Fejléc menü
Fontos információk az úticélról
Amit Marokkóról tudni érdemes
Spanyolországtól nem messze egy olyan világgal, országgal ismerkedhetünk meg, amely meghatározta Európa történelmét és olyan híres városok születését, mint Córdoba vagy Granada. Mi mégis keveset tudunk róla, pedig egy Marokkó körutazás során a változatos természetével, gazdag kultúrájával, egyedi hangulatával, színeivel, gasztronómiai élményeivel lenyűgözi az ide látogatókat.
Területeinek egyes részeit a világ legnagyobb sivatagának, a Szaharának homok dűnéi borítják, másutt az Atlasz-hegység négyezer méter feletti hegycsúcsaival találkozhatunk, északon pedig az Atlanti-óceán mossa az ország partjait.
Kultúrájában és történelmi hagyatékaiban az őslakos berberek játszottak jelentős szerepet és olyan birodalmak, mint a föníciaiak , rómaiak, vandálok, bizánciak majd pedig a iszlám vallás terjedésével a damaszkuszi omajjádok. Ezt követően alakultak ki olyan arab dinasztiák, mint az idriszidák, almorávidák, almohádok , szaaditák. Észak-Afrika többi területéhez hasonlóan Marokkó is francia fennhatóság alá került, amelyből 1956-ban szabadult fel. Azóta a közel hétszázezer négyzetkilométeren elterülő ország politikai stabilitását a királyi család szavatolja, VI. Mohamed uralkodó vezetésével.
Városaira a változatosság a jellemző. Legnagyobb városa az Atlanti-óceán partján található Casablanca. A város neve sokunknak Humphrey Bogart és Ingrid Bergman főszereplésében megtestesült Casablanca című hollywoodi klasszikusból már ismerősen csenghet, de itt található a világ egyik legnagyobb mecsete, amit II. Hasszán királyról nevezetek el. A sokszínű Marakesh egy teljesen más képet mutat tele zenével, illattal, színekkel, szűk utcácskákkal és a világ egyik legrégibb egyetemével, a csodálatos Bahia palotával és kihagyhatatlan Jemma El-Fna térrel, ahol a vásári forgatagban kígyóbűvölők, mutatványosok szórakoztatják a látogatókat. Örök élmény Fez városa kilencezer utcájával, tradicionális bőrfestők műhelyeivel, medreszékkel. Meknes pedig medinájával nyűgöz le minket. Fővárosában, Rabatban megfigyelhetjük a modern város mellett az óvárosi részt és a királyi palotát. Marokkói utazásunkra a római korabeli város, Volublis megtekintésével kerül fel a pont. Látnivalók tömegéhez párosul a kiváló marokkói konyha tajin edényben elkészített húsos, zöldséges, gyümölcsös kiválóságai, kóstolhatunk harira levest vagy éppen kuszkuszt a sok más finomság és édesség mellett. Étkezések után, pedig szinte kötelező elfogyasztani egy üde mentateát.
Aki az 1000 út utazási irodával látogat el Marokkóba, belecsöppen az 1001 éjszaka meséibe és megtapasztalja a legnyugatibb kelet hangulatát, történelmét, az itt élők kedvességét, vendégszeretetét.
Tovább olvasomMarokkó
Körutazás, Városlátogatás ajánlataink
Vélemények útjainkról
Sz. I., 2022. március
Marokkó körutazás
Kedves Bettina,
1. Program összeállítása
A program igencsak gazdag volt és szerintem ennél több már nem fért volna bele, anélkül, hogy a résztvevők fizikai állóképességét ne vette volna túlságosan igénybe. Úgy gondolom, sikerült ízelítőt kapni a helyi kultúrából és főleg az ott élők hangulatából. Ebben komoly hozzájárulása volt Máriának és Junesnek, a helyi idegenvezetőnek is azzal, hogy mélyrehatóan és színesen tudtak ismertetni történelmi és aktuális témákat is.
2. Szállás és étkezés
Részünkről, megvoltunk elégedve a szálláshelyek körülményeivel. Itt mindig érdemes megfontolni, hogy az utazó mit vár: helyi hangulatot is tükröző szálláshelyet vagy a nagy láncokhoz hasonló, egyenkörülményeket. Míg Casablancaban vagy Marakkeshben inkább az utóbbi volt igaz, a Fez beli szállás számunkra élmény volt, a helyi, autentikus építkezési és lakhatási körülmények miatt, amihez az ottani étkezés is hozzájárult. Minden szálláshelyen az étkezés (reggeli és vacsora) kielégítő volt minőségileg és mennyiségileg is. A déli étkezés opcionális jellege, szerintünk, előnyös volt, mert nem mindenki tart igényt bőséges ebédre és így válaszhatja egy séta melletti rövid vagy "mobil" étkezést is.
3. Idegenvezetés
Erről, csak elismeréssel tudok szólni. Mária tudása és előadásmódja kiváló, mélyreható ismeretekről tanúskodik – Junes pedig ezt kitűnően kiegészítette, a maga egyéniségének jegyeit is hozzáadva. Mária hozzáállását dicséri az is, hogy tudott hanglatot teremteni, ráérzett a csoport hangulatára és azt kezelte is. Mindvégig meg tudta őrizni a csoport egységét.
Marton Tamás, 2019. április
Marokkó körutazás
Az Atlanti-óceántól a királyi városokig
Kedves Kovács Andrea!
Örülök, hogy megkérdezik véleményünket a marokkói útról. A magam részéről csak a legjobbakat tudom mondani, mind Marokkóról, mind Topozidu Máriáról, az idegenvezetőnkről. Marokkó számomra jóval szebb és érdekesebb volt, mint azt vártam. Az idegenvezetőnk pedig kiválóan felkészült, kedves és figyelmes volt. Ezúton is szeretném megköszönni munkáját.
Üdvözlettel:
Kedves Utasaink, 2022. július
Marokkó körutazás, Az Atlanti-óceántól a királyi városokig
Kedves Bettina!
A marokkói körutazás alakmával nagyon jól éreztük magaunkat. Az út jól szervezett volt, a programok összeállítása vélemünyünk szerint kifogástalan. A gazdag programok lehetőséget adtak arra, hogy megismerjük Marokkó népének kultúráját, izelítőt kapjunk történelmükről. A gasztronómiájuk fenséges. A két idegenvezető nagyon kedves, segítőkész és nagy tudással rendelkezik. A szállodákban sem volt probléma az ellátással.