tarkított 500 éves japánkert vesz körül, majd a Sagano bambuszerdőben óriásira nőtt bambuszok között sétálhatunk. Ezután az aranylemezekkel bevont, csillogó Kinkakuji templomot nézzük meg, majd fakultatív program keretében csónakázhatunk a Hozugawa folyón. Szállás Kiotóban (2 éj).

Tervezett szállás: The Royal Park Hotel Kyoto Sanjo    
Ellátás: reggeli

6. nap: Kiotó 

Reggeli után Kiotó városnézésre indulunk, a körülbelül 10000 darab, cinóbervörösre festett szentélykapun (torii) keresztül két út közül választhatunk, hogy eljussunk a Fushimi Inari szentélybe, mely az egyik legnagyobb sintó szentély Japánban. Ezután a világörökség részévé nyilvánított, meredek szirtfalon épült Kiyomizudera („Tiszta víz”) templomba megyünk, melynek teraszáról csodálatos kilátás nyílik a városra. Este fakultatív program: vacsora a gésa negyedben, egy tradicionális japán étteremben egy maiko előadásának kíséretében.

Ellátás: reggeli



7. nap: Kiotó - Tokió

Reggeli a szállodában, majd az egykori császárvárosban megcsodálhatjuk a világörökség részét képező Nijo kastélyt. Ezután a Shinkansen szuperexpresszel elutazunk Tokióba, Japán közigazgatási központjába, a kormány és a császár székhelyére.  Szállás Tokióban (1 éj)

Tervezett szállás: Shinagawa Prince Hotel
Ellátás: reggeli

8. nap: Fuji - Hakone-Izu Nemzeti Park

Délelőtt autóbusszal az Asakurayama Sengen Parkba látogatunk, ahol megnézzük a szentélyt, a pagodából pedig, 398 lépcsőn felmászva festménybe illő kilátás nyílik a Fujira. Tavasszal és ősszel a legszínesebb a táj. A 3776 m magasságba törő Fuji-hegy az ország szimbóluma is. Sokszor ködbe vagy felhőkbe burkolózik, csak ritkán, igazán tiszta időben láthatjuk teljes szépségében. A vulkán utoljára 1707-ben tört ki és a keletkezett hamu 100 km körzetben ellepte Tokió utcáit. Következő állomásunk Oshino falu, ahol éttermek és ajándékboltok várják a látogatókat. A program végeztével idilli környezetben, hangulatos szálláshelyünkön pihenhetünk. Vacsora és szállás Hakonéban, egy tradicionális ryokanban (1 éj).

Tervezett szállás: Hakone Kowakien Ten-yu 5*
Ellátás: reggeli, vacsora

9. nap: Hakone - Tokió

Másnap Hakone felfedezésére indulunk, libegőre szállva a magasból gyönyörködhetünk a Nemzeti Park és a Fuji látványában. Ellátogatunk az Owakudani hőforrásokhoz is, ahol a vulkanikus területen folyamatosan fortyognak a gejzírek és az aktív vulkanikus tevékenység nyomai mindenhol láthatók. Itt készül a fiatalító „fekete tojás” is. (Földcsuszamlások előfordulhatnak, ha nem biztonságosak a körülmények, a területet lezárhatják.)  A hegyi túra után visszatérünk Tokióba, hogy felfedezzük a nyüzsgő fővárost. Sétálhatunk az Asakusa és a Nakamise bevásárló utcákon, végül hajókázunk a Sumida folyón. Transzfer a szállodánkba, szállás Tokióban (2 éj)

Tervezett szállás: Shinagawa Prince Hotel   
Ellátás: reggeli

10. nap: Tokió 

Szabadidő Tokió egyéni felfedezésére vagy fakultatív városnézés szakértő idegenvezetőnkkel, akivel a város kevésbé ismert, rejtett látnivalóit is megismerhetik (Fizetés a helyszínen).

Ellátás: reggeli

11. nap: Tokió

Reggeli után kijelentkezés a szállodából. Elutazásig csomagszoba áll rendelkezésre. Délelőtt városnézés Tokióban és környékén. Megnézzük a Meiji szentélyt, melyet Meiji császár és felesége Shoken császárnő tiszteletére építettek. Rövid fotóstop a Császári Palota épület-együttesénél, majd a világ jelenleg második legmagasabb épületéből, a Tokyo Sky Tree torony 350 m magasan található kilátójából gyönyörködhetünk a városban. Tiszta időben a Fuji alakja is kirajzolódik a távolban. Délután egy tradicionális teaszertartás keretében a japán kultúrával ismerkedünk. Programunk után transzfer a repülőtérre.

