Részletes program
1. nap: Budapest – Szöul
Elutazás Budapestről menetrend szerinti járattal, átszállással Szöulba, Dél-Korea fővárosába. Isztambulban az átszállási idő alatt városnézés. Éjszaka a repülőn.
2. nap: Szöul
A másnap késő délutáni érkezés után transzfer a szállodába. Vacsora egy tipikus helyi koreai étteremben. Szállás Szöulban (3 éj).
Ellátás: vacsora
3. nap: Szöul
Reggeli után megkezdjük az ismerkedést a város világörökségi nevezetességeivel. A Cshangdokkung Palota, a koreai I. dinasztia második rezidenciája volt, mely 1405-ben épült. A japán invázió alatt leégett, majd a 16. század elején újjáépítették, ezt követően azonban 250 éven át a dinasztia székhelye volt. Az öt királyi palota közül ez maradt meg a legjobb állapotban, sétánk során meglátogatjuk a „Titkos kertet” is, mely a minden évszakban igazán festői látványt nyújt. Ezután a Namszan hegyen található TV-torony kilátójából gyönyörködhetünk a nyűzsgő város látványában.Útközben ebéd egy helyi étteremben, majd Szöul egyik modern látnivalóját, a COEX bevásárlóközpontot és az ott található Starfield könyvtárat nézzük meg, ahol a könyvek az égig érnek.
Ellátás: reggeli, ebéd
4. nap: Szöul
Reggeli után folytatjuk szöuli városnézésünket, megtekintjük az őrségváltást és a Gyeongbokgung Palotát, ahol a tradicionális hanbok viseletet is felpróbálhatjuk, majd megnézzük a palotában található Néprajzi Múzeumot. Sétálunk az Insadong antik utcában, ahol különleges régiségeket, galériákat és teaházakat találunk. Végül a Gwangjang piacon zárjuk napunkat, ami Dél-Korea legrégebbi és legnagyobb hagyományos piaca, és helyi termékeket is vásárolhatunk.
Ellátás: reggeli, ebéd
5. nap: Szöul – Suwon – Gongju – Daejeon
Reggeli után Korea népi hagyományaival ismerkedünk a Csoszon-dinasztia korát bemutató faluban, majd a 18. század végén épült suwon-i Hvaszong Erődöt és a várost körülölelő falat keressük fel. Ebéd után a Szongszan-ri királysírokat tekintjük meg. A program után Tedzsonba (Daejeon) utazunk. Szállás Tedzsonban (1 éj).
Ellátás: reggeli, ebéd
6. nap: Daejeon – Haeinsa – Daegu
Reggeli után megnézzük Hahoe népi falut, ahol II. Erzsébet királynő és George Bush is járt, majd megismerkedünk a konfucianizmus koreai tanaival egy híres iskolában (szovon), végül a világörökség részét képező buddhista Heinsza (Heinsa) főtemplomba és kolostorba látogatunk. Itt található a híres Tripitaka Koreana 81 258 fa nyomódúcból áll, amelyeket a 13. században készítettek az itt élő szerzetesek, és amelyekkel a világ legrégebbi érintetlen, kínai írással feljegyzett buddhista kánonját lehet nyomtatni. Ezután továbbutazunk Teguba (Daegu), szállás Teguban (2 éj).
Ellátás: reggeli, ebéd
7. nap: Daegu
Reggeli után Tegu tradicionális gyógynövényes utcáján megismerkedünk az itt termesztett gyógynövények hatásaival és a gyógyítás évezredes hagyományaival, majd a Seomun tradícionális piacra látogatunk, ahol számtalan üzlet és helyi kézműves termékei közül válogathatunk. Ezután Tegu legrégebbi parkjába, a Dalseong parkba látogatunk, majd kabinos felvonóval a Palgong-hegyre látogatunk, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a városra.
