Fejléc menü

Irkutszk, a Bajkál kapuja


2017.08.25

5185 km vonatozás után értük el Irkutszkot, a Bajkál-tó kapuját.

Ezt az óriási távolságot, mely repülővel csupán 5 és fél óra, öt különböző szakaszban tettük meg: Moszkva – Kazany – Jekatyerinburg – Novoszibirszk – Krasznojárszk - Irkutszk. A hosszú út során az Orosz Állami Vasút (РЖД) egy percet sem késett, ami lehet, hogy nekünk csoda, de Oroszországban ez teljesen természetes és minden a menetrend szerint történik. Ezt segíti elő a több mint 750.000 vasúti dolgozó.

 cikk_3600_oroszorszag_utazas_vonatozas.jpg

A vonaton minden kocsiban kifüggesztett menetrend moszkvai idő szerint jelzi az érkezés és indulás percre pontos idejét, és azt is, hogy mennyit áll a vonat a jelzett állomáson.

cikk_3598_oroszorszag_utazas_jelzo.jpg

Ez azért is hasznos, mert így az utazó tudja, hogy hol, melyik állomáson szállhat le pár perces sétára, vehet a peronon fagylaltot, kvászt (erjesztett kenyér italt) vagy más finomságot.

cikk_3599_oroszorszag_utazas_megallok.jpg

Csapatunk hamar felvette a ritmust és megedződött, mintha már sokadszor utazott volna végig a Transzszibériai vasúttal Moszkvától Vlagyivosztokig és vissza.
Így érkeztünk meg Irkutszkba, ahol 2017. július 13-án igazi szibériai nyár fogadott minket, nagyon meleg volt és valahogy a nap is erősebben sütött, mint Európában. Nemhiába, az irkutszkiak büszkén mondogatják, hogy városukban 300 napos nap van évente!

cikk_3589_oroszorszag_irkutszk_nyar.jpg

Irkutszk város nevét az Irkut folyótól kapta, mely itt folyik az Angarába.
Irkutszkból indultak a nagy felfedezők útjukra - Vitus Bering, Grigorij Selihov vagy a lengyel származású I. Cserszkij, illetve A. Kolcsák is itt tevékenykedett.
Innen indulnak a mai turisták is, hogy felfedezzék a világ csodáját, a Bajkál-tavat.

cikk_3588_oroszorszag_utazas_irkutfolyo.jpg

A transzszibériai vasútvonal építése során derült ki, hogy már régebben is lakott terület volt. A mai pályaudvar mellett találtak rá a Glazkovói nekropoliszra, mely több mint 7000 éves.
Az irkutszki cölöpvárat 1661. július 6–án alapította Jákov Pohábov, jenyiszeji kozák, az Angara és az Irkut folyó találkozásánál.
Már 1671-ben megjelent a térképen, 1684-ben pedig város lett.
Első kőépülete a több mint 300 éves Szpászkájá templom ma is kitűnő példája a szibériai barokk stílusnak, restaurálása napjainkban fejeződik be.

cikk_3590_oroszorszag_irkutszk_szpaszkaja_templom.jpg

A templomban és a szomszédos Bogojávlenyijá székesegyházban valamikor volt munkásszálló és kenyérgyár is, sőt 1960-ban a lebontásáról is határoztak. De egy bátor moszkvai építész, Galina Oranszkaja másképpen döntött, amikor meglátta a templomokat és hozzákezdett a felújításukhoz.

cikk_3591_oroszorszag_utazas_bogojavlenija_szekesegyhaz.jpg

Irkutszk fejlődését meghatározta a Moszkvából kiinduló szibériai út, amely 1760-ban érte el a várost.
1811-1813-ban épült meg I. Sándor trónralépésének 10. évfordulójára a Moszkvai kapu. Itt jöttek be a város tisztelt vendégei, de ezen a kapun át jöttek a száműzöttek, oroszok, lengyelek, németek és magyarok is. Itt lépték át a város bejáratát 1826. augusztusában a dekabristák is.
Az eredeti kapu 1928-ig létezett, majd lebontották. A város 350. évfordulójára új Moszkvai kaput építettek régi fényképek és rajzok alapján.

cikk_3601_oroszorszag_irkutszk_kapu.jpg

A forradalom előtt több kolostor is volt a Kelet-Szibériai városban, ezek közül a Znamenszkij épülete menekült meg a lebontástól. Ma újra működik, hiszen híres zarándokhely lett, mert itt található Irkutszk első püspökének szent sírja a templomban. Innokentyij Kulcsickijt 1804-ben avatta szentté az Orosz Právoszláv Egyház.
A Známenszkij kolostor kertjében fedezhetjük fel sok dekabrista és családtagjaik sírját, G. Selihov sírkövét is láthatjuk.