Ellátás: reggeli



12. nap: Tokió – Budapest

Hajnalban elutazás Japánból, átszállással. Érkezés Budapestre a délutáni órákban a menetrend szerint.

 

A programok és a szállodák változtatásának jogát irodánk fenntartja!

 

UNESCO Világörökségi helyszínek
  • Hiroshima Atombomba-dóm (októberben)
  • Itsukushima szentély (októberben)
  • Himeji kastély
  • Kiotó történelmi műemlékei
  • Fuji hegy

Fakultatív programok:

Csónakázás a Hozugawa folyón (Kiotó): 22.000 Ft 
Tradicionális japán vacsora maiko előadással (Kiotó): 75.000 Ft 

 

A fakultatív programok minimum 6 főtől indulnak, 10 fő felett a magyar idegenvezető is elkíséri a csoportot.

Fontos információk:

Tervezett menetrend (változhat):

emirates_.png

Június 21. Budapest - Dubai    16:05  23:25  EK112 / kb. 5ó 20p
Június 22. Dubai - Osaka          03:00  17:15  EK316 / kb. 9ó 15p

Július 2.   Tokió - Dubai           00:05  05:45  EK313 / kb. 9ó 40p
Július 2.   Dubai - Budapest    10:30  14:20  EK111 / kb. 5ó 50p

Az indulási és érkezési időpontok minden esetben helyi időben értendők.
A légitársaság a menetrend változtatás jogát fenntartja.                                                                               

Igény esetén business osztályú repülőjegyek is foglalhatók.


Utazás Emirates járattal

Az Emirates járatokon turista osztályon maximum 30 kg lehet a poggyász súlya. A fedélzetre egy, maximum 7 kg-os kézipoggyász vihető fel, személyenként.

Akinek van Emirates (Skywards) törzskártyája, kérjük, legkésőbb 2 héttel az indulást megelőző időpontig ezt jelezze felénk, mert a törzsszámot rögzíteni tudjuk a foglalásban. Akinek nincs és szeretné a mérföldeket gyűjteni (a mérföldgyűjtés számos előnnyel jár), a következő oldalon tud tájékozódni, illetve regisztrálni. 
https://www.emirates.com/hu/hungarian/skywards/registration/ 

Forrás és további információ: https://www.emirates.com/hu/hungarian/

FONTOS! 
- Csoportos repülőjegy foglalásnál egyben ültetjük be a csoportot a járatokra.
- Kérjük, hogy ültetési igényüket legyenek szívesek hátralékfizetésig jelezni. Nagyobb lábteres (vészkijárat) ülőhely foglalása csak felár ellenében lehetséges. 
- Kérjük, hogy minden esetben ellenőrizzék a kiadott beszállókártyákat, mert azon csak ott, a pultnál tudnak módosítani, irodánknak a check-in megkezdését követően már nincs lehetősége belenyúlni a foglalásba.
- Amennyiben valaki ételallergia miatt speciális étkezést szeretne a repülőjáratokra igényelni, legyen szíves lehetőleg jelentkezéskor, de legkésőbb a hátralékfizetésig jelezni részünkre (írásban elküldeni a travel@1000ut.hu email címre). Választható menük: https://www.emirates.com/hu/english/before-you-fly/travel/dietary-requirements/  (nem kombinálható, csak egy fajta választható!)


Utazás hagyományos légitársasággal (általános információk)

Amennyiben rendelkezik az adott légitársaság(ok)ra érvényes törzskártyával, kérjük feltétlen jelezze felénk a foglalás során. A kártyaszámot a foglalásban rögzítjük és így nem vesznek el a mérföldek.

Kényelmi  szempontú ülőhelyválasztás esetén (ülőhelyek nagyobb lábtérrel / vészkijárat közelében) a  légitársaság előzetesen megszabhat feltételeket (mint például az angol nyelv ismerete, fizikai alkalmasság az ajtó kinyitására). vészkijárat közeli üléseket családosok részére (gyermekkel, babával utazók) nem tudunk biztosítani felár ellenében sem.
Ingyenes ültetés esetében a légitársaságok “standard” típusú ülőhelyeket biztosítanak.
Esetlegesen előforduló géptípus csere esetén nem garantálják az azonos jelzéssel/számmal ellátott ülőhelyet.
Egyes járatokon az ültetés csak felár ellenében kérhető (ilyen igényüket kérjük jelezzék előre)!

Olyan úticélok esetében, ahol az adott országban belföldi járaton is utazunk, az igénybevenni kívánt járatok/légitársaságok szabályzata egymástól eltérő lehet. (pl. poggyász méret/súlyhatár). Részeteket az aktuális utastájékoztató tartalmazni fogja.