Ellátás: reggeli, ebéd
8. nap: Daegu – Gyeongju
Reggelit követően először a Pulguksza templomba látogatunk, mely a Silla királyság idejében épült, és a koreai buddhizmus fontos székhelye. Ezután a templomegyütteshez tartozó 750 méteren magasodó Szokkuram grottó, azaz sziklabarlang buddhista szentélyét nézzük meg. Ebéd után a Kjongdzsu (Gyeongju) Történelmi Körzet legfőbb látnivalóit: a sillai királyi család halomsírjait, az év napjait szimbolizálva 365 gránittéglából épült Cshomszongde csillagvizsgálót és az egykori Volszong palotához tartozó Anapcsi-tavat is megnézzük. Szállás Kjongdzsuban (1 éj).
Ellátás: reggeli, ebéd
9. nap: Yangdong – Busan
Mai napunk első állomása a Yangdong történelmi falu, ahol a Csoszon-kori építészettel és hagyományokkal ismerkedünk. Az itt található 160 házból 54 több mint 200 éves. Ezután folytatjuk utunkat a Haedong Yonggungsa templomegyüttese felé, mely szintén buddhista főtemplom, és különlegessége, hogy a tengerpartra épült, ahonnan csodálatos a kilátás. Ellátogatunk Haeundae Beach-re is, amely egyike Dél-Korea legszebb és leghíresebb városi strandjainak. Késő délután naplementés hajókázás az öbölben. Szállás Puszanban (1 éj).
Ellátás: reggeli, ebéd
10. nap: Busan – Jeju
Reggeli után Dél-Korea második legnagyobb városát, Puszánt (Busan) fedezzük fel, mely a világ 5. legnagyobb forgalmú tengeri kereskedelmi kikötője is egyben. Először látogatás Gamcheon Kulturális Faluba, melyet Puszán "Machu Picchujának" is neveznek. Ezután a Jagalchi halpiacra látogatunk, majd a Yongdusan park következik, ahol a 120 méter magas Busan torony is található. Ebéd útközben. Este transzfer a repülőtérre, ahonnan Csedzsu (Jeju) szigetére repülünk. Szállás Csedzsu városban (3 éj).
Ellátás: reggeli, ebéd
11. nap: Jeju
Reggeli után a vulkanikus sziget világörökségi természeti képződményeivel ismerkedünk. Először a sziget keleti oldalán a Seongsan Ilchulbong csúcsra látogatunk, ahonnan állítólag a legszebb a napfelkelte, majd a Seopjikoji kilátópontról megcsodáljuk a végtelen tengert. Ellátogatunk a Seongeup népi faluba, majd a híres Bijarim erdőbe látogatunk, mely Dél-Korea egyik nemzeti természeti kincse, a világ legnagyobb egyfajú erdeje. Körülbelül 2800 Torreya fa él itt, koruk 500-800 év közötti. A legöregebb köztük az 5 méter körméretű "Ezer Éves Fa", melyről azt tartják, hogy az erdő őse. Ebéd útközben.
Ellátás: reggeli, ebéd
12. nap: Jeju
Reggeli után ellátogatunk a Sárkányfej sziklához, majd megállunk a Hyupjae strandon, ezt követően az Osulloc Tea Múzeumban megismerkedünk a zöld tea fogyasztás koreai hagyományaival, és meg is kóstolhatjuk a zöld teás italokat és édességeket. Megcsodáljuk a 22 méter magasról lezúduló Cheonjiyeon vízesést, majd a vulkanikus eredetű, orgonasípokra hasonlító Jusangjeolli sziklát is lefotózzuk. Ebéd útközben.
Ellátás: reggeli, ebéd
13. nap: Jeju – Szöul
Kora reggel visszarepülünk Szöulba. Látogatás a Csoszon dinasztia idején épült Jongmyo szentélybe, ahol a mai napig az ősök szelleme előtt tisztelegnek, majd vásárolhatunk a népi ajándéktárgyakat is árusító bolhapiacon. Egy igazi Dim Sum ebéd után betekintést nyerhetünk a Kimchi készítés rejtelmeibe. A kimcshi a koreai konyhaművészet egyik legismertebb étele, erjesztéssel készül és legfőbb összetevői a kínai kel, a retek, az uborka és a zöldhagyma. Rengeteg fajtája létezik attól függően, hogy milyen zöldségből készül és akár más ételek alapja is lehet. A főzőlecke után látogatás a Nemzeti Múzeumba, ahol megismerhetjük Dél-Korea gazdag múltját, történelmi és művészeti emlékeit. Szállás Szöulban (1 éj).