cikk_3592_oroszorszag_irkutsz_znamenszkij_kolostor.jpg

I. Sándor uralkodásának idején az orosz katonatisztek, főleg a Napóleoni háború után, titkos társaságokat hoztak létre. A cár reformokat elutasító belpolitikája ellen szervezkedtek; a mozgalom résztvevői nemesek, értelmiségiek és katonák voltak.
Az új cár beiktatását kihasználva 1825. december 26-án robbantották ki a felkelést. Innen ered a mozgalom és résztvevőinek neve.
I. Miklós cár nyilvános per nélkül végeztette ki öt vezetőjüket, a többieket (120 fő) pedig kényszermunkára, majd szibériai száműzetésre ítélte. Irkutszk egyik régi negyedében található a dekabristák múzeuma a Volkonszkij-kúriában és a Trubeckij-házban.

cikk_3602_oroszorszag_utazas_dekabrista_muzeum.jpg

Szintén a Znamenszkij kolostor bejárata előtt állítottak szobrot A. Kolcsák admirálisnak, akinek megítélése mind a mai napig igen szélsőséges. Irkutszkban készítette elő az első orosz északi-sarki kutatóexpedíciót, amelyben részt vett hidrológusként. Itt nősült meg, itt alapította 1918-ban az egyetemet. Három háborúban edződött a tengernagy. Kolcsák állt az orosz ellenforradalom élére. A vörösök 1920. február 7-én végezték ki a kolostor közelében.

cikk_3593_ooszorszag_utazas_kolcsak_szobor.jpg

Irkutszk mindig is hálás volt a vasútért, ezért újra szobrot állítottak III. Sándor cárnak, aki elrendelte a Nagy Szibéríai Út (ma transzszibériai vasút) megépítését.

cikk_3594_oroszorszag_utazas_irkutszk_iii.sandor.jpg

Az emlékmű szomszédságában található egy nagyon különleges, mór stílusú épület, a Helytörténeti múzeum, ahol nem csak a nagy felfedezőkről emlékeznek meg, de bemutatják Kelet-Szibéria népeit és 7000-25.000 éves régészeti leletet is kiállítanak.

cikk_3595_oroszorszag_irkutszk_muzeum.jpg

Marx Károlyról nevezték el a főutcát és már nem változtatnak rajta, mert belefáradtak a névváltoztatásba. Igazi 19. századi városképet tükröz e régi utca, szentpétervári építészek tervezték a kőházakat, van itt minden: szálloda, múzeum, színház, Lenin szobor, egyetem, keskedőház...

cikk_3596_oroszorszag_irkutszk_fo_utca.jpg

De ha a modern arcát szeretnénk látni a 620.000 fős városnak, akkor keressük fel a 130. kerületet, ahol a régi faházakat felújították és modern kávézót, ajándékboltot, üzletet, butikot és éttermet nyítottak.

cikk_3597_oroszorszag_irkutszk_130kerulet.jpg

Bakos Zita, idegenvezető

Cikkek szűrése

Legújabb cikkek

  • A gízai piramisok a mai napig őrzik a titkukat
  • Menni kell! Japán étel-ital
  • Porto Santo - A Madeirák Arany-szigete
  • Máramaros és a kizökkent idő
  • Az elveszett város, Petra, ami valójában egy nagyon is élő város

Legkedveltebb cikkek

  • Zanzibár legjobb strandjai
  • Endrei Judit - A titokzatos Peru 2. rész
  • Endrei Judit - Nagy Péter városa: Szentpétervár 1. rész
  • Aeroflot - Kelet-Európa legnagyobb légitársasága
  • Bosdalafossur - A Feröer-szigetek óceáni vízesése

Ajánlott utazások


Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Norvégia

Az Aurora borealis titkai

5 nap / 4 éj
-2024.04.25
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Albánia

Albánia legszebb vidékein

8 nap / 7 éj
2024.05.14-2024.05.22
összesen 3 időpontban
465 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Üzbegisztán

A Selyemút nyomán Üzbegisztán

9 nap / 7 éj
2024.05.16-2024.05.25
összesen 7 időpontban
740 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Mianmar (Burma)

Ázsia lelke – A titokzatos Burma

13 nap / 10 éj
-2024.05.03
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Franciaország

Bordeaux - bor és kultúra

4 nap / 3 éj
-2024.04.24
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!