Nehezen mozgó/mozgáskorlátozott utasaink részére a hagyományos légitársaságok tolószéket tudnak biztosítani, mellyel az utas repülőtéri közlekedését/átszállását segítik a jegykezeléstől a kapuig. Kérjük ilyen igényét szíveskedjen előre jelezni.

A fedélzeti ellátásban a légitársaságok között eltérés lehet. A standard ételkínálat mellett az alapvető érzékenységeknek illetve elterjedt étkezési szokásoknak megfelelő ételek közül tudunk választani. Különleges ételrendelés esetén (vegán, laktóz-,gluténérzékeny, diabetkus stb.) a menük nem keverhetők. Előfordulhat, hogy néhány úticél esetében különböző okokból korlátozott (pl vallási okok) ételkínálattal találkozhatunk. Egyes - jellemzően rövidtávú járatok - előfordulhat, hogy fedélzeti ellátás nincsen, vagy fizetős szolgáltatás.

Biztonsági okokból szúró-, vágóeszköz, manikűrkészlet valamint 1 dl-nél több folyadék szállítása csak a feladandó poggyászban lehetséges. 

 

 

 


Beutazási feltételek

A belépéshez minimális útlevél érvényességi időre vonatkozó követelmény nincsen, mindössze az utazás idejére érvényes úti okmány szükséges.

Magyar állampolgárok érvényes magyar útlevéllel maximum 90 napot tartózkodhatnak vízummentesen Japánban, ha a beutazás célja turizmus, ismerős/családtag látogatása, rövid ideig tartó üzleti út, tudományos konferencián/szemináriumon való részvétel vagy egyéb tevékenység, mely díjazást nem foglal magában.

 


Fizetési határidők 

Bizonyos egzotikus körútjainknál az alábbi, szigorúbb fizetési határidők érvényesek, melyek az utazási szerződésen is feltüntetésre kerülnek:

  • Az indulást megelőző, 90 napon túli foglalások esetén előlegként a teljes összeg 30%-a, illetve az útlemondási biztosítás díja fizetendő.
  • 90 nappal az indulás előtt (vagy a repülőjegyek véglegesítésekor) a repülőjegy fennmaradó 70%-a fizetendő.
  • 60 nappal az indulás előtt a szerződésen hátralékként fennmaradó összeg fizetendő.

A fenti körutazás esetében több szolgáltatás is (pl. belső repülőjegy, belépők, stb.) jóval előre fizetendő, így azok a megvásárlást követően lemondás esetén már nem visszatéríthetők.


Társítási garancia

A társítási garancia logóval feltüntetett utak esetében nem kell egyágyas felárat fizetnie az utasnak, ha nem sikerül mellé utas társat találnunk.

Feltételek:
- Legkésőbb 2 hónappal az indulást megelőző időpontig szükséges jelentkezni. (Az ettől eltérő esetek egyenként, külön elbírálás alá kerülnek.)
- A körutazáson TÖBB hely is legyen még szabadon. (Vagyis: az utolsó helyre társítási garanciával nem lehet jelentkezni.)
- Társítási garanciával való jelentkezés esetén a szobatárs személyével kapcsolatban az utasok nem határozhatnak meg feltételeket, ez esetben a társítási garanciánk érvényét veszíti. Ilyenkor az utast egyágyas szobában tudjuk elhelyezni az egyágyas felár megfizetésével. Irodánk igény szerint igyekszik lehetőséget adni arra, hogy az utastársak megismerhessék egymást. Viszont ez nem kötelező, amennyiben az egyik társítandó utas erre nem tart igényt vagy nem veszi fel kapcsolatot a másik utassal akkor ezt nem tudjuk biztosítani. Ha a megismerkedés meghiúsult, és a társítandó utas enélkül nem fogadja el a társítást, akkor a társítási garancia érvényét veszíti.
- Továbbá az utastársra vonatkozó reklamációt sajnos nem tudunk elfogadni. A megértésüket megköszönjük!
 
Az oldal tetején, a „Miért ez az út?” felületen keresse a társítási garancia feliratot.
Kizárólag az adott felirattal feltüntetett utaknál vállalunk társítási garanciát.


Útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítás

Útlemondási (storno) biztosítást minden szolgáltatás részvételi díjából számolunk. Az útlemondási biztosítás mértéke: 2,8%
Amennyiben az útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítást együtt rendelik meg, abban az esetben útlemondáskor az utast nem terheli önrész a következő esetekben:
Utas Covid-19 megbetegedése (ezen belül pl. indulást megelőző 14 napon belül pozitív PCR teszt eredmény esetén is), sürgősségi körházi fekvőbeteg gyógykezelése, elhalálozása, vagy a következő típusú baleseti sérülései: csonttörés, szalagszakadás, legalább III. fokú égési sérülés.
Minden egyéb esetben az önrész: 20%
A BBP biztosítás további előnye, hogy esetleges járattörlés vagy repülőgép késése esetén 150 EUR összeghatárig fedezik a légitársasági kártérítés behajtásának ügyintézési költségét, amennyiben az arra specializálódó cégen keresztül történik az ügyintézés. (Utasbiztosítás szabályzat G pontja.) További részletekről érdeklődjön kollégáinknál.
Biztosításokra vonatkozóan az EUB Biztosító feltételei az érvényesek.
A biztosításokról bővebben IDE KATTINTVA tájékozódhat.

 

Az út idegenvezetője:

Dr. Rontó Attila

other_293_37184_1000ut-idegenvezetok-ronto_attila.jpg

1995-ben kezdtem idegenvezetőként dolgozni, mivel nagyon szeretek utazni és nyelveket tanulni. A történelem és földrajz is az érdeklődésem középpontjában volt. Első diplomámat az MBE Összehasonlító Kultúra és Kelet- Kutató tanszékének Japán szakán szereztem, ahol lehetőségem volt vallás- és kultúrtörténettel foglalkozni. Ezután a Japán állam ösztöndíjasaként lehetőségem volt Tokióban tanulni. Kutatásom témája a világ vallásai voltak. Sokat foglalkoztam az ősi civilizációk történetével is. A világ túlnyomó részét bejártam már, magán- és üzleti úton. Felső fokon beszélek japánul, angolul, franciául, de tanultam spanyolul és oroszul is.

További útjaim ❯❯  

Ismerje meg Japánt!

Árak és időpontok

Indulás - visszaérkezés
Garantált indulás/társítás
Időtartam
Ár
2025.06.21 - 2025.07.02
12 nap / 9 éj
1 950 000 Ft

A foglalás gombra kattintva elsőként az utazás végösszege kalkulálható.
Ha az ajánlat megfelelő, akkor ugyanazon a felületen a foglalás is elkészíthető.

Jelentkezem az útra
Személyes adatok
A checkbox kipipálásával kijelentem, hogy az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és elfogadtam.

A fenti adatokat kizárólag annak érdekében használjuk fel, hogy az ajánlatot megadhassuk Önnek.

Az ár tartalmazza

  • a nemzetközi repülőjegyet illetékkel (melynek értéke:
    kb. 410 000 Ft)
  • 8 éjszaka szállást
    helyi 3-4*-os szállodákban,
    1 éjszaka Hakonéban helyi 5*-os ryokanban,
    kétágyas szobákban
  • a reggelit, 1 alkalommal ebédet és
    1 alkalommal vacsorát
    (italok nélkül)
  • a helyszíni transzfereket
    és vonatjegyet
  • a megadott programokat
  • a szükséges belépőket
  • a magyar nyelvű idegenvezetést

Az ár nem tartalmazza

  • a borravalókat
    kb. 70 USD/fő
  • az útlemondási biztosítást
    (Covid fedezettel): 2,8%

 EGYÉB KÖLTSÉGEK

  • Egyágyas felár
    635 000 Ft
  • Fakultatív programok
  • BBP utasbiztosítás
    (EUB Biztosító)
    - Air & Cruise Top:
    1.140 Ft/fő/nap

    - Air & Cruise Extra:
    1.750 Ft/fő/nap

Kérdése van az útról?
Kérdezze szakértőnket!
Vagy kérjen visszahívást!

(Megnézem az adatvédelmi tájékoztatót)

Vélemények az utazásról

Ügyfeleink az utazásról

Összes vélemény

Vélemények az utazásról


Utazási magazin


Hasonló utazások


Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Japán

Körutazás Japánban

11 nap / 8 éj
2025.04.30
összesen 1 időpontban
1 895 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Srí Lanka

Nagykörút Srí Lankán

13 nap / 11 éj
2025.08.17
összesen 4 időpontban
1 060 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Üzbegisztán

A Selyemút nyomán Üzbegisztán

9 nap / 7 éj
2025.04.29
összesen 14 időpontban
795 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Vietnam

Körutazás Vietnámban

13 nap / 10 éj
2025.11.16
összesen 2 időpontban
1 115 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Ausztria

1000 ART - Az olasz festészet mesterei (Leonardo-Dürer-Arcimboldo)

1 nap / 0 éj
2025.05.17
összesen 1 időpontban
29 500 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!

Elismeréseink

Nőklapja 2023