Ellátás: reggeli, ebéd
14-15. nap: Szöul - Demilitarizált Zóna – Budapest
Reggeli után az észak-koreai határnál fekvő Paju DMZ (Demilitarizált Zóna) területére látogatunk, ahol megnézzük a koreai háború emlékére épült Imjingak Parkot. Megnézzük a Gamaksan függőhidat, majd lemehetünk az észak-koreaiak által épített alagútba, ahonnan a Szöul elleni meglepetés támadást szervezték. Végül libegővel utazunk a kilátóteraszra, ahonnan átnézhetünk Észak-Koreára, tiszta időben az egykori Kaesong városa is látható. Ebéd útközben, programunk után transzfer a repülőtérre. Késő este hazautazás átszállással a menetrend szerint. Éjszaka a repülőn. Érkezés Budapestre a 15. napon a reggeli órákban.
Ellátás: reggeli, ebéd (14. napon)
A programok és a szállodák változtatásának jogát irodánk fenntartja!
UNESCO Világörökségi helyszínek:
- Cshangdokkung Királyi Palotakomplexum
- Csoszon-dinasztia királysírok
- Suwon Hwaseong Erőd
- Történelmi falvak: Hahoe, Yangdong
- Haeinsa templom és a Tripitaka Koreana
- Pulguksza templom és grottó
- Kjongdzsu Történelmi Körzet
- Buddhista hegyi kolostorok
- Jeju vulkáni képződményei és láva alagútjai (természeti)
- Jongmyo Szentély
Fontos információk:
Tervezett menetrend (változhat):

Október 4. Budapest-Isztambul 09:00 12:15 TK1036 / kb. 2 óra 15 perc *
Október 5. Isztambul-Szöul 01:50 17:40 TK90 / kb. 9 óra 50 perc
Október 17. Szöul-Isztambul 23:20 05:00 TK91 / kb. 11 óra 40 perc
Október 18. Isztambul-Budapest 07:10 08:05 TK1035 / kb. 1 óra 55 perc
Az indulási és érkezési időpontok helyi idő szerint értendők.
* Az odaúti hosszú átszállás ideje alatt isztambuli városnézést (kb. 5 óra) biztosítunk.
Igény esetén business osztályú repülőjegyek is foglalhatók.
FONTOS!
- Csoportos repülőjegy foglalásnál a légitársaság egyben ülteti be a csoportot a járatokra.
- Előzetes ültetés kérés felár ellenében lehetséges, általában a jegykiállítást követően. Kérjük, hogy ültetési igényüket legyenek szívesek a hátralékfizetésig jelezni. Amennyiben az előre lefoglalt ülőhelyért nem kívánnak fizetni, abban az esetben az ülőhelyre vonatkozó egyéni kéréseket (ablak, folyosó, stb.) nem tudjuk garantálni. Kérjük, hogy minden esetben ellenőrizzék a kiadott beszállókártyákat, mert azon csak ott, a pultnál tudnak módosítani, irodánknak a check-in megkezdését követően már nincs lehetősége belenyúlni a foglalásba.
- Amennyiben valaki ételallergia miatt speciális étkezést szeretne a repülőjáratokra igényelni (vegetáriánus, gluténmentes, laktózmentes vagy diabetikus - más lehetőség nem kérhető, illetve nem kombinálható, csak egy fajta választható), az legkésőbb 2 héttel az indulás előttig legyen szíves írásban elküldeni a travel@1000ut.hu email címre.
Utazás Turkish Airlines járattal
Utasaink a repülőn ingyenesen személyenként 1 darab max. 20 vagy 23 kg-os bőröndöt (törökországi járatok esetén), illetve 1 darab max. 8 kg súlyú kézipoggyászt (mely maximálisan 23x40x55 cm nagyságú lehet) adhatnak fel.
Interkontinentális vonalakon 30 kg súlyhatár az általánosan megengedett.
Csoportos repülőjegy foglalásnál a légitársaság ülteti be a csoportot a járatokra.
Előzetes ültetés kérés felár ellenében lehetséges.
Részletes információt az utazás időpontja előtt kiküldött utastájékoztató dokumentum tartalmazza majd.
