Részletes program
1. nap: Budapest - Porto
Elutazás Budapestről, majd Közép-Portugália felfedezésére indulunk. Érkezés a reggeli órákban Portóba, Portugália második legnagyobb városába. Portó fő vonzerejét a város fekvésének és a hangulatos óvárosának köszönheti. A város legmagasabb pontján találjuk a 12. században épült portói katedrálist (Sé do Porto). A közeli São Bento pályaudvaron kezdjük meg sétánkat, amelynek várócsarnokában a Portugália történetének jelentős eseményeit megörökítő, több ezer azulejo (festett csempe) díszíti a falakat. Innen a barokk stílusú Clérigos templomtoronyhoz sétálunk. Ha valaki áldoz erre, megmászhatja a 76 m magas torony 256 lépcsőfokát. Egy pillantást vetünk a Cordoaria kertre, majd igazi kuriózumként betérünk Portugália, de egyben talán a világ egyik legszebb neogótikus könyvesboltjába, a Livraria Lello-ba, melyet 1906-ban nyitottak meg. Innen a katedrálist érintve leereszkedünk a a Ribeira negyedbe, a Douro-folyó régi kikötőjéhez. Sétánk során megtekintjük a Tőzsdepalotát, valamint a fényűző barokk stílusú São Francisco templomot, melynek díszítésére nem kevesebb, mint 400 kg aranyat használtak fel. A városnézés után a szállás elfoglalása Portoban, majd vacsora egy közeli étteremben.
Szállás:Tryp by Wyndham Porto Centro
2 . nap: Tomar – Fatima- Batalha – Alcobaça – Lisszabon
Reggeli után érkezünk Tomárba, Portugália egyik leglátványosabb helyszínére. Megtekintjük a Krisztus-rendi lovagok egykori várát és kolostorát, amely Portugália legnagyobb épület együttese. A 12. században épült hét kerengőjéből hat ma is látogatható. Következő állomásunk Fatima, mely Európa egyik legjelentősebb zarándokhelye. Fatima misztikus hely minden hívőnek és ateistának egyaránt. A leírás szerint 1917. május 13-án volt az első „Mária jelenés”. Itt jelent meg a Szűzanya a három pásztor előtt. Megtekintjük a csodálatos teret, amely nagyobb, mint a római Szent Péter tér. A Nosa Senhora do Rosário bazilika megtekintése után Batalha következik. Itt található Portugália legszebb angol gótikus kolostora és temploma, a Győzelmes Szűz Mária templom. A templom külön érdekessége a befejezetlen kápolna, a 15 méter magas és 7 méter széles kapuzattal. Végül Alcobaça következik, ahol megtekintjük a 12. században, Alfonz király által alapított monumentális Santa Maria kolostort. Késő este érkezünk Lisszabonba. Szállás a belvárosban, vacsora egyénileg.
Szállás: Boutique Hotel Maxime Lisbon
3. nap: Lisszabon
Reggeli után tömegközlekedéssel és gyalogosan városnézésre indulunk. Felfedezzük az Alfama-negyed zegzugos utcáit, és megcsodáljuk a gyönyörű azulejos fali csempéit, melyek sok ház falát díszítik, majd letekintünk a városra a Szent György Vár bástyáiról. Városnézésünket a Rossio téren fejezünk be. Délután szabad program: további lehetőség Lisszabon felfedezésére egyénileg. A város még számos látnivalót tartogat. Vegyük át a mediterrán város lüktetését. Sétáljunk le a Tejo-folyó partjára, csodáljuk meg az impozáns Praça do Comércio teret. Felszállhatunk a híres lisszaboni villamosra, amely könnyedén kúszik fel a meredek emelkedőkön. A villamosból a város egy másik arcát is megismerhetjük. Betérhetünk egy hangulatos kávézóba is vagy látogassunk el egy múzeumba. Vacsora egyénileg.
4. nap: Lisszabon
Reggeli után tömegközlekedéssel és gyalogosan városnézésre indulunk a Belém-negyedbe. Itt megtekintjük a híres Belém tornyot (Torre de Belém), a Felfedezések Emlékművét (Podrão dos Descobrimentos), majd a Jeromos Kolostort (Monasteiro dos Jerónimos). Útközben elhaladunk a hatalmas Április 25. híd alatt és megtekintjük a túlparton álló Krisztus szobrot. Délután szabad program a város központjában. A nap végét lehetőségünk lesz megkoronázni egy hangulatos Fado-esttel (fakultatív), ahol szenvedélyes dallamok kíséretében fogyaszthatjuk el ízletes vacsoránkat természetesen portugál bor kíséretében.