Forrás és további információ: https://www.turkishairlines.com/
Utazás hagyományos légitársasággal (általános információk)
Amennyiben rendelkezik az adott légitársaság(ok)ra érvényes törzskártyával, kérjük feltétlen jelezze felénk a foglalás során. A kártyaszámot a foglalásban rögzítjük és így nem vesznek el a mérföldek.
Kényelmi szempontú ülőhelyválasztás esetén (ülőhelyek nagyobb lábtérrel / vészkijárat közelében) a légitársaság előzetesen megszabhat feltételeket (mint például az angol nyelv ismerete, fizikai alkalmasság az ajtó kinyitására). Vészkijárat közeli üléseket családosok részére (gyermekkel, babával utazók) nem tudunk biztosítani felár ellenében sem.
Ingyenes ültetés esetében a légitársaságok “standard” típusú ülőhelyeket biztosítanak.
Esetlegesen előforduló géptípus csere esetén nem garantálják az azonos jelzéssel/számmal ellátott ülőhelyet.
Egyes járatokon az ültetés csak felár ellenében kérhető (ilyen igényüket kérjük jelezzék előre)!
Olyan úticélok esetében, ahol az adott országban belföldi járaton is utazunk, az igénybevenni kívánt járatok/légitársaságok szabályzata egymástól eltérő lehet. (pl. poggyász méret/súlyhatár). Részeteket az aktuális utastájékoztató tartalmazni fogja.
Nehezen mozgó/mozgáskorlátozott utasaink részére a hagyományos légitársaságok tolószéket tudnak biztosítani, mellyel az utas repülőtéri közlekedését/átszállását segítik a jegykezeléstől a kapuig. Kérjük ilyen igényét szíveskedjen előre jelezni.
A fedélzeti ellátásban a légitársaságok között eltérés lehet. A standard ételkínálat mellett az alapvető érzékenységeknek illetve elterjedt étkezési szokásoknak megfelelő ételek közül tudunk választani. Különleges ételrendelés esetén (vegán, laktóz-,gluténérzékeny, diabetkus stb.) a menük nem keverhetők. Előfordulhat, hogy néhány úticél esetében különböző okokból korlátozott (pl vallási okok) ételkínálattal találkozhatunk. Egyes - jellemzően rövidtávú járatok - előfordulhat, hogy fedélzeti ellátás nincsen, vagy fizetős szolgáltatás.
Biztonsági okokból szúró-, vágóeszköz, manikűrkészlet valamint 1 dl-nél több folyadék szállítása csak a feladandó poggyászban lehetséges.
Jelenlegi beutazási feltételek
Az útlevélnek a beutazástól még további 3 hónapig kell érvényesnek lennie.
A Koreai Köztársaság 2021.szeptember 1-től ismét végrehajtja a két ország között érvényben lévő vízummentességi megállapodásban foglaltakat. Tehát magyar állampolgároknak, 90 napot meg nem haladó tartózkodás esetén, nincsen szüksége vízumra a Koreai Köztársaságba történő beutazáshoz. A beutazáshoz 2026.12.31-ig NEM SZÜKSÉGES K-ETA regisztráció!
2012. január 1-től minden, az országba beutazó külföldi állampolgárról fénykép készül és ujjlenyomatmintát vesznek (ez alól csak a 17 év alattiak és diplomata útlevéllel utazók mentesülnek), ennek elutasítása esetén megtagadhatják a belépést. Az országba érkező külföldi utasok számára a korábban az útlevélbe helyezett pecsét, illetve külön kis papírcédula („Entry confirmation”) helyett QR-kóddal ellátott matrica kerül, amely igazolja a belépés napját (az igazolás tartalmazza még az utas nevét, útlevélszámát, az ország elhagyására előírt határidőt, a beutazás jogcímkódját, valamint egy QR-kódot).
Az országba belépő légiutasoknak érvényes úti okmányaik mellett rendelkezniük kell –az adott járat légi utaskísérői által kiosztott, majd kitöltött – bevándorlási (Arrival Card), vámkezelési (Customs Declaration) formanyomtatvánnyal, és egészségügyi kérdőívvel (Quarantine Questionnaire); utóbbit abban az esetben nem kell kitölteni, ha az utas előzetesen feltöltötte adatait a Q-code rendszerbe és az ott kapott QR kódot be tudja mutatni érkezéskor. A honlap itt érhető el: https://cov19ent.kdca.go.kr/cpassportal/
A beutazásra és hazaérkezésre vonatkozó szabályok bármikor változhatnak, az ebből adódó esetleges többletköltségek az utast terhelik!
Társítási garancia
A társítási garancia logóval feltüntetett utak esetében nem kell egyágyas felárat fizetnie az utasnak, ha nem sikerül mellé utas társat találnunk.
Feltételek:
- Legkésőbb 2 hónappal az indulást megelőző időpontig szükséges jelentkezni. (Az ettől eltérő esetek egyenként, külön elbírálás alá kerülnek.)
- A körutazáson TÖBB hely is legyen még szabadon. (Vagyis: az utolsó 2 helyre társítási garanciával nem lehet jelentkezni.)
- Társítási garanciával való jelentkezés esetén a szobatárs személyével kapcsolatban az utasok nem határozhatnak meg feltételeket, ez esetben a társítási garanciánk érvényét veszíti. Ilyenkor az utast egyágyas szobában tudjuk elhelyezni az egyágyas felár megfizetésével. Irodánk igény szerint igyekszik lehetőséget adni arra, hogy az utastársak megismerhessék egymást. Viszont ez nem kötelező, amennyiben az egyik társítandó utas erre nem tart igényt vagy nem veszi fel kapcsolatot a másik utassal akkor ezt nem tudjuk biztosítani. Ha a megismerkedés meghiúsult, és a társítandó utas enélkül nem fogadja el a társítást, akkor a társítási garancia érvényét veszíti.
- Továbbá az utastársra vonatkozó reklamációt sajnos nem tudunk elfogadni. A megértésüket megköszönjük!
Az oldal tetején, a „Miért ez az út?” felületen keresse a társítási garancia feliratot.
Kizárólag az adott felirattal feltüntetett utaknál vállalunk társítási garanciát.
Fizetési határidők
Bizonyos egzotikus körútjainknál az alábbi, szigorúbb fizetési határidők érvényesek, melyek az utazási szerződésen is feltüntetésre kerülnek:
- Az indulást megelőző, 90 napon túli foglalások esetén előlegként a teljes összeg 30%-a, illetve az útlemondási biztosítás díja fizetendő.
- 90 nappal az indulás előtt (vagy a repülőjegyek véglegesítésekor) a repülőjegy fennmaradó 70%-a fizetendő.
- 60 nappal az indulás előtt a szerződésen hátralékként fennmaradó összeg fizetendő.
A fenti körutazás esetében több szolgáltatás is (pl. belső repülőjegy, belépők, stb.) jóval előre fizetendő, így azok a megvásárlást követően lemondás esetén már nem visszatéríthetők.
Útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítás
Útlemondási (storno) biztosítást minden szolgáltatás részvételi díjából számolunk. Az útlemondási biztosítás mértéke: 2,8%
Amennyiben az útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítást együtt rendelik meg, abban az esetben útlemondáskor az utast nem terheli önrész a következő esetekben:
Utas Covid-19 megbetegedése (ezen belül pl. indulást megelőző 14 napon belül pozitív PCR teszt eredmény esetén is), sürgősségi körházi fekvőbeteg gyógykezelése, elhalálozása, vagy a következő típusú baleseti sérülései: csonttörés, szalagszakadás, legalább III. fokú égési sérülés.
Minden egyéb esetben az önrész: 20%
A BBP biztosítás további előnye, hogy esetleges járattörlés vagy repülőgép késése esetén 150 EUR összeghatárig fedezik a légitársasági kártérítés behajtásának ügyintézési költségét, amennyiben az arra specializálódó cégen keresztül történik az ügyintézés. (Utasbiztosítás szabályzat G pontja.) További részletekről érdeklődjön kollégáinknál.
Biztosításokra vonatkozóan az EUB Biztosító feltételei az érvényesek.
A biztosításokról bővebben IDE KATTINTVA tájékozódhat.