5. nap: Cabo da Roca - Sintra - Budapest
Reggeli után kijelentkezés a szállodából, majd indulás Európa legnyugatibb pontjához, a lélegzetelállító Cabo da Roca-hoz. Ezután irány Sintra, az elvarázsolt kastélyok városa, ahol mesebeli paloták és buja kertek várják a turistát. Sétánk során megtekintjük a tölcséres tornyáról híres, grandiózus királyi palotát majd ebéd egyénileg. Délután transzfer a lisszaboni repülőtérre, érkezés Budapestre a késő esti órákban.
UNESCO Világörökségi helyszínek
- Tomar – Krisztus kolostor
- Batalha – Szűz Mária templom
- Alcobaca – Santa Maria kolostor
- Sintra – a város és környéke
- Lisszabon - Jeromos-rendiek kolostora és a Belém torony
Fontos információk:
Tervezett menetrend (változhat):
Oda út: Ryanair, Budapest – Portó 06:00-08:35
Haza út: Ryanair, Lisszabon - Budapest 17:45-22:25
Az indulás és érkezés helyi időben értendő.
Repülőjegy - utazás Ryanair/WizzAir járattal
Az utazáshoz a repülőjegyet a Ryanair vagy a WizzAir légitársaságtól vásároljuk. A programoknál feltüntetett repülőjegy árak tájékoztató jellegűek, a pontos ár a csoport minimum létszámának elérésekor válik véglegessé. A repülőjegyeket a minimális létszám elérésekor az aktuális árakon állítjuk ki, erről minden addig jelentkezett utasunkat tájékoztatjuk, illetve a beleegyezését kérjük. A repülőjegyek jegykiállítás után nem módosíthatók és nem visszatéríthetők.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy ha csak kézipoggyásszal kívánnak utazni, akkor a fedélzetre folyadékot (tusfürdő, víz, parfüm, stb.) csak az alábbiak szerint vihetnek magukkal. A fedélzeti használatra szánt folyadékot egyenként 100 milliliteres tárolóedényekben lehet szállítani. A kis tégelyeket egy maximum 1 literes űrtartalmú, átlátszó és újrazárható műanyag zacskóban kell elhelyezni. A 100 milliliternél nagyobb mennyiségű folyadékot a biztonsági személyzet elkobozza és megsemmisíti.
Amennyiben az irodánknál előre megrendelt és kifizetett csomagok mérete vagy mennyisége meghaladja a Wizz Air poggyász szabályzatát, abban az esetben becsekkolásnál felár fizetendő.
Üléshely foglalás
A repülőjegy standard ülőhelyfoglalást tartalmaz, így az együtt utazók egymás mellett ülnek. (Ez nem vonatkozik a hosszú lábhely ülőhelyre valamint az első sorokra! Annak külön, magasabb díja van.)
Tájékoztatjuk az utasainkat arról, hogy a fedélzeten ingyenes ellátás nincs, az italokért és ételekért fizetni szükséges.
Felhívjuk az utasaink figyelmét arra, hogy az előlegként befizetett repülőjegy ára lemondás esetén nem téríthető vissza.
Útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítás
Útlemondási (storno) biztosítást minden szolgáltatás részvételi díjából számolunk. Az útlemondási biztosítás mértéke: 2,5%
Amennyiben az útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítást együtt rendelik meg, abban az esetben útlemondáskor az utast nem terheli önrész a következő esetekben:
Utas Covid-19 megbetegedése (ezen belül pl. indulást megelőző 14 napon belül pozitív PCR teszt eredmény esetén is), sürgősségi körházi fekvőbeteg gyógykezelése, elhalálozása, vagy a következő típusú baleseti sérülései: csonttörés, szalagszakadás, legalább III. fokú égési sérülés.
Minden egyéb esetben az önrész: 20%
A BBP biztosítás további előnye, hogy esetleges járattörlés vagy repülőgép késése esetén 150 EUR összeghatárig fedezik a légitársasági kártérítés behajtásának ügyintézési költségét, amennyiben az arra specializálódó cégen keresztül történik az ügyintézés. (Utasbiztosítás szabályzat G pontja.) További részletekről érdeklődjön kollégáinknál.
Biztosításokra vonatkozóan 2022. január 1-től az EUB Biztosító feltételei az érvényesek.
A biztosításokról bővebben IDE KATTINTVA tájékozódhat.